Az életmód, mint eszköz

Világunk nagy divatja az életmód téma. Egyre többen és egyre többet foglalkoznak vele. Ezt valahol jónak tartom, mert ha bármilyen hátsó szándékkal is, de az emberek elkezdenek foglalkozni önmagukkal, az mindenképpen pozitív változás. Vannak klisék, amiktől a falra tudok mászni, és vannak figurák, akik nem tetszenek.

Ez egy olyan dolog, amikor a kamasz kölyök egyedi akar lenni, és ebbéli elvakult szándéka vezeti a full konformizmus csapdájába. Hogy pont az egyediségre való törekvése miatt veszíti el az egyediségét. Annak idején a tetoválás is a különlegességet, a másságot mutatta, az extrém, extravagáns megjelenést...valami többet, mint ami az átlag. Ha valaki el akart ütni a tömegtől, nem akart a sorba tartozni, 'különb' akart lenni a plebsznél, akkor varratott. Ma már megfordulni látszik a trend: lassan az lóg ki a sorból, akinek nincs. Szóval az életmód divatba lendülésével lett egy csomó arc....fitnesztanácsadó, életmódguru, megmondó-blogger, személyi edző, és ki tudja még milyen elnevezések vannak. Olyanok, akik megpróbálják megülni ezt a lovat. Közben ott vannak testnevelőtanárok, dietetikusok, gasztro-enteorológusok a másik oldalon, akiknek általában tanult hivatásukból kifolyólag van közük a témához. Hogy miért vannak a másik oldalon? Igazából ugyanazon az oldalon állnak: többnyire mind ebből óhajtanak megélni valahogy. A különbség ott van, hogy az előző csoport önjelölt, míg az utóbbiaknak papírja van róla, hogy ért hozzá...

Nincs ezzel nagy baj, hiszen széles a világ, és az embereknek szabad akaratuk van. Mindenki szabad akaratából dönt, hogy merre fordul, kire figyel, kinek hisz, ki mellé áll. Kényes ez a téma, hiszen én magam is egy blogger lettem végül. Talán a legnagyobb visszatartó erő az volt, hogy elkezdjem végül a blogom, hogy annyi kamu, gagyi embert láttam a neten, aki számomra ellenszenves módon kommunikált. Aztán pont ugyanez lett, ami végül mégis rávett arra, hogy elkezdjek blogolni. Jelesül, hogy ha ennyi gagyi cucc van fent, akkor talán elfér ott egy olyan is, ami nem az. Itt és most, ezen a blogon, a "gagyi" alatt azt értem, ami szerintem gagyi....nyilván :)

Amikor azt mondom, gagyi, akkor arra gondolok, hogy nem igazi, hanem mű. Hogy nem hiteles, nem őszinte, nem korrekt, és nem megalapozott. Ezek olyan jellemzők, amik nem feltétlenül vannak tudományhoz kötve. A blogolásnak pont az lenne az egyik lényege, hogy szubjektív, és tapasztalati úton szerzett megismerést vagy gondolatokat osszon meg másokkal, segítve ezzel az olvasót abban, hogy kialakítsa-fejlessze a saját világnézetét. 

Van ennek az életmód-szekciónak egy olyan szelete, ahol az emberek a jó öreg személyiség-zúzó módszerrel operálnak, és valamiféle küldetés szellemében, agresszívan próbálják a népet "felébreszteni", "felrázni". És azt sugallják az embereknek, hogy aki túlsúlyos és/vagy mozgáshiányos, az nem más, mint tudatlan, buta, ösztönlény, akit meg kell menteni a biztos haláltól. Nem ritkaság ez, gondoljunk csak Darnell Krisztiánra, vagy akár Csernusra. Ez egy módszer, és bizonyára nem is rossz módszer, hiszen láthatóan van létjogosultsága. Mondjuk ettől még nekem nem szimpatikus. Nem azt mondom, hogy nincsenek hasonló agresszív érzéseim, gondolataim, amikor szembejön velem valaki, aki példának okáért valami demagóg szarság mögé bújik el a tükör elől.....de eszem ágában nem lenne a képébe ordítani ezt. Ha hozzám fordulna segítségért, igyekeznék úgy felnyitni a szemét, hogy közben nem  fosztom meg az emberi méltóságától. Igaz, ez szigorúan csak elméleti dolog, mert nagy számú eset nincs, ami megtörtént volna, néhány példából meg nem szabad messzemenő következtetéseet levonni. Szóval azt nem kétlem, hogy ez az agresszív módszer lehet eredményes, pusztán nekem nem tetszik. Legfőképp egyébként  azért nem, mert a legtöbb ilyen igehirdetőnek az élete az életmódról szól. Úgy értem, hogy e köré van felépítve az élete. Ez a munkája, ez a hobbija, ez a családja, ez mindene. A fitnesz és a diéta. Már-már megszállottként létezik a tudatos étkezés-tudatos mozgás tengely mentén, és más nem létezik a számára. Most vagy azért, mert beteg, és tényleg megszállottá vált, vagy azért, mert ezt a képet mutatja, mert valahogy fent kell tartania magát, hiszen ebből él.

