Könnyű okosság, nehéz döntések

A felszínen mindig az extrém ultra okos mondások vannak. Az ideális testsúlyhoz mi kell? Helyes táplálkozás, mértékletesség, testmozgás, stresszmentesség, pihenés, alvás, víz,...hú tényleg? És mi van a lényeggel? Oké, a víz egyértelmű, mindenki megihat napi két liter vizet, ez tényleg csak odafigyelés. A stresszmentesség-alvás-pihenés már más tészta, ahogy a helyes táplálkozás, vagy a mértékletesség is. Nem lehet csak úgy odavágni, hogy hát ez kell.

A legtöbb államrend jogrendszerében megfigyelhető szerintem, hogy tulajdonképpen egy ravaszul megfogalmazott törvénykönyv biztosít egy nagy kiterjedésű, pókhálószerű rendszert. Tele vannak a törvénykönyvek olyan kifejezésekkel, amiket akár egymásnak ellentmondóan is lehet értelmezni. Ki milyen jó szakember, ki hogy értelmezi a törvény betűjét....van aki a szálon marad, van, aki lezuhan, mert lukra fut. Valahogy én így látom ezt a témát is.

Helyes táplálkozás? Aha....mit is jelent? Fehér kenyér helyett barna? Margarin helyett vaj? Olaj helyett kókuszzsír? Kóla helyett gyümölcslé? Buza helyett zab? Csipsz helyett aszalt gyümölcs, ropi helyett olajos magok? Sorolhatnám sokáig.....első körben érdemes lenne azt megvizsgálni, hogy mi a helyes, és mi a helytelen? Mitől lesz valami egészséges, és mitől egészségtelen? Aztán tisztába kéne jönni, azzal, hogyha a helytelen ételt helyesre cseréljük, attól nem biztos, hogy súlyt vesztünk. Sőt.

Na és a mérték? "Mértékünk a vödör, úgy iszunk...."....gyerekkoromban hallottam valahol ezt valami mulatós-zenében.... Kinek mi a mérték? Egy pohár, egy tányér, egy tál, egy adag...? Mind-mind gumiszerűen alakítható fogalmak. A felhasználónak KELL eldöntenie, hogyan értelmezi.

És erről már keveset tudni. Hogy hogyan döntsünk? Okosat olvasni nem nehéz, de az ember full egyedül van, amikor egy adott helyzetben, akkor és ott kell eldöntenie, hogy akkor mi a mérték, és mi a jó? A döntéshez mi kell? Rengeteg információ, tapasztalat, és öntudatosság. Erő, elszántság, stb.blablabla....ismeri mindenki szöveget.

De hogyan? Az is egy sokszor hangoztatott közhely, hogy minden ember egyedi. Vagyis mást jelentenek mindenki számára ezek a fogalmak, hogy mérték, meg adag....meg még az is, hogy mi a jó, és mi a rossz. De hogyan fogjuk tudni, hogy nekünk egyedileg mi kell? Nos, az biztos, hogy nem az aktuális női magazinból, vagy egy internetes oldalból. Csakis a saját életünkből. A saját sikereinkből, kudarcainkból, álmainkból, terveinkből....csak ezekből tudunk motiváló pontokat alkotni magunknak. Hitelesen semmi másból nem. Szerintem. 

A szürke ötvennél több árnyalata

Ha a különböző kalkulátorokból indulunk ki, elég egyértelműen kiviláglik, hogy kétféle ember létezik: az ideális tömegű, és az elhízott. ( A ropi testalkatúakkal most nem foglalkoznék). A BMI értékek nagyszerű kiindulópontot adnak, de vajon mennyire alkalmazhatóak egységesen? A sportolók esetében nyilván nem, hiszen egy 120 kilós testépítő, akinek alig van testzsírja, nyilván nem kövér, pedig a BMI-értéke alapján az. Azonban ha az átlagembereknél maradunk, mi a helyzet?

Nem húzza-e le túlságosan az embereket ez a skála? Magamból kiindulva, 185 centi magasan és 42 évesen az én ideális testsúlyom 76 kiló...Namost én voltam ennyi is....de a látvány elég kétségbeejtő volt, amikor a tükörbe néztem. 193 kilóról indulva a 76 kilós végállomás azt jelenti, hogy 117 kilót fogytam, ami a kezdeti testsúlyom 60%-a. Semmilyen mozgást nem végeztem a fogyás alatt, csak a diéta volt. Kábé úgy néztem ki, mint egy éhhalál szélén tántorgó nyomorult.

