Nyaralás előtt és után

 Jó sok minden történt, amíg nem írtam. Talán a legmeghatározóbb, hogy voltunk nyaralni. Három hét, Magyarországon, némi szlovák kiruccanással. Idén leszek 50 éves, és hála a Jóistennek jártam már pár helyen...de ilyen pokoli hőséget még nem sikerült tapasztalni sehol. Volt, hogy a napon 52 fok volt, de árnyékban sem volt 40-nél kevesebb. Némi túlsúllyal fűszerezve ez gyakorlatilag elviselhetetlen. Kizárólag a klíma alatt, vagy a klímás kocsiban, vagy egy klímás étteremben lehetett túlélni, na meg estefelé a tízemeletes ház tetején, nézve a naplementét egy jó szivar és whiskey társaságában. Gondolom a klímaváltozás hatásai ezek, egészen elképesztő volt látni, hogy a légkondícionálás ma már ott nem luxus, mint fiatalkoromban volt, hanem létszükséglet.

A cukrot mellőztem a nyaralás alatt, egyedül csak pár alkalommal tettem kivételt, csakhogy ne legyek ünneprontó....viszont megdöbbentően finom cukromentes fagyikat lehet kapni, nem beszélve a cukornélküli túrórudiról. Magyarországon minden is van...igaz, az árak valami olyan szinten elszálltak, hogy 2019 he képest kábé a dupláját költöttük, pedig visszafogtuk magunkat. Hát ez van. Háború, meg infláció, meg olajválság meg energiaválság...ja, meg a kovix. *** szarkazmus***

Megtörve a hagyományt, nem saját kocsival mentünk, hanem repültünk, és béreltünk autót....suzuki Scross típusút....ahhoz képest hogy milyen aprócska motor volt benne (ezer cm3:-o), egész jól bírta. Hát a méretekkel nem lehet mit kezdeni, össze-vissza vertam hol a lábam a műszerfalba, hol a fejem a csomagtérajtóba...dehát istenem...Így jár, aki a nagy kocsik megszállotja. Ja és még örülhetek, hogy lett autó...mert eredetileg a BMW-Sharenow lett volna ahonnan bérelünk (mint Münchenben).....de a huszonnyolcadik rendszer-lefagyás-módosítás-telefonálgatás- ja próbáld meg újra, idő kell a rendszernek- történet után inkább elengedtem....igaz, az X2 sem lett volna sokkal nagyobb az Scrossnál, asszem 1 centivel szélesebb talán. Plusz mivel azoknál nincs kulcs, hanem csak app, ezért gondolom lett volna probléma, mivel a tlefonjaink nem kifejezetten kultiválták az 50 fokos hőmérsékletet...előfordult lefagyás a túlmelegedés miatt.

Viszont rengeteg élményt gyártottunk magunknak, voltunk Balatonozni, voltunk a Visegrádi, a Budai, a Siroki várban a srácokkal, voltunk fürödni a Dunán, voltunk fent a Kékestetőn, bejártuk a Mátra környékét, és néha átruccantunk szlovák testvéreinkhez jóféle szivarokat beszerezni (meg olcsó piát). Voltunk kisvonatozni a Szalajka-völgyben, libegtünk a város felett, megnéztük a Mátyás templomot, a halászbástyát, és ettünk Ruszwurm krémest. Na és persze a fergeteges 30 éves jubileumi Parno Graszt koncerten, amire elcsábítottuk a nagybátyámékat is, akik szintén nagyon élvezték. Szerintem a nagybátyám a maga 69 és fél évével a rangidős szurkoló képzeletbeli díját el is hozhatta volna.

Hazatérve még volt pár nap szabadság, úgyhogy el tudtunk menni Kari Diplomaátadó ceremóniájára, ami -két év csúszással a covix miatt- most lett megtartva. Szuper volt, megható és fennkölt beszédet mondott a profeszor (nem a dékán, hanem valami elsőtitkár féle :)), volt állófogadás kaja-pia, aztán utána Kari levitt minket vacsorázni egy elegáns dublini étterembe. Szuper volt.

Másnap már be is pakoltunk mindent a mi imádnivaló szuper és NAGY kocsinkba, és lehúztunk az óceánpartra vadkempingezni....a két srác sátorban, mi a kocsiban....volt szuperhold, tábortűz, gitár, reggeli kávézás a kocsiból szemben az óceánnal...Egyszóval nagy élmény volt. A kocsi alja viszont nem sík, Verus szépen kibélelte hálózsákokkal, meg plédekkel, de én azért itthon az elmúlt pár napban zerkesztettem egy szétszedhető, lapra "szerelt" platót, így ha legközelebb megyünk, akkor szuperkényelmesen fogunk tudni aludni a kocsiban.

