Relatív norma

Ez a blog valamiféle tárháza az elmélkedéseimnek, amik a lefogyás és az utána következő súlytartás útján fogannak meg bennem. Néha túl sok, néha túl kevés....néha túl mély, szeretném hinni, hogy sosem sekélyes. A lényeg, hogy sokféle. Nem fogom vissza magam. Miért is tenném? 

Azon gondolkodtam, vajon kinek mit jelent a "normális" kifejezés? Gondolom, a legáltalánosabb vélekedés szerint az, ami leginkább nem üt el a megszokotttól, ami beleillik a társadalom által felállított sémába. Amikor azt mondom, normális étkezés, normális életmód, akkor ki mire gondol...? Ez az egész annak a kapcsán merült fel bennem, hogy igen régóta hasztalanul futok az után az eszmény, vagy ha úgy jobban tetszik, illúzió után, miszerint lehet normálisan élni, étkezni úgy, hogy közben nem indul hízásnak a szervezet. És hogy miért csak illúzió...? Mert egyenlőre úgy tűnik ez vagy lehetetlen, vagy át kell gondolni, mit is jelent az a megdöbbentően tág spektrumú kifejezés, hogy "normális".

Amikor belevágtam a fogyókúrámba, valahol az elmém egy mély zugában azt gondoltam, ha lefogyok, akkor újra normális emberként nem kell majd figyelnem arra, hogy mit és mennyit eszek, hogy mit és mennyit mozgok. Aztán fokozatosan, ahogy elmerültem a kérdésben, rájöttem, hogy ez logikátlan gondolat volt, hiszen pont azért híztam el, mert nem figyeltem arra, hogy mit és mennyit. Tehát logikus, ha azt mondom, az odafigyelés a kulcs a szinten maradáshoz.

Ez rendben is volna. Odafigyelés....Vegyes érzelmek öntenek el ennek a szónak a hallatán. Leginkább azért, mert van sok ember, aki erőteljes zászlólengetéssel hajtogatja, hogy "én is odafigyelek ám, hogy mit eszem!"...de közben egyrészt köszönőviszonyban sincs az, ahogy kinéz, azzal, amit és ahogy eszik, depláne azzal, amit mozog hozzá, másrészt mert gyűlölöm a pongyolaságot.  Az emberek nem számolnak. Hisznek, meg gondolnak...meg becsülnek. Még azok is, akik elszántan kitalálják, hogy rögzítik, mit esznek, és mennyit, még azok között is elképesztő sokan gondolkoznak/beszélnek úgy, hogy "egy adag", meg "egy kicsi"...meg "egy kanál"....sorolhatnám napestig. Én egy kanálba bele tudok rakni fél deka nutellát is, meg 5 dekát is. Ugyanabba a kanálba. Az egyik 25 kalória, a másik 250. Nem mindegy. Szóval az "odafigyelés" nagyon messze van a pontos dokumentálástól. Ezzel kapcsolatban még az is sokszor dühít fel, amikor olyan emberek, akiknek ténylegesen szükségük lenne...nagy szükségük....a fogyásra, azt hajtogatják, hogy hát na én képtelen lennék számolgatni a kalóriákat, meg méricskélni!. Persze tudom én, nem vagyunk egyformák...

Visszakanyarodva a szinten-maradáshoz. Van az embernek egy kialakult önképe magáról. Ez lehet jó, rossz, lehet túlzó, vagy megengedő...de van. Létezik. A gáz akkor van, ha nagy különbség van az önkép és az a kép között, amit mások látnak ha rám néznek. Ez is lehet több irányú. Gondolhatom magamról, hogy csúnya kövér vagyok, miközben  mások nem látnak annak, és gondolhatom azt is, hogy jól nézek ki, miközben a környezetem kövérnek gondol. Nem tudom, melyik a gyakoribb, de abban maradhatunk, hogy törekedni kell a szubjektív megítéléstől az objektív felé. Egyszerűen csak azért, merthogy az objektív. Ehhez a legelső lépcsőfok az "objektív" látásmód megismerése. Ha ugyanis leszarom, ki mit mond, mert én tudom, amit tudok, és különben is mindenki menjen a fenébe....akkor elfordulok a tükörtől, elfordulok attól, hogy megismerjem azt, amit a környezetem gondol rólam. Nagyon veszélyes. Csúnya vége lehet. Persze vannak teljes mértékben elfogulatlan és tárgyilagos mankók, ilyen pl. a BMI. Az részrehajlás nélkül megmondja a frankót. De itt is van egy de...mert ha valaki sportol, és építi a testét, akkor a plusz izmokkal jelentkező súlyt a mérleg nem tudja megkülönböztetni a plusz zsír miatt jelentkező súlytól. Kiló-kiló. Centi-centi. Aztán ha valaki olyan sokat fogyott, mint mondjuk én, 100 kilónál is többet, és nem műtteti le a hasáról-mellkasáról-combjáról-karjáról-seggéről a megmaradt 'bőrkabátot', akkor az a súly megintcsak szerepel az összegben, márpedig azt fogyással nem lehet eltüntetni. Szóval a BMI egy jó kiindulópont, de nem szabad elfogulatlanul hinni benne. A helyes megítélés mindig több lábon áll. Minél több, annál jobb. És nagyon összetett dolog.

