Sunday 24 August 2014

Lát-e aki lát...?

Két dolog miatt is nehezemre esik a posztolás mostanság. Egyrészt a jelen életemben, környezetemben történtek olyan dolgok, amik lefoglalnak agyilag eléggé komoly mértékben....másrészt a laptopom elhalálozott :-( úgyhogy momentán a feleségem gépéről írok...addig, amíg nem szerzek be egy újat magamnak. Namost ugyebár aki írogat sokat, az tudja, hogy az ember hozzászokik a saját billentyűzetéhez, és egy másik gép olyan szokatlan tud lenni, hogy ihaj. Na ennyit a nyavalygásról.

Az jár a fejemben mostanság, vajon mennyire azt látjuk magunk körül, amit látni akarunk, vagy mennyire azt, ami van igazából? Vagy mennyire azt, amit mások akarnak láttatni önmagunkkal? Itt Írországban nemigazán jellemző, hogy túl sok helyen beszerezhetőek lennének a speciális élelmiszerek. Egy egyszerű eritrit már problémás, nem beszélve a konjac lisztről és a többi reformcuccról. Ugyanakkor például nyílgyökérliszt simán kapható a tescóban.

De mit is tudnak ezek a szuper cuccok? A cukorpótlókat hagyjuk most, én a többi hetvennyolcmillióféle extra lisztre, őrleményre, anyagra gondolok. Az ember elkezd érdeklődni, utanájár, utánaolvas, kipróbál, tesztel, tanul....aztán egyszercsak ott találja magát a nullkalóriás olajspré meg a nullkalóriás lekvár, csokiszósz, stb mellett...NULLKALÓRIÁS....mi van??

Ha nincs benne kalória, akkor mi van benne? Olyasmi, ami az emberi test számára nem jelent energiát, azaz nem táplálék. Ilyen alapon ehetnénk műanyag tipliket is, vagy nikecell-t. Ami kalória, az energia, és az energiára van szüksége a testünknek az életben maradáshoz. Azt hiszem, ezekben a szuperkajákban elég közösnek tűnik, hogy egyben "super-processed" is mind. Az pedig nem biztos hogy jó.

Hol van a határ a biznisz és az egészséges életmód között...egyáltalán van olyan, hogy ennek a két dolognak határa? Az egészséges életmód mindenkinek az egyéni döntése, még pontosabban sok-sok kis döntés sorozata. Ezeket a döntéseket meghozni több szempontból sem könnyű, de úgy gondolom, hogy azok, akik ebben az "üzletágban" jelen vannak, azok között kevés olyan van, aki nem használja ki az emberek hiszékenységét, vagy elkeseredettségét, vagy kiszolgáltatottságát.

Persze mit rugózok ezen, a világ ilyen. Miért pont ez a terület ne lenne ilyen mocskos és önző? Talán nem is baj. Talán inkább ott a baj, hogy a "versenyfutás a még több pénzért" című világméretű hajszában nehéz megállni, és elgondolkodni. És számolni. Józan, paraszti ésszel. Logikusan, ésszerűen. Mert ha egyre többen tennének így, lassan úgy érzem, ez a piac megtisztulna. De lehet, hogy utópia az egész....végtére is idealista voltam világéletemben.

2 comments:

Unknown said...

Üdv! Értem én az okfejtést,mint szinte minden hasonló jellegű bejegyzésednél. A sok hókuszpókusz nevű alapanyag engem nem igazán érintett meg, de mióta elkezdtem kalóriákat számolni, és azon belül figyelni az arányokra, bizony bennem is ott motoszkál a kisördög..Sertészsír? Koleszterin? Ugyanezt tudja állítólag a kókuszzsír...aminek hatásáról úgyis majdcsak évek múlva tudjuk meg a tutit..de, ha ez most igaz is..a kalória ugyanannyi, akkor nem mindegy, hogy mit kenek a kenyérre, és melyikkel emelem a koleszterint..? Józan parasztésszel maradnék a sertészsírnál, mert az olcsóbb, elérhetőbb, és azért van múltja... csak persze mértékkel. De a kókuszzsírnál is a mértéket ajánlják, talán mértéktartó motiváló ereje van is a borsos ára miatt :-)
A gyerekeim is bedőlnek sok mindennek, lásd a szénhidrát csökkentett kenyér esetét. Én meg nem is mélyültem el a témában...de a gyerekek áradoztak róla, (véletlenül vettek ilyet egyébként)a kérdésemre, hogy akkor miből is készült, nincs szénhidrát, azt mondták magvakból...aláírom, hogy egészséges kategória, jobb nyilván, mint a liszt, de kalóriát felturbózza, a zsírt szintén ( még, ha jó fajta zsír, akkor is kalória)...el kell dönteni mitől akar az ember hízni :-) és mennyiből. Tudom ez egy nagyon tudományatlan okfejtés, de nem alaptalan, tudományosat olvasunk sok-sok propaganda anyagban...és igen, a haszonért mindenre képesek egyesek...jó sokan...és be is dőlnek nekik jó sokan...:-(

Alan said...

Örökös dilemma ez, hogy melyik mennyire jó ...na és mibe kerül persze. Alapvetően a fő iránynak azt gondolom, hogy külön lapon kell tárgyalni a fogyást és az egészséges étkezést. Ha valaki nem akar fogyni, és egészséges életmódot folytat, mozog eleget, stb....akkor megengedheti magának, hogy a magvas, teljes kiőrlésű gabonákat, vagy a kókuszzsírt fogyassza. Már ha persze anyagilag is megengedheti magának....de hízni nem fog tőle, ahogy a sertészsírtól meg a fehérkenyértől sem hízna, de nem azért mert az nem anynira egészséges, hanem mert korlátozottan fogyasztja, és mozog mellé...és nem kövér. Az lehet, hogy az egyéb eü markerei jobbak lesznek...de a testsúlyhoz vajmi kevés köze van. Sajnos sokan beleesnek ebbe a csapdába, és a sok marketing nem segít tisztázni a dolgot, épp ellenkezőleg: Tovább építi a nimbuszt, pedig nem kéne....
Köszönöm a kommentet.