Ez a blog elsősorban életmódos-fogyós izé...úgyhogy leírom, hogy sikeült 6 kilót felszedni a szabadság alatt, viszont az tök jó, hogy most egy hét alatt már hármat visszadolgoztam.../instant ketó :) Bringázni nemigen tudok, mert gyakran elered az eső, meg elég sok tennivaló van itthon, lévén, hogy nagy erőkkel készülünk a Normandiai kiruccanásunkra, amivel összevonva ünnepeljük meg a 30. házassági évfordulónkat, meg az én szép kerek ötvenedik szülinapomat. És ide saját kocsival, komppal megynk, kettesben természetesen....sokmindent látni akarunk, de Párizs és Mount St. Michel a két fő attrakció. Verus volt már Párizsban a lányokkal, de én még nem.

Úgyhogy megy a szervezés....szállások, programok, helyek...útvonalak, belépők, stb. Közben meg kell tervezni az itthon hagyott "gyerekeknek" a kajáikat, végig kell gondolni mit vigyünk, miket szeretnénk ott beszerezni, ésatöbbi ésatöbbi.

Közben Beninek 2 nap múlva kezdődik a suli, Marcinak még napok múlva derül csak ki, milyen lett az érettségi, aztán utána pá nappal hogy hova sikerült bejutnia. Jancsika lassan felmond a nyári munkahelyén, a szalonnagyárban :)....és belevág az egyetem utolsó évébe. Nem lesz egyszerű, lévén hogy a barátnője meg 10 hónapra megy Augsburgba, Erasmus-programban.....A kislány most volt 20 éves, Jancsi meglepte őt egy rapid Edinburgh-i city-break-kel, nagyon jól érezték magukat.

Hát nagyjából ennyike volt az elmúlt időszak :) Rakok fel pár random képet is :)

Bringa megint

 A hozzánk viszonylag közeli LoughDerg tó partján három olyan kistelepülés van, ahova el szoktam tekerni. Az idei szezonban eddig még csak kettőnél voltam, Terryglass-ben és Dromineer-ben, de Killaloe-ban, a harmadikban még nem. sűrűn nem indulok erre, mert oda-vissza 100 km körül van a táv, és ahhoz, hogy ennyit menjek, kell a jó idő, a jó bringa, meg a jókedv :):) is hozzá. 

Egyszer Marcival együtt tekertünk el Dromineer-e, de visszafelé félúton Marci bringáján elszállt a külső...úgyhogy Verusnak kellett minket kimenteni. Amíg értünk jött, toltuk a bicikliket 8 km-en át, na akkor dobtam ki azt a cipőmet, amiben biciklizni szoktam.....realizáltam, hogy sétára nem alkalmas :) Na azóta már külső gumit is rakok a táskámba, ha hosszabb útra indulok.

Viszont amikor hétfőn csináltam a gyakorlóköreimet, az ötödik kanyar után éreztem, hogy lapos a hátsóm. Még haza tudtam jönni vele, de sajnos nem a belső szállt el, hanem a külső engedte el magát. kilukadt. Gondoltam semmi baj, kicserélem a pótkülsőre, ami hordok magamnál. No, hát elő is vettem, de olyan gatya állapotban volt, hogy nem raktam fel. Tényleg maximum vészhelyzetben alkalmas, mondjuk hazajutni. Nincs mese, hiába van itthon vagy 8 levetett külsőgumim, csak ki kéne dobni mindegyiket, mert ugyan nem lukasak, de utolsó idősek mind.

Úgyhogy vettem rá két új külső gumit a Halfordsban. Szerencsére találtam két egyformát...mert azért itt ez sem olyan egyszerű...na és akkor csütörtökön gondoltam hogy bepótolom még a nyaralás előtt Killaloe-t, úgyhogy összepakoltam a kis hátizsákomat (Pongival ofkorsz), és el is indultam az új gumijaimmal.

Viszonylag sima út volt, silvermines-ban megálltam pihenni, az út mellett van egy jó kis hely, kispatakkal, árnyékos padokkal, ideális a pihenésre. Innen indultam tovább....és le is értem szépen Killaloe-ba.