Az önképzavar és az étkezési zavar összefügghet. Nem vagyok szakember, de ez elég nyilvánvalónak tűnik. Ahogy az is, hogy ha valakinek étkezési rendellenessége van, akkor szinte biztos, hogy önképzavara is van. És az önképünk megváltoztatása azt hiszem sokkal nehezebb...nagyobb falat, mint egy fogyás. A fogyás, mint ezt már kifejtettem párszor ezen a blogon, nem bonyolult, csak nehéz megcsinálni. De nem kell gondolkodni, nem kell stratégiát felépíteni, nem kell tanulni, nem kell törekedni a testünkben zajló folyamatok megismerésére és megértésére. Nem kell kialakítani személyre szabottan az étkezést, az életmódot, nem kell megtalálni az egyensúlyt az egészség-érzelem-pénz-felelőssgé-mozgás nagyon könnyen mozgó ötös tengelyén. Mindössze nem kell enni....ennyi az egész. Nem mondom, hogy könnyű, mert nehéz. De nem bonyolult. A súly megtartása már bizony az. És az önképpel kapcsolatos vizsgálódás is a része. Nyitottnak kell lenni, és érzékenynek. Hiszen számos szempontból kell megteremteni az egyensúlyt.....vegyük sorra:

1. egészség: fontos, hogy egészséges ételeket egyek, de vigyázni kell, hiszen nagyon sok ilyen étel veszedelmesen hízlal. A teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, az olajos magvak, a sajtok, néhány gyümölcs és zöldség kifejezetten energiabomba, amivel vigyázni kell, mert elszaladhatnak a kalóriák.
2. Érzelmek: Ha valaki éhezik, vagy csak kevesebbet eszik, mint amennyit kíván, akkor korlátozza magát. Erőszakot követ el a testén, ha úgy tetszik. A legelemibb ösztön ellen küzd. Ez a küzdelem érzelmileg is befolyásolja az illető életét. Ingerültebb, idegesebb, frusztráltabb, rosszkedvűbb, kedvtelenebb, rosszabb esetben apatikus, depressziós, agresszív is lehet. Ha csökkenteni kell a bevitt kalóriát, akkor úgy kell mindezt létrehozni, hogy közben a környezetünk ne lássa ennek a kárát. Jobb egy duci apuka/anyuka, aki kedves, mosolygós, és türelmes, mint egy slank, aki pokróc, depressziós, és ingerült.
3. Pénz: Pénzből élünk. A legtöbbünk ezért a pénzért megdolgozik vagy megszenved. Ezért aztán nem jellemző, hogy szeretünk dobálózni vele, inkább vigyázunk rá. Csakhogy azok az ételek, amik a szigorú kis rendszerünkbe belepasszolnak (azaz egészségesek, nem hízlalnak, és elérhetők), rendre sokkal drágábbak, mint a hizlaló, egészségtelen kaják. Nem kicsit drágábbak, hanem sokkal, akár ötször is. Ha egy napomra számolok fél kiló fehér kenyeret meg fél üveg mogyoróvajat, az kb. egy euró, és kb 2500 kalória. Ha a napi ételemet zöldségekből, gyümölcsökből, csirkemellből, light joghurtokból adom össze, akkor kapok pl. 15 eurónyi végösszeget, és kalóriában legfeljebb 1500-nál állok meg. Tizenötszörös a különbség. Ha végiggondolom, hogy egy órányi munkámért mondjuk fizetnek 10 eurót, vagy 150-et, mindjárt látszik, ez a szorzó mit jelent a másik oldalon, ahol a pénzt nem elköltjük, hanem csináljuk. Tehát úgy kell kialakítanom az étrendemet, hogy egészséges és tápláló, és nem hízlaló ételek legyenek benne, de közben ne vigyem csődbe a családi kasszát.
4. Felelősség: Ha az embernek vannak gyerekei, akkor felelős értük. Mindenféle szempontból. Talán nem jogos, hogy ezt egy külön szempontnak írom....a lényeg, hogy a fenti három megközelítés mindegyikénél jelen van a felelősség. Példát mutatok azzal, ahogy élek. De az sem mindegy, hogy érzelmileg mit kap belőlem a gyerekem, és az sem, hogy jut-e pénz uszodára, új ruhára, nyaralásra, játékokra,stb. Ebben is meg kell találni az egyensúlyt.
5. Mozgás: Bár sokszor hangsúlyoztam, és ezt most sem gondolom másképp, hogy a fogyáshoz nem szükséges a mozgás, de a helyes életmód része kell, hogy legyen a rendszeres mozgás, lehetőleg aerob tartományú. (futás, bringa, tenisz, úszás, stb.). Meg kell találni azt a mennyiségű mozgást, amit be tudunk építeni a mindennapi életünkbe, és részévé tudjuk tenni úgy, hogy közben nincs semmi vagy senki, akinek-aminek a sérelmére csinálnánk mindezt. Én a hajnalt áldoztam ennek. Mire a család felébred, én már általában túl vagyok egy minimum egy órás bringázáson, ami megfelelően elindítja a napomat. Ezt mindennap csinálom. Ha úgy alakul, és van rá időm, kedvem, akkor ezt megfejelem még egy órával valamikor délután vagy este. Ezen felül súlyzózom, fekvenyomok, és fegyencedzek, de ezekből minimum egy szabadnapot adok hetente, és ez nagyon rugalmas, hiszen rövid ideig tart, és nem kell utána letusolni, azaz bármikor, amikor van egy fél óra lauf, meg lehet csinálni. Szóval a lényeg, hogy mozogni kell, de nem szabad túl sokat, és ami a legfontosabb: össze kell egyeztetni az egyéb tennivalókkal.

