Kerülőút- bypass?

Több fórumon és helyen futok bele a gyomor bypass témakörbe. Ez talán a most legfelkapottabb műtéti beavatkozás azoknak, akik képtelenek önerőből lefogyni, és akik komoly mértékben veszélyeztetett helyzetben vannak a túlsúlyuk miatt. Tehát a 40-es BMI fölötti kategóriáról van szó. magyarországon összesen kettő orvos vállalja ezt a dolgot, szigorúan privát alapon, lévén hogy az OEP nem támogatja az eljárást. A műtét másfél lepedőbe kerül, azaz cca. ötezer euróba.

Ami számomra a legvisszatetszőbb ebben az egészben, az a propaganda, ami körüllengi a dolgot. Világos, hogy itt súlyos lóvékról van szó, hiszen mondjuk ki: fél éves várólista van, ami azt jelenti, hoyg emberek a másfél millióval sorban állnak. Tehát elég egyértelmű anyagi érdek fűződik ahhoz, a nép vajon mit gondol erről az eljárásról.

Maga az operáció abból áll, hogy a gyomor kezdeti szakaszának egy kis részét elválasztják a többitől, és közvetlenül a vékonybélhez kötik. Így a gyomor nagyobbik része és a patkóbél kimarad az étel útjából. A gyomor áthidalt része a jövőben nem találkozik étellel, és a termelt gyomorsavat szintén elvezetik a vékonybélbe. Amerikában állítólag néhány évtizede csinálják, Magyarországon 2010 óta. Nagy előnyként azt hangoztatják, hogy az emésztési folyamatba nem avatkoznak bele, és a kezeltek kilencvenvalahány százaléka meg van elégedve az eredménnyel. Kockázatai közül a leggyakoribb a szokásos port begyulladása, ami a kezeltek huszonvalahány százalékánál jelentkezik.

Nem tudok elmenni a propaganda mellett....még jó, hogy a kezeltek elégedettek, nyilván ha kifizetnek ennyi pénzt, már csak önigazolásból is boldogok és elégedettek lesznek, ez egyértelmű. Mégis mi a bajom ezzel a dologgal? Mert van vele bajom....méghozzá az, hogy én ötvenhatos (...56-os, BASSZUS!!) BMI-vel kezdtem el a minden segédeszköz nélküli fogyást, és sikerült nemcsak lefogyni, de tartani is az eredményt. És nem gondolom magamat sem ufónak, sem valami utánozhatatlan gurunak. Masszív elképzelésem az, hogy ezt mindenki meg tudja csinálni. Segédeszköz, műtétek, kapszulák nélkül. Nem tartom jó dolognak egy olyan indokból elvégzett durva beavatkozást az emberi szervezetbe, amit egy olyan probléma okoz, amit meg lehet oldani e nélkül is. Jó kacifántosan fogalmaztam, de nem baj.

Ami viszont méginkább nem tetszik az az attitűd. A kereskedelmi, anyagi érdek oldaláról értem, mivégre a nagy propaganda, hiszen ahogy írtam az előbb, komoly pénzekről beszélünk. Amit nem értek az inkább az, amikor azt látom, hogy a műtéten átesett emberek érdemként tekintenek a tettükre. A környezetük gratulál nekik, ők meg boldog mosollyal nyugtázzák, hogy.....mit is?? Hogy emberileg gyengék voltak ahhoz, hogy saját hatáskörükben oldják meg a problémát? Hogy a tökéletesen megalkotott emberi testbe késsel kell belevágatniuk, hogy fékezzék az étvágyukat? Én értem, hogy vannak...lehetnek olyan helyzetek, hogy egy ilyen beavatkozás életmentő, és szükséges. De hogy erre valaki büszke legyen....az már kívül esik az elfogadható körön. Nálam. De van még rosszabb is: amikor azok, akik túlestek ezen a beavatkozáson, mondjuk már évek óta, azok értetlenkednek, hogy ugyan, mi a probléma a súlytartással? Ja, hogy neki konkrétan nincs gyomra....? Ja, hogy már elfelejti, hogy ő volt az, aki nemhogy súlyt megtartani, de elérni sem tudta? Ja, hogy már megszokta, hogy ő nem kövér, és úgy viselkedik, mintha ez nem pénzkérdés lett volna, hanem valami személyes érdem? Na azt hiszem, ennek a vonalnak ez a legmélyebb vetülete.

