Mentocsoki

Szeretem a csokit. Gondolom, vagyunk így egy páran ezzel, azonban egy diétán belül nem igazán okos dolog becsokizni. Kivéve, ha azon kevesek egyikei vagyunk, akiknek elegendő egy kockányi ebből a finomságból. Azonban, persze kellő korlátok között, némileg bátrabban fogyaszthatunk a CH mentes, ún ketogén csokiból, aminek az alapja a kókuszzsír, és ezerféleképpen el lehet készíteni.

Kalória-ügyben nagy csodát nem lehet várni, ugyanis egy ilyen csokibonbon 35 kalória, és talán kisebb, mint egy bolti, amiben általában 55 körül van. Azonban itt most nem konkrétan a kalória mennyiségében rejlik az okosság, hanem a minőségében. Nyilván nem ugyanaz, ha X mennyiségű kalóriát egészséges almából fogyasztok el, vagy ultrafeldolgozott, finomított szénhidrátból. Ugyanígy nem mindegy, hogy cukrot, növényi "zsiradékot", klönböző emulgeáló szereket eszem, vagy nyers kókuszzsírt, kakaót, és eritritet.

Ezúttal mentás csokit készítettem. 40 gram nyers kókuszzsír, 15 gramm kakaópor, 3-4 mentalevél, nagyon apróra vágva, és némi édesítőszer, én eritritet használtam, ami nagyon jó, mert nemcsakhogy nem mű, hanem tömege, térfogata is van, ezáltal segít az állag kialakításában.

Az ötötvenötös cukkinifasírt

A cukkinivel mindig hadilábon álltam. Nem azért, merthogy nem szeretem a tökféléket, hanem mert az összes recept csucsogott a tejfölben, a tojásban, a lisztben, a zsemlemorzsában, a tejbe áztatott zsömlében és az olajban. Ezek meg ugyebár nem a klasszikusan könnyed összetevők.

Nos, az Aldiban ott kellették magukat a szép cukkinik, 39 centes páronkénti áron, hát gondoltam, akkor miért ne kísérletezzek kicsit...jelentem jól sikerült. Az eredmény kicsit a csúnya és finom kategória, de ha valahol kompromisszumot kell hozni, hát az esztétikumnál lehet.

Íme a számok és a metodika: 900 grammnyi lereszelt cukkinit megsóztam, és állni hagytam egy ideig. Ezt követően kifacsartam és egy másik edénybe helyeztem, aholis adtam hozzá egy fej hagymát és egy gerezd fokhagymát összecsopperelve, továbbá egy tojást, plusz 3 tojásnak kizárólag a fehérjét. Fűszereztem frissen őrölt feketeborssal, némi vegetával, és elkevertem alaposan. Ezután adagoltam hozzá a következőket: 10 gram nyílgyökérliszt, 10 gramm kókuszliszt, 50 gramm búzakorpa, 20 gramm őrölt zabpehely. 

Az egészet összekutyultam, majd kikentem kókuszzsírral egy serpenyőt, és megsütöttem benne, kanálnyi szétlapított kis korongokká formálva. Isteni lett, azonban ez a módszer nem bizonyult elég gyorsnak, így váltottam tepsire. Sütőpapír, kikenve kókuszzsírral, és beleformázva szépen a korongok. 160 fokon 20 percig sütöttem, majd picit feljebb helyezve a sütőben grillfokozaton picit megpirítottam a tetejét.

Az összes, ami kb 30 db fasírtkorongot jelent, 555 kalória értékű lett, innen az elnevezés. és hogy milyen lett? Hát, erre olyan tipikusan tudnék mondani valamit: finom, de nem akárkinek. Aki gyakran eszik "rendes" kenyeres-zsíros fasírtot, annak ez furaízű, fűrészporszerű valami lesz. Azonban a cukkini jó alapanyag, és ez a verzió kiváló lehet feltétként, vagy akár önmagában is, mint egy sós-fűszeres snack. kevesebb, mint 20 kalória egy darab. 

Lát-e aki lát...?

Két dolog miatt is nehezemre esik a posztolás mostanság. Egyrészt a jelen életemben, környezetemben történtek olyan dolgok, amik lefoglalnak agyilag eléggé komoly mértékben....másrészt a laptopom elhalálozott :-( úgyhogy momentán a feleségem gépéről írok...addig, amíg nem szerzek be egy újat magamnak. Namost ugyebár aki írogat sokat, az tudja, hogy az ember hozzászokik a saját billentyűzetéhez, és egy másik gép olyan szokatlan tud lenni, hogy ihaj. Na ennyit a nyavalygásról.

Az jár a fejemben mostanság, vajon mennyire azt látjuk magunk körül, amit látni akarunk, vagy mennyire azt, ami van igazából? Vagy mennyire azt, amit mások akarnak láttatni önmagunkkal? Itt Írországban nemigazán jellemző, hogy túl sok helyen beszerezhetőek lennének a speciális élelmiszerek. Egy egyszerű eritrit már problémás, nem beszélve a konjac lisztről és a többi reformcuccról. Ugyanakkor például nyílgyökérliszt simán kapható a tescóban.

De mit is tudnak ezek a szuper cuccok? A cukorpótlókat hagyjuk most, én a többi hetvennyolcmillióféle extra lisztre, őrleményre, anyagra gondolok. Az ember elkezd érdeklődni, utanájár, utánaolvas, kipróbál, tesztel, tanul....aztán egyszercsak ott találja magát a nullkalóriás olajspré meg a nullkalóriás lekvár, csokiszósz, stb mellett...NULLKALÓRIÁS....mi van??

Ha nincs benne kalória, akkor mi van benne? Olyasmi, ami az emberi test számára nem jelent energiát, azaz nem táplálék. Ilyen alapon ehetnénk műanyag tipliket is, vagy nikecell-t. Ami kalória, az energia, és az energiára van szüksége a testünknek az életben maradáshoz. Azt hiszem, ezekben a szuperkajákban elég közösnek tűnik, hogy egyben "super-processed" is mind. Az pedig nem biztos hogy jó.

Hol van a határ a biznisz és az egészséges életmód között...egyáltalán van olyan, hogy ennek a két dolognak határa? Az egészséges életmód mindenkinek az egyéni döntése, még pontosabban sok-sok kis döntés sorozata. Ezeket a döntéseket meghozni több szempontból sem könnyű, de úgy gondolom, hogy azok, akik ebben az "üzletágban" jelen vannak, azok között kevés olyan van, aki nem használja ki az emberek hiszékenységét, vagy elkeseredettségét, vagy kiszolgáltatottságát.

Persze mit rugózok ezen, a világ ilyen. Miért pont ez a terület ne lenne ilyen mocskos és önző? Talán nem is baj. Talán inkább ott a baj, hogy a "versenyfutás a még több pénzért" című világméretű hajszában nehéz megállni, és elgondolkodni. És számolni. Józan, paraszti ésszel. Logikusan, ésszerűen. Mert ha egyre többen tennének így, lassan úgy érzem, ez a piac megtisztulna. De lehet, hogy utópia az egész....végtére is idealista voltam világéletemben.

Nonstop

Sokszor írtam már arról, hogy nem könnyű a pályán maradás. Mert a mindennapok, vagy épp az ünnepnapok elsöprő ereje pillanatok alatt képes elsodorni az olyan projekteket, amiknek hosszú távú a kifutásuk. az embert a nap szinte minden órájában el akarhatja téríteni bármi. Ez is olyasmi, mint az idő vagy a pénz. Az emberek hajlamosak panaszkodni, hogy nincs erre vagy arra ebből vagy abból. De ha valaki valamit igazán akar, úgyis szakít rá akár időt, akár pénzt.

Én valahogy így látom ezt a kérdést is. Hivatkozni mindig van mire, úgyis mindig van valami aktuális dolog, ami fontosabbnak, lényegesebbnek, sürgetőbbnek, halaszthatatlanabbnak, és megkérdőjelezhetetlenül előrébbvalónak tűnhet annál, minthogy a testünk energiszintjeivel foglalkozzunk. Márpedig hacsak valaki nem remete, és életelemévé válik az aszkéta-életmód, akkor muszáj kézben tartani a gyeplőt, és kontrollálni az életünket.

Talán már van mögöttem annyi idő...(najó, nem sok, de 2-3 év mindenképp), hogy elmondhassam, hogy nálam ez csak így működik. Szabályozottan étkezni, mozogni, és szabályozottan lazítani is. Így úgy lehet dőzsölni, hogy közben nincs bűntudat, hiszen ha az a terv, hogy nincs terv, akkor a be nem tartás is betartás LOL. Húzok megint egy pénz-hasonlatot. Ha egy gyereket beengedek egy cukorkaboltba, hogy vásároljon amit csak akar, az nem ugyanaz, mintha egy ékszerboltba küldeném be a feleségemet, mondván, hogy legyen szíves ne fogja vissza magát. Menni fog a pénz, de más mértékben.

Ugyanígy ha valaki egy megtervezett életmód mellett akar lazítani, akkor felhalmozhat magán (pontosabban ledolgozhat magáról lol) egy extra keretet, amiből aztán bőségesen "költhet". Jön a karácsony? Közeleg a nyaralás? Nincs gond, rá kell készülni. Extra mozgással, extra diétával olyan állapotba lehet jönni, hogy az ünnepek végén az ember nem akarja elsírni magát, ha tükörbe néz, vagy mérlegre áll. Mint az ellipszis pályán egy nap körül keringő bolygó. Néha közelebb van a naphoz, és hevesebb a felszíne, máskor távolabb, és akkor hűvösebb, de a pályáját sosem hagyja el. Valahogy ezt kéne megvalósítani az életben is. (Persze ideális esetben nem ütözik egy üstökössel, ami letérítené...)

Szóval végső soron az is a mi döntésünk, hogy hagyjuk-e magunkat elsodorni az ÉLET által, vagy nem. hogy hagyjuk-e magunkat behódolni a kifogás-hegyeknek, vagy nem. Hogy boldognak érezzük magunkat, vagy nem....mert a lényeg még mindig e körül kering. Hogy mennyire érezzük jól magunkat az életünk során. Innen indul ki az egész, és ide is ér vissza. És nem egyszerű, mert sokféleképpen lehet boldognak lenni. Az is ide tartozik, amikor valaki eszik egy jóízűt, és az is ide tartozhat, amikor nemet mond egy ételre, amit pedig szívesen megenne. Bonyolult az emberi lélek, talán nem is lehet megérteni. talán csak próbálkozni lehet, ki tudja.....

Nagyon sok kérdés, már megint, és még mindig. Gondolom a kérdések sosem fogynak el majd, nyilván ez hajtja előre a világot. Mi pedig a sodródás különböző szintjei között csak remélhetjük, hogy nagyjából megfelelő az irány, amerre haladunk...

Liebster Award

Régi kedves ismerősöm lepett meg azzal, hogy nekem ítélte ezt a díjat. Tényleg meglepődtem, mert alapvetően az én blogom nem egy népszerű blog...tény, hogy én magam sem teszek sokat azért, hogy népszerűsítsem, de hogy még díjat is kapjon....az teljes mértékkel elképzelhetetlen volt számomra - eddig.