Csakhogy nem mindenki van rákattanva a témára ennyire. A legtöbb embernek a helyes életmód nem cél, hanem eszköz, amivel eléri a célját. Nem a körül forog minden. Hanem mondjuk van egy élete, amiben szerepelhet munka, család, vagy bármi más. Más, ami fontosabb...ami előrébb való.

Én azt hiszem alapvetően úgy gondolom, hogy nem a legjobb megoldás, ha a helyes életmód válik az ember életcéljává. Kicsit olyan, mintha létrehoznék egy gépet, ami semmi másra nem lenne jó, csakhogy a segítségével létre tudjak hozni egy olyan gépet, ami ami semmi másra nem lenne jó, csakhogy a segítségével létre tudjak hozni egy gépet, ami semmi.....Azt hiszem, én azt tartom optimálisnak, ha a helyes életmód eszköz, és az életem tele van más dologgal, célokkal, emberekkel, alkotással, gondolkodással....mert az ÉLET erről szól. 

Fontos az eszköz is. Továbbmegyek: életfontosságú. De nem maga az élet. Én így gondolom. Uff :)

Karácsony Hadművelet

Mondják, hogy a súlytartás nehezebb, mint a fogyás. Igaznak tartom. De lassan gyűlnek az igazi érvek is a dolog mögött. Mert az ember elhiszi, amit mondanak, mert nyilván nem véletlenül mondják. De teljesen más, mikor felfedezzük mögötte az igazságot. A konkrét dolgokat. Miért is nehezebb tehát?

Amikor fogyni akarok, viszonylag egyszerű dolgom van: nemet kell mondani. Persze nem egyszerű maga a lelki folyamat, hogy valaki mennyire képes koncentrálni arra és meg is valósítani azt. Nem erre értettem, hogy egyszerű. Hanem arra, hogy világos, mi a cél: kevés kalóriát bevinni. Minél kevesebbet viszek be, annál jobban fogyok. Most hagyjuk a szélsőségeket, általában azért ez így van. Világos, egyértelmű, egyszerű terv.

Súlytartásnál más a helyzet. Persze a legegyszerűbb lenne lenyúlni a fogyós eszközöket, azaz a nemet mondást. Csakhogy ha ténylegesen olyan életmódra vágyom, ami életem végéig kivitelezhető, akkor nyilván a halál náthás falszomszédja akar koplalni meg éhezni élete végéig, tehát el kell szakadni a nemet mondástól, és meg kell tanulni a mértéket, ami nagyon nehéz. Hogy is van ez? Vegyünk egy konkrét példát: Karácsony van, adja magát a beigli vagy a zserbó.

Asszony megsüti a zserbót, isteni, csodálatos, illatos, ünnepi, édes, diós, finom. Nem fogyózunk, tehát nem kell nemet mondani. Mondjunk hát igent. De mire...?? Egy kockára? Vagy háromra? Ötre, tízre, ötvenre, százra? Most sokan hördülhetnek fel okosan, hogy hát mire-mire....az egy az túl kevés, a 100 az túl sok. Jó de akkor mennyi az annyi? Hol van a határ? Abban a pillanatban, ahogy ezen elkezd agyalni az ember, rögtön jön elő a rutin, hogy oké, akkor számoljunk. Mennyi kalória, céhá, zsír, anyámkínja....csakhogy a cél, az én célom legalábbis..., pont az lenne, hogy ne kelljen számologni. Szóval ki kell alakítani az egyénre szabott mértéket.

Ezt sokkal nehezebb megcsinálni, mint megmondani, csak szólok. Parancsot teljesíteni egyszerűbb, mint önálló stratégiát kidolgozni. Az előbbinél világosan ki van adva a parancs, az én dolgom az, hogy teljesítsem. Vagy megtagadjam, de az egy más kérdés. Dezertálhatok is, csak rajtam múlik. De az utóbbival sokkal több munka van, és nagyobb a felelősség is. És nem lehet elbújni a felettesem mögé. Nincs kifogás, én vagyok az, aki a fókuszban áll. És ha kudarc van, az az én hibám, nem másé.