Akkor nekiálltam a sportnak, és elkezdtem a nem-evős diétámat egy egészséges diétára felturbózni. Egykezes súlyzók, hasazás....aztán futás, majd szobabicikli, meg valódi bicikli. Elkezdtem összeszedni magam, és a súlyom beállt egy nagyjából 100 körüli átlagértékre. Ünnepek alatt kicsit felszalad, aztán visszamegy. nem eszem kenyeret, édességet, cukrot, lisztet....csak ha valamilyen alkalom van. Rengeteg fehérjét fogyasztok, sok gyümölcsöt és zöldséget. Napi másfél órát minimum biciklizek, hetente háromszor kardiózok súlyzóval, hetente 2-3 alkalommal fekvenyomok és bicepszezem.

Alapvetően jól érzem magam...de. A BMI kalkulátor szerint 25-30 kilónyi súlyfeleslegem van. Ami fura, mert valaki ekkora túlsúllyal az én szememben kövér, magamat viszont nem tartom annak. Igaz, a  közel 200kilós énem után maradt rajtam bőven bőr, meg zsírcella felesleg, amiket eddig sem műttettem le és eztán sem szeretném....

Szóval ha a kövér a fekete, a sovány a fehér, akkor  jóval több árnyalata van a szürkének, mint ötven.

Kicsit örök dilemma, hogy most mi a helyes...Azt hiszem, ennél a mostani súlyom alá csak koplalással, és extra diétával (napi 4 óra aerob mozgás, és 1500 körüli maximált kalóriabevitel) tudnék menni, és nem tudom, akarom-e. Nyilván komfortosabb lenne fizikailag az alacsonyabb súly, de a kérdés az, vajon megéri-e? Vajon melyik árnyalat a "best"??

Egoizmus

Az ember sokféleképpen lehet önző. Általában pejoratív értelmezésben használjuk ezt a szót, és vastagon negatív a jelentése. Ha valaki váltani akar, és komolyan gondolja, akkor általában elég hamar eljut oda, hogy szüksége van dolgokra a sikeres váltáshoz. Hogy mire is...? Időre, pénzre, türelemre, energiára. Amiből az embernek nincs korlátlan mennyisége, és ami van, azt általában nem kizárólag magára fordítja.

Persze ezekből a dolgokból mindenki fordít magára is valamennyit, de a kérdés inkább az, hogy a felmerülő többletet honnan vonjuk el? Elvonhatjuk magunktól is, és igényeket támaszthatunk mások felé, hogy ők biztosítsák ezt. Ez utóbbi mondjuk nem kifejezetten tanácsos, hiszen a mi életünkről van szó, a mi változtatásunkról. Optimális esetben az ember partnere ebben is partner, és szíves-örömest áldoz a saját idejéből/pénzéből/türelméből/energiájából/stb., de alapvetően erre bazírozni nemcsak helytelen, de kevés is. Ha magunk akarjuk előteremteni mindezen szükséges többletet, akkor több lehetőség is fennáll.

Biztosíthatjuk a nagy kalapból....úgy értem, van mindenkinek egy kerete mindezen dolgokból, amit el tud érni. Időből a nap mindenkinek csak 24 órából áll, de a többi egyénileg változó. Azonban sokkal korrektebb, ha ezt az igényt a saját magunkra szánt keretből biztosítjuk, és nem abból, amit másokra (család, munka, stb.) fordítunk.

Ez gyakorlatilag annyi, hogy például ne a házastársunktól várjuk el, hogy pucolja meg, vágja fel, párolja meg, verje fel, és kavarja ki....az ételt, hanem vegyük a fáradságot, és magunknak csináljuk meg. De ne mondjuk a csap megjavítása helyett, hanem mondjuk a meccsnézés közben (éljenek a férfi-sztereotípiák). A mozgással is hasonlóan kellene bánni, hogy az életmódváltozás lehetőleg ne mások "sérelmére legyen elkövetve", hanem a saját kereteinkből dolgozzunk.

Persze ez szinte kizárt, hogy száz százalékosan összejöjjön. Azonban törekedni rá kötelező. Szerintem. 