A díj Erről az oldalról érkezett. Nagyon köszönöm, megtisztelő. Ez afféle bloggerek közt mozgó vándordíj, és hozzá tartozik az is, hogy a feltett kérdésekre válaszolni kell, és tovább kell ítélni más bloggereknek, akik felé szintén kérdéseket kell intézni.

Nos, a kérdésekre örömmel válaszolok, de a többivel gondban vagyok, ugyanis nem jellemző, hogy más blogokat bújnék. Rendszeres olvasója kifejezetten egyiknek sem vagyok, igazából nem is értem, hogyan képesek egyesek 30-40 blogot követni és naprakésznek lenni... úgyhogy időt kérek a továbbítélésre. Igyekezni fogok.

Íme a kérdések és a válaszaim:

1. mit szeretnél elérni az írással? - Nos, alapvetően arra szeretném felhívni az emberek fgyelmét, hogy az elhízás extrém verziójából is van visszaút, és nem kell hozzá semmiféle segédeszköz, orvosi beavatkozás, mindössze mi kellünk csak saját magunk.

2 Milyen visszajelzéseket kapsz a blogodon megjelenő írásokkal kapcsolatban? - Kevés visszajelzést kapok, de ezek általában nagyon kedves, támogató, szinte rajongó hangvételű megkeresések.

3 Előfordul-e, hogy egyes gondolatokat csak félve mersz megírni és közzétenni vagy inkább le sem írod őket, mert tudod, hogy úgyis "kiverik a biztosítékot" - Gyakran fordul elő, hogy többször át kell gondolnom magamban, mit írok le, és hogyan teszem. A biztosítékot nem nehéz kiverni, én inkább attól szoktam tartani, hogy túlságosan kiadom magam....az érzéseim, a gondolataim. És ezzel akkor is támadási felületet adok, amikor pedig nem szeretnék. De azt hiszem, ezt a műfajt nem lehet máshogy csinálni. Vagy őszintén és nyitottan, vagy sehogy. Ettől lesz hiteles.

4 A családod olvassa a blogodat? - Részben igen. A blogom publikus, és tudnak is róla...de a legtöbb családtag túl "bizi" ahhoz, hogy olvasson. Belenéznek rendszeresen, de igazán mélyen és tartósan senki nem olvas, persze a kedves feleségemen kívül :)

5 Hogy telik számodra egy kellemes, ideális nap? - Én elég relatív figura vagyok...azt hiszem, számomra akkor kellemes és ideális egy nap, ha képes vagyok azt osztani magamnak, amit szeretnék. Ha nem lépem túl azokat a határokat, amiket szabok magamnak. Na és persze ha békén hagynak azok, akik nem feltétlenül a javamat akarják.

Írni kell három véletlenszerű/szokatlan dolgot magamról...Nos:

- Enyhe szintű arachnofóbiám van, továbbá hangot kiadó és repülő rovarokat nagyon tudom utálni.

- Együtt alszom egy nagy, rózsaszínű plüssmalaccal, akit Jessicának hívok

- Képes vagyok minden további nélkül akár 8 feketekávét is meginni egy nap, keserűn.

Ígérem, jövök majd az ajánlásokkal is, mihelyst összeszedtem magam :)

Szabadság

Szabadságon vagyunk. Családi egyesülés jött létre, a testvéremék Angliából, a szüleim a Bakonyból érkeztek, úgyhogy kábé hetvennyolc felé figyelünk, ezért az elkövetkező két hétben nem valószínű, hogy aktív blogoló tudok lenni.

Az az igazi szabadság, amikor az ember nemcsak a munkájából megy szabadságra, hanem a mindennapjaiból (Bob Wiley után szabadon meg a problémáitól LOL) is, aminek az én esetemben a célzott étrend is a része, így nyilván a szabadság alatt nem lesz annyira szoros a kontroll, de amennyire tudom, azért dokumentálom a dolgokat, és majd jól kielemzem később :)

Úgy tervezem, hogy igyekezni fogok a nem diétás, de legalább egészséges ételek irányába elhajolni, azaz ha már lazaság van, az ne jelentse, hogy egyben hülyeség is van. rengeteg olyan étel van, ami finom, ami hizlaló is, azonban egészséges, és rengeteg olyan is, ami szintén finom, szintén hizlal, d eközben igazi üres kalóriás junk. Na ezeket majd megpróbálom a szabadság alatt is kerülni :)

Félelem és kényelem

A súlyfelesleggel küszködő emberek nagy többsége minimum egyszer beleesik abba a csapdába, hogy abban az illúzióban ringatja magát, hogy ő más. Nála valahogyan máshogy működik az anyagcsere, máshogy jönnek-mennek a hormonok, mások a gének....egyszóval minden hiába, a kövérségéről nem ő tehet igazából, hanem az anyatermészet. Persze a valóság az, hogy csak elenyészően kevés olyan túlsúlyos van, akinél ténylegesen valami szervi vagy endokrinológiai probléma okozza az elhízást.

Kövér koromból jól ismerem a rejtőzködő üzemmódot. Tükör nincs a lakásban, ahogy mérleg sem. Fotózni nem engedem magam, ha elkerülhetetlen, gyorsan magam elé rántok 1-2 gyereket, esetleg kutyát, vagy végső soron egy kispárna is megteszi...de minimum a túlméretes köntös, vagy póló, esetleg lópokróc is jó...a lényeg, hogy takarjon. Ebbe a rejtőzködő üzembe sorolnám a számolástól való ódzkodást is.

Mire is gondolok pontosan. Arra, hogy én magam, most már elmondhatom, hogy hosszú évek során, minden áldott nap írtam, írom, hogy mit, mennyit, mikor eszem, ugyanígy a mozgással elégetett extra kalóriákat is nyilván tartom. Félévente elemzem ki az addig grafikonba rendezett adatokat, és igyekszem messzemenő és működő következtetéseket levonni. Sok szabályszerű dolog rajzolódik ki. Például ez igaz: 

Amennyiben az extramozgással elégetett kalória több, mint a bevitt, és van rajtam súlytöbblet, biztosan fogyok.

Kifejtem bővebben, konkrét számokkal. Például 2200 kalóriát fogyasztok a nap folyamán, azonban 2300 kalóriányit mozgok le. A különböző mozgásfajtákkal elégetett kalóriákat könnyedén meg tudjuk számolni, a neten több helyen is vannak elérhető források. Ha bizonytalanok vagyunk a tempót illetően, lehetőleg úgy csaljunk, hogy "rosszabbul" járjunk, így kisebb az esélye a mellélövésnek. Klasszikus példa a futás, amit lehet lassan, közepesen, vagy gyorsan végezni, ezek azonban relatív fogalmak. De ha géppel edzünk, akkor könnyű a dolgunk, hiszen a gép számolja nekünk a kalóriákat. Szoftverek, alkalmazások is vannak, szóval van segítség dögivel.

Mondhatnám, hogy juhéj, megvan a spanyolviasz. Itt van a szabály, lehet örülni. Ehetsz amennyit akarsz, mindössze többet mozogj le. Csodálatos....lenne...HA. Mert ott van az a HA. Ugyanis mégsem igaz, hogy akármennyit ehetsz, mert ha 6000 kalóriát eszel meg egy nap, konkrétan időd nincs annyi mozgást megvalósítani, ami ki tudná ütni ezt a mennyiséget. És akkor még nem beszéltem a fizikai teljesítőképességről. Tehát ha valaki elkezdi ezt a számolgatást, nagyon hamar rá fog jönni, hol is van az a középút, és pikk-pakk eljut oda, hogy értékelni fogja a megevett kalóriákat, és szelektál, és odafigyel, hiszen magával szúr ki, ha megvonja a vállát.

Miért nem számolnak akkor az emberek? Szinte klisészinten el van koptatva, hogy ááá, nem lehet számolni meg írni minden falatot....annyian mondják-gondolják így. Pedig szerintem egyáltalán nem nehéz.....csak két dolog van ott láthatatlanul, ami akadályt állít: a félelem és a kényelem. Kényelem, mert egyszerűbb megvonni a vállunkat, hogy áá, ez nekem nem megy. És félelem, mert valahol legbelül tudjuk, érezzük, hogy ha nekiállnánk számolni, akkor szembe kellene nézni azzal, amit, amennyit megeszünk. Pontosan úgy, ahogy szembe kell nézni a mérleg mutatójával, vagy a tükörképünkkel.

Rejtőzködünk inkább, és hárítunk. Pedig kár, mert igazán tartós eredményt csak akkor tudunk elérni, ha szembenézünk az igazsággal. A számokkal, a mérleggel, a tükörrel, az egész eddigi életmódunkkal, a hibás döntéseinkkel, a kudarcainkkal. Csak így megy.

Kakaós-kókuszos desszerthab

Mindig kihívásnak éreztem, hogy olyan ételeket kísérletezzek ki, amik minél inkább hasznosak a testnek, és minél inkább élvezhetőek is egyaránt. Meg persze ne is legyen egészségtelen összetevő benne. Meg túl drága...és az exsógorom, "Kismiki" szövege jut eszembe a felszolgálók álom-vendégéről, aki meleg sört kér, hideg palacsintát, követeli, hogy vágják át a számlánál, és ragaszkodik hozzá, hogy az ő kurva anyját....

Nos, azért próbálkozni lehet ugyebár.Maradhatunk abban, hogy az összetevők közül a fehérje a befutó, jobb mint a CH vagy a zsír. Az izmokba többször és jobban be tud épülni, továbbá a lebntása is állítólag pozitívabban veszi igénybe a testünket. Onnan is látni, hogy mi újság, hogy a CH-ból és a zsírból maximum értékek vannak, a fehérjéből pedig teljesítendő napi mennyiség.

Túl a húsokon elég hamar eljutottam a tojásfehérjéhez, valamint a túróhoz, mint lehetséges fehérjeforrásokhoz. Sok kísérletezés során megalkottam a "túróhab" elnevezésű kreációt, ami keménnyé vert tojásfehérjehab, és light túró keveréke volt, persze édesítőszerrel és némi vanillával kikeverve. Két fő akadályba ütköztem: a hab elég jó állagának az elérésébe, és az édesítésbe. A hab állagát többféle irányból próbáltam javítani....a habfixáló porról hamar leszoktam, miután kiderült, hogy legnagyobb részben cukorból áll LOL....maradtak az egyéb anyagok (keményítő, kakaó, stb.), a hőmérséklet, a só, a citromlé, és a felverés időtartamának és sebességének variálása. Végül sikerült egy járható utat találnom.