A megfelelő stratégia kialakítása azért nehéz, mert az egyenletünk sokváltozós. Vagyunk ugye mi, meg a megtartani kívánt súlyunk. Ezt kell első körben összehangolni a módszerrel, ahogy megvalósítani szándékozzuk a tervet. A módszert alaposan meg kell vizsgálni. Sok szempontból. Mennyire kivitelezhető hosszú távon (életmód), mennyire egyeztethető össze az életvitelünkkel, a családunkkal, a munkánkkal, a körülményeinkkel. Figyelembe kell venni a saját gyenge pontjainkat, a szokásainkat, a velünk együtt élők szempontjait is. Aztán bele kell kalkulálni dolgokat. Olyan apróságokat, mint az ÉLET.

Mert ha holnap elüt egy autó, akkor az az életem volt, amit eddig éltem, és a fasorban se lesz az, amit élhettem volna, ha százévig élek. Ugyanígy meghalhatok egy infarktusban, elvihet a rák, vagy fejemre eshet egy tetőcserép....sohasem szabad a negatív dolgokból kiindulni, de ahogy öregszünk, úgy kezdjük el másképpen látni a dolgokat.

Annak idején a munkahelyemen találkoztam egy kedves idős párral. Nem voltak azért annyira nagyon öregek, olyan hatvanasok. Ültek az ablaknál, és nézték a késő nyári napsütést. Beszélgettünk közben, és bólogattam, hogy bizony milyen szép időnk van, hosszú és napos a nyár. Erre azt mondták, hogy igen, mindketten érzik, hogy ez az utolsó nekik. Ekkor derült ki, hogy utolsó stádiumos rákosak mind a ketten. Nem most volt ez, de szíven ütött annyira, hogy azóta is emlékszem rá. Hogy miért? Hát azért, mert huszonévesen az ember hajlamos csak legyinteni, hogy oké, ez a nyaralás/karácsony/húsvét/akármi más...most nem sikerült olyan jól, de kit érdekel, majd lesz olyan ami jobb lesz. Mert nem biztos hogy lesz.

Meg kell ragadni a napot....örülni kell minden jó és szép pillanatnak, és meg kell adni a testnek ami az övé. Meg persze a léleknek is. Na ez is az élet része, és ezt is baromira bele kell kalkulálni, ha valóban életmód kialakításáról beszélünk, nem, csak egy ütemtervről, aminek egyszer vége lesz.

Ezért mondom én, hogy nem olyan könnyű. Okosnak kell lenni. Ja...és szépnek is, naná :)

Kívánom minden erre járónak, hogy úgy telljen a Karácsonya, ahogy szeretné, hogy minden jó legyen, boldog pillanatok és csodás emlékek szülessenek meg, amik még végigkísérnek minket hosszú életünk útján. 

Boldog Karácsonyt! :)

"Súlytartók öröme", azaz egy étel, számok nélkül

Ha már az előző postban a lidl-t emlegettem, akkor ki ne maradjon már az aldi sem :):) Én innen szoktam vásárolni azt a fajta csirkemellfilé-csíkokat, amiket meg szoktam sütögetni a salátámba például. Feleségem nem szereti, mert a származási helye Kína...namost ugye az ember igyekszik támogatni a környezetvédelmet meg nem támogatni a gyerekmunkát....úgyhogy ha lehet, kínai csirkét nemigen szoktunk venni. Én azonban nem használok sokat, egy-egy alkalommal 10 deka körül, éshát valljuk meg, a legolcsóbb tiszta csirkemell filé, amit lehet itt kapni, és különösebben dolgozni sem kell vele semmit, továbbá elő is van kezelve, akár felengedés után fogyasztható. (Figyelembe véve a származási helyét és az alakját, itthon csak cíkecík-ként emlegetjük....:))

A kis Circulon serpenyőmet használtam (ha már ennyi márkanevet említek...), természetesen zsiradék nélkül. Először a gombát szeltem fel durvább szeletekre ( van aki durván szereti, pl. én...:-), majd mikor elfőtte a levét, kiszedtem egy tálkába, és a helyére szórtam a nagyobb darabokra vágott sárgarépát. A gombát természetesen sóztam-borsoztam, a répához nem adtam semmit. A répa-rönköcskökéket megpirítottam, majd szintén egy tálba öntöttem. Ezután a csirkecsíkok jöttek. Szintén só, bors, kicsi víz. Amikor ezzel is megvoltam, a fagyasztott borsót vettem elő, kis sóval felengedtem a serpenyőben, és hagytam, hogy vízben, ami a jégből leolvadt, megpárolódjon kicsit.

Egy jénaiba berétegeztem őket, alulra a hús, rá a répa, a borsó, és végül a gomba. Tetejére lehelletnyi reszelt sajtot hintettem, és a sütőben 190 fokon, nagyjából 20 percig sütöttem. Jelentem isteni lett.

