A szükséges jó, avagy a vágy kupája

Odáig eljutottam már párszor, hogy a fogyókúra helyett inkább diéta, a diéta helyett inkább életmódváltás, a szavak összes szemantikai vetületével együtt. De van még valami, amit fontosnak tartok:

Az élet élvezete...Az ember ösztönösen a jót keresi, a jóra törekszik. Vágyakozik az örömre, nyilván. Minden mozdulatunk mögött tetten érhető a vágy, ami irányul valamire. A több pénz, a jobb állás, a nagyobb kocsi ugyanúgy, mint az egészség, a gyerek boldogulása, vagy akármi egyéb. Úgy gondolom, az életet csak úgy tudjuk boldogan megélni, ha kiegeynsúlyozottan létezünk benne. Akkor sem feltétlenül, nyilván. Viszont a kiegyensúlyozott létezés az hosszú távon nem tartható fent úgy, ha szenvedünk valamitől, vagy rosszként, depláne szükséges rosszként élünk meg valami olyat, amit életünk végéig kell(ene) csinálunk.

Az életmódváltás talán legnehezebb része ennek a folyamatnak a megvalósítása a gyakorlatban. Hogy amikor nemet mondunk egy bödön jégkrémre, vagy egy tábla mogyorós csokira, akkor azt nem szenvedve tegyük, hanem boldog mosollyal magunkban. Eltökélten, magabiztosan...és elégedetten. Mert ha szenvedünk a saját döntésünktől, és szükséges rossznak tartjuk azt, amit csinálunk, akkor szerintem csak idő kérdése, mikor omlik össze ez a lelki felépítmény. Tudatosan kell a kontrollt felhasználni arra, hogy az ízlésünk, és vele együtt a gondolkodásunk is megváltozzék.

Ez nem könnyű, viszont ha sikerül, akkor sokat nyerhetünk vele, hiszen a szenvedés megszűnik. Persze ezek elvi dolgok....tudom. De fontos kapaszkodó lehet minden egyes elveszített dekagramm, ami által közelebb kerülünk a célunkhoz. Mert bizony funkcionálhat kupaként az ésszerűség oltárán, mint egy olyan eszköz, ami által olthatjuk a bennünk esetlegesen meglévő utálatot az életmódváltásunk irányába. Hiszen nem gondolhatunk rosszként egy olyan dologra, ami elősegíti a céljaink megvalósítását.

Sokkal inkább lenne helyes a szükséges rossz helyett a szükséges jó kifejezés. Nem tagadom, van ebbnen valami pátoszos, hovatovább szektás....de kit érdekel. Tudni kell, mi a fontos. Ha valaki mondjuk egy balesetben elveszíti a családját, és onnantól kezdve bigott szektásként egy vallásba menekülve tud csak ember maradni, ugyan ki veti meg? Senki. Ez sem más annyira. A vallás egyébként is a töténelem tanulsága szerint talán túl sokszor is funkcionált mankóként ahhoz, hogy ez véletlen legyen. Mindegy, nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, meg vallási mozgalmat kiáltani sem. Egyszerűen csak azt mondom, amit a mondás is: a cél szentesíti az eszközt. Extrém elhízásból nyilván extrm módszerekkel lehet kijönni. De ki lehet. Azt hiszem ez a lényeg.