Az édesítéssel az volt a helyzet, hogy az elég édes szintet vagy csak az ADI-t meghaladó mennyiségő édesítővel tudtam elérni, vagy ha a drágább és nagyobb eséllyel biztonságos édesítőket választottam (stevia, thaumatin, eritrit), akkor választhattam, hogy ízetlen lesz, vagy ehetetlenül keserű, de mindenképpen irreálisan drága. Szembe kellett néznem tehát a kérdéssel: vállalom-e az ADI 2-3 szoros mértékű túllépését, vagy hagyom az egészet a fenébe. Ha cukorral ízesítettem volna, akkor elszállt volna a kalória-érték, és a megnövekedett CH miatt a fehérjeszint is jelentőségét vesztette volna. Az volt a célom, hogy az elkészített étel elsősorban és leginkább fehérjebevitelt jelentsen, ne CH bevitelt. Mivel hosszú távon nem akartam rendszeresen sem aspartame-ot, se cyclamate-ot használni, sucralose-t meg aztán végképp nem, így nem igazán sikerült a dolog.

Aztán felfigyeltem a nálunk kapható "desszert porokra"...amiket tejjel elkeverve ízletes desszertkrémet kapunk. Lehet választani ízeket, úgymint csoki, banán, eper, butterscotch, vagy málna. Persze cukros a legtöbb, de van, amelyiken ott virít a "NO ADDED SUGAR" címke. Igenám, de amiben nincs cukor, abban bizony maltodextrin van, ami bizonyos tekintetben rosszabb a cukornál, hiszen kicsit már elő is van emésztve, azaz még hamarabb képes felszívódni, mint a cukor. Ha a kalóriaértékével, ami kb ugyanaz mint a cukor, és a CH tartalmával kibékülök, és ultra slim tejjel használom, és ráadásul az anabolikus ablak idején fogyasztom el, akkor talán szóba jöhet.

Mivel ezeket nem kellett édesíteni a bennük lévő cukor vagy maltodextrin miatt, így csak a tojásfehérjét kellett édesítenem, ami tök jó, mert az ADI-n belül tudtam maradni. Igenám, de...az egy dolog, hogy a kalória sok lett, de sok lett a CH is. Már persze relatíve. Beleférni belefért, de a CH-Protein arány nekem egyáltalán nem tetszett. Nem elég dominánsan szólt az egész a fehérjéről. Inkább egy okosan összedobott finom édesség lett az eredmény, ami jópofa, de rendszeres napi bevitelnek nem biztos hogy van annyira jó, mint amennyire rossz is.

Újabb ötlettől vezérelve a ketócsoki ötletét összevariálva végül úgy készítettem el a jelenleg is rendszeres fogyasztás alatt álló cuccot, hogy a tojásfehérjehabot langyos ketogén csokoládé hozzáadásával ízesítettem, és úgy hűtöttem le, 85 százalékos étcsokit reszelve a tetejére. Csokimousse-szerű könnyű, levegőbuborékos textúrájú desszertet kaptam, erőteljes kakaó-kókusz ízben, szinte CH nélkül, tele jó fehérjével, és a létező legjobb zsírokkal....íme a metódus:

A fehérjét a kikísérletezett összetevőkkel és módon kemény habbá verem, majd  olvasztott kókuszzsír, kakaópor, darált kókuszreszelék, édesítő és vaníliapaszta keverékét lassan beledolgoztatom a masszába. Szórom a keserűcsokival, hűtöm. Egy tisztességes tálkányi desszert adatai a következők lettek:

Kalória:   232
Fehérje:   11
CH:          3 (!)
Zsír:         16

Túra

Tegnap túráztunk a családdal. Felfedeztünk egy innen nem túl messze lévő csodás helyet. Az idő is megfelelő volt, így nekivágtunk. Ilyenkor általában eszembe jutnak azok a dolgok, amiket lehet hallani/olvasni a fogyni vágyók vagy diétázók "tollából". Arra gondolok, amikor az emberek azt mondják, hogy lehetetlen válallkozás kordában tartani az étrendet akkor, ha kiesünk a napi rutinból. Mert az rendben van, hogy (jó esetben) a mindennapokba be tudom építeni a speciális étrendemet, na de mi van akkor, ha egy nem szokványos nap jön a sorban?

Az ilyen helyzetek minimum duplán veszélyesek. Egyfelől a nagy probléma ott van, hogy kényelmesek vagyunk. Ha kirándul a család, két irányból lehet közelíteni: vagy egyfajta családi költségvetésen csoportosan elkövetett érvágásként beülünk enni valahová, vagy ha hegyi túráról van szó, akkor jön a csomagolásos módszer. A beülősre nem térnék ki most, az attól függ, ki hova ül be, és mit választ, ott relatíve nem nehéz a dolog. Ám a csomagolásnál már más a helyzet, hiszen se csirkemellet grillezni, se cézár salátát összedobni nem lehet egy hátizsákból, egy sziklán megpihenve.

A gyerekeknek, akik egyrészt fejlődésben vannak, másrészt rohangálnak a hegyen ész nélkül, és gőzerővel égetik a kalóriákat, kiválóan megteszi a barna kenyérből/ zsömléből gyátott szendvics, mellé dobozból a paprika-paradicsom, illetve a különféle kekszek, amikből szintén lehet olyat választani, ami kevésbé rossz, mint a nagy többség. 

Viszont a kontrollált étrenden lévőnek jobb híján marad a nyers zöldség és gyümölcs, amit előre felkockázva, kiporciózva, lemérve el lehet vinni, és ásványvízzel elfogyasztva kitűnő élelemforrás. Azonban ez munka....aki szereti eltervezni a dolgait, annak nem gond, aki viszont csak "odafigyel", az könnyen megcsúszhat, és itt térnék ki a második nagy veszélyre: arra, hogy hajlamosak vagyunk a túra során elszenvedett extra mozgást enyhén szólva felülértékelni. Azaz mivel holtfáradtnak érezzük magunkat, miután megmásztuk a hegyet, úgy érezhetjük, hogy megdolgoztunk az esti pizzáért meg a bödön fagyiért, hiszen rengeteg kalóriát égettünk el.

Sajnos ez az általánosabb probléma. Elég tipikus, hogy ebben az esetben sem megyünk bele a részletes számokba, pedig érdemes lenne. Mert az igazság az, hogy bármennyire is úgy érezzük, hogy a testünkkel ledolgoztuk a magunkét, bizony nem segít a diétán, hogy este teleesszük magunkat pizzával. Mert ugyan még az is lehet, hogy a számok nagyjából mindkét serpenyőben ugyanakkorák, csakhogy az esti evésből származó többletenergia pont akkor kerül be a szervezetünkbe, amikor az lassulni fog...az anyagcsere sokkal lassabb éjszaka, így nagyobb az esély arra, hogy tárolni fogjuk az energiatöbbletet.

Ésszerűbb lenne, ha a túra előtt pizzáznánk be :):) Csakhogy tele hassal igen problémás hegyi túrára menni LOL. Konklúzió? Van. Ne sajnáljuk az időt, hogy nekiálljunk a túra előtt zöldséget, gyümölcsöt hámozni, vagdalni, mérni....megéri a tudat, hogy nem engedtünk a kísértésnek, és nem hittünk a látszatnak.   

Kalória gondolatok

A témával komolyan foglalkozók számára megkerülhetetlen az a kérdés/témakör, hogy a kalória az csak kalória-e? Úgy értem, hogy a diéták nagy többsége a kalóriszámoláson alapul, és hát én magam is így tudom tartani a súlyom már jó ideje, hogy kontroll alatt tartom a kalóriákat. Csakhogy nyilván nem ugyanaz az a 300 kalória, amit egy kiló almából fogyasztunk el, mint az, amit egy snickers-ből.

Jöhetne itt a sorban a hatszázmillió tanulmány, ami az anyagcserét boncolgatja, meg a makronutriensek összetevőinek az egymáshoz viszonyított arányát. Meg jöhetnének a paleonácik, meg a vegánok, meg sok-sok arrogáns, a maga igazát egyeduralkodónak tekintő ember, akikről én nagy általánosságban szoktam azt gondolni, hogy egyszerűen genetikailag szerencsések, ehetnek bármit, úgyhogy onnantól kezdve tök mindegy, mivel példálóznak és mit hirdetnek. Én még olyan embert nem láttam, aki extrém kövérből lett normális, és mondjuk mindezt nem kalóriaszámolásos diétával, hanem mondjuk paleo- vagy vegán étrenddel érte volna el.

Mert az világos, hogy az almából nyert kalória nem ugyanaz, mint a csokiból nyert. Nyilván nem, hiszen a szervezetünk másként reagál rájuk. Próbáljuk csak ki. Együnk meg egy kiló almát, és utána kérdezzük meg magunkat, meg tudnánk-e enni egy csokit? Majd együnk meg egy Snickers-t, és kérdezzük meg magunkat, meg tudnánk-e enni egy kiló almát. Helyesebben fogalmazva nem úgy kéne írnom, hogy meg tudnánk-e enni, hanem hogy kívánjuk-e? Mert én úgy gondolom, hogy az alma után simán megenném a csokit, de a csoki után is inkább még egy csokit ennék, és nem izgatna fel a kilónyi alma gondolata....

Mármost akkor gondoljuk végig, mennyi minden játszik szerepet az éhség-étkezés-anyagcsere pályákon. Hormonok, genetika, szokások, mozgás.....ezek mindegyike többféleképpen befolyásolja a dolgot. Ahogy a nutriensek is. Mert a CH, a zsír, és a protein is lehet sokféle. Mindből van különböző glikémiás indexű, különböző ízű. Reagálhatunk egyedileg bármelyikre máshogy. Nincs doktrína, nincsenek kötött szabályok. Mindenki egy külön világ.

Miért akkor a kalóriaszámolás? Egyszerű. Mert egyszerű, azért. Mert egy primitív, mindenki számára egyenlően alkalmazható módszer, és működik. Lehet trükközni, lehet megtéveszteni az embereket, lehet tanulmányokat vezetni, de az energia törvény az mindig megmarad. Ha kevesebb energiát adok, mint amennyit elhasználok, fogyni fogok, és kész. Majd azután lehet variálni, hogy jó, de a testem izom/zsír aránya milyen legyen...és milyen legyen az az energia, amit adok....miből álljon össze, hogy a testemnek a lehető legjobb minőségű üzemanyagot adjam....de ez már egy másik kérdés. A fogyás, vagy a testsúlyvesztés nagyon jól körvonalazható a kalóriaszámolásos módszerrel.

Az emberiség jelentős része el van hízva. Úgy gondolom, a legfontosabb, és az első lépés mindenképpen az lenne, hogy az emberek, akik túlsúlyosak, leadják a felesleget. Ez pedig kiválóan megvalósítható a kalóriszámolással. Ha ez megvan, jöhet az okoskodás, a reformkonyha, az energiadús, de egészséges táplálkozás. De lefogyni senki sem fog attól, hogy a napi 5 kakaóscsigájában a fehérlisztet lecseréli tönkölybúzára vagy zabpehelyre.