Itt a tóparton ittam egy jó kávét, megettem a szendvicsemet, és indultam vissza. Amikor kikanyarodtam a parkolóbó a főútra, leugrott a lánc. Oké, előfordul....félreállok, visszarakom....megtekerem, megint leugrik...

Hát eltartott egy ideig, mire rájöttem mi a baj...mondjuk addigra már a kezem olyan lett, mint Rémusz bácsi feje :):)....szóval valahog elgörbült a kikönnyített alumínium lánckerék, és minden tekerésnél az elgörbült résznél egyszerűen lelökte a láncot. Áttettem a láncot tehát a kisebb kerékre....amit szinte soha nem használok. Itt nem ugrott le a lánc, bár minden tekerésnél az elgörbült nagy lánckerék megbökte kicsit.

Megfordult a fejemben, hogy kérek megint műszaki mentést Verustól....de inkább szeretek megoldásokban gondolkodni, úgyhogy elindultam haza így, kiskeréken, kattogó lánccal....ez kábé olyan, mintha az autón csak 1-es meg 2-es fokozatban lehetne közlekedni. 

Gond nélkül hazajöttem, csak sokáig tartott, aminek annyira a hátsó részem nem nagyon örült, de legalább cserébe nem kellett sokat erőlködni a hosszú emelkedőkön, lévén, hogy a bringa "hegymenetben" volt. Itthon aztán előszedtem a régi, lecserélt nehéz acél lánckereket (milyen jó, hogy nem dobok ki semmit), és kicseréltem, így most nem kell újabb 60-70€-ért újat beszereznem, pláne hogy a két gumi sem volt ingyen.

Hát ez van. Eleve a biciklizés pénzbe kerül, de ha valaki relatíve sokat megy, (idén 2300 km-nl vagyok, tavaly 5800-at mentem), akkor bizony kopnak a kopó-fogyó alkatrészek. Most mindenesetre a bringa oké, szóval ha visszajöttünk a nyaralásból, lehet megint nyomni neki. Juhéj.

Bringaút a tengerhez

 

Hát végre sikerült összehozni a tengarparti bringautat Marcival, amit már tavaly óta toltunk magunk előtt. reméltem hogy sikerül olyan konstellációt találni, hogy Marci is már túl legyen az érettségin, hétvégée is legyen (hogy Verus le tudja hozni a kocsit), jó idő is legyen, meg a bringák és mi is olyan állapotban legyünk, hogy kivitezhető legyen a dolog.

Reggel hétkor indultunk, én már előkészítettem a cucokat előző este...a szokásos történet: hátizsák, benne sok folyadék, kávé, egy szendvics, 2 banán, zsebkendő, szerszámok, 2 tartalék belső, 1 tartalékkülső, pumpa, pótkendők-és sapkák, egy kis törölköző.....ez így 5-6 kg, ami elég sok, de én magam sem vagyok pehelysúlyú, szóval ez már mit számít....

Dél felé indultunk Thurles-Holycross irányába, én kinéztem az első pihenőhelyet 35km után....meg is találtuk, de nem igazán volt alkalmas a pihenésre, leülni sem lehetett, csak formátlan nagy kövek voltak, meg rettentő sok gaz. A google bevitt minket valami erdős-mocsaras földútra, olyan kátyúkon kellett átmennünk, hogy volt olyan, hogy mindkét kulacstartómból kiugrott a kulacs :-o Ködös, párás nyirkos idő volt, nem volt melegünk. Még :)

Innen továbbmentünk Clonmel felé, és felcsatlakoztunk a Blueway-re, ami a Suir folyó partján kanyarog, ide szoktunk járni biciklizni máskor is. Szuper, mert nincs autósforgalom, szinte teljesen sík, a látvány leírhatatlanul szép, gyönyörű folyópart, szemben kastélyok, menetközben kis hangulatos hidak, és kb 5 percenként van pad, ahol lehet pihenni. Maga a blueway Clonmel és Carrick-on-Suir között húzódik, a közepe körül megálltunk egy padnál pihenni. Kaja, kávé....meg persze Ponginak is megmutattuk a helyet :)

Innen úgy gondoltam (hetvenvalahány km volt mögöttünk) hogy a vége felé 10 km-enként azért álljunk meg 5 percre pihenni, mert mégiscsak meleg lett közben (rajtam 5 réteg ruha felül)....úgyhogy továbbindultunk. Carrick-on-Suir után jött egy kényelmes 20km-es szakasz, nagyjából sík, néha enyhe lejtéssel...megállásra viszont nem volt lehetőség, ez egy rendes számozott nagyforgalmú főút volt. Láttam a telefonomon, hogy 4km múlva lekanyarodunk, gondoltam akkor majd utána csak meg tudunk állni. Hát a kanyar után egy brutál emelkedő jött, aminek nekimentünk, de egyszerűen nem lehetett látni a végét. Kb 5 perc után lehúzódtam, mert úgy éreztem, nem tudok tovább menni, pihennem kell. Az út mellet volt egy kőfal, a kőfal és az út között kb 40-50 centis gazos rész, na ide félretoltuk a bringákat, és a falnak dőlve lihegtünk pár percig. 