Nem számoltam a kalóriákat, hanem egy finom, alapvetően egészséges, felesleges zsíroktól mentes, fehérjében és jó szénhidrátban gazdag ételt szándékoztam készíteni, azokból, ami épp volt itthon. Az elnevezésről: az ihlet egy olyan ételtől jön, amit egy szentendrei kisvendéglőben rendeltünk még az őskorban. A kisvendéglő neve az volt, hogy "Fogadó a három szerzeteshez", az étel neve pedig "Szerzetesek öröme"...sokminden más is volt benne, de a módszer ahogy készül, és az alapanyagok nagyon hasonlóak...

A müzlis zsömle, avagy egy kevésbé magas röptű bejegyzés

Van úgy, hogy az ember egész nap rohan, megállása sincs, és akkor hirtelen rátör az éhség. A tipikus adjatok valamit enni, mert megőrülök érzés. Nos így voltam tegnap is. Feleségem a zserbót gyártotta, mikor derült égből villámcsapásszerűen elfogyott a baracklekvár, és angolosan kifejezve meg lettem kérve, hogy ugyan, ugorjak már el a Lidl-be és hozzak. Slőn, elszaladtam. Az üzletbe érve vágott mellbe, hogy mennyire éhes vagyok. Gondoltam gyorsan "széjjeltekintek", mit lehetne vásárolni, ami alkalmas az éhség csillapítására. Azért nem nagyon ettem egész nap, mert csak fehér kenyér, meg sütemények voltak otthon, és bár Karácsony van, meg nem is fogyózom, de azért ilyesmivel jóllakni nem a legszerencsésebb. ...nos, megakadt a szemem a müzlis zsömlén a pékáruknál. Friss is volt, barna is, szezámmagos a teteje, gondoltam ha már kenyérféle, legalább legyen egészségesebb....ráadásul akciós volt, egy euró a három darab. Megvettem.

Amíg hazaautóztam, ki is gondoltam, hogy otthon megcsinálom szendvicsnek, teszek bele light sajtkrémet, egy szelet borsos szalámit, pár szelet kígyóuborkát, és elropogtatok hozzá néhány koktélpareszt. Hazaérve kettészelem a zsömlét, és csak néztem, mint a kiszántott egér....mazsola, dió, meg mittudomén mi volt belesütve. Édes volt....édes, barna színű zsömle, a tetején szezámmaggal, benne meg édes magokkal, meg mazsolával....

Valamiért azt hittem, hogy a "müzlis" kifejezés arra utal, hogy esetleg a lisztbe, amiből sütötték különféle pelyheket, meg teljes kiőrlésű összetevőket kevertek, de nem.

Mit mondjak...elég makacs ember vagyok. Ha egyszer kitaláltam, akkor meg is csinálom. Megkentem light sajtkrémmel, raktam bele egy isteni szelet borsos szalámit (23 kalória/szelet....nem számolok, csak mondom...), uborkaszeleteket, és megettem. Nem volt finom. Bár jól esett azért. A textúrája egész jó volt, csak az ízek...mondjuk a bors, meg a mazsola nem a legszerencsésebb így együtt :):) Mármost hogy ez ugyan mitől volt müzlis zsömle, nem tudom...

Egyet megettem, kettő még megvan, szerintem ma kidobom, mert nem kell senkinek. nesze neked akciós hármat egy euróért pékáru :):)

Egyezség a testtel

Biztos vagyok benne, hogy mindenki ismer olyan embereket, akik tökmindegy, mit esznek, tökmindegy, mennyit, akkor sem híznak meg tőle. Persze ennek megvannak a maga materiális okai, úgymint gyorsabb anyagcsere, genetika, stb.

Csakhogy az Agykontroll és még ezernyi más hasonló rendszer óta tudjuk, hogy az agyunk olyan módon is tud működni, amire mi a mindennapi életünk során közvetlenül nem tudunk hatni. Amikor az ember veszélyben van, az adrenalin meg tudja sokszorozni az erejét, és akár egy felborult kocsit is meg tud mozdítani. Tehát léteznek "trigger"-ek, amik beindítanak olyan folyamatokat a testben, amiket tudatosan nem tudunk irányítani. Mi van akkor, ha ezek az emberek azért képesek arra, hogy nem híznak el, akármennyit esznek, mert tudatalatt be vannak állva arra, hogy a testük ne raktározzon, hanem söpörje ki a bevitt kalóriákat? Mi van ha a materiális okok mellett van egy mentális rész is?

Sokak szerint az emberi agy egy rádiókészülékhez hasonlít, aminek van egy keresője, és ahova tekerjük a tunert, abban a sávban lesz vétel. Azt mondják, az agyunkat rá lehet állítani a sikerre például. Gondolom, mindenkinek ismerősek azok a szlogenek, mondások, szólások, amik erre utalnak. Mindez lehet negatív előjelű is, vannak emberek, akik "vonzzák a bajt", akik notórikusan rossz döntéseket hoznak, akikkel mindig történik valami. Akik ha belépnek a szobába, szinte érezni lehet, hogy elszívják az energiát. Akikre azt mondjuk, hogy "negatív"...