Életem jelenlegi szakaszában a testsúlyommal nincsen problémám. Ideálisnak gondolom a tartományt, amiben mozog a súlyom. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének táplálkozással kapcsolatos kérdéseim, kételyeim, ötleteim. Sőt, most vannak csak igazán. De hogy úgy mondjam, most meg tudom tenni, hogy kísérletezek magamon, hogy kipróbálok trendeket, étkezési sémákat, anyagokat. Hogy játszadozok, tesztelgetek, kóstolgatok. De mondom, ennek semmi köze a súlyvesztéshez. Ez egy nagyon jó móka, nagyon érdekes dolgokat lehet megélni....de ha nem lenne a heti mérlegre állás, és nem lenne a kalóriaszámolás, biztos vagyok benne, hogy a napi több órás edzés ellenére is kicsúszhatna a kezem közül a kontroll.

Életünk ablakai

Relatíve sokan küszködnek azzal, hogy rendben van, lefogytam, de hogyan tovább....? Én sem vagyok kivétel, és bár 2011 év végére elértem azt, amit kitűztem, ma már 2014 közepe van, éshát...hogyismondjam...jó sok tapasztalatot gyűjtöttem be már mostanra is, pedig még három év sem telt el. Azt hiszem , több alkalommal írtam már arról, hogy miért gondolom nehéznek a fogyás utáni életet. Alapvetően azért, mert ha fogyni akarok, nem sokat kell gondolkodni: minél kevesebbet enni, és (testsúlytól függően) minél többet mozogni. Azonban a súlytartás már kőkemény stratégiai kérdés. Itt derül ki, mennyire volt igazi az "életmódváltás", amit kigondoltunk.

Akármennyire is tudjuk, hogy a fogyókúra az kúra, azaz vége van, -hiszen lassan már a csapból is ez folyik, hogy nem fogyókúra kell, hanem életmódváltás- azért ha egy szakasz lezáródik, megnyílik egy újabb. Egy másfajta harc, egy másfajta problémakör. Amíg én abban hiszek, hogy a fogyasztásos szakaszban nem sok szerepe van a mozgásnak, addig úgy gondolom, az utána jövő részben viszont kulcsfontosságú. Annak idején volt egy blog, amit már nem vezetnek, de a sztorit ott olvastam: valaki megkérdezte a blogírót, hogy "De hogyan tudod beilleszteni az életedbe azt a sok edzést?"...mire a válasz így hangzott: "Úgy, hogy az az életem".

Frappáns és nagyon igaz. Részévé kell tennünk az életünknek a mozgást is, és azt is, hogy igenis folyamatosan figyelni kell a táplálkozásra.Talán azért olyan nehéz ez az egész, mert ha valaki sikeresen akarja csinálni, akkor tulajdonképpen az egész életét analizálnia kell. Részekre szedni, ízekre bontani a mindennapokat, a célokat, a megvalósítási terveket. Tisztában kell lenni azzal, hogy honnan jöttünk, és hová tartunk. Azonban én úgy gondolom, rengeteg embernek káosz az élete, és csak sodródik benne. Harcot vív. Harcot a mindennapokkal, a pénzzel, a házassággal, a gyerekekkel, a bankokkal....és ha ugyebár hadiállapot van, akkor nincs lehetőség olyanokkal foglalkozni, mint a testkép vagy az életmód.

Nem én lennék, ha nem hoznék egy hasonlatot: 

Nem azt mondom, hogy az ablakoknak mindig ragyogni kell. Nem kérdés, hogy ha ablakot mosunk, utána pár napig nagyon szép, de aztán ahogy jön az eső, meg fociznak a srácok, meg szarnak a verebek (lol)...a szép tiszta ablak lassan újra koszos lesz. Tegyük a kezünk a szívünkre: milyen gyakran pucoljuk az ablakainkat?...Na ugye....A titok márpedig szerintem ott van, hogy nem az a jó, ha kétnaponta nekimegyek minden ablaknak. Ahogy az sem jó, ha hónapokig hagyom koszosan. De a legrosszabb, ha nem csinálok semmit, mert rohanok és sosincs időm, viszont folyamatosan idegesít a látvány, és stresszelem magam. Namost az a megoldás nem játszik, hogy kihívom az ablaktisztító brigádot és/vagy a takarítónőt. Ugyanis a konkrét ablaktisztaság ügyében el lehet járni pénzzel, viszont az "életünk ablakait" csak mi tarthatjuk tisztán.

A megoldást tipikusan, sőt klasszikusan középen látom. Az ablak legyen megtisztítva időnként, rendszeresen persze. De képesnek kell lenni az életet élvezni úgy is, hogy madárszar van a közepén. Nem fog a világ összedőlni attól, ha egyszer-egyszer a súlytartó-életmódkontrollált egyén megeszik egy szelet tortát vagy egy hamburgert. A lényeg, hogy el kell jönnie az ablaktisztítás idejének.

Sokan viszonylag könnyen le tudnak fogyni, de megtartani már nem tudják a súlyt, mert nincs idejük/energiájuk/kedvük/képességük/hangulatuk kidolgozni a stratégiát. A hosszú távú elgondolást. A saját életünk analizálása bizony nem mindig egy fáklyásmenet. Szembenézni a kudarcainkkal, a rossz döntéseinkkel, és annak a következményeivel. A hibáinkkal, a rigolyáinkkal...elismerni és kezelni ezeket a dolgokat igen nehéz. Nehéz, de nem lehetetlen. 

Start up

Ahogyan az elhízást sem lehet egy konkrét ponthoz, vagy esményhez kötni, úgy gondolom, a lefogyás-életmódváltás sem ilyen. Általában mindig van egy "trigger"....de az afféle utolsó csepp a pohárban. Az életmódváltás összetett dolog, és az a motiváció, ami képes a megvalósításra, az is összetett.

Sajnos sokan gondolnak a lefogyásra úgy, mint egy kellemetlen tünetre, vagy egy problémás autóra. És vadul keresik kutatják a lehetőséget, hogy kipiálják ezt a "kis" anomáliát. Úgy gondolom, a piac erre a résre veti rá magát, és azért képes megélni annyi ember a fogyasztó-kapszulákból, a fogyós módszerekből, a "tuti" termékek forgalmazásából. Csakhogy egy kellemetlen tünetet el lehet fedni, vagy jobb esetben megszüntetni magát a kiváltó okot. Egy problémás autót is le lehet cserélni, vagy rendbehozatni. Alaposabban szemügyrevéve ezek a terminológiák végül is ráhúzhatók az életmódváltásra is, csak nem szabad elfelejteni, hogy gyógyszerért az orvoshoz vagy a patikushoz megyünk, autót javítani meg a szerelőhöz visszük a kocsit. Ha pedig másikat veszünk, pénzzel oldjuk meg a problémát.

Azt hiszem, sokak számára az elindulás azért lehet nagyon nehéz, mert az életmódváltásban nincs kihez fordulni. Úgy értem, sok emberhez lehet fordulni, akik segíthetnek benne, de olyan nincs, aki pénzért, vagy helyettünk-nekünk megoldja a problémát. Végül is ez eléggé rendben van így, hiszen a mi életünk nekünk fontos. Ha fontos. De vajon elég fontos-e ahhoz, hogy ne úgy tekintsünk rá, mint a fenti példákra. Meg kell érteni, hogy az életmód egy komplex valami. Összetett, bonyolult, szerteágazó....mondhatom sokféleképpen. A lényege, hogy nem lehet könnyen egy laza mozdulattal "megoldani", mert alapvetően nem egy probléma, hanem egy teljes, összetett életvezetés folyománya. Egy életvezetésé, aminek része a táplálkozás, a mozgás, a mindennapi szokásaink, a rutinok, minden. És a táplálkozás is önmagában nagyon árnyalt dolog. Mert nem mindegy, hogy mit, nem mindegy, hogy mennyit, nem mindegy, hogy mikor, és nem mindegy hogy hogyan.

Minden hasonlat sántít egy kicsit, de zongorázni megtanulni sem valami olyasmi, hogy "ja, tényleg, mutasd már meg hogy kell...." A zongora felépítését pillanatok alatt át lehet látni, sőt, a zeneelméletet is gyorsan meg lehet tanulni. De azért ahhoz, vagy valaki odaüljön, és letoljon egy Liszt rapszódiát...ahhoz bizony sok-sok idő szükséges, amit az illetőnek rá kell szánnia az életéből.

Ugyanígy sok sok idő és energia kell egy sikeres életmódváltáshoz is. Rengeteg türelem, kitartás, és állhatatosság. Meg persze eltökéltség, ami nem csak addig terjed, hogy "de jó lenne!..." A legszebb az lenne, ha a fent említett "trigger" sem valami betegség, vagy valami betegség/halál  kilátásba helyezése lenne, hanem igazi belső motiváció, vágyódás a jobbra. Belső indíttatás és nem külső kényszer. 

A szándék már egy jó kezdet, de nagyon veszélyes a követkző szint, mert a legtöbb ember itt csúszik el. Hogy csak a szándék van meg, de amint jön a "fekete-leves", elvész az akarat menet közben. A fekete leves alatt azt értem, hogy jakérem, mérni kell, meg számolni, meg lemondani olyan dolgokról, amiről nem akarunk lemondani. Jönnek az olyan típusú megmozdulások, hogy "igen, DE"...például:  

1. igen, tudom, nem kéne este tizenegykor hidegen betolni egy kondér pacalpörit, DE hát éhes vagyok.
2. igen, tudom, hogy a csirkemellet kéne grilleznem, DE én jobban szeretem a tarját, zsírban sütve.
3. igen, tudom, hogy a cukratlan üdítőt kéne innom a cukros helyett, DE a másik sokkal finomabb.
4. igen tudom, hogy a levest nem zsíros lisztes rántással kéne csinálnom, DE hát ha egyszer az úgy jó...

És így tovább. Az élet nem habostorta, mint tudjuk.  Vannak nagy igazságok, mint például szerelmeskedni és szűznek maradni egyszerre nem lehet. Választani kell a kettő közül. Az Élet már csak ilyen. azt hiszem a sikeres kezdet záloga az, hogy ezt az ember megérti és elfogadja.

Okosabban finom

Nemrég azt olvastam valamelyik portálon, hogy nagynevű hazai életmód-gurunk úgy népszerűsítette a termékeit, hogy megállította az utca emberét, és megkínálta őket, hogy érezzék, milyen finom. A cikkíró meg is jegyezte, hogy és tényleg. Én meg azon gondolkoztam, vajon mit is jelent ez?

Kezdeném a pénzzel. Nyilvánvalóan kevesen hiszik el, hogy bármiféle üzleti elgondolás mögött nem az anyagi haszonzerzés a domináns szempont, hanem pusztán az emberbaráti jócselekedet. Egy üzlet akkor jó, ha profitál. Ezért aztán az élelmiszergyártók nem sajnálják a pénzt arra, hogy komoly szakemberekkel, kísérletekkel, tanulmányokkal, tudományos háttérrel úgy alkossanak meg egy adott élelmiszeripari terméket, hogy az finom legyen. Ugyanis ha nem jó ízű, a többség nem fogja megvenni. Namost én ebben tehát a világon semmi egészségeset, vagy életmódváltóst, vagy reform-megközelítést nem látok. Az emberi anatómia nyomon engedi követni az ízlelés folyamatát. Elég ha csak arra gondolunk, hogy nem elég sós a krumplipüré. Megkóstoljuk, még nem jó....rakunk bele sót....még egy kicsit...és tádámm...hirtelen az ízek pont megfelelőek lesznek. Nyilván valamennyivel bonyolultabban, de a vegyészek is úgy állítják össze a termék alkotórészeit, hogy az íze a legjobb legyen. Hiszen tömegeknek akarják eladni.