Ezt a listát nem azért hoztam össze, hogy nyavalyogjak, vagy hogy kifogást emeljek...eszem ágában sincs. Csak dokumentálni akartam mindazt, ami a napokban a fejemben motoszkál. Mindazt, amitől nehéz ez az egész. Megtartani a súlyunkat....nem visszahízni, miközben normálisan akarunk élni. Normálisan, azaz együtt étkezni a családdal, együtt tölteni a szabadidőt, önfeledten szórakozni, ha úgy hozza az élet, csak heverni, vagy nassolni, ilyesmi. Namost a 'normális' kifejezést kell alaposan akkor végiggondolni. Más az, ami nekem az, más ami neked. Az is más, ami neki. 

Nem normális összeszorított szájjal nézni, amint a család leül vacsorázni, normális ha én is odaülök, de rántott hús helyett grillezett csmellet, krumplipüré helyett zsírmentesen párolt kelbimbót, sült krumpli helyett bébirépát eszem. Nem normális dolog napi négy órát kondigépeken tölteni, miközben süt a nap, mindenki otthon van, és lehetne közös programot csinálni, és normális hajnali ötkor kelni, bringázni amíg alszanak a többiek, majd az egész napot kellemes túrázással/kirándulással tölteni. Nem normális sóvárogva nézni, amint a család kirándulás közben oreo-t, jaffa cake-et, és mogyoróvajas-eperlekváros szendvicset majszol, és normális megvenni a méregdrága gluténmentes kiflit, amibe light sajtkrémet és csemegeuborkát rakva együtt lehet piknikezni a családdal.

Van konklúzió. Nyitottan, összeszedetten, türelmesen, és nagyon kitartóan, de meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amiknek a segítségével meg tudjuk valósítani a céljainkat. Hosszú távon is. Ha már életmódról beszélünk. Felejtsük el, hogy olyanok leszünk, mint XY, aki annyit zabálhat, amennyit akar, és sosem mozog semmit, mégis girnyó. Legyen ez az ő baja. Fogadjuk el, hogy valamit valamiért elv van. A nehézségek nélküli súlytartás gondolatát hagyjuk meg azoknak, akik elhiszik, hogy van olyan kapszula, amit szedve éhezés nélkül lehet gyorsan lefogyni. Mi okosak, maradjunk a számoknál, a tényeknél, a folyamatok analizálásánál. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy bizony ÉTD....lehet finomítani, lehet kilengeni, elhajolni (irányítottan!), de elengedni sosem szabad a gyeplőt. Már ha szeretnénk megtartani azt, amit oly sok munka/szenvedés árán elértünk.