Bicikli

 Írországban Greenway néven futnak azok a bicikli/sétautak, amiket kifejezetten azért alakítottak ki, hogy ne az autós forgalommal terhelt normál közúton lehessen csak kerékpározni, hanem biztonságosabb környezetben is. Tény, hogy itt nem lehet sebességi rekordokat döntögetni, hiszen babakocsis anyukák, idős emberek, és kiskölykök is jönnek-mennek, továbbá nincs sávfelfestés, tehát ez nem versenyezni van, hanem önfeledt tekerésre, amikor az embernek nem kell stresszelnie attól, hogy kivasalja valaki. 

Verus nagyon sokszor invitáltam már magammal bringázni, és sikerült is néha, de csak szigorúan itt a környékünkön, és kifejezetten nem nagy forgalmú utakon. Viszont pár hete, kihasználva, hogy lecseréltük szegény priuskát egy nagyobb jószágra, amibe beleférnek a biciklik, gondoltunk egyet, és kimentünk a tőlünk 100 km-re lévő egyik ilyen Greenway útvonalra, és mentünk együtt egy jó kis 45km-es kört. Verus, Marci és én. Benike otthon maradt a törött vállával, nyilván. A szórakozáson túl az is volt a célja a kiruccanásnak, hogy meglássuk, Verusnak bejön-e a hosszabb távú kerekezés, mert ugyebár autós forgalomban ezt nem merte eddig megriszkírozni. 

Nos, jelentem igen, bejött neki. Nagyszerűen szórakoztunk, a kilátás és a táj első osztályú volt, az útvonal igazán csodás. Marci egy Mountain bike-al jött, én a zöld Meridámmal, Verus pedig azzal a Meridával, amit nyáron lőttem, hogy majd ha Kari felmegy Dublinba, legyen mit magával vinnie. Kari szólt, hogy akkor jön pár nap múlva, és átveszi a bringát, ezért megbeszéltük, hogy a zöld Meridámat megkapja Verus, én meg lövök magamnak egy számmal nagyobb bringát, mert a magasságomhoz nézve a zöld merida épphogy határeset.

Közben szegény Marcinak elszállt a külső gumija, így az utolsó 5 km-t nélküle tettük meg, és kocsival mentünk vissza érte...úgyhogy vettünk 2 szuper continental terepgumit a montira, meg egy kényelmes zselés nyerget Verusnak a zöld meridára, és nekiestünk a bringakínálatnak.

Ugyebár a vírus miatt most a boltokban nem lehet kapni biciklit nagyjából ezer euro alatt, de volt olyan hely, ahol a készleten lévő legolcsóbb bringa egy 1700€-s elektromos volt. Maradt a használt piac, de ugye itt se könnyű, mert egyrészt mindenki hazudik, másrészt ki tudja, nem lopott árut vásárol-e az ember.

Nem akarom hosszú lére ereszteni, de lőttünk végül egy Giant Defy 5 bringát, kifejezetten az én méretemre. Első mozzanatként megszabadítottam a sok szartól felesleges sallangtól, mint mágneses kompjuter, nyeregtáska, defektjavító szett, meg pumpa a vázra pattintva, persze mielőtt megvettem kipróbáltam, működik minden, juhéj. Csakhogy igazán hosszú távon jön rá az ember, hogy mi újság, hiszen a puding próbája az evés. De ugye a pudingot hogy megegyük, előbb ki kell fizetni :):)

No, a lényeg, hogy amint kicsit hosszabban meghajtottam a bringát, kiderült, hogy nem szereti az alacsonyabb fokozatokat, ugrik a lánc a keréken. Volt nekem itthon belevaló kazettám meg láncom is új, kicseréltem őket, de őszintén szólva még rosszabb lett. úgyhogy végül visszaraktam azt, ami volt rajta eredetileg, hogy azért használható legyen, de tegnap megrendeltem az új lánckerék-csavarok-lánc-kazetta készletet, és ha már, akkor nem nyolcasat, de tízsebességes kazit, mert szeretem, ha tudok finomhangolni a sebességen.