Az életút a legtöbbünknek egyáltalán nem könnyű. Van, hogy akadályokat gördít elénk a sorsunk, vagy a gondviselés, vagy hívjuk akárminek. Ilyenkor három lehetőség van: 

1. Megrekedünk. Leragadunk, forgunk egy helyben, billegünk, nem tudjuk megoldani a problémát. Ekkor vagyunk/maradunk kövérek.
2. Legyőzzük az akadályt. Szembenézünk az életünkkel, megkeressük az okot, felderítjük a lehetséges megoldást, kidolgozzuk a stratégiát, és megvalósítjuk a megoldást. Lefogyunk, élünk tovább normálisan
3. Kikerüljük az akadályt. - Ideiglenesen megoldást jelenthet, de vagy további bonyodalmakat okozhatunk, vagy becsapjuk magunkat. Egy betegségnél nem a tüneti kezelést kell preferálni, hanem a kiváltó okot kell megszüntetni. Ide sorolom az összes "megkerülő" dolgot....bypass, gyűrű, ballon, stb.

Ha az életutunkon a szembe jövő akadályt kikerüljük, hirtelen egy másik úton találjuk magunkat. Egy másik úton, ami másfelé visz. Talán nem oda, ahova menni akarunk.

Húsvét

Közeleg a Húsvét, diéta szempontjából nem kifejezetten a könnyű menet kategória. Fogyókúrázóknak nagyon nehéz szakasz, akár a karácsony vagy az egyéb nagy családi összejövős evős-ivós bulik. Súlytartóknak sem fáklyásmenet, hiszen ekkor a mérleg elbillenhet kicsit.

Fogyni vágyóknak keménységet, kitartást és erős markot kívánok, amivel kapaszkodhatnak ki-ki amibe tud, súlytartóknak meg túlzásoktól mentes, mérsékelt ingadozást.

Amúgy meg mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Ahány ház, annyi szokás, nálunk a fő attrakció a sok kisgyerek miatt persze a nyúl és az ő eljövetele, a mérhetetlen sok csokival és édességgel, aztán a a húsvéti sonka, amit ezúttal a magyar boltból sikerült beszerezni, meg a sok finom zöldség, főtt tojás, saláták. Továbbá sütemények is készülnek majd, zserbó például.

Én a magam részéről mint súlytartó úgy vágok neki, hogy a szokásos napi két óra bringázás és a fekvenyomás- súlyzózás mellett igyekszem normális keretek közé szorítani az evést. A normális keret azt jelenti azt hiszem, hogy nem mondok nemet semmire, lett-légyen az akár sütemény, akár kenyérféle....de igyekszem nem csak ilyet enni, és nem túl sokat enni. Valaha nem okozott gondot együltő helyemben megenni egy fél tepsi zserbót. És 1-2 óra múlva ha megfordultam a konyhában, még csipegettem rá :D  Ennek az időnek viszont vége.

Szóval remélem mindenkinek úgy telik majd el az ünnep, ahogy eltervezte magában. Ehhez kívánok mégegyszer mindenkinek sok erőt!

Értetlen

Néhány évvel ezelőtt ismertem meg a srácot....korombeli, három gyerek, elég súlyos elhízott állapot..Ekkoriban még én is hasonlóképp néztem ki, sőt, asszem L-nél is kövérebb voltam. Az élet elsodorta őket tőlünk, de azért hébe-hóba facebook-on kommunikálunk. Pár napja megkeresett, hogy segítsek neki, le kellene fogynia. Ez eddig még nem újság, ilyen előfordul rendszeresen.

Mivel semmi támpontom nem volt, lévén a kérdés annyi volt, hogy mit tegyen, hogy lefogyjon, hevenyészve leírtam neki a főbb pontokat, irányelveket...jó hosszú levelet írtam neki, és biztosítottam róla, hogy a továbbiakban is állok rendelkezésére, ha gondolja. Jött a válasz, hogy megfogadja, és majd jelentkezik. 

ma reggel bekapcsolom a gépem, és a facebook-on ott virít legelöl, ahol a srác tolja be a giga tál somlóit...WTF? Persze egyfelől semmi közöm hozzá, ki mit eszik, meg miért. A tanácsaimat sem kötelező megfogadni...de könyörgöm, akkor minek fáradok azzal, hogy görnyedek a laptop fölött, és szedem össze neki, hogy mit kéne meg hogy kéne csinálni.