A "determinált testtömeg elmélet" különböző lehetséges értelmezései (lol)

Az elmúlt néhány év tapasztalatából kiindulva ma már egészen máshogy gondolom a "determinált testtömeg elméletet". Azért tettem idézőjelbe, mert azt hiszem ilyen nem létezik. De arra értem, amikor emberek azzal indokolják a túlsúlyt, hogy genetikailag be van kódolva az emberbe a tömege, szóval történjen bármi, úgysem fog lefogyni, mert ő ilyen és kész.

Hazudnék, ha én sosem gondoltam erre régen. Volt például egy időszak, mikor kitaláltam, hogy jó, akkor lemondok a csokiról és a kóláról, biztos fogyni fogok. Több mint másfél évig nem ettem egy kocka csokit sem, és nem ittam egy korty (persze cukros) kólát. Nem fogytam semmit. Mérlegre persze előtte sem és utána se álltam, dehát éreztem/láttam magamon, hogy semmi sem változott. Persze hogy nem, mert a csoki helyett ettem mást, nyilván....ma már tudom, hogy ennek semmi értelme nem volt, de akkor egyáltalán nem foglalkoztatott ez a téma ilyen mélyen, mint most. Hanem csak azt láttam, hogy semmit sem ért, hogy megvontam magamtól a sok csokit meg a kólát, tehát tökmindegy, mit csinálok, úgysincs értelme. Az efféle hamis utak vezethetnek az ilyen konzekvenciákhoz. Hiszen rosszul okoskodva ha nem számít az a sok cukor, meg CH, amit másfél év alatt NEM ettem meg, akkor ugye minek erőlködni?

Visszatérve a jelenbe, ma már azt gondolom, hogy elképzelhető, hogy van információ az egyéni DNS-ünkben az alkatról, talán a tömegről is...sőt így ahogy ezt leírtam egész biztosan van....de úgy vélem, ha van is, akkor annak az egészséges határon belül kell lennie. tegyük hozzá, hogy az egészséges embereknél. Az egészséges határt én úgy definiálnám, hogy az a tól-ig súlyhatár, amikor a testsúly mértéke nincs hatással az egyén egészségére. Ha úgy vesszük, a BMI is tartományokat ölel fel, bár nem mosnám össze ezzel a genetikai bigyóval, hiszen a genetika alapján mindenki különböző, a BMI meg épphogy skatulyákat oszt.

Saját tapasztalatból azért jutok sokszor erre, mert úgy látom, hogy egy kiegyensúlyozott, egészséges étrend, és aktív mozgás mellett kialakul az embernek egy súlytartomány, ami alá csak akkor tud menni, ha koplal, vagy irreális mértékben nekiáll cardiózni. Mert mondjuk úgy gondolja, hogy az adott súlytartomány, amire beállt a szervezete, az neki nem megfelelő. Mert mondjuk ő vékonyabb szeretne lenni annál a súlynál.

Sokan támasztanak hamis/téves illúziókon táplált, hosszú távon elérhetetlen célokat maguknak, ami nem jó, mert még ha egy ideig ki is tart az akarás, előbb utóbb ugyebár fel kell jönni a víz alól levegőt venni, és akkor könnyen széteshet az egész. Mondjuk 5 vagy 10 kiló különbség éveket, vagy akár egy életet is tönkretehet..mondok egy konkrét példát:vegyünk alapul egy 36 éves hölgyet, aki 160 centi magas, és 70 kiló. Egészségesen táplálkozik, mozog rendszeresen, de nem fogyókúrázik. Ő sokallja a 70 kilót, és 60-re le akarja vinni a súlyát. Könnyen lehet, hogy egy életen át tartó koplalás lesz az eredménye, ami hosszú távon frusztrálttá, megkeseredetté, elégedetlenné, és rosszkedvűvé teszi, holott a 70 kiló is még a normál BMI kategóriába tartozik, és egyáltalán nem veszélyezteti az illető egészségét, Miért akar mégis fogyni? Mert ő úgy érezné jól magát, ha a 60 kilós lenne. Ha viszont egészségügyileg nem indokolt a fogyás, akkor csupán esztétikai okból van a szándék, csakhogy az esztétika mindig nagyon relatív.