Úgyhogy most várom a cuccokat Ma egy előre nem tervezett, 56km-es kört mentem, és inkább a már Verusnak "felcímkézett" régebbi zöld meridával, mert mégiscsak komfortosabb egy kicsit kisebb, de tökéletesen összerakott, igazi műszer-jellegű hajtóművel menni, mint ötpercenként visszarakni a leugrott láncot....És egyrészt meg kellett állapítanom, hogy milyen jó kis bringa is ez, másrészt idegbe is voltam...ugyanis az áprilisban felrakott vadonatúj gumi hátul több helyen vészesen ki van kopva! A 40 eurós gumi, ami csontra ugyanaz a márka (maxxis detonator), amivel a meridát gyárilag szerelték fel. Namost a gyári bírt 3 évet, és cca 10ezer kilométert, amit meg utólag vettem ugyanolyan, meg 4-5ezer után szájé???

Nem lett baj végül, nem ment szét a gumi, de közben akkor megint vehetek erre most újabb külsőt majd...ha máskorra nem is, a jövő szezonra mindenképpen. Hiába, elég strapás ez a biciklisélet....ha ezeket a dolgokat megcsinálom, akkor lesz két tökéletes versenygép és két monti a jövő szezonra. Az egy másik kérdés, hogy már nem is számolom mindez mennyibe kerül....a két versenybringa biztos hogy többe van már, mint amennyiért a legutóbbi kocsinkat vettük LOL 

Elengedni

 

Ahogy öregszem, egyre inkább érzem, mennyire rövid az élet, és milyen sokat is ér az idő. Ami van. Még. Nyilván ezzel mind így vagyunk, gondolom. Szóval ahogy az ember öregszik...de végül is lehet szebben is mondani: bölcsebb lesz, érettebb, letisztultabb...szóval úgy válik..illetve én úgy válok egyre inkább olyan emberré, aki akárkivel már nem áll le vitázni....aki akármire már nem kapja fel a fejét, aki akármire már nem ugrik. Aki nem ragaszkodik görcsösen valamihez, csak azért mert annyira akarta/akarja....vagy mert meg van győződve arról, hogy az jó. Aki nem ítélkezik könnyen, mert van mögötte egy s más. Aki látott már pár árnyalatot a feketéből is meg a fehérből is (micsoda átkötés lol)

Szóval van ez az elengedés dolog. Ebbe is azt hiszem bele kell érni. Az ember akar valamit/ vágyik valamire, és elkezdi tolni....de ugyebár van a józan ész, a logika, a körülmények.....tehát lesz egy pont vagy egy vonal, ami után már inkább elengedjük, mert nem vagyunk hülyék. Ugye. Mármint gondolom én.

Az életben annyi minden ilyen dolog előfordulhat, mondok egy példát: én szeretem az autókat. Valahol ugyebár szakirányú végzettségem is van, de inkább az a lényeg, hogy szeretem őket. Csak úgy. Eddigi életem során a mostani kocsink a negyven-valahanyadik, tehát jópár típust kipróbáltam már. Most ne rugaszkodjunk el, nyilván nem bugattikról meg ferrarikról van szó, hanem normál autókról. Node hogy ne szaporítsam a szót: mindig akartam egy honda Frv-t. Azért, mert a Fiat Multipla után (olyanunk is volt lol) a japók állítólag a multipla nyomában akartak olyan kocsit gyártani, ami hasonló a fiat 3+3 üléses elgondolásához, de az abban -szerintük- elkövetett hibákat kikorrigálják. ((Teszem hozzá ahogy az idő múlik, úgy halnak ki azok a "régi" konstrukciójú autók, amiket én annyira bírok. Az egyszerű szívó benzinmotoros autók. Ma már a nagy népesség manipuláló agymosás környezetvdelmi szabályok és a fejlődés miatt már csak vagy agyonbonyolított dieselek (de már lassan azok se) vagy szintén agyonbonyolított felturbózott kis szúnyogmotorok, vagy nehézkes és drága elektromos kocsik kaphatók, és szépen lassan kihalnak a hagyományos, egyszerű de nagyszerű konstrukciók))....szóval honda efervé....az élet úgy hozta, hogy nemrég másodszor is rámentünk egyre...és másodszor is rá kellett jönnöm, hogy nem kell. Tök jó kis kompakt verda....de szerintem max 170 centis emberekre van tervezve, és hiába a sok ülés, inkább kisgyerekes, alacsony családoknak ajánlanám. Naszóval elengedtem, már nem akarok többé. Ennyi.

