Súlytartási módszertáram

Sokszor jár a fejemben az hogy nem tudok semmi újat írni. De aztán rájövök mindig, hogy ez a blog már nem arról szól, hogyan fogytam le. Leírtam sokszor sokféleképp, hogy nincs titok. Ami viszont továbbra is áll: a neten snem találok olyanvalakit, aki kövér volt, szignifikáns mértékben lefogyott, tartja a súlyát, és ír arról, hogy hogyan sikerül neki. Pedig jó lenne ilyesmit látni, hogy másnál hogy megy ez. Őszintén szólva még  olyat sem nagyon látok, aki extrém súlytól ne valamiféle műtéti úton szabadult volna meg. Gyűrű, bypass, ballon, mittudomén...

Szóval nem nagyon van miből kiindulni. Lehet, hogy csak keresni nem keresek jól, nem tudom. Mindenestre ezen felbuzdulva leírom a saját eddigi taasztalataimat. Hátha más is tudja hasznát venni, illetve hát a blogger örökös céljából is: hogy magamnak is nyomot hagyjak a gondolataimról.

 A fogyáshoz a bevitt kalória csökkentése vezet, semmi más. Valaki azt írta, hogy ha kövér vagy, 90%-ban azon múlik a fogyás sikeressége, hogy mit (nem) eszel, és legfeljebb 10% a mozgás. Ha már lefogytál, ez az arány megfordul. 90%-ban attól függ, meg tudod-e tartani az elért célt, hogy mit kezdesz a mozgással, sporttal. Én ezt annyiban egészíteném ki, hogy ez akkor tűnik jogosnak, ha nem szeretnéd az életed azzal tölteni, hogy számolsz, mérsz, kalkulálsz, dokumentálsz és analizálsz. Mert ha de, akkor nem kell a mozgás, csak figyelni kell a bevitt kalóriák összetételét. Ebben a pillanatban két utat látok a visszahízás elkerülésére:

1. Folytatni a szigorú nyilvántartást, számolni a kalóriákat, kerülni a hizlaló, éhséget nem oltó ételeket, és maximum az alapanyagcserénk szintjéhez tartozó kalóriamennyiséget bevinni
2. Átváltani "sport-üzemmódba", és napi szinten több órányi aerob mozgást végezni. Mellette persze nem árt ha kis anaeorb is bejön a képbe. Az étkezésre odafigyelni úgy, hogy az ételek gerincét a jónak mondott összetevők adják. Zöldség, gyümölcs, hús, sajt. Ha mindenképp kenyér, akkor barna, ha mindenképp csoki, akkor fekete, ha üdítő, akkor cukormentes, stb.stb.

Az első pontról: előnye, hogy nem kell a mozgással foglalkozni. Azért mondjuk ki, nem mindenkinek jön be pl a futás, vagy a biciklizés, vagy az úszás, tenisz...és nem mindenki tud órákat kiszakítani az életéből erre. Arról nem beszélve, hogy mennyi macera és mennyi pénz. Felszerelés, idő...leginkább ezek kerülnek sokba. További előnye még mindig a pénz, hiszen ha valakinek korlátozottak az anyagi lehetőségei, mindig tud operálni a "NEM" módszerrel, ugyanis az nem kerül semmibe, hogy nem eszek. Hátránya, hogy nagyon személyiségfüggő. Szerintem a legtöbb embernél nagyon nehezen kivitelezhető, hogy elkerülje az ún "víz alatti effektust"...hogy ne olyan legyen, mint valaki, aki a víz alá merülve visszatartja a levegőt. Mégha gyöngyhalász vagy, akkor is fel kell jönni a felszínre, mert elfogy a levegő. Ilyen életmódot élethosszig csinálni nem azt mondom, hogy lehetetlen, de nagyon nehéz. Depláne nehéz úgy, hogy közben ne gárgyuljon be az ember. Hogy ne erről szóljon az életének minden pillanata. Mert az már újabb rexia :-(