Gondoljunk csak Rubens által festett női idomokra, vagy akár a Milói Vénuszra...(még az is messze van a mai trendtől) hogy mi a szép, az megfoghatatlanul viszonylagos, és nagyon szubjektív. Nyilván az adott társadalmi környezet is meghatározza, de alapvetően az motivál, amit mi gondolunk saját magunkról. Egy ilyen esetben sokkal jobbnak tartom azt a fajta tréninget, aminek a célja a szépségről alkotott kép módosítása, mint az éhezés-extrakardió általi alacsonyabb súly elérése. 

Szerintem az ember az egész élete során keresi a helyét a világban valamilyen szempontból. Ha valaki tudatosan próbálja az életmódját felépíteni, akkor olyan emberré válik, akinek a tudatossági igénye nemcsak az életmódnál marad, hanem minden irányba terjedni kezd. Mert ahogy a testsúlynál is kirajzolódnak a miértek, úgy az életben is. Már persze nem a mély értelmű miértekre gondolok, hanem a honnan jöttem-hová tartok miértekre :)   

Helyzetjelentés

Napjaink nagy részét a hétköznapok teszik ki, így elég nyilvánvaló, hogy a sikeres életmódváltásnak a hétköznapokban kell végbemennie. Ha valaki túljut a kezdeti lendületen, akkor valahogy el kell érni azt, hogy az élete részévé váljanak a változtatások, hiszen ha nem így van, akkor bizony csak a nevében történt életmódváltás, gyakorlatban viszont nem.

Jelen életünk táplálkozási oldala nem könnyű. Egyfelől igyekszünk olyan ételeket tenni az asztalra, ami a srácoknak ízlik is, de nem is veszélyes. Mert nyilvánvaló, hogy a mélyhűtött pizza, a sült krumpli, a spagetti, és a hamburger tuti befutó, de közben figyelni kell arra, hogy tengjen túl a CH. Másfelől zömmel mi ketten a nejemmel nem szoktunk fogyasztani a gyerekeknek készült ételből, mert ugyebár ami egészséges, még nem feltétlenül nem hizlal, és azért egy kölyök élete sokkal aktívabb, a szervezete meg sokkal fiatalabb, és fejlődik még....szóval mások vagyunk.

Nyilván több lépcsőfok van a pizza-chips-fagyi és a ceasar-sali-öntetéskruton-nélkül között, én úgy gondolom, hogy a 9-20 éves korosztálynak mehet az egészséges, de "vastag" étel, a negyveneseknek, akik oda akarnak figyelni az alakjukra....nos, nekünk már nem annyira. Szóval általában kapásból kétfelé főzünk. A gyerekeknek lehetőség szerint nem, vagy csak igen ritkán adunk tésztás, édes, cukrozott ételt, inkább a hús, zöldség, gyümölcs dominál. Mondjuk nem egyszerű, de például hozzáadott olajat, cukrot, lisztet nem szoktunk használni. Ma pl. paprikás krumpli az ebéd, a srácok imádják....hozzáadott zsiradék nélkül készül, a kolbászt felkarikázom, és kisütöm belőle a zsírt, amiben a hagymát megkapatom, és úgy jöhet rá a krumpli, a víz, és a fűszerek. Így a kolbászkarikák zsírjától kellemesen színes és fűszeres lesz, és a zsírtartalom is megvan. Tény, hogy macerás a kis kolbászkarikákat egyesével forgatni az edényben...

Igyekszünk minél több gyümölcsöt fogyasztani, ezt meg lehet oldani, csak nyitott szemmel kell jönni-menni. Sajnos nem lehet mindig normális áron beszerezni a gyümiket, óriási eltérések is lehetnek. Én magam általában minden nap 10-15 tojásfehérjét fogyasztok, meg kb fél kiló túrót...az általam kifejlesztett speciális "táp"-ról már írtam a blogon, ezt tulajdonképpen már évek óta fogyasztom, és meg vagyok elégedve vele. Kiváló fehérjeforrás, és természetes anyag. 

Valahogy sikerült olyan dolgokat szokássá alakítani, mint a vízfogyasztás, vagy a sótörés....finomított sót már egyáltalán nem használunk...eleinte macerás volt mozsárban törögetni mindig a sót, de mára rutinná vált.