Nem értem. Most akkor mit akar vajon, lefogyni...tényleg? Ha igen, és megkeres, és elfogadja a tanácsomat, akkor meg minek reklámozza magát a facebook-on, hogy mennyire szarik az egészre....?

Szívesen és örömmel segítek másoknak. De hagy mondjak valamit: van hat gyerekem, vannak munkáim, van   egy életem, vannak problémáim, céljaim, terveim, van mit csinálnom...sőt továbbmegyek: az idő általában kevés. Nem hinném, hogy ezzel bárkinek is újat mondanék....hiszen mindannyian ebben a taposómalomban vagyunk.....szóval kifejezetten nem esik jól, ha szórakoznak velem....

Etalon

Az ember élete mindig hullámzik. Nem tudom, érdemes-e azon agyalni, hogy ez most jó-e avagy sem. Így vagy úgy, minden ember életében történnek dolgok. Karrier, magánélet, boldogulás. Vállalkozás, gyerekek, építkezés. Egészség, betegség halál. vannak pontok, amikor meg kell hozni döntéseket. És hozunk rossz döntéseket is, nemcsak jókat.

Nyilvánvalóan hibátlan ember nincs, aki mindig, minden körülmények között csak jó döntést hoz. A különbség ott van, ki hogy reagál a rossz döntésekre, a hibákra. Tudom, régi és elkoptatott igazság ez, már-már közhely. Talán fontos lehet elfogadnunk, hogy az élet nem mindig produkálja azt, amit várunk tőle.  És hogy ennek a dolognak mi a köze az életmódváltásos témához?

Nos, a következőt gondolom: Amikor önmagunkkal kapcsolatban hozunk egy döntést, és a döntés értelmében odaállunk, és keményen dolgozunk, akkor a következő történik: lassan felismerjük, hogy összeomolhat minden dolog körülöttünk, de az, ami velünk magunkkal kapcsolatos, és ténylegesen a mi döntésünktől függ, semmi mástól...jelesül pontosan lehet ez annak az eldöntése, hogy mikor, mennyit és mit eszünk meg...az, mint egy lebetonozott vastuskó, mozdulatlanul ott lesz velünk, mellettünk. Rá tudunk támaszkodni, megpihenni. Megkapaszkodni benne, és megvárni, míg adott esetben a körülöttünk tomboló vihar széttép minden mást.

Ennek a felismerése, úgy gondolom egy újabb nagyon fontos kilométerkő (vagy mérföldkövet kéne írnom? :D) az élethosszig tartó életmódváltás dolgában. Az ezt megelőző ilyen alapkő a motivációs pont volt. Az is egy olyan valami, amit nem lehet megkerülni. Épp ma olvastam egy cikket egy amerikai (mi más...?) nőről, aki nyolcvanvalahány kilót fogyott, gyomorgyűrűvel, orvosi rábeszélésre...és most depreszsziós, mert nem azt kapta, amit várt. Talán nem lenne depressziós, ha nem kényszerre, mások által meghozott döntésekre alapozta volna a döntését, hanem a saját gondolataira. Ezért fontos, hogy elérkezzünk ahhoz a motivációs ponthoz. Magunktól. Mert az elménk csak úgy tudja legyőzni az épp soron következő ellenséget, ha felkészült.

Szóval a motivációs pont megléte utáni nagyon fontos lépcsőfoknak az önmagunk etalonként való látásának a képességét gondolom. Ha ezt meg tudjuk látni magunkban, innentől kezdve ez lehet a biztos pont, amihez képest nézzük az életünk egyéb dolgait. 

Meglehet, ezt is túlbonyolítom, nem tudom....de lejegyzem, végtére is a blog egy naplóféle...erre van kitalálva :)

Libikóka

Néhány hét tapasztalat után felismertem, hogy hiába folytatok egész héten tudatos étkezést, ha a hétvégén eleresztem magam, annak nincs jó vége. Konkrétan a két elresztős nap alatt több súly jön fel, mint amennyi lemegy utána az öt napban.

