Sunday 16 December 2012

Egyezség a testtel

Biztos vagyok benne, hogy mindenki ismer olyan embereket, akik tökmindegy, mit esznek, tökmindegy, mennyit, akkor sem híznak meg tőle. Persze ennek megvannak a maga materiális okai, úgymint gyorsabb anyagcsere, genetika, stb.

Csakhogy az Agykontroll és még ezernyi más hasonló rendszer óta tudjuk, hogy az agyunk olyan módon is tud működni, amire mi a mindennapi életünk során közvetlenül nem tudunk hatni. Amikor az ember veszélyben van, az adrenalin meg tudja sokszorozni az erejét, és akár egy felborult kocsit is meg tud mozdítani. Tehát léteznek "trigger"-ek, amik beindítanak olyan folyamatokat a testben, amiket tudatosan nem tudunk irányítani. Mi van akkor, ha ezek az emberek azért képesek arra, hogy nem híznak el, akármennyit esznek, mert tudatalatt be vannak állva arra, hogy a testük ne raktározzon, hanem söpörje ki a bevitt kalóriákat? Mi van ha a materiális okok mellett van egy mentális rész is?

Sokak szerint az emberi agy egy rádiókészülékhez hasonlít, aminek van egy keresője, és ahova tekerjük a tunert, abban a sávban lesz vétel. Azt mondják, az agyunkat rá lehet állítani a sikerre például. Gondolom, mindenkinek ismerősek azok a szlogenek, mondások, szólások, amik erre utalnak. Mindez lehet negatív előjelű is, vannak emberek, akik "vonzzák a bajt", akik notórikusan rossz döntéseket hoznak, akikkel mindig történik valami. Akik ha belépnek a szobába, szinte érezni lehet, hogy elszívják az energiát. Akikre azt mondjuk, hogy "negatív"...

Ha ez így van, miért ne lehetne segítségül hívni a tudatalattinkat a súlymegtartáshoz, a helyes életmódhoz? Ahogy az éhség is csak egy inger, ami az agyban testesül meg, ahogy a lustaság, a kedv....ahogy ezek mind igazából megfoghatatlan dolgok, mert egyszerűen csak vannak, ugyanúgy lehetnének ilyen dolgok a másik oldalon is. Tipikus példa, amikor a kölyök unatkozik. Hiába sorolok fel neki kismillió dolgot, hogy olvass, legózz, építs várat, menjél ki focizni, ugrálj a trambulinon, nyomkodd a wii-t....ha neki unatkozni van "kedve", mondhatok bármit, csak vergődni fog, mint a zacskós hal. Akinek van gyereke, biztosan ismeri a jelenséget. Szóval ilyenkor vajon mi van a háttérben? A gyerek nem hülye, se nem vak, pontosan tudja, látja, mennyi minden van, amit csinálhatna, tehát nem arról van szó, hogy nincs ötlete, hogyan foglalja le magát...hanem az van, hogy semmihez sincs kedve azok közül, amik rendelkezésre állnak. Tökmindegy, hogy az most kétféle vagy húszféle tevékenység. Ha meg van nyomva a vergődés-gomb, akkor vergődni fog, és kész.

Nem lehet-e az, hogy ezeket a folyamatokat amiket végülis az agyunk hoz létre, megpróbáljuk befolyásolni? Nem vagyok egy elvakult agykontrollos, és két lábbal a földön járok, de alapvetően nyitottan állok hozzá mindenhez, aminek van vagy lehet értelmes haszna. Az agykontrollban nagyon sok technika van, ami igenis képes előhozni a tudatalatti energiákat, és bizony konkrét, mindennapi szintre diffundálni azt. Szóval némi kreatív agyalgás után kitaláltam, hogy erősítvén az eddigi eredményeket, és megtartandó az elért dolgokat, én megpróbálok alkut kötni a testemmel. Ha tudatosítom magamban, hogy az agyam irányítja a testem, akkor nyilván nem lehetetlen, hogy ebbe az irányításba bekapcsolódjak én is...mármint a Freud-féle ego-énem...

Ez amúgy gyakorlatilag nem egy bonyolult dolog, nagyjából mindent úgy csinálok, mint eddig, de megerősítésként mindennap, amikor alkalmam van rá, igyekszem ellazulni, koncentrálni, és emlékeztetni a testem arra, amiben "megállapodtunk". Én megígértem, hogy minél kevesebb junk kaját adok neki, és minél több egészségeset. Továbbá megadom neki a napi két liter tiszta vizet. Továbbá a napi másfél órás aktív edzést. Továbbá a heti egy pihenőnapot. (vasárnap). Cserébe tökéletesen működő anyagcserét, tartalékolásmentességet, és egészséget várok.

Lehet, hogy hülyeség, de hiszek benne. Márpedig ha hiszek benne, akkor működni fog, márcsak a placebo elmélet szerint is :):) 

4 comments:

Anonymous said...

Alan, ez már kész tudathasadás:)))
A Tested és Te :))) Két különálló dolog kezd lenni! Vigyázz! Üdv:
Anonymou

Lazac said...

Az AK működik és kész :):)
Sok példát tudnék a saját életemből felsorolni, ami 100 %, hogy az AK miatt történt úgy. Csak én is lusta dög vagyok és nem foglalkozok vele, kivéve, ha igazán bajban vagyok. Domján Laci mindig azt mondta, ha leállunk, akkor hívjuk fel a következő telefonszámot:) 333-222-111
Ezt, aki AK-s az megérti.:):):)
Azonnal képes alfába vinni...szóval én most elmegyek telefonálni.:)

Alan said...

Ok résen leszek...! És én is...:):)

Alan said...

Ugyehogyugye? :) Köszönöm a kommentet.