Azt hiszem valahol ott van a kulcs, hogy ténylegesen szokássá kell építeni a változtatásokat....nem kell fittnesnácinak lenni, és szemforgatva anyázni, ha valaki megkínál egy bonbonnal vagy házisütivel. Ha már a súly- és alaktartás a cél, akkor bőven elég, ha a mindennapokban kézben tartjuk a gyeplőt. Nálunk mindenestre jelenleg valahogy így megy, és nem panaszkodhatok, mert meg vagyok elégedve az eredményekkel...

Az étkezés mellett a mozgásba is igyekszünk bevonni akit csak lehet. A 14 éves fiam eljár edzésre az atlétikapályára (bátyja nyomdokain), a 12 és a 9 éves fiaimmal pedig (kötelező jelleggel  lol) együtt csináljuk a cardio edzéseket, általában 2-3 alkalommal hetente. Plusz most már alakul a jóidő, úgyhogy szinte nem telik el nap foci nélkül. A házunk előtti kis placc pont alkalmas egy tengópályára, így akár órákig is tudunk együtt mozogni. Nemcsak az egészégmegőrzés céljából jó ez, hanem szülő-gyerek program is, amiből egyrészt sosem elég, másrészt pedig amiket meg kell becsülni, mert az élet elrohan, a srácok felnőnek, és az alkalmak elillannak.

Alkalmak, amiket túl kell élni

Amikor írni kezdek, mindig felmerül bennem, hogy rákeressek itt a saját blogomban, hogy mikor, és mit írtam, és írtam-e egyáltalán a témáról. Aztán mindig lebeszélem magam, mert általában az lenne a vége, hogy ja, persze, erről már írtam, akkor inkább nem írok. Holott egyrészt az ember folyamatosan változik, így a látásmódja is változik, az életszemlélete...másrészt tulajdonképpen ez az egész életmódtéma mindig ugyanarról szól: keveset enni, sokat mozogni. Lehetne azt írni, hogy mit lehet erről irogatni ennyit...? Summa summárum, nem olvasok vissza, csak simán írok, most pl. éppen az ünnepekről. (Így Szent Patrick napján lol)

Nekem nagy családom van, így ha végigveszem a születésnapokat, a névnapokat, az évfordulókat, a családtól független ünnepeket, akkor gyakorlatilag minden hónapban több olyan nap lehet, amikor a szó klasszikus értelmében véve nem hétköznap van, tehát a téma hogy úgy mondjam az asztalon hever.

Aktív fogyós szakaszban a helyzet elég problémás. Amikor valaki legyőzi saját magát, és elhatározza a lefogyást, mi több: el is indul az úton, és haladt is valamennyit, akkor egy folyamatos harc az élete. Megélheti úgy is, hogy minden egyes nap minden egyes ébren töltött órája elmeharccal telik. Mert ha éhes, akkor percenként adódna alkalom arra, hogy egyen. De mivel nem eszik, ezért folyamatos harcban áll az elméje a világgal. 

Addig ez relatíve könnyen tartható, amíg az ellenség tényleg ellenség. A fogyasztói társadalom, mint ravasz fortélyokkal fogyasztásra bíró gonosz hatalom, elég egyértelmű előjelű dolog. Gondoljunk a csúnya gyorséttermek élénk színű, harsány, nyálcsorgató, hívogató reklámjaira, amiben gusztusos hamburgereket mutogatnak, beindítva ezzel azt a sok ingert, ami végül sokszor vezet oda, hogy az ember betér, és eltér...hogy aztán később térjen csak meg, miután jóllakott lol.

Igen ám, csakhogy amikor az "ellenség", akivel harcolni kell, a saját anyánk, vagy a kedves szomszéd, esetleg az idős vidéki nagynéni, aki egész nap sütfőz a kedvedért, akkor már egyáltalán nincs könnyű helyzetben az ember. Nagyon könnyen rásüthetik, hogy ünneprontó, hogy hisztizik, hogy bunkó, tapintatlan, érzéketlen, önző. Pedig ugyanilyen alapon mondhatni lehetne őt erősnek, harcosnak, keménynek, következetesnek, és kitartónak. A cselekmény, jelen esetben mondjuk a kínált CH-zsír-bomba visszautasítása ugyanaz.