Továbbindultunk, de még kétszer meg kellett állni ugyanígy, kb 5-10 perc haladás után...mert csak felfelé vitt az út, és sehol egy kiállás, se egy pad, semmi.....csak a tűző nap, a meredek emelkedő. Túljutottunk valahogy a hegyen, és Waterford mellett kanyarodtunk rá az utolsó szakaszra. A nagy körforgalomnál láttam, hogy van egy öböl rögtön ahogy kijöttünk a körgorgalomból a széles útra, az öböl mögött járda, ami feljebb van, és egy épített sziklaperem választja el a járdát a főúttól. Ide lehúzódtunk pihenni. Konkrétan kiültünk a sziklaperemre, és a járda betonjára feküdtünk le nyújtózkodni kicsit. Ekkor már 100 km volt mögöttünk, meg a brutál hegy, amin át kellet jönni. A váltóm még mindig hegymenetben volt, csak ezután raktam vissza a nagyobb kerékre a láncot. Ez a pihenő nagyon jól esett, itt volt, hogy a fekete kötöttsapkámat már levettem a sisak alól...folyadékunk már nem volt sok, kaja volt még, de nem tudtam enni, mert hányingerem volt.

Szívverésem alakulása: (Karinak eltört a tracker-e ----okoskarkötő---, és vett másikat magának, ezt meg lehozta nekem, mondván én úgyis meg tudom csinálni. És tényleg. Megcsináltam, és azóta hordom, egész megszerettem....fitbit charge4, mindent mér, mindent tud, van benne gps, még fizetni is tudok vele, meg irányítani a spotify-t meg mindenfél egyéb dolgot....meg persze az időt is mutatja)

Innen továbbindulva már csak az utolsó 12 km volt hátra, a Tramore felé vezető rész már végig bringaúton vezetett, nulla emelkedéssel, tiszta fáklyásmenet volt. Ahogy közeledtünk, egyre inkább lehetett látni, hogy nyaralóövezetbe érünk, sok ember, eperárusok, bringások (már nem olyanok, mint mi, beduinnak öltözve, hátizsákosan, hanem félmeztelenül, sisak nélkül, gyökketővel poroszkálva az úton). A tengerpart parkolójába érve a töltésen ott állt Verus, és mosolyogva, integetve üdvözölt minket a célnál. Valahogy megérezte mikor jövünk, és pont kiállt a töltésre.

A kocsiban aztán levetkőztünk, átöltöztünk, bevágtuk a bringákat, és irány a part. Kellemes szellő, olykor tűző nap, rengeteg ember, igazi nyári hangulat volt. Elhevertünk, ettünk-ittunk, később Verussal elmentünk hoztunk mindenkinek Fish and chips-et is, aztán valamikor estefelé összekapartuk magunkat, és elindultunk haza.

Július

 

Szokatan az elmúlt évek távlatában, hogy ennyire hideg legyen a nyár. Nem is tudom, volt-e olyan aktív évem, mikor júliusi időszakban 8-10 napig nem tudtam elmenni tekerni. Mondjuk igazából ma sem volt nagy kedvem, de egyrészt ha kicsi esély is van rá, hogy megúszom eső nélkül, akkor már isztergálja a cőröm, hogy menni kéne, másrészt a Pongrác is panaszkodott, hogy rég nem volt sehol :D:D:D:D Úgyhogy gondoltam akkor elviszem őt ide a Loughmore-i pihenőbe, hamár a legutóbbo Holycross-i fotói bennragadtak az összetört telefonomban...