Namost kell egyfajta nyakatekert...?...nem hinném, inkább józan...gondolkodásmód, hogy belássuk, nem az a lényeg, hogy az adott étel finom-e vagy sem. Nem azt mondom, hogy nem fontos az íze, hanem hogy nem AZ a lényeg. Az ízlelés-ízlés babakorunktól fejlődik velünk, és felnőttkorban is még változtatható valamennyire. Azonban ha valaki tudatosan és egészségesen akar étkezni, hovatovább fogyni akar, akkor nem elsősorban az fogja érdekelni, hogy az adott étel, amit megeszik mennyire finom.

Hanem mi? Hát például a kalóriaértéke. Vagy az összetevői feldolgozatlansága. Vagy a származási helye. Vagy a fehérje-, CH-, zsírtartalma. Vagy a volumene. Az íze is nyilván a listán van, de észre kéne venni már, hogy az okos megközelítés épp hogy nem az, hogy csak megyünk a "minél finomabb" irányba. Az okos férfit sem az "orránál" fogva vezetik, nem?

Számomra az a befutó étel, ami például alacsony kalóriás, több fehérjét tartalmaz mint szénhidrátot, megfelelő térfogattal bír, nem feldolgozott, minél inkább természetes összetevőkből áll....és most jön a csavar...: megfelelő az íze is. Vannak ilyen ételek, nyilván. Eszem ágába sem jutna az ízt tenni az első helyre. Hangsúlyozom, a mindennapokról beszélek, nem a karácsonyról vagy a nyaralásról. A dolgos hétköznapokról, ugyanis ételeink nagy részét ezekben a napokban fogyasztjuk el, ezért ezek azok, amik meghatározzák az egészségünket.

Elképzelhető, hogy talán egyszer eljutunk oda, hogy nem csak a felvevőpiac egy vékony szelete preferálja ezeket a szempontokat, hanem egyre többen "jönnek rá", hogy mivel járnak jobban, és akkor majd a gyártók sem elsősorban az ízekre koncentrálnak...de ma még akármilyen reklámot ha megnézek, szinte mind arra összpontosít, hogy ha étel, akkor finom.

Vannak emberek és helyzetek, amikor ez az egész témakör sokadlagossá válik. Egy űrhajós, vagy háborúban résztvevő katona, vagy egy élsportoló...ezek az emberek olyan szituációban táplálkoznak, hogy van valami sokkal fontosabb az ő életében, pillanatnyi helyzetében, mint az evés és az étel. Az evéssel kapcsolatban akkor, ott nekik egyáltalán nem számít semmi, pusztán az, hogy a test megkapja a szükséges energiát. Ugyanilyen alapon lehet például nekem nem a csillagközi küldetés, nem a háború, nem a versenyen val jó szereplés...hanem az egészséges, hosszú élet az, ami elsőbbséget élvez...

Vándor, merre visz az utad? - avagy az öröm arcai

Közismert, hogy az evés, illetve annak a hiánya több irányba is befolyásolhatja az ember hangulatát. Ha éhezek, ingerültebb lehetek, alacsonyabb a küszöb. Ha tartósan kevesebbet eszem, mint amennyit szeretnék, depressziós, rosszkedvű, életunt és apatikus érzések keríthetnek a hatalmukba. Ez hatással van egyrészt a környezetemre, másrészt saját magamra is. Kialakulhat egyfajta örvény...kettős örvény méghozzá. Egyfelől a környezetemre is ráragaszthatom a hangulatom, akik visszahathatnak rám, másfelől saját magam is lejjebb húzhatom önmagam. A rosszkedv, akárcsak a jó, ragadós. Ha vannak körülöttem olyan emberek, akik szeretnek, akkor ők nyilván rosszabbul fogják érezni magukat, ha azt látják, hogy én nem vagyok happy. Következésképp ők sem lesznek happy-k. Ugyanígy ha én rossz hangulatban vagyok, attól az élet nem áll meg, a történések bekövetkeznek, a feladatokat el kell végezni. Mire gondolok? Hát fel kell kelni reggel, meg kell csinálni a gyerek/eknek a tízórait, noszogatni kell őket, hogy öltözzenek, tegyék a dolgukat...be kell menni a munkahelyre, meg kell felelni az elvárásoknak, stb. Ha mindez az életnek nevezett massza úgy jön az embernek, hogy eleve rosszkedvű, akkor ez is csak tovább ronthatja a helyzetet.

Nekem évekbe tellett, mire felismertem azt, hogy ezt a dolgot tudatosan is képes vagyok befolyásolni. Mert hogy lehet befolyásolni, az OK, azt mindenki tudja....(de ahogy azt is tudja mindenki, hogy az ételeknek meg lehet számolni a kalóriaértékét, CH tartalmát, zsírtartalmát, stb, mégis kevesen képesek rá a mindennapokban)...de hogy ténylegesen tudatosan irányíthatom ezt is - legalábbis valamennyire.

Nem azt mondom, hogy full controll-t lehet alkalmazni az érzéseink felett....nem. Hanem azt mondom, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy túl sokszor kiengedjük az irányítást a kezünkből. Végtére is a mi döntésünk, hogy hogy érezzük magunkat. A döntéseinket pedig tudatosan tudjuk meghozni. Aki nem hiszi, járjon utána. Többször teszteltem már ezt....függetlenül az adott érzelmi állapottól, érdemes odafigyelni arra, hogy tudatosan kora reggeltől kezdve lefekvésig, ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy örömöt mutatunk. Hülye kis apróságok. Reggel mikor felkelünk, és üdvözöljük a családtagjainkat, akkor tesszük ezt mosolyogva. Ugyanígy a triviális helyzeteknél, mint például vásárláskor a pénztárban ülő hölgy rám néz, és bemondja az összeget, én pedig átnyújtom a pénzt, vagy a kártyát. Egy rövid időre szemkontaktus jön létre. Érdemes megfigyelni, mi történik, ha tesszük ezt faarccal, vagy mosolyogva. Szinte tapintható, mennyire képesek vagyunk átadni az érzéseinket, hangulatainkat, még vadidegeneknek is.Még telefonon át is érezhető, ha valaki jókedvűen beszél...más a hangja, élvezetesebb vele a társalgás. 

Sajnos sokunkban túlságosan nagy mértékben társul az evéshez az öröm és az elégedettség érzése. Nem tudom, nyilván a génjeinkben hordozzuk a dolgot, hiszen nagyon régen az életbenmaradást jelentette az evés vagy a nem evés. Ma már azonban más a helyzet, és nem baj, ha rá tudunk segíteni némi agymunkával is, hogy az életben az evésen kívüli örömöket is meglássuk, illetve hogy ne hagyjuk, hogy az evéssel párosuló öröm kisajátítsa a pozícióját a sokféle öröm között.

Annak idején, mikor belevágtunk ebbe a dologba a feleségemmel, érdekes volt az első alkalom, amikor valahogy úgy alakult, hogy pizzát akartak a gyerekek aznapra ebédre vagy vacsira. A legelső reakciónk az volt, hogy na nemár...ha csak elképzeltem a sülő pizza illatát, már attól szinte rosszul voltam. Aztán rögtön utána jött az evidens kérdés: de miért ne ehetne a gyerekem pizzát? Azért mert én fogyózok? Az az én dolgom, hogy mit eszek és mit nem. De az is az én dolgom, hogy a gyerekemről úgy gondoskodjak, hogy boldog legyen. Szeretik a pizzát (ki nem? LOL). Persze megvettük a pizzákat, és meg is sütöttük, és felvágtuk, és kiraktuk az asztalra, és mi nem ettünk belőle egy szeletet sem. Még másnap reggel sem, amikor a meghagyott szeleteket fájó szívvel a kukába dobtuk. Ez volt a legelső alkalom. Azóta persze átestem/tünk pár dolgon, és ma már röhögve sütök-főzök a srácoknak, és azt hiszem, már nem okoz hangulatesést. Ellenben jó érzés az, hogy egyrészt erre képes vagyok, másrészt hogy látom, ahogy jóízűen elfogyasztják.

De annak ellenére, amilyen kis egyszerű dologról van szó, bizony nagyon mélyen tud szántani. Elgondolkodik az ember, honnan jött, merre tart, mit akar az élettől, mit tesz érte, hogy elérje, mik a céljai, minek örül igazán. Mi az ami fontos, és mi az ami nem. Mi az ami rólunk szól, és mi az, ami másról vagy másokról. Mennyire vagyunk önzők a mindennapokban, mennyire szól egy adott döntés rólunk, vagy inkább azokról, akikről azt mondjuk, hogy nekik szól? Klasszikus példa az apuka esete, aki három állásban dolgozik és alig van otthon, azt mondván, teszi mindezt azért, hogy a gyerekének mindene meglegyen. Csakhogy igazából nem a gyerek, hanem ő az, aki hajtja a pénzt, akinek fontos, hogy milyen autóban ül, milyen telefonja van, milyen házban lakik, milyen ruhákat vesz fel, és mit tesz az asztalra. A kisgyerek nagy ívben tesz a legtöbb ilyenre. Ellenben boldog attól, ha apuka leül és játszik vele. Vagy csak ott van, és hozzá tud bújni, ha olyanja van. A gyereket általában nem érdekli, van-e a vajas kenyéren sonka. Vagy hogy milyen embléma van az autó elején. Vagy hogy van-e egyáltalán autója a családnak. Sőt, a legtöbb mai kisgyereknek élményszámba megy a tömegközlekedésben való részvétel. Csakhogy mi szülők vagyunk azok, akik ezeket az előbb felsorolt dolgokat fontosnak tartjuk. Ilyenkor az ember hajlamos a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni.

Egy biztos: Az örömnek sok arca van. Meg kell látni őket. Meg kell látni, hogy egy-egy napunk, egy-egy óránk a hangulatunk által van besorolva. De az élet nem tart örökké, nem áll meg, továbbá nem vár senkire. Ha engedjük elharapózni a sötét érzéseket, akkor visszavonhatatlanul elszalad mellettünk. És mégcsak nem is lassít.

"Cheat Day"

Egyre több helyen találkozom olyan útmutatással, ami rendre azt javasolja a fogyózóknak, hogy a fogyókúra/diéta során mindenképpen iktassanak be hetente egy "cheat day"-t, azaz a hét napból az egyiken eresszék szabadjára a pacikat bátran. Ugyanis muszáj kiereszteni a gőzt, másképp nem lehet csinálni.