Konkrét adatokat is mondok. Egy kontrollálatlan hétvége alatt mondjuk 2,3 kg súlynövekedés történt, amit az azt követő 5 nap alatt 1,4 kg. fogyás követett. Nem nagy kunszt kiszámolni, hogy így szépen visszahíznék. Úgy ugyebár nem lehet előre haladni, hogy egyet lépek előre, kettőt hátra.

gyakorlati ember lévén nem hagytam magam, és a következő kísérletet végeztem: Egy kontrollálatlan hétvége után mínuszos diétát vezettem be. Ez ugye azt jelenti, hogy a megevett kalória mennyiség kevesebb, mint a mozgással elégetett extra kalória. Konkrétan például két óra szobabiciklizéssel elégetek 1500 kalóriát, és egész nap csak 1400 kalóriányit eszek. Ez lenne a mínuszos étrend. Eredmény: hat egymást követő mínuszos nap kellett, hogy a mérleg helyrebillenjen.

Konklúzióm tehát a következő:

Egy kontrollálatlan nap után legalább három mínuszos nap szükséges.

Technikailag ez persze nem ilyen egyszerű. Sokkal kényelmesebb és tarthatóbb, ha nincs kontrollálatlan nap, hanem folyamatosan nyomon kísérjük az elfogyasztott és elégetett kalóriákat. Viszont mindenképpen kell a kontroll, úgy értem a heti mérlegre állás. Jelen pillanatban úgy gondolom, az első lépcsőfoknak mindenkinek azzal kellene kezdenie, hogy rendszeresen rááll a mérlegre minden héten. Ha súlytöbblettel élő emberről beszélünk, nem baj ha nem tud lefogyni. Ha minden héten a mérlegre áll, és megnézi az eredményt, lassan, de biztosan el fog jutni a motivációs pontjáig....ahonnan erőt és lendületet tud majd venni.

Azok számára, meg akik elérték a megtartani kívánt súlyt, marad a libikóka-effektus. Billegünk. Ide....oda...tulajdonképpen én 2011 novemberében értem el a megcélzott 85 kilót. Azóta folyamatosan billegek e körül. Voltam 75 és voltam 95 is. Magamban eldöntöttem, hoyg ez a két szélső határ az, amit a normális keretnek gondolok...nyilván a két szélső érték nem a legoptimálisabb, így törekszem mindig a középútra. Nagyszerű érzés a tudat, hoyg végre megengedhetem magamnak, hogy kísérletezzek ezzel :)

Kedves olvasóim!

Tőlem meglehetősen formabontó módon most megszólítom mindazokat, akik rendszeresen olvassák a blogomat. Felmerült, hogy a blog zárt blog legyen a jövőben, ezért arra kérem azokat, akik rendszeresen olvasnak, hogy jelezzék email-en, igényelnek-e meghívót. Mostantól egy hétig még biztosan nyitott a blog, úgy tervezem, egy hét múlva már nem lesz publikus. Csak azoknak tudok meghívót küldeni, akiknek megvan az emailcíme, így ezért kérem az olvasókat, hogy küldjék el. Ha jól gondolom, legfeljebb 100 "hely"-et enged a rendszer, amiből 10-et megtartok privát célra így az első 90 email címnek fogom tudni meghívót elküldeni.

Alkalmas

Elképesztő, milyen régen nem írtam semmit sem. Mondjuk semmi eget rengető nem történik velem, olyan, ami e bloggal kapcsolatban releváns lenne. Habár konkrét további gondolataim lettek az irányított elhajlásos elméletemmel kapcsolatban.

Talán túlzásba viszem a kategorizálást...de ha abból indulok ki, hogy valaki folyamatos kontroll alatt tartja az étrendjét, akkor szembe kell néznie azokkal a különleges alkalmakkal, amikor ilyen vagy olyan okból, de ki kell lépnie a rendszeréből. Ebben az esetben két fő csapásirány van, az irányított elhajlás, amikor a kontroll marad, de megengedjük magunknak a többletfogyasztást, és a "leszarom"-módszer, amikor kiemelem az adott napot a kontroll alatti napok közül, és az aznap elfogyasztott ételeket "out of record"-ként nem tartom nyilván. Mindegyiknek meg van a maga diszkrét bája, csakúgy mint előnyei és hátrányai. Ha kontroll alatt hajlunk el, nézzük az előnyöket:

1. A kontrollnak hála, követhetőek az adatok, így pontosan tudhatjuk, mennyi kalóriát vittünk be.
2. Hozzá tudjuk igazítani az adott/vizsgált/mért időszak többi napjait, kiátlagolva így a célértékeket.
3. Kifogunk a dolgon valahogy úgy, mint a népmesében a parasztlány, aki visz is ajándékot, meg nem is. Eszünk is, de nem is. Nem lehet belekötni abba, hogy nem kóstoltuk meg a háziasszony főztjét, de nem ettük magunkat halálra sem.