Amúgy tök jó új élményen vagyunk túl: Csatlakoztam pár éve egy csoporthoz a facebook-on....ahol külföldön (és belföldön) élő magyarok egymásnak ingyenesen szállást ajánlanak fel. Sokan vagyunk, akik szeretünk utazni, és sokszor irreálisan sokba kerülnek a szálláshelyek, és nem kevés olyan magyar ember él mindenfelé, ahol van hely másoknak aludni/tisztálkodni/stb. és örömmel ajánlják fel. Ez egy nagyon jó csoport, nagyon sok sztori van, amikor barátságok születnek, vagy egy nem várt dolog miatt valakinek/valakiknek elúszni látszik az utazás, de a csoport segítségével mégis megvalósul. Naszóval most a hétvégén történt, hogy jött hozzánk 2 vendég, akik Írországi körútjuk ezen szakaszán nálunk aludtak. És így megismertünk két szuperjófej csajt, akikkel késő estig dumáltunk, jókat ettünk-ittunk, és nagyszerűen éreztük magunkat mi is velük, (és azt mondták ők is velünk :) )

Két hét múlva indulunk nyaralni, 5 percenként riogat mindenki a jelenlegi káosszal ami a reptereken van...(Mellesleg a vendégeink is ultra horror történetet meséltek arról, hogy mik történtek az ő járataikkal....)...úgyhogy az Isten tudja, hogy fog alakulni, mindenesetre mi elindulunk, aztán reménykedünk, hogy minden rendben lesz. Szerencsére legalább nem Dublinból megy a gép, így talán van esély arra, hogy minden okés lesz.

Addig még jó lenne Marcival a tengerparti bicikliutat öszehozni....már csak a Pongi miatt is :):)

Egy hoszú nap

Tegnap hosszú napom volt. Vannak ilyen napok az ember életéen, legalábbis az enyémben, a miénkben előfordulnak rendszeresen ilyen napok. Hogy egyszerre több dolog történik. Történt, hogy elindultam hogy elvigyem Pongit Silvermines-ba.

*

Ki az a Pongi...Tudom, infantilisek vagyunk...de mindegy. Szóval Pongi, azaz Pongrác egy plüss mormota, amit Verustól kaptam. Nagy kedvencem a Big Lebowski, és abban az egyik azóta ikonikussá vált mondat, amit Jeff Bridges mond: nice marmot...úgyhogy ide vezet a rferencia, miért pont mormotát kaptam Verustól. Szóval Pongrác a mormota, akit miután megkaptam, kitaláltam, hogy el fogom vinni a helyekre, ahol bringázok, és mindenhol fogok róla fényképet készíteni, amint ül a bringámon, mintha ő tekerne ide-oda Írországban. És csináltunk neki egy instagram oldalt, amit Verus kezel....ennyi a story.

*

Szóval elindultam, de a városból kivezető utat teljese egészében lezárták, így nem tudtam abba az irányba menni, hát mentem másfelé, amúgy is sötét felhők voltak amarra. Szóval irány nyugat helyett dél. Kb 20 km innen Holycross, csodálatos nagy apátság, gyönyörű kerengővel, patakkal, temetővel, szent kúttal. No itt megálltunk, csináltam Pongiról tök jó képeket, majd tovább indultam északkelet felé, amerre a nap sütött. Gondoltam jövök még egy huszast, aztán majd hazafelé kanyarodok, így lesz egy 60-70 km-es kör, amit terveztem eredetileg.

Régen zenét hallgattam, aztán átszoktam a hangos könyvekre, mostanság meg podcast-eket hallgatok. Ha nincs jobb, a reggeli rádióműsorokat szoktam, azok legalább aktuálisak, bár egyik se a kedvencem. Vannak podcasterek, akiket nagyon szeretek, de ritkán jelentkezne, és nem mindig érdekel a riportalany. Pl. Tóth szabolcs Töhötömnek "Az Élet meg minden" című podcastjében imádtam akár Sajó Tamást, akár Presser Gábort....Na mindegy, a lényeg, hogy most rátaláltam Feldmár András-ék "Heti agymosó"-jára, és a 100 részből a hatvanvalahanyadiknál járok, folyamatában hallgatom őket, és nagyon élvezem. Meggyőződésem, hog az emberenek receptre kéne felírni ezeket az adásokat. Annak idején meghallgattam Orvos-Tóth Noémitől az örökölt sors hangoskenyvet is...de ezek az epizódok, meg Feldmár személyisége hihetetlen jók.