Nos, nekem más a véleményem. Bizonyos körülmények között nem feltétlenül gondolom butaságnak, de nagy általánosságban pont hogy az egész heti munkát vághatja haza egy "offos" nap. Mire gondolok? Ismét a számokhoz fordulok. Tegyük fel, hogy adva van egy ember, akinek 1500 kalóriás kitűzött napi étrendje van, mert diétázik. Az elengedős napján azonban nem tartja a fogyókúrát, azaz eszik mindent, amit csak megkíván. A következők miatt nem tesz jót magának:

1. Mivel alapból fogyózik, ezért egész héten megvonja magától a cukros, zsíros falatokat, amiket azelőtt nyilván szeretett. Tehát egész héten távol tartja magát ezektől az ételektől. Így amikor végre eljön a várva várt "Cheat Day", akkor mint az "őrült, ki letépte láncát" fog fogyasztani. 
2. Az aznapi fogyasztása könnyedén elérheti a 6-8ezer kalóriát, de akár többet is. Ha azonban csak 6ezerrel számolok, akkor a "cheat day" nélküli 1500-as napi átlag helyett lesz neki 2142 kalóriás napi átlaga, amivel nem valószínű, hogy menni fog a fogyás.

Azért káros ezt erőltetni, mert aláássa az egésznek az eredményességét. A delikvens hiába tartja magát a menetrendhez, a fogyás nem következik be, így hamarosan igazolni látja a sok kifogást, és hagyni fogja az egészet a fenébe.

Megintcsak a részletekben rejlik a megoldás, mert megengedős napot is többféleképpen lehet tartani. Ész nélkül is, gyorsan kihasználva, hogy kérem szépen, ma szabad, és egészen éjfélig zabálni, merthát ugye a nap addig tart...meg úgyis, hogy mondjuk azon a napon megeszek egyvalami olyat, amit máskor nem. Mondjuk egy szendvicset, vagy egy szelet süteményt. A számok segítenek, azonban ha a számokat figyeljük, akkor könnyedén kiderül, hogy nincs szükség "cheat-day"-ekre, mert akár mindennap be lehet vinni valami kis extrát.

Minden az egyénen múlik. Hogy mit akar, hogy mit hisz el, hogy mennyire gondolja komolyan. Azt gondolom, ezek a cikkek, leírások inkább a populista indíttatás miatt ilyenek. Mert az emberek szeretik olvasni....szeretik elhinni, hogy lehet így is. Szerintem viszont nem lehet lespórolni azt a fáradtságot, energiát, időt, stb. ami kell ahhoz, hogy kellően célirányosan haladjon az, aki eredményt akar.

Kamu máglyarakás

Vannak bizonyos nehezen beszerezhető alapanyagok, itt pl. annak számít a kókuszliszt is. Azonban nemrég sikerült elkapni valahol, igaz, laza tíz eurós áron mérték a kilós zacskót, de ugyebár áldozni kell az egészségre LOL...Alapvetően túl a gluténnáci megközelítésen, ebben a lisztben például az a jó, hogy a benne lévő CH mindössze a harmada a hagyományos búzalisztének, miközben a kalória benne nagyjából ugyanannyi. Szóval fogyós étrendhez nem ajánlott.

Megindult a fantáziám, és elkészítettem egy öszvér receptet, ami meglepően jól sikerült. Íme a hozzávalók:

• 20 gramm kókuszliszt
• 7 tojásfehérje
• 200 gramm alma
• édesítő, fahéj
• késhegynyi baracklekvár

4 tojásfehérjéből kemény habot vertem, édesítőt használva. Ehhez kevertem hozzá a kókuszlisztet. A masszát egy kis kerámiaedénybe helyeztem, sütőpapírra. Mikróban kétszer két percig el is készült a "lepény". Az almát meghámoztam, felszeleteltem, és bőven megfahéjaztam, majd párolóedényben megpároltam, kb. 15-20 percig. Ezt a párolt fahéjas almát halmoztam rá a lepénykére, majd a maradék három tojásfehérjéből kemény habot vertem, adtam hozzá édesítőt, pici vanília aromát, és a késhegynyi baracklekvárt a színe miatt. Ezzel a habbal borítottam be az egész kockát. Kis fahéjjal, és vaníliás-rumos ízű, kifejezetten apróra őrölt, de nem porcukorral meghintettem a tetejét. (mérhetetlen mennyiség, de ha ragaszkodunk hozzá, akkor vegyük fel a listára, hogy 1 gramm cukor (+4 kalória).

Tepsiben, sütőpapíron, addig sütöttem, amíg a hab kellemesen aranybarna nem lett, és a ráhintett cukor megkaramellizálódott.

Az egész nincs 240 kalória, és amellett, hogy finom, még dekoratív is :) Ideális desszert lehet egy akár fogyasztós, akár súlytartós étrendbe.

(Mondjuk azt hozzá kell tenni - újra és újra- hogy ez nem a klasszikus "Sarokház-ízvilág". A hagyományos cukrász- vagy házisüteményekhez szokott ízlelőbimbók számára az ilyesmi édesség nem alternatíva. Azok, akik rendszeresen fogyasztanak ilyesmit, azok ezt az édességet nem hinném, hogy finomnak találnák.)

Újra itt...

Közel hat hónapja zártam be a blogot, azóta nem is írtam semmit. Ide. Azért írom, hogy “ide”, mert közben azért írogattam egysmást. A gondolataimat összeszedtem egy könyvbe formázva. Csináltam hozzá egy receptes mellékletet, egy étrendtáblázatot, és persze képekkel is illusztrálva van. MIndezt azért, mert szeretném kiadatni. Elsősorban nem Magyarországon, hanem Anglia, Amerika, Írország…területén szeretnék kiadót találni, akit érdekelhet a dolog.

Hosszabb távon szintén van egy üzleti elgondolásom, amit elég részletesen kidolgoztam. A lényege, hogy embereket szeretnék egyfajta programba bevonni. Pár hétig tartó, minden részletbe belemenő, sok elméleti és gyakorlati kérdést boncolgató, egyben rekreációs célzatú programot képzeltem el, alacsony létszámú csoportokkal, gazdag programokkal, és színvonalas, mindenre kiterjedő szolgáltatással. A cél az, hogy a szükséges életmódváltás gyakorlati megvalósításában letegyük az alapokat, amikre aztán a programban résztvevők alapozhatnak. "Mindössze" befektető(ke)t kell találnom, hogy elindítsam a projektet.

Ezek voltak tehát a legfőbb indokok, amiért nem volt időm igazán a bloggal foglalkozni. Lassan azonban kész vagyok ezzel a munkával, így azt hiszem semmi akadálya a visszatérésemnek.

Sokat agyaltam rajta, hogy hogyan kezdjem újra el. Legyen-e zárt a blog, vagy legyen publikus megint? Amikor bezártam, érdekes reakciók jöttek innen onnan. Volt, aki némi éllel megkérdezte, hogy na mi van, megint épp bezártad a blogot? Mások sajnálkoztak, de hónapokig nem vették észre, vagy legalábbis nem jelezték emailben. Többen azt gondolták, csak meghívós lett. Alapvetően azonban tisztában vagyok azzal, hogy én nem vagyok (soha nem is voltam) az a nyomulós, reklámozós, “pushy” fajta. Nem szórtam tele a közösségi portálokat minden egyes postom linkjeivel, nem reklámoztam sehol a blogot.

Valahogy úgy voltam vele, hogy így kevesebb, de minőségi olvasóim lesznek. Bátorkodtam reménykedni abban is, hogy esetleg kialakulnak személyes kapcsolatok is hasonló helyzetben lévő, avagy hasonló gondolkodásmódú emberek/olvasók személyében. Ez részben meg is történt, aminek rendkívül örülök.

Először arra gondoltam, hogy meghívásosan nyitom meg a blogot újra, azaz aki annak idején kért meghívót, mikor publikusból zárttá lett, azoknak küldök ismét. Csakhogy nem mindenkit tudtam beazonosítani, mert a blogger nem tárol minden információt, az emaileimet meg már archiváltam a “szokásos” módon, azaz a visszatelepítés rendkívül munkás lenne, ha egyáltalán sikerülne….a Windows levelezőrendszereit nem kell bemutatni, azért nem a legegyszerűbbek ezek a funkciók.

Azért az oroszlánrésze az emaileknek megvan, de mindenképpen lenne, akit kihagynék, és az inkorrekt lenne velük szemben. Igenám, de ha megint publikus lesz teljes mértékben, akkor nem tudom szabályozni a látogatókat, pedig…..pedig kéne?

Jó kérdés. Ez mindig egy őszinte blog volt, talán túlságosan is. Azért nem elmebeteg módon, tehát minden szükségtelenül intim részletet például nem osztottam meg itt….de a gondolataimról, érzéseimről, véleményemről  mindig nyíltan, őszintén írtam, mintha csak egy baráttal beszélgetnék. Ez pedig sokszor lehet veszélyes….de mi a rosszabb: kockáztatni, hogy valaki visszaél a bizalommal, vagy egy őszintétlen blogot vezetni?

Pár szó az elmúlt hat hónapról:

Sokkal okosabb vagy szebb nem lettem….de csúnyább, ill. hülyébb sem LOL. A súlyomat tartom, de nagy munka. Fizikailag és szellemileg egyaránt. Nincs doktrínám továbbra sem. A dokumentáció nélküliség nem megy. A számokban viszont még mindig meg lehet bízni, ami jó. Alapvetően kontrollált étrendem van, számolom az összetevőket. Ebben már ugyebár komoly rutinom van. Igyekszem a fehérjék arányát növelni a CH rovására. De kezdem megtanulni, hogy a súlytartás a mindennapok viadala. Pontosabban a hétköznapoké. Ünnepnapokon koplaljon az, aki kövér….ugyebár : D….mivel azonban én már nem vagyok kövér, ezért megtehetem, hogy időnként eleresztem magam, és kilépek az ösvényemről.

 Ez szükséges is, hiszen alapvetően elég beteg dolog lenne, hogy egy normál testalkatú fazon úgy csinálna, mintha súlyos elhízás miatti fogyókúrán lenne. Továbbá persze az egész tudatos, irányított étrendnek pont az lenne az értelme, hogy engedjen egy járható úton lépkedni, …a járható út alatt egy nem túl széles ösvényt értek, ami pár lépésnyi szélességű, nem pedig egy felfestett csíkot a szakadék fölött.

Az aerob mozgás továbbra is hangsúlyos az életemben, minimálisan 2 óra biciklizés, lehetőleg éhgyomorra, (hogy ne kelljen a glikogént kiüríteni) és azért súlyzózom is minden nap. Vagy majdnem minden nap.

A kérdéseim száma inkább csökkent, mint nőtt. Vannak dolgok, amiben nem jutottam eredményre, maximum konszenzusra önmagammal. Például a “dolce-vita” probléma…A cukor egyértelműen nem jó…az édesítőknek már nekimentem párszor. Jelenleg vegyesen használom a kereskedelemben kapható, többé-kevésbé biztonságos anyagokat, figyelek az ADI értékekre…ennyi. Ez amolyan kompromisszumos megoldás, de működik.