Ez csak egy pici példa volt, ráadásul ki se fejtve rendesen, de a lényeget megmutatja. Nem kell mindenáron ragaszkodni valamihez, csak azért mert azt gondolom, hogy az a jó. A jó nagyon tág fogalom, és nemcsak a fogalmat lehet tágítani, hanem a hozzáállás spektrumát is. Hogy jön ez ide?

Annak idején, mikor beindítottam ezt a fogyás-dolgot, én nagyon kövérből lementem nagyon soványba. Betegesen soványba, ami egyáltalán nem volt jó. Aztán elkezdtem sportolni, gyúrni, kardiózni....bringázni, futni, teniszezni, elkezdtem indoor-eszközöket használni...berendeztem otthon kis gyúrótermet...és mellette fokozatosan elkezdtem újra normálisabban enni.  Voltak korszakaim...féltem mindentől. Nagyon soványan nem akartam anorexiás lenni. Aztán aggodalmaskodtam, hogy ne legyek ortorex....állandóan azt néztem, minek mennyi a mije...a nutriensek bűvkörében léteztem....aztán féltem attól, hogy exorex leszek....volt hogy napi 4-5 órát edztem....szünnap nélkül.

Szóval voltak stációk, amikhez nyilván tartoztak számok is, amik a súlyomat, vagy a tesrészeim körfogatait jellemezték. És valahogy mindig eljutottam oda, hogy bizonyos dolgokat az élet ezen területén is el kell elngedni. Mert senki sem akar koplalva élni. Vagy napi 4-5 órát tölteni az életéből valamilyen kardiógépen. Mert az nem normális. Nyilván a zabálás sem az. Ezért nem könnyű a helyes életmód útján járni. Mert egyszerre sokfelé kell gondolkodni, és meg kell találni az egyensúlyt.

És el kell engedni olyan dolgokat, hogy igen, az ember öregszik, és akárhogy küzd, szarból csak szarvárat lehet építeni. Ha valaki 60 évesen úgy akar kinézni, mintha 15 lenne, az előbb utóbb (inkább előbb) nevetségessé válik. Az életben mindenkinek és mindennek megvan a maga helye. Meg kell találni, és el kell fogadni. Persze nem kell, de úgy fogalmazok, hogy tanácsos.

És szarni arra, ki mit mond vagy gondol. Mindenki a saját életét éli, és nem valaki másét. Elengedni valamit nem könnyű. Felül kell emelkedni magunkon, kicsit hátralépni, és a nagy képet nézni. Az erdőt, nemcsak a fát. Mérlegelni kell magunk körül mindent, végig gondolni, honnan jöttünk, hová tartunk. Mik a céljaink, mit akarunk, és miért akarjuk azt.

Tulajdonképpen ez a blog is valahogy mindig erről szól. Az egyensúlyról, az antirexizmusról, és az akdályokról. Az útkeresésről, a félelmekről, a kudarcokról. És persze a sikerekről is. Naná.  

A szürke egymillió árnyalata

 

Persze kapásból a szürke ötven árnyalata jutott eszembe, mint cím, hozzáteszem nem olvastam a könyvet, és nem is áll szándékomban. Na mindegy, ez nem releváns. Viszont arra utalnék ezzel, hogy az életben nem minden fekete vagy fehér, jó vagy rossz, kövér vagy sovány, erős vagy gyenge, és így tovább. Az élet általában ennél sokkal bonyolultabb.

Mindig minden embernek megvan a maga élete, benne a maga körülményei, keresztjei, igényei, bolondériái. Ezért tartom fontosnak, hogy a helyes irányt mindenkinek magának kell megkeresni, és hát...tényleg kell keresni, mert az ölébe biztos hogy senkinek sem pottyan bele. Sajnos. Tényleg mindig visszakanyarodok ide, hogy hát tenni kell érte, mert az életünket senki sem élheti helyettünk.