Naszóval hallgatom a műsort, oszt egyszercsak vége szakad. Először arra gondoltam, nincs térerő....és a spotify elnémult - ez előfordul sajnos néha itt az Ír vidéken - ...no és akkor lenézek a kormányra, és hopp! Nincs telefon. Tokostul eltűnt a kormányomról. Ezt a mobiltartót speciel a Decathlonban vettem...de úgy látszik nem az ír utak minőségére lett kitalálva. (Akárcsak a kulacstartók :-/)....Azonnal megálltam, visszaváltottam, körülnéztem, és próbáltam visszafordulni. Persze zakóztam egy nagyot. Összekapartam magam, és teljes idegben, futva elindultam visszafelé a kereszteződéshez, ahol nemrég lefordultam. Ki kellett mennem a főútra, mire a fülhallgatóm közölte, hogy akkor kapcsolódott, tehát tudtam, hogy 10 méteres körben lesz a cucc. Így is volt, ott fekdt tokostul az aszfalton. 

Odadutottam, felvettem, nyomkodom.....semmi. Nincs kép. Ekkor vettem észre, hogy valami repedés húzódik végig a sarok felől, de konkrétan alig látni.....Hang volt, kép nem. Elraktam a hátizsákomba, és a legrövidebb úton elindultam hazafelé. A fülest kivettem a fülemből, a podcastet úgysem tudtam hallgatni, hiszen el kellett volna indítani a telefonon, de ugye a képernyő halott. 25 km-re voltam otthontól, így reméltem, időben hazaérek, mielőtt Verus idegbe rakná magát, miért nem jelentkezem be. Ugyanis amióta elütöttek, mindig ha elmegyek bringázni, kb. óránként becsekkolok, küldök neki egy messenger üzenetet, hogy itt és itt vagyok, minden ok, ne aggódjon. Szóval fülemben nem volt semmi, és rettenetes hangokat hallottam a bringám felől. A váltó nyikorog, a kerék csörög.....

No, később kiderült, hogy 

1. A telefonom elhalálozott, valószínűleg áthajthatott rajta egy kocsi, mire odaértem. Az összes kép, és adat rajta ami van, menthetetlen, csak ha megjavíttatnám (nem fogom)
2. A hajtóművem olajat nem látott egy jóideje (ejnye-bejnye én)
3. Az első kerék csapágyas.

Úgyhogy délután elmentünk új telefont venni nekem (nem esett jól így nyaralás előtt), ma pedig rendberaktam a hajtóművet, és kicseréltem az első kereket is. Visszatettem a gyárit, amivel anno elütöttek, és deformálódott a felni...a deformációt korrigáltam, átraktam a belsőt-külsőt, most tök jó csendes. 

Nem tudom, sikerül-e feltölteni a videókat, de megpróbálom....ilyen volt-ilyen lett

    

Hogy jó hír is legyen: Mejöttek a véreredményeink. Minden tökéletes:) Mondjuk én nem szoktam orvoshoz járni, amióta itt élünk csak akkor mentem el, amikor elütöttek, akkor is csak azért mert az ügyvédem ragaszkodott hozzá....de Verus meg a gyerekek nyomására engedtem....mégiscsak 50 leszek idén, legyen már egy labor.....prosztata rák markerek, koleszterin, fehérje, cukor, mittudomén.....a lényeg, hogy minden értékem jó nekem is, és Verusnak is :)

Mondjuk az időjárás megint elromlott, pedig még szeretnék a nyaralás előtt Marcival egy tengerparti menetet....remélem összejön.

Június

 Benne járunk a Júniusban, a blogommal szemben hűtlen vagyok, valahogy apadt a bejegyzési aktivitásom. Talán azért, mert nem történik semmi olyan, ami említésre méltó lenne - mármint a fogyás/súlytartás témakörében. Itt a nyár, én csak 8 kilót fogytam eddig január óta, pedig szerettem volna vagy húszat....de.

De...az van, hogy tizenéves tapasztalatommal a hátam mögött hozom a döntéseket. És Így ötvenévesen már nem akaródzik a durva koplalás. Márpedig nyilvánvalóan csak azzal tudnék ennyit fogyni. 2000-2500 körüli kalóriabevitellel nem, még akkor sem, ha mellette napi szinten edzek. És akkor már az ember elgondolkodik, hogy megéri-e. Hogy ad-e annyi pluszt az a mínusz X kiló(-nak a lehetősége), amennyi mínuszt elvesz az életemből a sok nemet mondás, a sok koplalás.

Azt hiszem nem. Végső soron a nagy igazság az, hogy kábé senki le se szarja, hogy Te hogy nézel ki, vagy hogy érzed magad. Vannak, akik kifelé élik az életüket, akiknek a legfontosabb az, hogy mások mit gondolnak róluk, és abban a szellemben élnek, hogy mindent ennek rendelnek alá. Még akkor is, ha csak talmi illúzió az egész.