A második pont előnye egyértelműen az egészségesebb test. A nem ész nélkül végzett sok mozgás rendbehozza az izmokat, helyre teszi a kondíciót, javítja a közérzetet és a teljesítményt. Mellette a sok egészséges étel jót tesz a sejtjeinkek, javulnak a markereink, teli leszünk energiával. Hátránya, hogy nagyfokú szervezést igényel, és sok idő meg pénz kell hozzá. Aki azt mondja, hogy pl. a futáshoz nem kell pénz, mert futni mindig lehet, annak üzenem, hogy a nagyfiam atletizál....és hányszor volt, hogy csak pislogtam, mint hal a szatyorban, mikor láttam, mennyibe kerül csak egy nadrág....nem beszélve a cipőkről...egy futó gyakorlatilag néhány hónap alatt elhasznál egy akár 2-300€s cipőt...gond nélkül...A bringázás tekintetében a határ a csillagos ég. Én csak egy hobby mountain bike-ot tekerek, ami dög nehéz, és kifejezetten olcsó volt, de így is többszáz euró elcsúszott a felszerelésre anno....mert sisak, nadrág, kabát, szemüveg, nyereg, táska, lámpa, sárvédő, gumi, pumpa, kesztyű, stbstb. A lényeg, hogy kell hozzá némi anyagi háttér, ez tény. Idő is kell, hiszen órákat az életünkből napi szinten nem olyan egyszerű előteremteni. Ahhoz tényleg életmódváltás kell. További hátránya, hogy a test izmosodni kezd, felépül szépen ahogy kell, és hacsak nem vágatjuk le a fogyás után fent maradt bőrt és szöveteket, akkor ez a felesleg bizony meg fog látszani mind a méreteknél, mind a mérlegen. Ennek sokkal inkább lelkierő-vonzata van. Meg kell érteni, hogy mi miért van, ami nem nehéz, az viszont nagyon nehéz, hogy ne essen pánikba az ember, ha az S méretből szép lassan M-be vagy L-be csap át.

Mindenképpen a második verzió a jobb, én úgy látom. A saját életemet is errefelé töszködöm. Nem megy minden bukkanó nélkül, néha elkap a pánikroham, és abbahagyom az evést egy-egy hétre...(nem abbahagyom, csak lecsökkentem, bekapcsolom az "1-es módszert") Ilyenkor lefogyok 3-4 kilót is akár, aztán összeszedem magam, és folytatom a kijelölt utat. És megerősítem magamban, hogy nem az a jó, ha csontsovány és izomtalan vagyok, és a kilencéves gyerekre való rövidnadrágot vásárolom magamnak....semmiképpen sem akarok bármilyen zavarban is szenvedni, és semmiképpen sem akarok bohócot csinálni magamból. Hogy mit akarok? Életerős, egészséges negyvenéves lenni. Fantasztikus érzés, hogy nem probléma bringázni együtt a srácaimmal, hogy nem a pillekönnyű 12 éves fiam a gyorsabb, mozgékonyabb, hanem (még) én...és én tudom őt tanítani, vezetni, és a srácaim igyekeznek velem tartani az iramot és nem fordítva....

Mondjuk ezzel kapcsolatban egyszer jól ráfáztam....Tomival, a legnagyobb fiammal mentünk el bringázni egy 20 km körüli kisebb körre. Tomi fiamnak rengeteg érme van, fut, távolugrik, gerelyt hajít, leigazolt atlétikai kerettag, minden megyei és országos versenyen indul, és hordja haza az érmeket, kupákat. Na szóval én összeszedtem magam, hogy bírjam vele az iramot, és mondhatom, hogy elég jól ment....aztán visszafele sült el, ugyanis legközelebb mikor a feleségem kérdezett minket, hogy elmegyünk-e biciklizni, Tomi legyintett, ls azt mondta: "áá...apával nem lehet, mert alig bírom tartani a tempót..."....Hazudnék, ha azt mondaám, egy rövid pillanatig nem esett jól, hogy ezt hallom, de gyorsan tisztáztam, hogy majd kiköptem a tüdőm, de azért tekertem úgy, mert nem akartam "beégni" előtte :):)

