Az ember sokféleképpen lehet önző. Általában pejoratív értelmezésben használjuk ezt a szót, és vastagon negatív a jelentése. Ha valaki váltani akar, és komolyan gondolja, akkor általában elég hamar eljut oda, hogy szüksége van dolgokra a sikeres váltáshoz. Hogy mire is...? Időre, pénzre, türelemre, energiára. Amiből az embernek nincs korlátlan mennyisége, és ami van, azt általában nem kizárólag magára fordítja.
Persze ezekből a dolgokból mindenki fordít magára is valamennyit, de a kérdés inkább az, hogy a felmerülő többletet honnan vonjuk el? Elvonhatjuk magunktól is, és igényeket támaszthatunk mások felé, hogy ők biztosítsák ezt. Ez utóbbi mondjuk nem kifejezetten tanácsos, hiszen a mi életünkről van szó, a mi változtatásunkról. Optimális esetben az ember partnere ebben is partner, és szíves-örömest áldoz a saját idejéből/pénzéből/türelméből/energiájából/stb., de alapvetően erre bazírozni nemcsak helytelen, de kevés is. Ha magunk akarjuk előteremteni mindezen szükséges többletet, akkor több lehetőség is fennáll.
Biztosíthatjuk a nagy kalapból....úgy értem, van mindenkinek egy kerete mindezen dolgokból, amit el tud érni. Időből a nap mindenkinek csak 24 órából áll, de a többi egyénileg változó. Azonban sokkal korrektebb, ha ezt az igényt a saját magunkra szánt keretből biztosítjuk, és nem abból, amit másokra (család, munka, stb.) fordítunk.
Ez gyakorlatilag annyi, hogy például ne a házastársunktól várjuk el, hogy pucolja meg, vágja fel, párolja meg, verje fel, és kavarja ki....az ételt, hanem vegyük a fáradságot, és magunknak csináljuk meg. De ne mondjuk a csap megjavítása helyett, hanem mondjuk a meccsnézés közben (éljenek a férfi-sztereotípiák). A mozgással is hasonlóan kellene bánni, hogy az életmódváltozás lehetőleg ne mások "sérelmére legyen elkövetve", hanem a saját kereteinkből dolgozzunk.
Persze ez szinte kizárt, hogy száz százalékosan összejöjjön. Azonban törekedni rá kötelező. Szerintem.
No comments:
Post a Comment