Ha ez így van, miért ne lehetne segítségül hívni a tudatalattinkat a súlymegtartáshoz, a helyes életmódhoz? Ahogy az éhség is csak egy inger, ami az agyban testesül meg, ahogy a lustaság, a kedv....ahogy ezek mind igazából megfoghatatlan dolgok, mert egyszerűen csak vannak, ugyanúgy lehetnének ilyen dolgok a másik oldalon is. Tipikus példa, amikor a kölyök unatkozik. Hiába sorolok fel neki kismillió dolgot, hogy olvass, legózz, építs várat, menjél ki focizni, ugrálj a trambulinon, nyomkodd a wii-t....ha neki unatkozni van "kedve", mondhatok bármit, csak vergődni fog, mint a zacskós hal. Akinek van gyereke, biztosan ismeri a jelenséget. Szóval ilyenkor vajon mi van a háttérben? A gyerek nem hülye, se nem vak, pontosan tudja, látja, mennyi minden van, amit csinálhatna, tehát nem arról van szó, hogy nincs ötlete, hogyan foglalja le magát...hanem az van, hogy semmihez sincs kedve azok közül, amik rendelkezésre állnak. Tökmindegy, hogy az most kétféle vagy húszféle tevékenység. Ha meg van nyomva a vergődés-gomb, akkor vergődni fog, és kész.

Nem lehet-e az, hogy ezeket a folyamatokat amiket végülis az agyunk hoz létre, megpróbáljuk befolyásolni? Nem vagyok egy elvakult agykontrollos, és két lábbal a földön járok, de alapvetően nyitottan állok hozzá mindenhez, aminek van vagy lehet értelmes haszna. Az agykontrollban nagyon sok technika van, ami igenis képes előhozni a tudatalatti energiákat, és bizony konkrét, mindennapi szintre diffundálni azt. Szóval némi kreatív agyalgás után kitaláltam, hogy erősítvén az eddigi eredményeket, és megtartandó az elért dolgokat, én megpróbálok alkut kötni a testemmel. Ha tudatosítom magamban, hogy az agyam irányítja a testem, akkor nyilván nem lehetetlen, hogy ebbe az irányításba bekapcsolódjak én is...mármint a Freud-féle ego-énem...

Ez amúgy gyakorlatilag nem egy bonyolult dolog, nagyjából mindent úgy csinálok, mint eddig, de megerősítésként mindennap, amikor alkalmam van rá, igyekszem ellazulni, koncentrálni, és emlékeztetni a testem arra, amiben "megállapodtunk". Én megígértem, hogy minél kevesebb junk kaját adok neki, és minél több egészségeset. Továbbá megadom neki a napi két liter tiszta vizet. Továbbá a napi másfél órás aktív edzést. Továbbá a heti egy pihenőnapot. (vasárnap). Cserébe tökéletesen működő anyagcserét, tartalékolásmentességet, és egészséget várok.

Lehet, hogy hülyeség, de hiszek benne. Márpedig ha hiszek benne, akkor működni fog, márcsak a placebo elmélet szerint is :):) 

Karácsonyi sürgés-forgás

Sűrűsödik az élet, ahogy közeleg az ünnep, gondolom ez mnindenütt így van. A Karácsony a legtöbb helyen mérföldkő egy család életében. Alkalom, amikor összejön az egész család, alkalom, amikor mindenki együtt van, és van egy kis idő mindenre és mindenkire. És nincs iskola, jó esetben nincs munkahely, ahova megint rohanni kéne, és jó esetben az egész néhány nap jókedvben, ajándékok között, ünneplőbe öltöztetett lakással, és terülj-terülj asztalkámmal jár. 

Tradícóhegyek, amik felkezettől és egyéni ízlésvilágtól függően, de majdnem mindenütt súlyos, zsíros főételeket, és cukorban, lisztben bővelkedő süteményeket jelent. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy Karácsonykor nem lehet diétázni. Aki nem így véli, azoknak a nagy része úgy gondolja, hogy lehetni lehet, de nem érdemes. A maradék közül is kevesen gondolják azt, hogy ez sem különbözik az év többi napjától, és minden átlagos napra jut száz kifogás, amit felhozhatunk, hogy miért együnk.