 Szóval nem fér kétség a fejembe azzal kapcsolatban, melyik a jó út. De egy dolog az elmélet, és más dolog a gyakorlat. Élesben ki tudja, merrefelé megy majd a szekér. Ebben az egész gigászi közdelemben az egyik legfőbb erény pont az, ami nekem nem nagyon van: a türelem. Nem szabad kapkodni, adni kell időt magunknak, a szervezetünknek, az elménknek. Szánni kell időt, energiát arra, hogy elmélkedjünk arról, mi miért van. A mai világ egyik nagy rákfenéja a rohanás...soha semmire sincs idő. Haszontalannak tűnnek a fontos dolgok...mert a haszonra gondolva óhatatlanul a profitra asszociálunk...a pénzre. A pénzre, amiből sosem elég. Ezért aztán hajlamosak vagyunk haszontalannak titulálni olyasmit, aminek nincs pénzben mérhető értéke. Csakhogy ezek az igazi értékek, amikhez semmi köze nincs a pénznek....semmi a világon. Az öregek úgy mondták nekem ezt régen: az igazán jó dolgokat nem lehet pénzért megvenni. A mai reklámok is hajaznak néha erre, hiszen van ami olcsó, van ami drága, és van a "priceless" :)

Mindenféle

Régóta nem írtam....valahogy mindeg elterelődök. Végre olyan idő van, hogy előkerülhetett a bicikli, és rettentőmód élvezem az igazi hajtást. Igaz, lényegesen macerásabb, hiszen be kell öltözni, sisak, szemüveg, stb., de megéri.

Például írni akartam a lustaságról. A lustaságról, mint elhízási rizikófaktorról. Bizony tetten érhető, márpedig nem a mozgás viszonylatában, hanem étkezési viszonylatban. Sokszor van, hogy elérhető lenne az egészségesebb, kevésbé hízlaló és ízletes étel, de el kellene készíteni. Sokkal egyszerűbb, kézenfekvőbb a készkaja után nyúlni. Azt max. csak melegíteni kell, vagy még azt sem. Nem feltétlenül róható fel az embernek, hiszen ha munka után van, holtfáradtan, kimerülten, nem biztos hogy képes nekiállni főzőcskézni extrán magára. Olyannak látom ezt a problémát, mint a kis repedés, amibe befolyik a víz és lassan szétrepeszti a sziklát. Alattomos dolog, mert lassan fejti ki a hatását, és ezekből a dolgokból alakul ki az emberek szokása, vagyis az életmódja. Amin aztán olyan nehéz változtatni.

Akartam még írni a pénzről is....lerágott csont, én magam is rengeteget írtam arról, hogy kell pénz a fogyáshoz. Ami igaz is....de valahogy úgy gondolom, mint a klasszikus mondás, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Tehát a pénz segít a fogyásban, de nem csak azáltal lehet lefogyni. Persze hogy kell pénz a fogyáshoz meg a helyes életmódhoz. Azonban az is tény, hogy a nem-evés nem kerül egy fillérbe sem. Azokra gondolok, akiknek muszáj lenne lefogyniuk, márcsak pl. egészségügyi okokból. Ha valaki ebbe a csoportba tartozik, és korlátozott anyagi lehetőségei vannak, bizony nincs más út, csak a koplalás. Úgy gondolom, ha valakinek van sok pénze, könnyebben le tud fogyni, hiszen meg tudja teremteni magának a fogyáshoz ideális körülményeket, és hamarabb eléri a célját.

De végül is, ez mindennel kapcsolatban elmondható, nemcsak a fogyásról. Minden kitűzött cél rövidebb idő alatt megvalósítható megfelelő anyagi háttér megléte esetén, mint anélkül. Szóval én úgy gondolom, aki le akar fogyni, aki igazán le akar fogyni, az képes rá, függetlenül az anyagi helyzettől.

Az elért súly megtartásáról is akartam írni. Hogy tényleg ez az igazi kihívás...a mindennapok kihívása. A módszer kidolgozása, ami tartható, a mozgás-étel tengely egyensúlyba állítása. Mindez a gyakorlati megvalósítás terén lényegesen bonyolultabb és nehezebb feladat, mint egy fogyás. Csakhogy a legkétségbeejtőbb dolog az, hogy az érintettek nagy többsége el sem jut idáig, mert nem sikerül lefogynia. Elakad az első akadálynál. Úgy gondolom, ezért tehát sokkal népszerűbb, aktuálisabb, húsbavágóbb a fogyás kérdése manapság, mint a súlytartásé.