Okosat nem lehet mondani, lavírozni lehet, kicsit így, kicsit úgy, de sosem könnyű. Amikor már súlytartásról beszélünk, ott egy fokkal mindez azért könnyebb, mert akkor már szabadabb mozgás lehetséges, hiszen egyrészt a cél már el lett érve, másrészt már bent van a képben a mozgás-táplálkozás vonalon fenntartott kontroll, és jobban el lehet hajlani.

Oké, okoskodni nem lehet, csak lavírozni....mit is jelent ez? Mégis mit tehetünk? Lássuk akkor sorban:

1. Engedünk az unszolásnak, és erre az alkalomra "felfüggesztjük a diétát". - rövid távú hatás: hetek munkáját, szenvedését tesszük tönkre, mert mondjuk az elmúlt két hétben leszenvedett 2-3 kiló ezen az egy árva napon vissza fog jönni. Most nem tudom ezt tudományosan alátámasztani, de tapasztalatból mondhatom, hogy így van. Hosszú távú hatás: mivel az alkalmakból adódik elég sok, így relatíve hamar elérkezünk ahhoz a megállapításhoz, hogy nincs értelme az egésznek, mert nálunk ez úgysem működik, nyilván karma, meg gének, meg hajlam, meg különben is hormonálisan sem stimmelnek a dolgaim. Egyébként meg igenis jól nézek ki, szép vagyok, aki szeret, szeressen így, mindenki menjen a búsba, és kérek még egy tortát....- ez a legkönnyebb...sajnos.
2. Eljátszuk, hogy oké, mára feladtam, de közben figyelek rá, hogy csak egy szelet tortát agyek, csak egy tál kaját egyek meg, miközben minden eddigi tudásomat latba véve megtippelem, az elfogyasztott ételekben hány kalória lehet, Másnap aztán ülök a gépem előtt és szomorúan konstatálom, hogy mindez nekem mennyi extra kardióba fog fájni, és mennyi napig kell majd csökkenteni a napi keretemet, hogy behozzam magam. rövid távú hatás: sikerül a fogyási trendet megőriznem, vagy legalább hízni nem fogok a héten, de extrán meg kell dolgoznom érte. hosszú távú hatás: megtanulom, hogy mindennek ára van, amit nekem kell megfizetnem. - ez már nehezebb.
3. Eljátszuk, hogy oké, mára feladtam a diétát, de közben nem adom fel. Elfogadom a tortaszeletet, eszek belőle egy fél villányit, majd leteszem a tányért, és hirtelen valami sürgős dolgom akad. Az ételből is csak keveset kérek, és annak is meghagyom a felét, ha kérdezik, nem vagyok éhes, vagy fáj a hasam, vagy mittudomén. Ha nagyobb társaság van, úgysem foglalkoznak velem túl sokáig. Mintegy sportot űzök abból, hogy a lehető legkevesebb kalóriát vigyem be úgy, hogy nem tudjon senki belekötni. Mellette aznap nem eszek mást. Rövid távú hatás: sikerül mederben tartanom a trendet, fogyok tovább. Hosszú távú hatás: rájövök, hogy mennyire fontos a látszat, és mennyire könnyű irányítani a dolgokat. - Ez a verzió különösen nehéz, mert ha egy falatot eszem a finom sütiből akkor az összes ízlelőbimbó megkapja a magáét, és beindul a sóvárgási folyamat, ami megnehezíti a túlélést.
4. Közlöm minden alkalommal, amikor enni kéne, hogy fogyózom, és hol mosolyogva, hol vicsorogva elmesélem, hogy ha minden alkalommal felrúgnám a diétám, még mindig 200 kilós bálna lennék. Rövid távú hatás: a fogyási trendem nem sérül, simán fogyok tovább. Hosszú távú hatás: lehet szelektálni az ismerősök, rokonok között, ki hogy reagál erre a viselkedésre. Van aki rosszall, van aki tisztel, van aki elítél, és van aki kihívásnak tekinti, hogy minden adódó alklommal el tudjon téríteni. - Ez is nehéz, mert ha az ember tipikusan egy kedves, barátságos, segítőkész jellem, akkor most egy kicsit meg kell változni, ami sosem zökkenőmentes folyamat. Viszont sok új tapasztalatot jelent.