Ezügyben akkor véleményt alkotnék én is. Alapvetően három csoportot különböztetnék meg. Első csoportba tartoznak azok, akik súlyosan el vannak hízva, ami azt jelent az én világomban, hogy mindenképpen le kell fogyniuk, mert jobb esetben az egészségükkel, rosszabb esetben az életükkel játszanak. Gondolom nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy ennek a csoportnak bizony tökmindegy, hogy éppen karácsony van, vagy világvége, vagy szülinap, vagy akármi. Nincs evés, és kész. Ha valaki, azt hiszem én mondhatom, hiszen 2010 karácsonya ebben a szellemben telt el, és bizony nagy család vagyunk, és röpködtek a házban a frissen kisült sütemények, meg a különféle nyálcsorgató finomságok. Egy árva mákszem nem sok, annyit sem ettem semmiből. Csak a saját étrendem után mentem. Szóval nem lehetetlen, meg lehet csinálni.

A második csoportba sorolnám azokat, akik fogyni szeretnének, ezért diétáznak, de közvetlen egészségügyi kockázata nincs a súlyfeleslegüknek, hanem a motiváció, ami a fogyni akarás mögött van, inkább esztétikai, vagy praktikus indokból van jelen. E csoportbéli embereket szoktam én "szalon-kövér"-eknek hívni. Ha a magam példájánál maradok, akkor 190 kilósan az első csoportban voltam, és ebben a másodikban akkor voltam, mikor a súlyom 120 kg körül volt. Ez az a kategória, amikor előkerülnek a sifonérból az olyan jelzők, hogy tekintélyes, meg nagydarab, meg tagbaszakadt, meg jól megtermett....amik egy férfi szempontjából még akár pozitív előjelűnek is mondhatóak. Nagyon veszélyes faktor, innen nagyon könnyű az előző kategórába átcsúszni. Szóval én úgy vagyok a kérdéssel, hogy ebben a második csoportban már megengedhető némi lazaság, és beleférhet akár az is, hogy néhány kiló felszaladjon az ünnepek alatt. Feltéve, ha közvetlenül előtte és utána kicsit szigorúbban vesszük a dolgot, ezáltal a görbét ki tudjuk egyenesíteni. Lelkünk megnyugtatása végett a statisztikát, vagy az grafikongörbe forrásadatpontjait úgy kell megalkotni, hogy kiegyenlítődjön ez a rész, így éves relációban még akár lineáris csökkenést is tudunk produkálni.

A hamradik csoportba a lefogyott, de az elért súlyt megtartani óhajtó embereket tenném. Jelenleg magamat is ideértve. Ez még nekem új, hiszen ilyen Karácsony még nem volt, szóval itt még bizonytalan lesz, amit írok, legfőképp teoretikus...de ha megtapasztalom, majd leírom azt is. Az elméletem tehát valami olyasmi köré szóródik, hogy megengedhető a lazaság, a kontroll nélküli élvezete az ételeknek, de egyrészt nem ész nélkül...(ami alatt azt értem, hogy éjfélkor nem púpozom meg a tévé elé leülve a nagytál jénait töltött káposztával, nem török félbe egy frissen sült még langyika fehér cipót hozzá, és nem vágom nyakon egy doboznyi minimum 20%-os tejföllel....majd miután megettem, megvárom még újra kapok levegőt, és a tálcányi beiglivel fojtom le a háborgó pocakom)...másrészt egy kicsivel jelentősebb mennyiségű mozgással kompenzálom az időszakot.

Hát, ez lenne az elmélet, a gyakorlat megmutatja majd, hogyan állja meg a helyét a dolog.....

Összességében véve mindenkinek, aki erre jár, azt kívánom, hogy lehetőségeihez képest élvezze ennek a gyönyörű ünnepnek minden percét, és ha teheti, ne tagadja meg magától a kulináris élvezetet sem! :)

Ennedik terv az életben /meg/maradásra

Amikor először kezem ügyébe került a fegynecedzés módszertana, és elhatároztam, hogy kipróbálom, nagy arccal rögtön az ötödik szinttől kezdtem el a gyakrolatokat, aztán alaposan végiggondolva rájöttem, hogy egyrészt minek rohanni, másrészt az elején kell mindent elkezdeni, rendesen ahogy az ki van találva. Ezért aztán elkezdtem az első szintről, és meg kell mondani, egyáltalán nem csalódtam a döntésemben.

Amennyire pitiánernek, nevetségesnek, és méltatlannak tűnnek a kezdő gyakorlatok, olyannyira bizonyultak hasznosnak. Amikor a húzódzkodás ajtófélfánál gyakorlatból csináltam a háromszor ötvenet (pontosabban nem ajtófélfánál, hanem lépcsőkorlátnál, de ez csak technikai különbség), konkrétan éreztem, hogy a hátizmaim hogyan dolgoznak. A második szintet ezen a héten kezdtük el a srácokkal, akik a kezdetektől csinálják velem együtt. Persze nem erőltetem nekik, ők maguk akarják, és ők maguk kelnek fel velem hajnalban, hogy együtt nyomjuk. Azért ez egy 10 és egy 12 éves fiútól nem semmi :) A nagyfiam is csinálja, de ő nem reggelente, és ő nem csak három, hanem négy modullal foglalkozik (híd-szekció). 

