Monday, 2 July 2012

Komplexitás és egy kis összhangzattan

Ma biciklizés közben azon járt az agyam, mennyire fontos ebben az egész helyes életmód-kérdésben a dolgok összefüggése. Valamiért biztosnak érzem azt, hogy a végletes dolgok nem működnek, csak az összhang. Úgy értem egy tökéletes szűkített szeptimhez is kell az a négy hang. Ha az a Cisz hiányzik onnan, akkor az már nem az az akkord, és az már nem úgy szól. A sorrend variálással lehet színesíteni a dolgot...G-B-Cis-E, vagy G-Cis-B-E....ezek mind kiadják az akkordot....de három hangot akárhogy variálok, nem fogja kiadni. Az egészséges életmód is több lábon áll. Ugyanúgy ott kell lennie a mozgásnak benne, az étrendnek, a mértéknek. 

Az étrend is összetett kell hogy legyen. Hiszek abban, hogy nem kell száműzni a cukrot sem, meg a  lisztet sem, meg a zsírt sem, egyszerűen csak figyelni kell(ene) arra, hogy a hangsúly ne ezen az ételeken legyen. A kenyér sem maga a pokol, csak ha lehet válasszuk a kínálatból a teljes kiőrlésűt. Vagy a rozsosat, zabosat, magosat, mittudomén. És persze nem kilószám kell enni.

Szóval akárcsak a zenében, az életben is össze kell hangolni az életünk "húrjait", hogy ne legyen hamis az akkord, és persze hogy elkerüljük a húrszakadást. Nem lehet elégszer elmondani, leírni, hogy ez milyen nehéz. Mennyi idő, energia, pénz, és nem utolsó sorban elszántság kell hozzá. És lecsupaszított, tiszta őszinteség. Elsősorban önmagunk felé. Persze más a nyilvánosság....én egy bizonyos szempontból szerencsés helyzetben vagyok ezügyben, ugyanis oly mértékben el voltam hízva, hogy megengedhetem magamnak az őszinteséget nyilvánosan is. Amikor valakinek egyre nagyobb túlsúlya van, eleinte még próbálja leplezni, úgy öltözködik, hogy ne látszódjon. Ápol és eltakar típusú cuccokban jár, raffinált megoldásokkal igyekszik elrejteni a felesleget magán. Aztán eljön az a pont, amikor már oly mértékben szánalmas a próbálkozás, hogy az ember feladja. Akkor már minden mindegy. Ez egy veszélyes terület, itt ugyanis valami olyasmi történik az emberrel, mintha mondjuk egy lejtőn lefelé csúszva elesne. Amíg nem esik el, még van remény, hogy felküzdi magát az emelkedőn, de ha elesik, bizony elkezd zuhanni lefelé megállíthatatlanul. Velem is ez történt, és miután túljutottam ezeken a pontokon, könnyen elértem abba a tartományba, amit mondjuk nevezzünk túloldalnak...mondjuk úgy, hogy ötvenes BMI-n túli oldalnak. 

Én erről a túloldalról jöttem vissza, ezért vagyok sokszor talán keresetlenül is őszinte, és ezért nem nagyon érdekel, hogy selyempapírba burkoljam a kemény igazságot.Tudom, hogy sokan, akik idetévednek, és bele olvasnak az írásaimba, elszörnyednek, mert nem azt látják, amit szeretnének. De vannak, akiktől egyszercsak érkezik egy email, amiben elmondják, hogy mennyit segített nekik a blogom. Erre nagyon büszke vagyok, és ez nemcsak nagyon fel tudja dobni a napom, de az egész blognak értelmet és létjogosultságot ad.

1 comment:

  1. Az igazság azt mondják fáj...hát mindenkinek egy saját élete van, azzal kell kezdenie valamit. Nekem sokat segítettél addig is amíg nem találkoztunk, de utána meg még többet, hogy láthattam, nincs itt semmi ördögösség, csak kiszámított pontosság, mindenben.

    ReplyDelete