Nos, én az összes általam felvázolt főbb típust megcsináltam, és hogy melyik működött? Hazudnék, ha azt mondanám, egy alkalommal sem tartottam "leszaromnapot"...de utána bizony fájt a hasam, miden bajom volt, és igen, az aheti fogyásomnak annyi volt. Most azt mondanám, hangulatfüggő, ki mikor éppen melyik technikával küzd vagy nem küzd. Talán ott van a csí, hogy legyünk tudatosak...legalább.

Az elmúlt fél év

Ha már ekkora szünetet hagytam, úgy illik, hogy érdemben is szóljak erről az időszakról. Érdemben, azaz életmód, étrend vonatkozásban. Ha szakaszokra kellene osztanom a lefogyásom utáni életem, akkor azt hiszem az utolsó, ma is tartó szakasz, az a hintaszerű életmód, ahogy váltakozik az elengedős és a szigorúbb intervallum. Elengedős, amikor ünnepelünk, legyen szülinap, vagy valami sátoros ünnep, vagy valami alkalom....nyaralás. A szigorúbb alá tartozik minden egyéb nap.

Ebben a szellemben folyt az étkezés is, annyi különbséggel, hogy igyekszem megvalósítani az egyik új régi célkitűzésemet, jelesül hogy nem számolom a kalóriákat, és úgy tartom a súlyt. Hogy ez működjön, úgy tűnik, két dologra mindenképpen szükségem van:

1. Különbséget tenni az ételek között. Az ételeket három csoportra osztom.
• Amiből bármikor, bármennyit ehetek ( zöldség, gyümölcs, csirkemell natúran)
• Amiből ehetek, de nem sokat /itt vannak azért meghatározott mennyiségek a fejemben, de nem akarok elveszni a részletekben/ (tojás, túró, sajt, húskészítmények, kókuszzsír, rizs, cukormentes porok, fűszerek, ízesítők
• Amit kerülni kell (kenyér, tészta, liszt, cukor, édesség, feldolgozott készétel)
2. Mozgás: súlytartás szempontjából továbbra is a hosszú távú, folyamatos megterhelés mellett teszem le a voksot, én úgy gondolom, hogy az anaerob mozgásformák elsősorban testtömegnövelésre jók. Súlyvesztés/tartás céljából én a fél óránál tovább tartó, cardio jellegű mozgásokat tartom optimálisnak.

Persze ésszel értendő az összes korlátozás, azaz pl. a krumpli is zöldség, de attól még a sült krumpli (mégha kókuszolajban is sült) továbbra is tiltólistás, ha valaki fogyni akar, akárcsak a kukorica, vagy a zöldborsó, vagy akár a banán, a szőlő, a körte, amik ugyebár gyümölcsök, de mégsem javasolt nagy mennyiségben fogyasztani őket. És persze nem szabad megfeledkezni a napi legalább két liter víz fogyasztásáról sem...

Az én étrendemben az számít optimálisnak, ha CH csak és kizárólag zöldségből és gyümölcsből jön, és minél több természetes fehérje alkotja a bevitt kalóriák nagy részét.

Namost ezeknek az irányelveknek meg lehet felelni hosszú távon, persze nem non-stop üzemmódban, hiszen egyrészt pihenni is kell, másrészt sok mozgás mellett nyugodtan lehet értelmesen és visszafogottan elhajlani, abból nincs baj. Amúgy is ha kontroll alatt áll az ember, akkor látja, merre hány óra.

Azonban azt is le kell, hogy írjam, hogy nem könnyű megmaradni a normális (pontosabban az általam annak tartott) mesgyén. Én is csúszkálok rendesen a ló két oldala között. Mert továbbra is sok a kérdés....amikre nem, vagy nem mindig van kielégítő válasz.

Mert ki tudja, mit hoz a jövő, és ki tudja, mikor, minek van inkább nagyobb értelme? Gondolhatok a klasszikus példára, amikor a full egészséges életet élő, napi több órát sportoló, kizárólag egészséges ételeket fogyasztó fiatalt hirtelen elgázol egy autó, vagy megtámadja egy gyilkos kór. Olyankor mit gondol az ember, mi volt a fontos....egyáltalán hol van a határ az öröm és az öröm között? Nyilván másféle öröm az, amikor egy frissen sült pizzát megeszem, és más, amikor sikerül lebringázni 50 km-t egyhuzamban. De ha az ember megtudná, hogy mondjuk egy napja van hátra az életéből, vajon melyik örömöt választaná e közül a kettő közül?