Ezért hazudik, aki mozgás nélküli fittséget vagy éhezés nélküli fogyást ígér. És mégis....soha nem fogynak el azok a "termékek", appok, stb...mik ezekkel operálnak. Hamis ígéreteket tesznek, és az emberek elhiszik. Újra meg újra. Talán a kulcs maga az emberi természet. Hogy nem tudunk kibújni a bőrünkből, szeretjük elhinni azt, ami jól hangzik.

Szerintem az optimális helyzet két irányból közelíthető meg. Az egyik irány az egészség. Ha valakinek az egészségügyi körülményei határozzák meg a táplálkozási/mozgási szükségleteit, akkor nyilván az a meghatározó, és azután kell menni. Tehát ha cukorbeteg valaki, akkor számolnia kell a ch-t. Ha szívbeteg, májbeteg, stb....akkor az orvosi előírások mentén kell haladnia, ez nem is kérdés. 

Ha viszont valakinek az egészségügyi körülményei megengedőbbek, akkor bejön a képbe az abilitás, az esztétika és a pszihó. Az abilitás helyett írhattam volna fittséget, tunyaságot, állóképességet, erőt...de a lényeg, hogy az ember általában jobban érzi magát, ha fitt...ha képes mondjuk felszaladni egy lépcsőn, vagy lebiciklizni néhány kilométert anélkül hogy kiköpné a tüdejét....vagy arrébb tud rakni egy nehezebb valamit ha útban van. Van aki lusta, van aki elfoglalt, van aki igénytelen....van aki kedvetlen, depressziós, apatikus...van aki magányos vagy elkeseredett vagy reményvesztett. Van aki agilis, energikus, és van aki céltalan, bizonytalan. Jöhet a millió árnyalat...

Aztán az esztétika....hogy ki mit talál szépnek, az relatív. Minden korszakban más volt a szépségideál. Mindig van egy trend, amit az adott világ, ami körbevesz minket, diktál. És mindenki körül vannak emberek...család, barátok, munkatársak, akik felé valamilyen szinten mutatjuk magunkat. Nem mindegy, hogy milyen ez a környezet, hogy mit talál szépnek. Hogy mennyire tud/akar/képes az adott személy beolvadni ide, vagy éppen elütni innen. Megint csak minden élet, minden körülmény más és egyedi.

 Na és a lélek....mind közül talán a legbonyolultabb dolog. Mert ha mindezeken túl vagyunk, még mindig ott vannak azok a dolgok, amiket nem feltétlenül tudunk logikusan, vagy észérvekkel kontrollálni. Az érzelmek. Itt is nagyon befolyásolóak tudnak lenni a trendek. Eltolhatnak afelé is, hogy csak a csont-sovány alkat ami szép, eltolhatnak afelé is, hogy fogadd el a tested, ne törődj a BMI-vel....és tolódhat a dolog úgy is, ahogy a személyes életünk befolyásolja. Az életünk körülményei....az élethelyzet, a család, a világ körülöttünk. Ezek mind befolyással lehetnek a lelki motivációnkra, és megint jöhet a milliónyi árnyalat.

Azt hiszem, az mindenképpen jó, ha törekszünk arra, hogy legyen egy határozott elképzelésünk magunkról és a világról, ami körbevesz minket. Hogy ne pingpong-labdaként pattogjunk az épp aktuális trendek és vélt vagy valós elvárások között. És hogy ne madártollként keringjünk a levegőben, amit az áramlatok löknek hol erre, hol arra. Törekedni kell a tudatos és minél jobb életre, ez az én álláspontom.

