Tegnap volt a szülinapom, a harminckilencedik. Maradva a témánál, ez azért érdekes, mert a nagylányom meglepetés tortát készített, csokisat. Igazán meghatódtam rajta, pláne hogy egyrészt igen ritkán csinál süteményt Hannus, másrészt rohanós napunk volt nekünk is, de neki is. Szóval segítettek neki a többi tesó is, Tomi például azzal, hogy szorgalmasan kiszámolta a kalóriákat, és mikor elfújtam a gyertyát, elmondták, hogy a torta összesen mennyi kalória, hogy egy szelet vagy 10 deka ennyi meg annyi. Hát nem édesek? :)
Szerencsére az nem merült fel sem bennük, sem bennem, hogy nem eszem tortát, hiszen ugye életmódváltás és hasonlók....mert egyfelől lefogytam már, és nem kell tovább fogynom, ergo ésszerű keretek között ehetek nyugodtan bármit, másrészt egyszer van az embernek születésnapja, olyan meg, hogy a gyereke készít tortát rá, sokáig egyszer se :) Ígyhát magamévá tettem egy tisztességes szelet csokitortát, 500 kalória értékben.
Finom volt.
És most írok az érzéseimről, a diéta-életmódváltás tükrében.
Szinte száz százalékosan biztos vagyok abban, hogy a cukor-liszt-zsír függőség létező dolog. Ugyanis megint hasonlót tapasztaltam, mint a múltkor a sonkás sajtos croissant esetében. Hogy hiába csapok oda az asztalra, és oké, akkor eszem annyit, amennyi után tuti érzem majd azt, amit normális ember fele akkora mennyiség után érez....de nem. Néztem ahogy a tömény csokis (tényleg tömény volt, Hannus azt mondta, gyakorlatilag cukor meg vajk meg csoki az egész :-) sütit sorban, még a nagy csokiimádó nyolcévesem is félig meghagyja, mondván hogy nem baj ha később eszem meg, annyira tömény....én meg simán betoltam az arcomba, és úgy éreztem, még három szelet sem okozna gondot.
Hasonló volt a croissant-al is, amit feleségem vett magának, kettőt, de egy fél után azt mondta, annyira nehéz, hogy elég is volt neki. Langyos, frissen kisült sonkával-sajttal töltött, sajttal szórt croissant. Megettem a másik felét, és ugyanezt éreztem. Akkor rádumált Verbéna, hogy tegyek próbát, egyem meg a másikat is, nem létezik, hogy az sem fog eltömíteni. Pedig de. Valamiért tudom, hogyha ettem volna még pár szelet tortát, akkor sem éreztem volna azt a tipikus érzést, hogy "ez már sok, tele vagyok"....
Ugyan mi más lehetne a dolog mögött, mint valami függőség? Lassan két éve nem eszem ilyen dolgokat, és két éve tuti, hogy nem fogyasztottam 500 kalória értékben egyszerre édességet, tehát azt gondolhatnám, hogy ez úgy odab@sz...de nem. Semmi ilyesmi nem volt. Szükség volt az akaraterőmre és a fegyelmemre, hogy ne egyek egy második/harmadik/ennedik szelettel.
Az egy szelet torta a maga 500 kalóriájával a napi étkezésemet kétezer kalóriáig felnyomta, ami egyáltalán nem vészes, mert bár igaz, ennyit (még) nem szoktam enni, de a súlyom szintentartásához elméletben 2200 kalória elfogyasztása javasolt, szóval bűntudatom szerencsére egyáltalán nincs.
Szerencsére az nem merült fel sem bennük, sem bennem, hogy nem eszem tortát, hiszen ugye életmódváltás és hasonlók....mert egyfelől lefogytam már, és nem kell tovább fogynom, ergo ésszerű keretek között ehetek nyugodtan bármit, másrészt egyszer van az embernek születésnapja, olyan meg, hogy a gyereke készít tortát rá, sokáig egyszer se :) Ígyhát magamévá tettem egy tisztességes szelet csokitortát, 500 kalória értékben.
Finom volt.
És most írok az érzéseimről, a diéta-életmódváltás tükrében.
Szinte száz százalékosan biztos vagyok abban, hogy a cukor-liszt-zsír függőség létező dolog. Ugyanis megint hasonlót tapasztaltam, mint a múltkor a sonkás sajtos croissant esetében. Hogy hiába csapok oda az asztalra, és oké, akkor eszem annyit, amennyi után tuti érzem majd azt, amit normális ember fele akkora mennyiség után érez....de nem. Néztem ahogy a tömény csokis (tényleg tömény volt, Hannus azt mondta, gyakorlatilag cukor meg vajk meg csoki az egész :-) sütit sorban, még a nagy csokiimádó nyolcévesem is félig meghagyja, mondván hogy nem baj ha később eszem meg, annyira tömény....én meg simán betoltam az arcomba, és úgy éreztem, még három szelet sem okozna gondot.
Hasonló volt a croissant-al is, amit feleségem vett magának, kettőt, de egy fél után azt mondta, annyira nehéz, hogy elég is volt neki. Langyos, frissen kisült sonkával-sajttal töltött, sajttal szórt croissant. Megettem a másik felét, és ugyanezt éreztem. Akkor rádumált Verbéna, hogy tegyek próbát, egyem meg a másikat is, nem létezik, hogy az sem fog eltömíteni. Pedig de. Valamiért tudom, hogyha ettem volna még pár szelet tortát, akkor sem éreztem volna azt a tipikus érzést, hogy "ez már sok, tele vagyok"....
Ugyan mi más lehetne a dolog mögött, mint valami függőség? Lassan két éve nem eszem ilyen dolgokat, és két éve tuti, hogy nem fogyasztottam 500 kalória értékben egyszerre édességet, tehát azt gondolhatnám, hogy ez úgy odab@sz...de nem. Semmi ilyesmi nem volt. Szükség volt az akaraterőmre és a fegyelmemre, hogy ne egyek egy második/harmadik/ennedik szelettel.
Az egy szelet torta a maga 500 kalóriájával a napi étkezésemet kétezer kalóriáig felnyomta, ami egyáltalán nem vészes, mert bár igaz, ennyit (még) nem szoktam enni, de a súlyom szintentartásához elméletben 2200 kalória elfogyasztása javasolt, szóval bűntudatom szerencsére egyáltalán nincs.
4 comments:
happy late bd Alan, mine was on jan 8 this year same age
Thx, akkor már legalább valamit tudok én is Terólad ;-) Isten éltessen utólagosan Téged is :D:D
Mandeville, Louisiana 7 eve..eleg nehez a deli jo koszt mellett fogyizni, de belatom ez is csak kifogas ugyohogy felbatorodva a peldadon (nem is olyan eredmenytelen a sok "tulcizellalasod") nekivagok en is 4 gyerek utan.
Gratulálok a négy gyerekhez, és az elhatározásodhoz! Sok sikert a kvitelezéshez, és örülök, ha bármilyen szinten is, de segíthetek benne :) Hajrá...! :)
Post a Comment