Ismerek olyat, aki konkrétan úgy öltözik fel, hogy az utcára kimenve arról fantáziál, hogy mások mit gondolnak róla ha ránéznek, és látják a ruhákat, amik vannak rajta. Valahogy én meg azt gondolom, hogy kábé semmit sem. Hacsak nem annyira kirívó vagy, hogy a normál tartományból messze kilógsz....bármelyik irányba. Mert akkor persze megnéznek, ha százkilós pasi létedre mondjuk fűszoknyában, 47es ezüst körömcipőben, meg kis ezüst tiarával a fejeden ugrasz le kenyérért a Lidibe. De hogy most egy RalphLauren ing van rajtad, vagy egy sima kockás flanell....vagy hogy calvin klein zokniban vagy, vagy egyszerű fehér pamut sportzokniba.....hát szerintem az a francot se érdekel. 

No, én valahogy így gondolom a testképpel is. Hacsaknem vagy extrém kövér, vagy extrém sovány, úgyem bámulnak meg az emberek, nagyjából észre sem vesznek, mindenki csak magára figyel egyébként is. Szóval én zsákutcának tartom, ha valaki az motivál, hogy mások mit gondolnak róla.

Most írhatnám ide az utóbbi leg mainstream-ebb kirakat-pszichiáter csávónak, Jordan Peterson-nak az egyik pontját, hogy ne mások jelenéhez, hanem a saját múltadhoz mérd magad....de szerintem ezt már mások is mondták régebben, mert annyira evidens alapigazság.

Naszóval nálam sok újdonság nincs, végre jó idő van, és sokat megyek tekerni, a strava-n túlléptem a húszezredik rögzített km-t, 2015 óta....de ugye 2017 májusa és 2020 között nem mentem a balesetem miatt, úgyhogy igazából ez a húszezer km négy év összessége, ami szerintem nem is rossz (egy túlsúlyos ötvenestől) 

A cukrot viszont most már hónapok óta teljes mértékben kiirtottam az életemből, nem eszek/iszok olyat, amiben van hozzáadott cukor. Ha mindenképpen édességre vágyom, akkor jöhet valami cukormentesen elkészített édesség, vagy édesítőszeres termék.....C vitamin, D vitamin. glukozamin - ezeket továbbra is nyomom, hogy az ízületeim bírják a terhelést. Nemrég hosszúsági rekordot is döntöttem: 107 km-t mentem egy szuszra. Talán három alkalommal álltam meg 10-10 percre pihenni, meg enni-inni.

Egy hónap múlva megyünk nyaralni, már nagyon várja mindenki.

Elméletem a visszahízás dinamikájáról, avagy önanalízis így 11 évnyi távlatból

 Van egy elméletem. Mégpedig az, hogy azoknak a túlnyomó része, akik extrém túlsúlyról lefogytak, azok visszahíznak. Szinte kivétel nélkül mind. A kérdés csak annyi, hogy milyen mértékben és milyen gyorsan. Én sem vagyok kivétel a saját elméletem alól. 2011-re fogytam le a testsúlyom durván 60%-át, azaz több mint a felét. Viszont amint leálltam a fogyással, (mert ugye 193 kilóról 75-re lemenni elég extrém volt, és talán ma már röhejesnek vagy hihetetlennek tűnik, akkor az anorexiától félve hagytam abba a fogyást), és elkezdtem felpíteni egy új, egészségesebb életmódra épülő rendszert, elkezdtek visszajönni rám a kilók.

Persze eleinte az első néhány évben ez teljesen oké is volt, hiszen tényleg túl sovány voltam, és a sportokat is elkezdtem behozni az életembe. Futás, tenisz, bicikli, és a gyúrás, azaz a súlyzókkal való edzés bohóckodás. De kb 2015-2016 környékére azt vettem észre, hogy hiába a kontrollált étrend, hiába a nagyon sok mozgás, a testsúlyom masszívan megint 110 kiló körül van. Kicsit lejjebb megy a hétköznapok-hetek hónapok alatt, aztán egy -egy nyaralásnál, ünnepekenél visszajön, aztán megint le, fel, le fel...mint a sinus görbe, kábé...Azt azért látom, hogy nyilván a sportolás, a testépítés során az évek alatt némi izomtömeget is felhordtam a "bőröm" alá, ami egyrészt láthatatlan az ott maradt kinyúlt "bőrkabát" meg a zsírcellák miatt, másrészt a tömeget is, és a méretet is növeli. Ha egy body builder bajnokra ráterítenénk egy 40 kilós zsírszövet-bőr-szőr kabátot, senki sem látná az izmait, nyilván :)