Vissza a kerékvágásba

 Vége a Holiday-nak, ami idén ugyebár a vírus miatt staycation lett...úgyhogy hurrá, jöhetnek a dolgos hétköznapok, illetve lehet elkezdeni ledolgozni a szünet alatt felkúszott kilókat. Ennek tükrében ma biciklire is pattantam, és legott 65km-es karikát bírtam tekerni. Jó hír, hogy még belefértem a bringás-dzsekimbe, rossz hír viszont, hogy mindjárt két belsőt is leamortizáltam az úton :-(

Cullohill-nél ugyanis megálltam egy csésze kávéra, és mikor indultam volna tovább, észrevettem, hogy a hátsó gumimnak szájé....jó, semmi gond, nekiálltam, és kicseréltem, mert ugyebár mindig van nálam tartalékbelső és szerszám is....csakhogy a kis kézi pumpával elég nehéz 8 bárig fújni a gumit....úgyhogy kábé másfél bárra fújt gumikkal indultam tovább.....lassan jöttem, óvatosan, mert tudtam, hogy lapos a hátsó gumi....

Aztán hazaérve mondom magamnak na akkor felfújom rendesen, ahogy kell. Amint felfújtam, hallom, hogy sziszeg. Hát ekkor vettem észre a rohadék tüskét a külső gumiban. Úgyhogy ez a belső is kuka lett. Tüskét kioperáltam, újabb belsőt beraktam....már csak egy maradt, tartaléknak....én már nem is számolom, asszem 3x 4 db-ot rendeltem eddig idén. Ez van.

Közben autófronton is változás van....megint. Komolyan mondom, a Mandarinréce párzótánca ipari tanuló szinten van ahhoz a koreográfiához, amit mi lejtünk kocsi-témában. Volt már két külön kocsi -többször is- volt már nagy 7 személyes....abból ugyebár többféle is...aztán már nem kellett csak 5 személyes....olyan is volt, aztán hibridet akartunk, megvettük a Priust, tök jó.....és most rájöttünk, hogy ugyan tényleg tök jó, de nekünk kicsi...Úgyhogy eladósorba került, és beszereztünk egy nagyobbat...(megint) Toyota, (megint) 7 üléses, a változatosság kedvéért....de legalább öreg, szóval reciklálunk tovább, óvjuk a környezetet, és juszt sem veszünk újautót :D:D:D

Célok, utak, életek....

Jó esetben az embernek mindig vannak céljai, ami felé halad. Persze, van, hogy soha nem éri el, van hogy megváltozik menet közben maga a cél...átalakul, vagy semmivé foszlik, vagy értelmét veszti, vagy csak egyszerűen valami egész más lesz. De meggyőződésem, hogy szükséges valami felé haladni, kell hogy legyen valami kvázi értelme az életnek.

Ha nincs cél, akkor csak sodródik az ember. Ha egy döntést kell meghozni, ha válaszút elé kerül, akkor nem ő dönt, hanem arra megy tovább, amerre viszi a szél. A körülmények, vagy  más emberek, vagy más áramlatok. Ha viszont halad valami fel, akkor az élet ilyen helyzeteiben úgy dönt, hogy közelebb kerüljön a cél felé.

Bizonyára sok embernél ez nagyon tudatos, másoknál inkább ösztönszerű. Lehet-e létezni cél nélkül? Hogyne lehetne. Jó-e az? Biztos van, aki afféle csavargó, cigány-lelkű, hogy kifejezetten szereti, ha csak úgy lézeng a világban. A világirodalom tele van ilyen figurákkal, és nem ritkán ezek pozitív hősként vannak karakterizálva.

Az életmód-témában biztosan nem lehet előremozogni cél nélkül. Pont arról szól az egész, hogy nemcsak ki kell tűzni a célt, de stratégiát is kell alkotni az eléréshez. A 'hogyan'-hoz. Ezt ugyebár sodródva, bohém csavargó attitűddel nem lehet megcsinálni. Ha valakit olyan anyagcserével vert meg a Jóisten, hogy túlsúllyal küzd mindig, akkor egyszerűen megkerülhetetlen a céltudatos törekvés, és a kontrollált lét, ha kézben akarjuk tartani a dolgokat. Ez biztos, hogy tény.

Nyilván a cél felé haladás is fontos, hiszen ez maga az élet. A hippik jelmondata volt, hogy az élet célja maga az utazás, mert az út végén ott a halál. Mindannyiunk végső állomása. Az biztos, hogy életünk legvastagabb részét ezen utazás tölti ki, tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan haladunk ezen az úton. Sanyargatjuk magunkat keményen, billegünk mint rigó a dögön, húzd meg ereszd meg jelleggel, kötéltáncosként egyensúlyozunk, három kemény lépés után hanyatt dőlünk és nyavalygunk...végtelen variáció van, minden élet egyedi.

