A múltkorjában történt, hogy egyszer hazafelé jöttem biciklivel, elég jó tempóval, és egyszercsak megelőzött egy másik bringás. Írtam is akkor ide a blogba egy posztot erről. Kábé arról szólt, hogy ne másokhoz mérjük magunkat soha, mert annak úgysincs értelme. Mérjük önmagunkhoz. Ehhez kapcsolódik az, amin ma reggel gondolkodtam: Hogy önmagunkkal kell jóban lenni. Biztos vagyok benne, hogy a boldog élet egyik kulcsa ez. Itt csúszunk el oly sokan és oly sokszor. Hogy valaki másnak akarunk megfelelni, valaki más elvárásainak, elképzeléseinek, céljainak, vágyainak leszünk a megszállottjai ahelyett, hogy önmagunkra koncentrálnánk. A saját magunk lehetőségeire, a saját magunk képességeire, a saját magunk eredményeire. És így tovább.
Vesszőparipám lassan már, hogy csak egy életünk van. Ki kell szűrni belőle a salakot, és az igazi értéket észrevenni. Azzal foglalkozni, ami örömet okoz. Annyira belemenni valamibe, amennyire jól esik. Akkor is ha esetleg más valaki azt nem tartja elég jónak, elég szükségesnek, vagy éppenhogy túl soknak vagy túl kevésnek gondolja.
Az életben létrehozott egyensúlyban nagy szerepet gondolok annak, hogy elengedjük ezeket a szükségtelen kötelékeket, amik másokhoz, más emberekhez, vagy más eszmékhez kötnek....és képesek legyünk arra, hogy jó értelemben énközpontúvá tegyük az életünket. Hiszem, hogy az önzésnek is van "Jedi oldala"...hogy az önzés is lehet hasznos, ha az Én-t kiterjesztem azokra, akik hozzám közel állnak. Nem hamis eszmék mellett, nem megtévesztett fiozófiák mentén kell önzőnek lenni, hanem úgy, hogy a színtiszta, belülről jövő érzéseket preferálom minden mással szemben.
No comments:
Post a Comment