Súlymegtartás címen a legtöbb hozzáférhető információ olyan emberekhez köthető, akiknek a kiindulási BMI-jük is olyan alacsony, amiről az igazán lehízottak csak álmodoznak. Meg kell húzni a vonalat, hogy az adott túlsúly esztétikai, vagy egészségügyi "kockázat". Egy dolog a sportoló fiatalasszony, aki mondjuk 170cm, és 55 kiló volt, de aztán szült egy kisgyereket, és felszedett 10 kilót, így most 65 kiló. Elméletben létező asszonykánk lefogy magáról egy tízest, és eposzokat publikál a médiában arról, hogyan lehet megtartani a lefogyott súlyt.  Egész más dolog az egészségügyi rizikót magával cipelő súlyosan elhízott, pl. ugyanilyen magas hölgy, aki mondjuk 120 kilós. Ő már fájdalom, de legtöbbször nem szembesül a súlymegtartás problémájával, mert nem tud leadni annyit, hogy érdemi legyen  a probléma.

Mindig megdöbbenek azon, amikor ténylegesen kórosan elhízott emberek, beteg emberek...akiknek kötelező, és sürgős lenne a fogyás...nos ezek az emberek tényként kezelnek olyan dolgokat, amiken egy pillanat alatt változtathatnának. Tényként, megdönthetetlen, megváltoztathatatlan, betonba öntött, köbe vésett axiómaként....mire gondolok? Pl. 

"...fogynom kell, ki kell találni valamit....de mindennap megiszom 3 liter cukrozott üdítőt, és ebből nem tudok engedni, ehhez ragaszkodom. Máshonnan kell megközelíteni...." 

Az ilyen és ehhez hasonló problémás emberek egyszerre szomorítanak el és dühítenek. Tényleg nem értik? Tényleg nem fogják fel, hogy magukban van a kulcs? Hogy nem mástól kell várni a csodamódszert....? Ugyanilyen gondolatok vannak bennem azokkal kapcsolatban is, akik azért nem tudnak lefogyni, merthát valami körmönfont genetikai merényletnek köszönhetően ők kizárólag azokat az ételeket szeretik, amik hizlalnak. Nohát....hogy mik meg nem történnek....

Harcos hétköznapokból áll az élet. Ezekben kell megtalálni a helyes utat. Nyilván nem mindig könnyű, de a keresés már fél siker....

Még van kapor....

Szerencsére még van kapor, így továbbra is a gomba-répa vonalon haladva ma "csőben sült" módra készítettem ebédet magamnak. A japán diéta adta az alapgondolatot, ami azt mondja, egyél óránként 100 kalóriát, mindegy, hogy mit. Nos, én 100 kalóriányi gombát, répát, kelbimbót pároltam le, majd szintén 100 kalóriából csináltam egy tejfölös kaporszószt, és szintén 100 kalóriából lereszeltem light cheddar-t a tetejére. A gombát a saját levén pároltam meg, sót, őrölt borsot, és petrezselymet adtam hozzá. A kelbimbót és a répaszeleteket párolóedényben puhítottam meg. Ezeket rétegezve egymásra pakoltam a jénaiba. Rá a tejfölös kapormártás (lehelletnyi extraszűz olíván picit megkapattam az apróravágott kaprot, majd kis felvizezett tejfollel felöntöttem, és megforraltam), és a reszelt sajt. Sütőbe vele, és voila'...kész az 500 kalóriás főétel :)

Névmesterség, azaz kapros-tejfölös gopa és vöröskáposzta-effektus

Családomat időről időre sikerül megmosolyogtatni az általam első sorban saját magam számára kitalált fantázianevekkel, amikkel szokásom illetni az ételeket. Erre a legtöbb esetben azért volt szükség, mert gyorsabban, egyszerűbben be tudom írni az excel táblázatba....pl. sokkal egyszerűbb leírni, hogy 3 ubka, minthogy 3 db csemegeuborka és három vékony szelet sonka. 

Ebből keletkezett a mai ebédem neve is, a gopa....vagyis gomba-répa mix. Az elkészítése meglehetősen primitív: a gombákat megmosom és durva szeletekre vágom. A sárgarépát megpucolom és úgyszintén. Belehelyezem egy nagyobb serpenyőbe, minden egyéb további nélkül, majd adok neki sót, borsot, és egy kis vegetát (amit itt kucharek néven forgalmaznak a lengyel boltok). Fedőt neki, és amíg van lé alatta, addig párolom. A gomba levet ereszt, és a répaszeletek ebben a lében fődögélnek, magukba szívva mind a gomba ízét-zamatát, mind a fűszerekét. Ha elfőtt a leve, lehet is tálalni.