A második szakasz a húzódzkodásnál azt írja elő, hogy a rudat csípőmagasságban kell elhelyezni. A fegyenc módszer alapján ez egy asztalperem lehet mondjuk, ami alá benyújtva lábat meg lehet valósítani a gyakorlatot, azonban ez technikailag elég bonyolult, ráadásul megerőlteti a kézfejet is. Ezért aztán ki kellett találnom valami egyszerű, gyors, és olcsó megoldást. A srácok emeleteságyának az egyik ágyrács-léce eltört, pont rossz helyen volt a fa becsomósodva, így elrepedt. Ebből a kettétört anyagból vágtam le kisebb darabokat, és felcsavaroztam az ajtókeretbe. A nagy kérdés az volt, milyen rudat kerítsünk oda. Első körben egy régebbi fém felmosószárat támogattam meg egy nyolcas menetes szárral, kimerevítve három helyen megfelelő méretű anyákkal és alátétekkel, de az elég hamar megadta magát, így komoly beruházást eszközöltem, és kettő euróért vásároltam egy tömörfa lapátnyelet, amit a megfelelő méretre vágtam. Az asztallapnak (rúd)  a könyv szerint csípőmagasságban kell lenni, ami azt jelentette, hogy ugyan a nagyfiammal ugyanolyan magasak vagyunk, de a kiskölykök jóval alacsonyabbak, így nekik külön felraktam egy-egy peremet, hogy ők is szabályosan tudják csinálni a gyakorlatot.

Minden reggel lenyomjuk a három szériát a fekvőtámasz-húzódzkodás- lábemelés gyakorlatokból, amit én még kiegészítek egy 6X12 -es sorozattal a fekvenyomópadon, a maximális 32 kilónyi súllyal. Annak idején emlékszem, hogy bele-belenyomtam a 120 kilóba is, mikor lejártam "gyúrni"...szériázni viszont már nem emlékszem, mennyivel szériáztam, talán 80 kiló körül...nem tudom. Most nyomom egy darabig ezzel a 32 kilós szerényebb mennyiséggel, aztán ha már nagyon könnyű lesz, beszerzek nagyobb súlyokat :) Ezek mellett heti három alkalommal (minimum) letolok egy zsírégető programot a szobabringán. Ez az én magasságomra, koromra, súlyomra és pulzusomra kiszámolt progi, negyven perces, elég dinamikus (a zöme 11-es erősségen fut, 16 a maximum) általában 700 kalória körül égetek el vele.

E mellett az edzésterv mellett továbbra sem eszem kenyeret, krumplit, tésztát, és egyéb szénhidrátdús ételeket, és a fő csapásirány a zöldség-gyümölcs-hús-sajt-tojás ötösfogat, kiegészítve olykor-olykor némi mogyoróvajjal, esetleg pisztáciával. Engedek magamnak azokból az ételekből is, amiket nem eszem rendszeresen, de ritkán, és az adott kalóriakeretben benne maradva. Nem írom le a kalóriákat, de hazudnék, ha azt mondnám, egy-egy szabad percemben fejben nem futom át, hogy amit megettem egy nap, az hány kalória lehet. Az elmúlt években kialakult rutinom által nagyon pontosan tudok becsülni, néha szúrópróbaszerűen ellenőrzöm, és rájöttem, hogy ebben nagyon jó vagyok :)

Kíváncsi vagyok, ezzel az életmóddal hogyan fog alakulni a testem. Szándékosan nem súlyt írtam, hiszen a fogyókúra és a test-építés egymás ellentétei, hiszen az egyik a csökkenésről szól, a másik a növekedésről, az építkezésről. Megdöbbentő egyébként, hogy a fegyencedzés mennyire látható és érezhető izmosodást eredményez a testem különböző részein.

Azt hiszem hosszú távon tartható ez a napi durván egy órás edzésterv. Heti egy nap pihenőt tartunk mindenből. Ez sokkal nehezebb egyébként, mint gondoltam. Kifejezetten nehéz egy nap nem edzeni, valahogy olyan érzés, mintha az ember lopná a napot, vagy nem tudom....de mindenképpen kell a testnek heti egy pihenőnap, hogy regenerálódhasson. A másik dolog a víz, amiből kényszerítem magam, hogy megigyam a napi két litert. Baromi nehéz. Ha nem figyelek oda, nem megy. Rájöttem már, hogy ott kell hogy legyen mellettem a palack, és mindig mikor eszembe jut, innom kell....Ekkor nem gond a két liter elfogyasztása egyáltalán. Ha megfeledkezem róla, este már képtelen vagyok egyszerre annyit meginni.