Persze, tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű...és amikor valaki konkrét cél konkrét megvalósításán dolgozik konkrét eszközökkel, akkor nem is kell ilyeneken agyalni. De a súlytartás esetében más a helyzet, mert ott már elmosódik az éles határvonal, a vonalból egy elég széles sáv lesz, és a sávon belül kell valahol, valahogy elhelyezkedni, ami nem könnyű.

Jelenlegi mindennapi étrendem főbb gerincét a gyümölcsök, a túró, a tojásfehérje teszi ki. Napi 1,5 órát tekerem a biciklim, hetente 4-5 alkalommal súlyzózok keveset, és heti 3 alkalommal csinálok egy félórás súlyzós cardio-edzést, (ez utóbbit a fiaim bevonásával).

 

Gyerünk tovább...

Miért van az, hogy szinte lehetetlen fogyós blogot találni, ami nem inaktív már általában évek óta? Adja magát a válasz: hát azért, mert a fogyás, a súlytartás bizony sokszor fullad kudarcba. És a kudarcot már nem olyan népszerű publikálni.  Annak idején, mikor a blogom nyitva volt, felvetettem egy linkgyűjtemény oldalra, ahol gyakorlatilag jelenleg még az én blogom számít frissnek, ami “csak” cca fél éve inaktív. Merthogy van olyan is, ami már évek óta áll.

Mondjuk az enyém viszont nem is (volt:)) elérhető senki számára. Blogolásom több alkalommal állt le már…Amikor indítottam, valamiért azt gondoltam, sokan fogják követni, és tele voltam közléskényszerrel, és segíteniakarással, és tervekkel. Most, évek múltával már egyrészt lenyugodtam, másrészt persze öregszem is, meg változom is, és máshogy látok dolgokat. Ez nem új, az ember ilyen, így van összerakva.

De az alapkérdések még mindig ott gomolyognak a fejemben: Jó-e, ha az ember blogot vezet az életmódjáról? Ha jó, kinek jó? Nekem jó-e? Szükséges-e? Nem hat-e kontrszelektíven? Mit érhetek el vele másoknál és magamnál? Hogy érdemes vezetni, publikusan, vagy meghívósan? Mi az igazi célja?

A válaszok a fejemben ködösek és bizonytalanok. Azt hiszem, akár lehet jó is, ha valaki életmód blogot vezet. Sőt. Lehet mindenkinek jó. Azoknak is, akik olvassák, mert ötleteket, erőt meríthetnek belőle, vagy akár példát, esetleg ellenpéldát látnak benne. És a blog szerzőjének is lehet jó, mert az ember jobban összeszedi a gondolatait, ha le akarja írni azokat. A szükség már más kérdés….azt hiszem szükségesnek nem szükséges…és hathat kontraszelektíven is, mert adott esetben megölheti a virtuális kapcsolat az igazit. Előfordulhat, hogy valaki azért nem hív fel, vagy ezért nem keres személyesen, mert úgyis tudja, mi van velem, mert olvassa a blogom. Vagy ha találkozunk, csak ő beszél, ugyenezen okból. Hogy mit érhetek el vele? Nos, ezügyben nagyon kellemes, jóleső dolgok vannak, mert tudok olvasókról, akiktől nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam (sőt: kapok), és ezek alapján az látszik, hogy van, lehet haszna mások számára. Így tehát a magam számára is :D

A publicitás is jó kérdés. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy csak totális nyilvánossággal van értelme vezetni egy ilyen blogot, hiszen máshogy csak egy meghatározott körben lehet társalogni, és kizárnék minden új embert, holott az eredeti cél pont az volt, hogy másoknak segíteni.

Egy nagyon nehéz időszakon vagyok túl, amit nem szeretnék itt részletezni. Történjen azonban bármi ebben az életben….a kerék sosem áll meg. Rendíthetetlenül gurul előre, és vastagon tesz arra, ki mit gondol, vagy él át közben. Úgyhogy némi vívódás után arra jutottam, hogy újra megnyitom/folytatom a blogom, abban a hiszemben, hogy ez sokkal inkább hasznos, mint haszontalan.