Ezúttal egy kanálnyi tejfölös kaporszósszal....nem írom le a pontos számokat, az étel messze 300 kalória alatt volt, és összesen 75 dekányi nyers alapanyagból készült.

Amikor elkezdtem minden zsiradék nélkül főzni, jó minőségű teflonserpenyőt használtam. Akkoriban először a tojás-korszakom volt, leginkább tojásrántottát készítettem így, zsiradék nélkül. Első alkalommal pontosan úgy csináltam, ahogy olajjal kell....hagyma, apróra vágva, megpirítva, rá az esetlegs sonkakockák, majd a tojás. De nem volt jó. A hagyma, ha nem olajban pirul meg, nem kellemes. Nem adja azt a jellegzetes ízt meg az ételnek, amit várunk tőle. Úgyhogy onnantól hagyma nélkül készítettem, és nagyon finom is lett. 

Mellesleg a fenti ételt most az új beszerzésű, kerámiabevonatos serpenyővel készítettem, ami tökéletesen alkalmas az olaj nélküli főzéshez, bátran ajánlom mindenkinek, isten!

Namost akkor, mármint a tojásrántottás történetről kezdtem kapiskálni, hogy hogyan is működik ez a dolog. Szeretünk egy ételt. A példa kedvéért legyen az egyik nagy kedvencem, a dinsztelt vöröskáposzta. Nagyon szeretem. Feleségem készített nekem, a megszokott módon, de olaj nélkül, és cukor helyett is azt hiszem xillit volt, de lehet, hogy stevia, már nem emlékszem. A lényeg, hogy pocsék lett. Egyszerűen nem lett olyan, amilyet én szeretek. Mert -és itt jön a lényeg- valójában a cukor és a zsiradék miatt ízlett.....Ezt meg kell érteni annak, aki hosszú távon gondolkodik. Nincsenek csodák, nagyon sok olyan étel pont azért a kedvencünk, mert benne vannak azok a dolgok, amiket el akarunk kerülni.

Én azóta ezt a dolgot elkereszteltem magamban vöröskáposzta-effektusnak, és jelentem azóta több ételen is leteszteltem. Rá kellett döbbenjek arra, hogy valójában nem az adott ételhez, hanem a benne lévő cukorhoz, zsírhoz, liszthez, stb vonzódok. Úgy gondolom, ennek a felismerése jelentős mérföldkő az életmódváltás útján.

Türelem, stratégia, állhatatosság

Azt hiszem, mindenkinek egyedi élete van, és egyedileg kell kialakítani az életmód- stratégiát. Felkutatni azokat a pontokat, ahol gyenge az "építmény", és megerősíteni azokat. Mindezt végtelen türelemmel, és céltudatos állhatatossággal.

Az én egyedi esetemben a türelem pont egy ilyen gyenge pont. Nem vagyok türelmes. Olyan vagyok, aki azonnal és mindent akar. És nem tud várni. Persze tudok...én...ha nagyon akarok, de a természetem szerint ilyen vagyok. Türelmetlen. Márpedig a türelem elengedhetetlen erény, depláne ha nem fogyásról, hanem súlytartásról beszélünk.

Teljesen egyértelmű, hogy ha valaki egy életmód mellett elhízik, és váltani akar, akkor soha nem térhet vissza a régi életmódjához, visszahízás nélkül. Csakhogy egy életmód nem 5 perc alatt alakul ki. Hosszú évek alatt. És kikísérletezni egy új életmódot, na az sem 5 perc. Mert lehet alámerüléses időszakokat tartani, de örökké nem tudunk levegő nélkül élni. Fel kell jönni a felszínre és lélegezni kell, vagy megfulladunk. Tehát fogyókúra jelleggel működhetnek ezek a technikák, de életmódváltásnál előbb-utóbb elvérzik a dolog. A koplalás, éhezés, drasztikus megvonás, szélsőséges étkezés - ezek mind olyan dolgok, amik jelen hitem szerint csak átmenetileg működhetnek.

