Sunday, 24 March 2013

Etalon

Az ember élete mindig hullámzik. Nem tudom, érdemes-e azon agyalni, hogy ez most jó-e avagy sem. Így vagy úgy, minden ember életében történnek dolgok. Karrier, magánélet, boldogulás. Vállalkozás, gyerekek, építkezés. Egészség, betegség halál. vannak pontok, amikor meg kell hozni döntéseket. És hozunk rossz döntéseket is, nemcsak jókat.

Nyilvánvalóan hibátlan ember nincs, aki mindig, minden körülmények között csak jó döntést hoz. A különbség ott van, ki hogy reagál a rossz döntésekre, a hibákra. Tudom, régi és elkoptatott igazság ez, már-már közhely. Talán fontos lehet elfogadnunk, hogy az élet nem mindig produkálja azt, amit várunk tőle.  És hogy ennek a dolognak mi a köze az életmódváltásos témához?

Nos, a következőt gondolom: Amikor önmagunkkal kapcsolatban hozunk egy döntést, és a döntés értelmében odaállunk, és keményen dolgozunk, akkor a következő történik: lassan felismerjük, hogy összeomolhat minden dolog körülöttünk, de az, ami velünk magunkkal kapcsolatos, és ténylegesen a mi döntésünktől függ, semmi mástól...jelesül pontosan lehet ez annak az eldöntése, hogy mikor, mennyit és mit eszünk meg...az, mint egy lebetonozott vastuskó, mozdulatlanul ott lesz velünk, mellettünk. Rá tudunk támaszkodni, megpihenni. Megkapaszkodni benne, és megvárni, míg adott esetben a körülöttünk tomboló vihar széttép minden mást.

Ennek a felismerése, úgy gondolom egy újabb nagyon fontos kilométerkő (vagy mérföldkövet kéne írnom? :D) az élethosszig tartó életmódváltás dolgában. Az ezt megelőző ilyen alapkő a motivációs pont volt. Az is egy olyan valami, amit nem lehet megkerülni. Épp ma olvastam egy cikket egy amerikai (mi más...?) nőről, aki nyolcvanvalahány kilót fogyott, gyomorgyűrűvel, orvosi rábeszélésre...és most depreszsziós, mert nem azt kapta, amit várt. Talán nem lenne depressziós, ha nem kényszerre, mások által meghozott döntésekre alapozta volna a döntését, hanem a saját gondolataira. Ezért fontos, hogy elérkezzünk ahhoz a motivációs ponthoz. Magunktól. Mert az elménk csak úgy tudja legyőzni az épp soron következő ellenséget, ha felkészült.

Szóval a motivációs pont megléte utáni nagyon fontos lépcsőfoknak az önmagunk etalonként való látásának a képességét gondolom. Ha ezt meg tudjuk látni magunkban, innentől kezdve ez lehet a biztos pont, amihez képest nézzük az életünk egyéb dolgait. 

Meglehet, ezt is túlbonyolítom, nem tudom....de lejegyzem, végtére is a blog egy naplóféle...erre van kitalálva :)

2 comments:

  1. Nem bonyolítod túl, legalábbis én nem gondolom ezt.
    Igen, el kell érkezni a motivációs ponthoz, ami minden mást felülír...én még nem érkeztem el idáig, soha önmagamtól. Mindig valaki másnak akartam megfelelni, soha önmagamnak. Ezt a blogot olvasgatva már egyszer elkezdődött valami öntudatra ébredés, aztán jött a megtorpanás. Nagyon remélem, hogy lesz még olyan lökés ami elindít, én megelégednék már ugyanannyival is, mint ameddig sikerült lemennem, csak tudnám megtartani! Soha nem gondoltam volna, hogy utána is kőkeményen kell dolgozni, most ezt próbálom magamban tudatosítani és felkészülni a következő életemre, amiből már nincs is olyan túl sok vissza.:)

    ReplyDelete
  2. Az az igazság, hogy sokan nem gondolják, hogy van ami nehezebb a fogyásnál is....pedig az elért súly megtartása szerintem ilyen. Köszönöm a kommentet.:)

    ReplyDelete