Volt egy komolyabb túró-korszakom, szerintem minden létező módon kipróbáltam a túró édes verzióit….meg nem utáltam azért mostanra, de ritkábban eszem. Mondjuk az is igaz, hogy elég drága mulatság. A bekerülési költségeket is illik racionalizálni, ugyebár…

Szóval üdv mindenkinek, mostantól jövök ide megint rendszeresen LOL

Ezer kérdés

....Merül fel bennem, újra és újra. Amióta elkezdtem ez az egész lefogyás-életmódváltás dolgot, elképesztő mennyiségű információt szívtam magamba. És hát ugye, az ember ahogy egyre többet tanul meg egy bizonyos témakörben, úgy látja egyre jobban, mennyi minden van még, amit nem tud. Az élet véges...és nem is túl hosszú. nem lehet mindent megtanulni, mindent megérteni. De törekedni lehet a több, a jobb felé.

Megdöbbentő módon az alaptétel körül támadtak kételyeim. Hogy is van az a BMR? Alapanyagcsere....korra, nemre, magasságra be lehet lőni, hogy kinek mennyi. Ugye utána pedig megnézzük, kinek mennyi a napi kalóriaszükséglete. És vajon mennyire hitelesek ezek az információk? Vajon ki és mikor és mi alapján döntötte el, hogy egy embernek hány kalóriát kell megennie egy nap?

Elkezdtem kapargatni ezt a dolgot, és még az elején tartok nagyon....de őrület, amit eddig találtam. 1996-ig nyúlik vissza a történet, ennyi. Tehát ez az egész nem is olyan régi, mint amilyennek gondoltam volna. 1998-ban döntöttek arról, hogy a termékeken feltüntetik ezeket a napi ajánlott mennyiségeket. Ami azonban még ennél és furcsább nekem, hogy nagyon úgy tűnik, ezek a számok sokkal inkább demográfia és fogyasztói szokások által, nem pedig tudmányosan lettek megalkotva.

Mire gondolok? Nos, valamiért én meg voltam győződve arról, hogy az emberi szervezet működését vizsgálva jutottak el arra a pontra, hogy képesek voltak meghatározni egy ember kalóriaszükségletét. Ellenben sejtésem szerint, ez nagyjából úgy lett kiszámolva, hogy kérem az emberek vásárlási szokásaiból kiindulva az egy főre jutó kalóriafogyasztás ennyi és ennyi. A túlsúlyosak aránya pedig ennyi és ennyi százalék. Akkor máris megvan, hogy mennyit kell enni ahhoz, hogy ne legyünk kövérek. Összevetik az egyes országok kalóriafogyasztását és a demográfiai felmérésekből kiderült egészségi állapotból vonnak le következtetéseket, és határoznak meg irányadó értékszámokat.

Tényleg így van? Nem tudom. Egyenlőre kevés vagyok hozzá, pontosabban kevés az időm és a szabad kapacitásom, az információtenger pedig óriási. De van bennem pár dolog, ami ezt támasztja alá. Kételyek....kérdések. Például:

• Miért van, hogy minden ember máshogy reagál a kalóriákra? Minden embernél más és más történik? Az anyagcsere lehet egyéni, persze...de alapvetően mindannyian ugyanolyan felépítésű emberek vagyunk. Akkor miért reagálunk másként ugyanolyan kalóriabevitelnél?
• Miért nincs specifikálva ez? Miért pont ez nincs meghatározva....úgy értem, nyilván nem gondolja senki, hogy egy kiló alma által hordozott 300 kalória pontosan ugyanolyan működést okoz az anyagcserében, mint mondjuk egy fél tábla tejcsokoládéban lévő 300 kalória? Ha a koleszterinnél kiderült, hogy va jó, meg rossz (LDL meg HDL)....akkor nem lehet, hogy kalóriából is minimum kétféle van??
• Vajon van-e bármi köze a modernkori fogyasztó társadalmi trendekhez ezeknek az értékeknek?

Utolsó kérdésemet kifejtve: Nem is kétséges, hogy az életet ezen a sártekén két dolog irányítja: a pénz és a szex. Közvetve mindig, minden visszavezethető ide. De a gazdasági trendeket egyértelműen a pénz, azaz a profit határozza meg. Azok a nagyhatalmak, akiknél összefutnak a világ érdekei....ipari konszernek, kereskedelmi óriáscégek, stb.....ezek azok a kulcsfigurák, akik irányítják a világot. Annak idején amikor a cukor az arab kereskedőknek köszönhetően elkezdett elterjedni Európában, micsoda óriási harc alakult ki a nyomában! Az emberek rákaptak a cukorra, és azok, akik a tűz közelében voltak, felismerték az ebben rejlő hatalmas piacot. Akkora piacról beszélünk, ami háborúkat indított el, és térképeket rajzolt át világszerte. Nem is vitás, hogy a fő hajtóerő a profit megszerzése, növelése és megtartása volt.

Az ezernyolcszázas évek végétől folyamatosan fedeztek fel olyan kémiai anyagokat, amik képesek voltak a cukor kellemes hatásait (édes íz) úgy megvalósítani, hogy mellette a szervezetnek nem közvetítettek energiát, azaz távoznak a szervezetből a kiválasztás útján. Szacharin, ciklamát, aszpartám, szukralóz, és tsai. Mindről elterjedt, hogy mennyire rákkeltő, tudományos kísérletek egész hada bizonyította, hogy azok. Ja, vagy hogy nem azok. Vajon milyen érdekek húzódnak meg a háttérben? A cukoripar világszerte kiterjedt és komoly profitot termelő ágazat. Nyilván ennek az iparágazatnak a legfőbb haszonlesői kedvezményezettjei nem nézhetik jó szemmel, ha olyan anyagok kerülnek kereskedelmi forgalomba, amiknek az előállításuk lényegesen könnyebb, gyorsabb és olcsóbb, mint a cukoré, ugyanakkor képesek mindarra, amire a cukor. Nem véletlen, hogy hidegfúziós motorok sincsenek....még. Amíg van olaj, ami méregdrágán eladható, addig nem engedik előre ezt az új technológiát. Majd ha eljön az ideje, akkor viszont nyilván valamelyik nagyúr az energiaszektorból fogja rátenni a kezét, ahogy végül is a kokakóla tette rá a kezét a sztívia-névre...igaz, végső soron alig van köze a terméküknek a stevia-hoz, hiszen az általuk forgalmazott és horror-áron mért Truvía szinte 100%-osan eritritből áll LOL. És akkor el lehet gondolkodni azon, miért nem lehet kapni eritritolt miden sarkon....és ha mégis, miért kerül annyiba, amennyibe.

Én a mai napig nem látom be, hogy hogyan lehet a kalóriákat egy kalap alá venni. Az én fejemben valahogy úgy van ez, hogy van a jó kalória, meg a rossz. A jóból többet is lehet enni, hízási következmények nélkül, a rosszból meg kevesebb is okozhat súlygyarapodást. Ez azonban csak ún. STelmélet (= Sötétben Tapogatózó)...Mert mint említettem már, az élet rövid. Túl rövid....és sűrű is. Sajnos-hálistennek nem érek rá egész nap a netet böngészni meg kutatni, pedig baromira érdekelne, mi húzódik meg a színfalak mögött.

Az, hogy melyik édesítőszer milyen rákkeltő, azzal szerény vélemyényem szerint nem érdemes behatóan foglalkozni. Ugyanis én azt gondolom, hogy ez hit kérdése. Mert tényekből van annyi, mint a pelyva. Az egyik oldalon, és a másikon is. Ki-ki eldöntheti, hova áll....(én asszem a belgákkal vagyok LOL) Hivatkozások, kutatások, eljárások, érdekkapcsolatok....most mit mondjak? Hogy az USA elnöke, Theodore Roosvelt volt az, aki a szacharin kapcsán azt mondta, hogy ugyan már, miért lenne káros, hát eszem minden nap? - És szó nélkül újraengedélyeztette az anyagot, élelmiszeripari adalékkén felhasználandó. Tehát a világ legnagyobb hatalmú embere, aki elméletileg okos kell, hogy legyen, az képtelen az orránál tovább látni? Megérteni, hogy abból, hogy ő mindennap használ valamit, abból nem lehet hosszú távú követekeztetéseket levonni? Ha ez megtörténhet, akkor ki hiteles, és miért?

Tudom, ebben a postomban hol a cukorpótlók mellett, hol ellen érvelek. Tisztában vagyok vele. Asszem lemondtam arról, hogy megtaláljam az igazságot bármelyik kapcsán. Ha odajutok, hogy a stevia leveléből származó őrlemény miért nem zöld, akkor kiderül, hogy a növény ólmot meg arzént is tartalmaz, amit ki kell vonni előbb belőle....és kiderül, hogy mittudomén, butanollal, meg metanollal higítják, főzik, párolják, anyámkínja.....ami ugyanolyan kémiai eljárások sorozata, ami minimum kétséges, hogy mennyire jó, vagy mennyire természetes.

Ugyanígy érthetetlen, hogy bizonyos cukorpótlókat engedélyeznek, de csak korlátozott bevitel mellett. Mert túl sokat fogyasztva nem jó. Nahát....és mi a helyzet a cukorral? Vagy a zsírral, a szénhidráttal? A csokoládéval, a pálinkával....?? Túl sokat fogyasztva semmi sem egészséges....végül is.

Szokásosan nincs végkövetkeztetés...csak a sok kérdés van, és talán néha egy-egy bizonytalan válasz.

 

A túrótorta-paradoxon

Tegnap forgattam a kezemben az újonnan felfedezett, alacsonykalóriás túró dobozát, és olvastam rajta a "low calorie cheesecake" javasolt receptjét. Csökkentett kalóriás keksz, vaj, tojás.....most komolyan? Ez lenne a diétás cheesecake? Akkor végiggondoltam, mi lehetne az igazi alternatíva...a felső túrókrém réteget már megoldottam, hiszen a "light"túró, a tojásfehérjéből vert hab, az édesítő, és a fűszerek kiváló elegyet alkotnak. De mi legyen az alja?

Mivel lehet helyettesíteni a keksz és a vaj keverékét? Mondjuk zabpehelyliszt és kókuszzsír? Nem, az "csak" egészséges lenne, de nem fogyós....és akkor eszembe jutott a jó öreg branbar-om....Nosza, meg is alkottam. A torta alapja gyakorlatilag az almás branbar receptem....fél órás elősütés és forgatás után dobtam rá a fél kiló túróból, 5 tojásfehérje habjából, és egy sárgájából, édesítővel, citromhéjjal és vaníliával ízesített krémet. 40 percig sütöttem 160 fokon, légkeveréssel.

Az eredmény egy szemrevaló, normál méretű torta, aminek egy nyolcadnyi szelete mindössze 103 kalória. Csak megjegyzésként, a nejem által készített isteni sült túrótorta ugyanekkora szelete 750 kalóriás LOL. Az hétszerese az enyémnek.