Namost ha kudarcnak akarom megélni, akkor azt mondhatnám, hogy lám, visszahíztam, mégsem sikerült a lefogyás....de a valóság az, hogy még így is 70-80 kilóval könnyebb vagyok, mint régen, plusz összehasonlíthatatlanul jobb a kondícióm, hiszen gond nélkül letolok akár 80-100km-t is egyhuzamban a biciklin, vagy 26 kilóval csinálom a négyszer nyolcas áthúzás szériákat....amiket anno, mikor elkezdtem, 9 kilóval nyomtam....és hozzátehetem, hogy nemcsak az állóképességem és az erőm jó, hanem nincs semmi (lekopogtam), amiben gátolna a súlyfeleslegem. Értem ezalatt a cipőfűzőbekötéstől a seggtörlésen át a lépcsőrefelrohangászásig elég sokmindent, amit most nem fogok felsorolni.

Valószínűleg akkor lenne nagy baj, ha mondjuk nem 75 kilónál állok le, hanem mondjuk 120-nál....és akkor esetleg 150 vagy 160 kilóra híztam volna vissza, ami persze még mindig kevesebb mint 193, de ott már azért olyan jelentős túlsúly lenne, ami eü. kockázatot is jelent, és szinte biztos, hogy se erő, se fittség, se állóképesség nem lenne sehol. Nem beszélve a lépcsőrefelrohangálásról sem például.

Soha nem álltam le a mozgással, folyamatosan csinálok valamit, átlag napi egy óra kardió úgyis megvan, hogy beleszámolom azokat a napokat is, amikor nem csinálok semmit sem, mert nyaralok, vagy karácsony van, vagy húsvét, vagy anyáknapja, vagy gyereknap, vagy az Úr napja....lol....szóval az átlag napi 1 óra éves szinten megvan, sőt. Tavaly 6000 km bringázást rögzítettem a stravan, ami egyéni rekord volt. (mondjuk ez időjárás kérdése is, ez tény.) Az étrendem az év 80%-ában erősen korlátozott, nem eszem cukrot egyáltalán, finomított lisztet sem, péksüteményeket, édességeket sem. Feldolgozott, félkész cuccokat sem. Átlagosan 2000 kalória körül fogyasztok. A maradék 20%-ában az évnek kiélem magam, és a meggyes-mákos rétestől kezdve (imádom) a pizzáig akármit képes vagyok megenni. Igaz, ezalatt a 20% alatt vissza is jön mindaz, ami a 80% alatt lement ....ugye a sinus görbe

Annyi nézőpontja lehet ennek az egésznek. A múltkor családi összejövetelnél nevetve mondtam az immunológus lányomnak meg a mikrobiológus fiamnak, hogy ti tudósok igazán kitalálhatnátok valami olyan bogyót, hogy beveszem, és mondjuk onnantól kezdve 2 órán keresztül bármit megeszek, abból semmi sem szívódik fel, és akkor tök egyszerű lenne lefogyni. Hát mindketten az orrom alá dugták a laptopot, hogy akkor nézzem meg ezt a folyamatábrát, kábé ez mutatja az anyagcserefolyamatokat a testünkben...legalábbis amit tudunk....de millió olyan további dolog van, ami mindenkinél más és más...

...úgyhogy értsem meg, ilyen bogyó nem lesz egyhamar, mert annyira komplex az egész folyamat. És akkor itt tehetem hozzá a genetikát is, mert nyilván a testalkat is része a DNS-ünknek, és nyilván  csak extrém módszerekkel mehetünk olyasmi ellen, ami az életünkbe bele van táplálva...

Szóval talán itt lehetne beszélni/gondolkodni az elfogadásról, a pozitív önképről, a mentális felkészültségről, az életfilozófiáról....ilyen kis csekélységekről. Bár....az utóbbi években rendszeresen húzom fel magam láthatóan egészségtelen mértékben elhízott kategóriájú emberek harsány önelfogadásán. Valahogy én sokszor látom azt, hogy ezek az emberek nem elfogadják a testüket, hanemcsak vastagon leszarják az egész témát, talán kényelemből, talán lustaságból, talán arroganciából, talán valami téveszme által vezérelve....nem tudom.  

Konklúzó szokásosan nem nagyon van, csak mindig amennyit akarok csinálni magamnak :) Úgyhogy végülis fakultatív.