Szerintem fontos, hogy figyeljünk arra is, hogy meglássuk ezen az úton mindazt, ami jó, képesek legyünk megragadni a napot, és nem vakon menetelni előre. Fontos, hogy tudatos, kontrollált életvezetéssel haladjunk, és tisztában legyünk azzal, minek mennyi az ára. A cél sokszor alakul, mozog, változik, mint egy képlékeny massza. Az életünk viszont csak egy van, egyszer van sanszunk végigmenni azon az úton, ezért különösen nem mindegy, hogyan tesszük.

Még mindig a bicikli

Azt hiszem, sokat elárul az egyéniségemről, a jellememről, úgy általában véve az egész életfelfogásomról a tény, hogy tegnap felraktam a biciklimet a hirdetési oldalakra, hogy eladó, és ma meg nemhogy eladtam volna, de vettem még egyet.

Kifejtem: Úgy látszik ez az én dilemmám olyan, mint az idétlen időkig című filmben a tél: soha véget nem érő...mert egészen eddig a pillanatig nem tudom, hogy megmaradok-e bringásnak, vagy nem. Úgyhogy kicsit a Sors-ra bízva a dolgot, feltettem a hirdetést. Elég magas árat megszabva, ami ugyan korrekt, de csak annak éri meg, aki érti és értékeli azokat az extrákat, amiket ráraktam. Aki csak magát a típust-állapotot nézi, az kaphat fele ennyiért is ilyen biciklit.

Viszont ha nem adom el, illetve ameddig nem adom el, addig nyilván használni fogom. Szembe jött velem ez a másik Merida az egyik hirdető oldalon, és tudom, hogy Kari majd Augusztusban, amikor felköltözik Dublinba, akar majd biciklit venni. Szóval gondoltam egyet, és megvettem most...csakhogy legyen itthon, ha Verus vagy Kari menni akarna...aztán majd ha Karinak kell, elviszi magával Augusztusban. A bicikli jó állapotú, rendben van, és nagyon jó áron hirdették.

Elmentünk, leteszteltem (szakadó esőben az S méretű női bringán biztos épületes látvány voltam az autósoknak...még jó, hogy nem ütöttek el. Megint. LOL), minden fasza.

Úgyhogy most tudunk egyszerre Verussal menni, hasonló jellegű kerékpárokkal, és ez tök jó. Mondjuk az már nem annyira, hogy hetek óta retek az idő, de hát reméljük ez majd változni fog azért :)

Bicikli-saga folytatás

Valamelyik bringás oldalon azt olvastam, hogy Írországban a bicikli az új wcpapír. Extrém módon hiánycikk lett minden bicikli és tartozék is. Elképesztő, milyen köröket írtunk le. Szegény Tomit kértem, meg, hogy idefelé jövet ugorjon be a Limerick-i Halfordsba, mert az internet szerint ott lehetett kapni kereket, de persze esti fény volt, nem kerék. Gyakorlatilag kiröhögték, hogy nincs semmi, felejtse el. Feltúrtam a netet, az apróhirdetős oldalakat, mire nagy nehezen....tőlünk 150 km-re időben le tudtam csapni egy kerék-szettre.

Igaz, ehhez új láncot is kellett vennem, mert ezen 10 sebességes kazetta volt szerelve, nekem meg nyolcas volt a régi keréken. És igaz, a gumi hulladék volt rajta, DE....de megcsináltam mindent. Láncot leszedtem, újat felraktam, a régi kerekeimről leszedtem a gumikat, felraktam az új kerekekre....fékeket beállítottam, és tádámm....most van egy gyakolatilag full felújított bicikli, könnyített alumínum lánckerékkel, új lánccal, új csavarokkal, Mavic Aksium könnyű kerekekkel, zsír új gumival....egyébként urva jó, suhan mint az álom. Mondjuk ennyi pénzért, amennyibe van már, nyugodtan suhanhat is :)

Most már csak az kell, hogy ne haljak meg az utakon. LOL.