Milyen lett az íze? Finom. Nekem. Másnak nem biztos. Ugyanis vegyük észre, hogy a kövér ember, aki az édességektől hízott meg, az két dolog miatt szereti az édességet: a cukor és a zsír miatt. Tehát az adott nass pont attól olyan jó, amit kerülni szeretnénk. Elkészíteni egy olyan süteményt, ami finom és diétás....az egy paradoxon. nem létezik. Lehet próbálkozni, de sosem lesz olyan. Azt kell tudomásul venni, hogy klasszikust idézve: 

"...Hogy értsd egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell..."

Magyarán szólva ahhoz, hogy ezt a túrótortát valaki élvezni tudja, ahhoz mondjuk 1-2 hétig/hónapig/évig egyáltalán mindenféle édességtől tartózkodni javasolt. Mert egy Rákóczi-túrós vagy egy Dobos-torta elfogyasztása után ez az izé maximum fanyalgó, citrombaharapott  élményt fog nyújtani bárkinek. De mint a fogyókúra alatt elkészíthető, érdekes, és nem "bűnbe taszajtó" alternatív étel, kiváló lehet mindenki számára.

Dolce vita...?

Rámentem a túróra elég rendesen. Észrevettem, hogy nekem korszakaim vannak...van amikor alma, vagy tojás...vagy pipicici (gyerekszáj)...most úgy látszik a túró-korszakomat élem. Tény, hogy többször nekifutottam már, hiszen egyfelől ez egy nagyon sok hasznos anyagot tartalmazó étel, másfelől van belőle zsírszegény, ami párosítja az alacsony kalóriát a magas fehérjével.

Namost ezzel kapcsolatban nincs is gond....de a ciklamát csak bisztergálja a csőrömet. Akárhogy kutatom fel a netet, végülis nem vagyok meggyőzve arról sem, hogy káros, arról sem, hogy nem. Az aspartame-nál valamivel világosabb a helyzet, ott ugye nagy multicég áll mögötte, és ugyebár olcsó, könnyen előállítható...de húzzunk egy vonalat. Tulajdonképpen az összes kémiai úton (általában véletlenül) előállított édesítővel ugyanaz a helyzet: nem természetes anyagok, és vannak kutatások, amik kimutatták, hogy pl. rákkeltőek, és vannak kutatások, amik kimutatták, hogy nem okoznak semmi bajt. Néhánynál egyértelműbben (splenda és sucraloze), néhánynál bizonytalanabbul (ciklamát)

Nagyon nehéz okosnak lenni. Mert mi a baj a cukorral? Nos, elsősorban a fehérítése, hogy agyon van finomítva. Ezen még lehetne változtatni, lehet használni barna cukrot. (Állítólag itt is vannak ám olyan piaci szereplők, amiknek csak a színük barna, mint az olcsó festett "rozs"kenyérnek)...de ha ezt kipipáljuk, még ott van az óriási kalóriatartalom. 400 kalória minden tíz dekányi cukorral. Az sok. Egy diétázónak legalábbis sok, ha olyan mennyiségekről beszélünk, amivel egy alkalommal legalább, de jól lehet lakni. Mert senki sem az egy szem bonbontól hízik el, mert az csak átlagosan 55 kalória....hanem attól, hogy rájár a dobozra, és megeszik sokat belőle. Szóval a cukor önmagában, ha pár dekáról van szó, vagy pár grammról, nem gáz. De egy normál mennyiségnél bizony be tud kavarni, hiszen több kalóriát hordozhat önmagában, mint a desszert összes egyéb része.

Ennedik alkalommal is nekiestem a témának, hogy oké, de ha nem cukor, akkor mi? Vajon létezik-e olyan cukorpótló, ami nem káros? Úgy értem, hogy olyan, ami mindenki által egybehangzóan oké. Aszpartám, szacharin, ciklamát, maltodextrin, sucralose kilőve. Nos, aki a témában elindul, elég hamar rátalál a xilitre, például. Más néven a nyírfacukor, amit ma már inkább kukoricacsutkából csinálnak. Nagy előnye, hogy pl. a fogakat nemhogy roncsolná, de egyenesen hozzájárul a fogzománc képződéséhez. Mi a baj vele? Hát, egyrészt az emberek egy részét meghajtja, ugyanis nem tud felszívódni a vékonybélben, ezért aztán ott helyben nekiáll "dolgozni"..azaz reakciózik a bacikkal, és termeli a csúnya gázokat...másrészt kalóriában sem húz ki a vízből, mert ugyan nem 400, de 240 kalóriát hordoz tízdekánként. Nem veheti fel a versenyt a nullkalóriás okos kémiai cuccokkal.

Tovább kutakodva eljutottam az erytritol-ig, ami cukoralkohol, és full felszívódik a bélésben, nem puffaszt, nem hajt, nincs benne kalória, és 80%-ban olyan édes mint a cukor. Mint már sokszor, most is megjegyzem, hogy nem vagyok szakember...de ez jó jel, mert mégsem többszázszor édesebb anyagról beszélünk, hanem olyanról, ami kevésbé édes a cukornál. Szóval ha igaz, ez egy tökéletesen jó alternatívája lehet a cukornak. Egy pont az eritritnek.

A következő befutó a Stevia. Ez egy növény, állítólag magyarul Jázminpakóca...aminek a leveleit kiszárítva és porrá őrölve harmincszor édesebb anyagot kapunk a cukornál. És teljesen természetes, hiszen egy növény levele....Nemrég került a polcokra több készítmény is, pl. a Truvía (a kokakóla által forgalmazva ajjajj....), ami harsány zöld levelekkel hirdeti, hogy mennyire tiszta cuccról van szó. 

Egy pont tehát a steviának is.

Oké, akkor menjünk neki. Erytritol, vagy eritrit. A puding próbája az evés ugyebár, szóval be kéne szerezni, és kipróbálni. Állítólag nincs mellékíze és jól viselkedik sütés közben is. Érdekes módon azonban nem kapni a boltokban. De tényleg. Nincs. A kifejezetten healthy food-al foglalkozó üzletlánc eladója úgy nézett rám, mintha öt orrom lett volna. Fogalma nem volt arról, hogy mit keresek. Igaz, a cukor-alkohol magyarázatra is csak nézett, mint a légy....de előtte mutogatta a xilitolt, hogy hát cukor helyett ott van az. A xilit is cukor alkohol, talán ezt illett volna tudnia...mindegy. Az ő kínálatuk a xilit tehát, és kismillió agavé kivonat, meg méz. Ennyit tudtak. Stevia? Hát, az nincs, nem fér el az üzletben (legalább 50féle csokoládéba mártott magvak voltak kirakva, érdekes azok probléma nélkül kifértek....

Nem gond, a cég internetes honlapján van stevia. Eritrit továbbra sincs. A honlapon rámenve a steviára, az összetevőknél a következő szerepel az első helyen: inulin. Puff neki. Az inulin egy poliszacharid...ne menjünk bele, ingoványos nekem ez a talaj...de nem stevia. Az biztos. Erytritolt a neten keresve mindösszesen egy dublini eladót találtam, aki kilóját 25€-ért kínálja. Ebay....Olcsóbban is lehetne rendelni a kínaiaktól, de a minimum mennyiség 5 metrikus tonna LOL...ezzel szemben kerestem Mo.-n....1900 forint kilaja. Akkor most csak én nem értem, vagy tényleg valami nem stimmel?

A Truvía összetevői: erythritol (tádámmm), rebiana, natural flavouring...hoppácska, megvan az erytritol....de akkor miért hozzák a steviával összefüggésbe? A rebiana egy olyan anyag, ami jelen van magában a növényben aminek a latin neve stevia rebaudiana. Állítólag a truvía 99,5%-ban eritrit. Mondjuk ennek még örülhetnénk is, hacsak....hacsak nem kerülne a 60 tasakocska közel 6€-ba. 1 tasak egy kanál cukor vagy egy tabletta sodium-cyclamat nak felel meg. Csak összehasolítás képpen a ciklamát 1,79€ az 1200 szem. 1200 tasak truvía kerül 118€-ba....az a hatvanhatszorosa. Akkor számoljunk még. vegyünk egy tepsi almáspitét. Egy olyan rendes, frankó almáspitét. Durván 70 deka cukor kell hozzá. Ezt 160 ciklamátbogyóval tudom kiváltani (4,4 gram/tabletta), vagy ugyebár 160 tasak truvía-val. A ciklamát 24centbe kerül, a truvía 16€-ba. A cukor kb. 70 centbe.

Nem hiszem el, hogy az olyan nagy láncok, mint pl. a tesco, képtelen tartani ezekből a viszonylag új, forradalmi cukorpótlókból...aspartame-készímények, meg splenda van dögivel....hatvanféle formában. Cukorból is legalább 15 féle....de eritrit, vagy stevia nincs. Nagy ritkán truvía....de mint feljebb írtam, az nem stevia. Egyáltalán nem lehet olyan stevia-t kapni amire az lenne írva: ingredients:stevia..... 

Tehát ha lehetne kapni truvíát (mert pl. tegnap 5 helyen néztem körbe, köztük az említett healthyfood-lánc üzletében is), akkor egy tepsi sütemény megsütésénél háromszor annyiba kerülne csak az édesítés, mint minden más. És akkor eljutunk az időnként felmerülő kérdéshez: pénz-egészség? vajon hol a határ? Mennyit áldozzunk, és mire is pontosan? Mi az egyszerűbb? Cukrot enni? Vagy leszarni a kemikáliákkal kapcsolatos aggályokat és enni az olcsó ciklamátot? Vagy egyszerűen nem enni semmi édeset?

Rengeteg kérdés. A nagy kutakodás viszont nem várt eredménnyel járt: találtam olyan nem sós túrót, ami ír üzletláncban kapható, és nemhogy olcsó, de még light is :) Hurrá. a trükk az volt, hogy német szemmel kellett "széjjeltekinteni"...ugyani angolul a túró leginkább cottage cheese, és tény, hogy ilyen feliratú cuccok csak sósak vannak. Ezt pl a jacket potato nevű tradicionális ételbe teszik, vajjal, sóval megsütik héjában a krumplit, bevágva a tetejét, és ezzel a sós túróval töltve....azonban ha úgy nézünk körbe, hogy quark...akkor bizony kapható a sótlan túró is, ráadásul krémesítve is van, nem kell a botmixerrel átdolgozni.

Végül azért megcsináltam egy öszvér-nasit tegnap. A szokásos módon, de a túróhoz nem raktam ciklamátot, hanem "dark soft brown" cukrot, ami egy melaszos mellékízért cserébe csak 360 kalóriás, nem 400, mint a többi cukor. A habpótlóporba 5 szem ciklamátot tettem, a tojásfehérjéhez 10-et. Így végülis van valamennyi kemikália is benne, de ha mind a másfél kilónyit egy nap alatt megenné valaki, akkor is a megengedett küszöbérték alatt maradna (amúgy a tényleges, kísérletek által megállapított küszöbhatárt 100-al elosztják, és az kerül a szabályzásba. Tehát ha testtömegkilogrammonként 7 mg-ot adnak meg, akkor az azt jelenti, hogy igazából a ttkg-onkénti 700 mg-nál volt az eredeti küszöbérték) 

.