Apám egyik gyakran ismételgetett beszólása volt, hogy minden relatív. Azaz viszonylagos. Azaz minden olyan, amilyen irányból nézed. Ahonnan hozzáálsz. Öregszem én is mint mindenki, és ahogy ez a folyamat halad előre, úgy döbbenek rá, hogy egyre inkább megszámlálható az, ami előttem van. Hogy ki tudja, hány nyár lesz még. Nekem. Hány Karácsony. Hány alkalom erre vagy arra. Nem akarok melankóliázni, csakhát van ennek kapcsolódási pontja az életmódhoz is.
Méghozá relatíve....mert nézhetem/érezhetem úgy is, hogy ki tudja mennyi van még hátra, ergo nem hagyok ki egy rákóczitúróst sem, és nem megyek el egy brassói mellet sem....hiszen az időm véges, ha úgy hozza az alkalom, a lehetőség, a helyzet, akkor muszáj élni vele, merthát az élet rövid....
Vagy nézhetem onnan is, hogy minél öregebb vagyok, annál inkább vigyáznom kell az egészségemre, az állapotomra, és annál inkább ellen kell állnom a "rossz" ételek csábításának, hiszen ahogy múlik az idő, úgy öregszik a testem, és úgy lesz egyre nehezebb felvenni a harcot a feleslges kalóriákkal szemben.
Persze senki nem képes a jövőbe látni. Nem tudhatom ahogy senki sem tudhatja mit tartogat számunkra az élet. Mégis döntéseket kell hozni szinte minden pillanatban. Komoly és kevésbé komoly dolgokban is. A mindennapok apró döntéseiből áll össze az életünk. Azok által válunk azzá, akik vagyunk.
A mindennapi kis aprócseprő dolgok mögött meg kell, meg kéne látni a hosszútávú, nagyobb hatókörű következményeket. Ez nem könnyű, mert túl kell látni önmagunkon. Ki kell lépnünk a mostból, és be kell kukkantanunk a lehetségas "majd"-okba. És azok mérlegelésével kell meghozni a döntéseinket.
No comments:
Post a Comment