A szabadság n-edik megközelítése

Még a középiskolában volt feladat, azt hiszem filozófiaórán, hogy a tanár mondott tíz szót egymás után, kis szünetet hagyva mindegyik között, és nekünk le kellett írni az első szót, ami eszünkbe jut annak a másik szónak a hallatán. Világos, hogy az asszociációnkra irányult a feladat. A tizedik szó volt a szabadság, és mindenkiét felolvasva, ezt boncoltuk aztán tovább. A legtöbben hazánk klasszikusa után persze rögtön a "szerelem"-re asszociáltak, köztük én is, szomorúan véve tudomásul, hogy nem tartozom azon kevesek közé, akik ennél egzotikusabb szavakat vetettek papírra.

A szabadság nagyon fontos dolog, és azt hiszem, hogy az evés-életmód kérdéskörben is kulcsfontosságú. Legelső sorban azért, mert abban a pillanatban, amint elkezdjük korlátozni azt, hogy mit együnk, gátat akarunk szabni a feltörő vágyak ösztönök vagy a média által irányított hullámainak. Úgy érezzük, a szabadságunkat korlátozzuk, hiszen nem ehetünk akármit és akármennyit.Van benne valami.

Megközelíthetjük onnan is, hogy én döntöm el szabadon, mit akarok enni, és mit nem. Azaz szabadon szárnyalok az ösztöneim és a vágyaim felett. Ez is egyfajta szabadság talán. Az éremnek általában több oldala van, és azt hiszem, az egyénnek a saját életminősége függ attól, hogy a tényekhez hogyan áll hozzá. Vagy persze a fogalmakhoz. Eldönthetem, hogy szenvedek az első körben leírt szabadságom elvesztésétől, vagy örülök a második körben leírt szabadságom megélésétől.

Bennem felmerült egyfajta N-edik megközelítés is. 

Amikor először hallottam a monodiétáról, legyintettem, hogy micsoda marhaság. Mondták, hogy a Palik Laci három évig evett pattogatott kukoricát. (Ráadásul pont azt...). De most jobban belegondolva egyáltalán nem akkora marhaság. Rugaszkodjunk el a szélsőségektől, és ne azt mondjuk, hogy pattogatott kukorica, hanem vegyünk egy egyszerű, 3-4 alkotóelemből álló étrendet, ami optimálisan tartalmazza a szükséges kalóriát, fehérjét, zsírt, szénhidrátot, rostot, vitaminokat, ásványi anyagokat, stb. Ha valaki egyszer összeállítja ezt az étrendet, és onnantól kezdve kizárólag ezt fogyasztja, akkor nem kell soha azzal terhelnie az agyát/idejét/energiáját/stb. hogy kitalálja, mikor, mit főzzön, mikor mit egyen, és mennyit. Ha tovább gondolom, és még megszórom a dolgot olyan kritériumokkal, mint pl. hogy nem csak az étel maga, hanem a mennyiség is legyen szabott, és álljon az a 3-4 összetevő olcsón és akárhol beszerezhető alapanyagokból, akkor nemcsakhogy a tervezés és a megvalósítás terén lesz szabad kapacitás, hanem a források terén is, azaz olcsóvá váik az étrend, és a beszerzés sem lesz bonyolult. És ha valóban alapanyagokról beszélünk, akkor főzni sem kell.

Mit kapunk tehát eredményül? Egy olcsó, könnyen és gyorsan beszerezhető és fenntartható étrendet, amin nem kell gondolkodni, nem kell agyalni, és nem kell elkészíteni sem. Mellette felszabadul nagyon sok agyi kapacitás, nem terheli le az embert az evés körüli állandó fejmunka. Igaz, a főzés persze nagyszerű dolog, kreatív alkotómunka, aminek látványos eredménye van. Ez nem is kérdés. Ugyanakkor ha az ember a saját diétáján agyal, akarva-akaratlanul is időt tölt az ételekkel, gondolatban. Nem biztos, hogy ez hozzájárul a diéta betartásához. Éppenhogy el kellene terelni a gondolatokat az evésről, az ételekről.

Nem foglalok állást ebben a kérdésben. De az biztos, hogy ez is egyfajta szabadság, aminek nyilván lehet örülni, hovatovább élvezni azt. Mindenki külön világ, ezt sokszor elmondtam már, (és el is fogom még nyilván :), szóval ki-ki válogathat, melyik szabadságból kér, és melyiket tudja megélni.