Egy új rendszernek, hogy kiderüljön, mennyire hatékony, időre van szüksége. Meg kell adni a kifutására a lehetőséget, akkor is, ha nem tetszik a folyamatábra, amit az elején mutat. 

Uff :)

Elférek a bőrömben

Mostanában új megvilágításba kerül a bőr-téma. Nem történt semmi extra, egyszerűen arról van szó, hogy szembe kell néznem azzal a régi bölcsességgel, hogy egyszerre izélni is meg szűznek maradni is nem lehet. A mozgásos-gyúrós-nem fogyózós életmódomból kifolyólag a testem izomtömegei szépen növekedésnek indultak, ami tök jó, viszont tolják ki a rajtuk lévő bőr-zsírszövet kombót, amitől annyira nem vagyok boldog, hiszen érzem a ruháimon, hogy a körfogataim nagyobbak lettek.

Ez természetes, és az eszemmel tudom, hogy nem baj, és teljesen logikus. Mindezek mellett szükség van az időnkénti "lelki-gyakorlatokra", hogy ne azt érezzem, hogy ja kérem, visszahíztam X kilót. A szembenézés kapcsán azzal a ténnyel kell megbarátkoznom, hogy ezt az "extra" felesleget, amit lefogyni nem lehet, csak két féleképpen tudnám eltűntetni, szigorúan optikailag:

1. Műtéti úton. Levágatom a francba és kész.
2. Olyan soványra fogyok, hogy ne tűnjön fel.

Namost az első verzió nem játszik, ezt már többször kifejtettem, és ebben nem változott szemernyit sem a véleményem. A második verziót megéltem, ugyanis 75 kilósan egyáltalán nem látszódott ez a rajtam lévő felesleg. Csakhogy akkor a valós súlyom (ha a felesleget pl. leműttettem volna) olyan 63 kiló volt, ami a 185 centimhez elég durva. Plusz semmi izmom nem volt, hiszen nulla mozgást csináltam. Többször posztoltam arról, hogy egy árva fekvőtámasz nem sok, annyit sem tettem a fogyásért. Nyilván ez ösztönösen történt így, én ha mozgok, éhes(ebb) leszek.

Azt is sokat hangoztatom, hogy milyen fontos a BMI, mert objektív. Hiszen egy alapvetően alacsony ember ha 80 kiló, az lehet kövér, de nem kövérebb annál a 85 kilós példánynál, aki viszont húsz centivel magasabb.  Másfelől viszont azt is hozzá kell tenni, hogy objektív,de csak az átlagembernél. Attól a pillanattól fogva, hogy valaki  izomtömeget növel, ez becsapós lehet. Szóval önmagában a súly csalóka lehet, a testkép számít. Egy kigyúrt csupaizom pali a BMI szerint kövér, hiszen a mérleg nem tesz különbséget az izomtömeg és a zsírtömeg között.

Nagy segítség volt nekem ennek a megértésében és elfogadásában a fénykép, amit beillesztettem ide. Mindkét képen 96 kiló körüli a súlyom. Az első (korábbi) képen a fogyási szakaszban vagyok (nulla mozgás, csak diéta), a második képen -már megjárva a 75 kilós tartományt- a futással-biciklizéssel-tenisszel-súlyzózással újra "visszaszerzett" kilókkal, a mostani arcom van. Egyértelműen lehet látni a másságot, pedig ez csak az arcom...:)

Konklúzió? Hát, ha egyszer annyira elhíztam, az bizony nem múlik el nyomtalanul. El kell fogadnom, hogy ez van. Vagy ha nem fogadom el, akkor koplalással és a mozgás leállásával megint le kellene fogynom 80 kiló alá, akkor nem látszana rajtam ez a plusz, viszont egyrészt sokkal egészségtelenebb, izomtalanabb, állóképesség-nélküli lennék, másrészt az életem a koplalásról és a diétáról szólna. A bőrműtét továbbra sem alternatíva számomra, mert pusztán szépészeti indokból sosem mennék a kés alá, és különben is önző dolognak tartanám, hogy erre pénzt/energiát/időt áldozzak....ezeknek van sokkal jobb helye is.