Jöjjenek a hátrányok is:

1. Kiesünk a ritmusból, elcsesszük az adott napot, de közben nem ereszthetjük el magunkat rendesen, hiszen számolunk, és miközben számolunk, folyamatosan stresszeljük magunkat az értékekkel, miközben azon jár az agyunk, mennyi mindent kell majd ahhoz csinálni, hogy kiköszörüljük a csorbát.
2. Sokszor könnyebb egyáltalán meg sem kóstolni egy süteményt, hiszen ha nem érzem az ízét, könnyebben tudok rá nemet mondani. Ha csak egy kicsit eszem belőle, rögtön felléphet a vágyakozás a mégtöbb irányába.
3. Rendkívül nagy tapasztalat, rutin, is széleskörű "anyagismeret" kell ahhoz, hogy ránézésre megtippeljek egy olyan ételt, amit nem én készítettem, mind súly-, mind kalóriatekintetben. Nem minden esetben van mód a pontos adatok megismerésére, sokszor fordulhat elő, hogy tippelnünk kell, és lehetőleg pontosan.

Nézzük a "leszaromnap" aspektusait. Előnyök:

1. Nem kell számolni, figyelni, tippelni, lehet nyugodtan enni, inni, hiszen az adott nap kívül esik a mért/vizsgált/egyéb módon tekintetbe vett intervallumból, így nem rontja el az értékeket, maximum közvetve.
2. Játszhatunk, tesztelhetünk, próbára tehetjük magunkat, miből, mikor, mennyi elég, hogyan reagálunk az ízekre, a mennyiségekre, hogyan reagálunk az egészséges-nem egészséges dolgokra, lehet nyugodtan fehérlisztet, fehércukrot, alkoholt fogyasztani, megfigyelhetjük közben a testünk reakcióit, és értékes tapasztalatokat gyűjthetünk.
3. Felfoghatjuk az adott alkalmat jól megérdemelt jutalomként is a mindennapokban tanúsított kemény és kontrollált magatartásunkért cserébe. Ez jó érzés, továbbá pedagógiailag is értékes lehet.

Hátrányok:

1. Ha nincs kontroll, hajlamosak lehetünk túlzásba esni, és betegre enni magunkat. Ez semmiképpen nem lehet hasznos.
2. Személyiségfüggő, de lehet, hogy valakinél hosszú távon nagyon kellemetlen hatású bűntudat alakul ki egy-egy ilyen alkalom után, ami szintén káros lehet.
3. Ha "out of record" minden elfogyasztott falat, akkor könnyen abba a hibába eshet az ember, hogy "úgyis mindegy", és irracionális mennyiségeket megehet, irracionális körülmények között. Egy nap alatt senki sem fog visszahízni, ez biztos, de ha valaki úgy gondol magára, mint akinek táplálkozási problémái vannak, akkor ezen bármilyen irracionalitás csak ronthat

Sok szempont van még, most igyekeztem az általam leglényegesebbeket leírni. Nyilvánvalóan a jeles napokat megtartani egyedi dolog. Az, hogy ki mikor milyen módon lazít, sokmindentől függhet. Az adott személy hangulatától úgy, mint a személyiségétől, és nem utolsó sorban a körülményektől is. Az elmúlt időszakban nálam az "jött be", hogy az irányított elhajlás tipikusan akkor alkalmazható jól, ha mondjuk étterembe, vagy vendégségbe megy az ember. Az ilyen esetekben amúgy is van egy meghatározott koreográfia, az ember odafigyel magára, meg a másikra is. A leszarom-módszer pedig tipikusan az otthoni kényeztetéskor működik jól. Ha az asszony isteni finom süteményt csinál, ráadásul sokat, akkor nem mindig tartható az "eszek egy...na jó, kettő darab pogácsát"- elv. Ilyenkor lehet adni az érzésnek, és elereszteni a gyeplőt. Elvégre azok a lovak megérdemelnek egy kis szabad rohangálást. Úgysem szaladnak világgá, kirohangálják magukat, aztán szépen visszajönnek. De nagyon lényeges dolog, hogy ne túl sűrűn eresszük szélnek a pacikat...ne kanászodjanak el túlságosan :)