Ezekkel a vezérelvekkel, még akkor is, ha nem 100, csak 80 vagy 75%-ban betartja az ember, hiszem, hogy egy egészséges és erős test alakul ki. Meglehet, hogy nem trendi vagy divatos, de most nem az anorexiáról van szó :). A 100% sem egészséges, hiszen néha kell lazítani, élvezni az ízeket féktelenül, ennek bele kell férnie egy boldog életbe, hiszen az ember ünnepel, nyaral, lazít...néha. - Jó esetben :)

Borderlines

A címben szereplő szó pszichoanalitikai szakkifejezés. A személyiségzavar egyik fajtája. Aki ebben szenved, ingadozó hangulatú, önkárosító, identitásproblémás ember, aki nem ritkán fordul depresszióba, fóbiába, ill. pszichózisba. Bennem viszont most inkább egy másfajta megközelítésből merült fel ez a szó. Határvonal. Milyen nagyon fontos dologra utal, és mennyire nem egyértelműen tulajdonítanak neki jelentőséget.

Egy fogyási szakasz alatt is, és a súlytartás alatt is vannak olyan pontok, amikor az ember kilép egy pillanatra a saját maga által kiszabott útról. Nincs ezzel baj, hiszen ha egy ösvényen haladunk, akkor annak van egy szélessége is, és azon belül azért lehet szabadon mozogni. Nem kell egy tízcentis sávot tartani, mert az ösvény attól még elvisz a célhoz, hogy imbolyogva járunk rajta. Tehát adott esetben egy kis kilengéssel nem feltétlenül van baj.

Akkor miért vallunk olyan sokszor kudarcot? Miért nem megy annyi embernek, hogy végig menjen az ösvényen? Azt hiszem, amikor a megadott útvonalról letérünk, akkor nem ritkán bekattan valami kapcsoló, és hajlamosak vagyunk arra, hogy elszabaduljon a pokol. Ez az a bizonyos rész, amikor megkínálnak egy tál süteménnyel, és ugyan fogyózok, de nem azt gondolom magamban, hogy oké, megeszek egy süteményt, érezni fogom milyen az íze, finom lesz, nem fognak cseszegetni sem, hogy miért nem kóstoltam meg legalább...nem. Hanem ellenállok egy ideig (ez lehet egy milliomod másodperc is akár), majd utána azt gondolom, hogy basszakutya, most felfüggesztem a fogyókúrát egy órára/napra/stb. és befalom a fél tálat.

Na ez olyan lehet, hogy a pocsolyát, ami az ösvényemen van, nem úgy kerülöm ki, hogy lelépek az útról, és kettőt lépve oldalt megkerülöm, majd visszatérek az ösvényre, hanem kilencven fokban lefordulok, és elkezdek rohanni....aztán ki tudja, hol marad magam mögött az az ösvény. Mert soha nem találok vissza.

Személyes tapasztalataim alapján ez egy nagyon veszélyes terület. Meg kell határoznunk, hogy hol van a határvonal. Nem csak egy határ van. Van "A" határvonal, amit jó lenne nem átlépni....aztán van egy következő határvonal, majd sorban jönnek egymás után, mint a hagyma héjai. Minél messzebb megyek, annál nagyobb munka lesz visszatalálni. És ha egy bizonyos határvonalat átlépek, értelmetlenné válik az egész úgy ahogy van. És akkor elmondhatom magamról, hogyhát sajnos annyi mindent kipróbáltam, de egyik fogyókúra sem működik. Holott nem a fogyókúrával van baj, hanem magammal.

40

Újabb néhány nap szünet után....már a negyedik ikszből fogok jelentkezni. A posztmentesség oka a negyvenedik szülinapom volt, aminek okán több szempontból is féktelen hétvégén vagyunk túl, ami tele volt  egy darab fergeteges partival, sok-sok kedves vendéggel, töménytelen mennyiségű étellel és itallal, és szüntelentül túlcsordulni akaró szeretettel-kedvességgel-figyelmességgel.

Barátaimnak hála, a hétvégén esetlegesen felröppent dekagrammok villámsebesen fognak izmokká dolgozódni a házi "gym" legújabb tagjának, a fekvenyomó padnak a segítségével. Rendes húzódzkodó rudat is kaptam, szóval mese nincs, tényleg tornaterem lesz a végén az ebédlőhelyiségből :):)

Diéta szempontjából semmilyen korlátozást nem tartottam a hétvégén, tudatosan, hiszen  néha el kell ereszteni a lovakat :) De menet közben igyekeztem sokat mosogatni....lévén még mindig nincs mosogatógépünk :D:D:D:D