Túl vagyunk egy nagyon jelentős áprilison. Amikor az ember fogyókúrázik, akkor minden olyan dolog, ami nem a mindennapi rutinban van, fel tudja borítani a rendszert, amit addig kiépítettünk. Április elején-közepén érkeztek Hannáék, a szupercuki kisunokával, aki négy hónaposan először repült...V szabadnapokat vett ki, hogy kellőképpen tudjunk foglalkozni velük. Nyilván ilyenkor nem a diéta van az első helyen.
Aztán mialatt itt voltak, jött a szörnyű hír: a sógorom meghalt búvárbalesetben....Letaglózott a dolog mindenkit, Laca 52 éves volt, és boldog, kiegyensúlyozott élete volt Tenerifén. Hetekig képtelenek voltunk összeszedni magunkat, és még most, majd' egy hónap után is hullámokban tör ránk a gyász. Az első haláleset abból a körből, akik velünk egy korúak és az életünk részei voltak. Nagyon szar. Gondolom sosem lesz jobb az érzés, maximum elviselhetőbb. Szintén egy olyan esemény, amikor a diéta az utolsó, amire az ember gondol.
És hát a legnagyobb klisé: az élet megy tovább....nyilván ha majd én is meghalok egyszer, akkor sem fog megállni. És jönnek a hétköznapok megint, a rutin...a betervezett étrend, edzés....stb.
Nem is tudom, azt mondják, hogy az embernek két élete van: az első akkor ér véget, amikor rádöbben, hogy csak egy élete van. Onnantól valahogy megváltozik az élethez való hozzáállása..talán jobban értékeli a pillanatokat, talán jobban elengedi azokat a dolgokat, amiket felesleges tovább szorongatni. Talán másmilyen szűrőn kezdi látni, mi a fontos, és mi nem.
Életünk ezen szakaszára igencsak megkoptak a barátok...igaz, többezer kilométer távolságból nem olyan egyszerű fenntartani a régi kapcsolatokat, és a fizikai távolság miatt sok régi ember legyint ránk, hiszen nem vagyunk kézközelben, ha esetleg kellene valami. Durva így fogalmazni, de én így érzem. Nyilván 16 éve élünk külföldön, nem lehet csodát várni. Mondjuk az elmúlt 16 év magyar politikai és gazdasági helyzete sem segít ezen...na mindegy, ebbe nem is akarok jobban belemenni.
Annál inkább belemennék a saját családunkkal kapcsolatos érzésekbe. Amikor egy-egy hétvégén összegyűlünk itt nálunk, jön mindenki, megy a duma, iszogatunk, elszívunk egy szivart...sztorizgatunk. Az nagyon jó....akkor ha végignézek rajtuk....mind szép, egészséges, okos, sikeres emberek...akkor bizony büszkeség tölt el, hiszen ezt az egész csapatot.....az összes velük járó sikerrel, diplomákkal, eredményekkel, örömökkel, akármikkel....ezt mi ketten hoztuk létre....önmagunkból. És ez valahogy olyan magasztos, olyan fennkölt érzés. Az ember képes teremteni valamit, ami előrébb van, valamit, ami jó, amire büszke lehet. Ez csodálatos érzés.
Hát eddig ez a poszt nem kifejezetten a fogyókúráról vagy az evésről szólt...de akkor:
Visszaálltam nagy nehezen a csapásra, de sajnos még nem vagyok ott, ahol szeretnék. A reflux-őrület utáni hirtelen "sokk" elmúlt , és Március elejétől számolom újra a kalóriákat, viszont azóta csak 6,6 kg ment le. De nem baj, a lassú haladás is haladás, nem? De.
Igyekszem az 1600 kalóriás napi limit alatt enni, lehetőleg max100-150 gram CH-val. A fehérjebevitelt az elején tudtam hozni a napi 200 gramm körül, de mostanra kezdem feladni, mert anyagilag elég megterhelő. Plusz ugye sok belőle a feldolgozott cucc....proteinpudingok, túrókrémek, porok, stb. Mellette heti 5-6 napon edzek, váltogatom a HIIT kardiót és a súlyzós edzéseket.
Nagyjából ennyi.
2 comments:
A fogyás akkor is fogyás, ha lassabban megy. Te nagyon kitartó vagy és tudod is, mit csinálsz, nem féltelek.
A gyerekeitek miatt döntöttetek így és az eredmény benneteket igazolt. Jó döntés volt, nagy szerű emberek lettek mindannyian, jogos a büszkeség! ♥
Köszi Lazac! :):)
Post a Comment