Megtalálni az egyensúlyt....

Ez a blog gyakran kanyarodik le a fogyás technikai ösvényeiről az elméleti okfejtés kesze-kusza mellékjárataira, de szerintem ezek a dolgok is legalább olyan fontosak, mint a gyakorlati oldal, hacsaknem még lényegesebbek. Végtére is az ember mit akar? Boldognak lenni, egészségesen, elégedetten létezni a világban.

Sokan vannak, akik nem tudják ezt megvalósítani, ilyen-olyan indokok miatt. Az életben vannak egyértelmű helyzetek, amiket nem könnyű megoldani. Például ilyen egyértelmű helyzet az, ha valaki súlyos mértékben el van hízva, és le kell fogynia. Láttunk már ilyet, sajnos elég gyakori, hogy a testsúlycsökkentésnek egészségügyi okai vannak. Ilyenkor a feladat egyszerű....mármint technikailag....le kell fogyni.  De hiába egyszerű a feladat, a megvalósítás soha nem az.

Vannak viszont nem egyértelmű helyzetek, amikor az élet tovább bonyolódik, és elakadunk már ott, hogy mi is a feladat? Mert a cél, hogy boldogan élni, az csak egy homályos, előttünk a távolban lebegő idea, amit maximum akkor tudunk majd érdemben értékelni, ha már az életünk végén járunk. Hogy sikerült-e vagy sem. Addig az úton haladva mindig ott van bennünk a kétely, a félelem, a gyanakvás, és a tanácstalanság. Szerintem mindenkiben, azokban is, akik kifelé nem ezt mutatják. Sőt, azokban talán méginkább.

A társadalmunk szinte már mindenütt a világon a pénzre épül, a haszonszerzésre, és elenyésző azon törekvések/tevékenységek száma, amik nem e körül forognak. A mai világban nem könnyű eligazodni, mert gyakran találjuk szembe magunkat azzal, hogy akár az egészségünk, sőt, a boldogságunk is árucikk lehet. Sosem tudni, mikor áll egy kutatás, egy cikk, egy behájpolt trend mögött valami rejtett profitvadász szempont. Az élet az embert gyanakvóvá teszi, és hajlamosak vagyunk nem elhinni, hogy akárkit a jószándék vezérel, nem pedig a személyes haszonzerzés.

A szép test ideálja koronként változott. A szépség maga egy nagyon szubjektív fogalom, így rendkívül eredményesen lehet befolyásolni. Egyre többször lehet látni elítélő véleményeket a szupermodellekről, a csontsovány lányokról és fiúkról, akiket a divatcégek vezetői felhasználnak a kollekcióik bemutatására. Ma már sokan vallják, hogy a szépség az nem egyenlő a kóros soványsággal.

Ugyanakkor ott van a másik ultraveszélyes pólus: amikor a 200 kilós emberek harsogják elégedetten, hogy ők igenis boldogok, és teljesen elfogadható a testük, és az emberek egy része tapsikol nekik, hiszen milyen fairplay, hogy elfogadják a testüket. Arról kevesen beszélnek, hogy 10, 20 év múlva mi lesz a helyzet az adott huszonévessel....hogy fog alakulni az élete...lesz-e neki cukorbetegsége, lesznek-e keringési rendellenességei, és a többi.

A helyes út szerintem - mint már annyiszor húztam elő ezt a vesszőparipát - a középút. Úgy hiszem minden embernél van egy súly-tartomány, amiben mozogva nincs egészségügyi kockázat, feltéve persze hogy a kondíció, a fittség, az erőnlét....adott. Konkrétan arról beszélek, hogy egy olyan ember, akinek van pár kiló feleslege, de mindezek mellett aktív, fitt, jó erőnléttel rendelkezik és egészséges, az összességében véve jobban rendben van, mint egy ultrasovány társa, aki ugyan XS méretű ruhákat hordhat, viszont vitaminhiányos, beteges, és kicsit sem fitt. Nyilván ezzel nem mondtam semmi újat, azonban jön a következő nagy kérdés:

Hol van a határ? Mi számít elfogadható túlsúlynak, és honnan kezdődik a jó erőnlét? Ezek azok a kérdések, amikben el kell merülnie mindenkinek, aki komolyan akar foglalkozni a testével/egészségével, mert ezek szerintem egyénenként változó tényezők. Az mindenesetre biztos, hogy ezen a bizonyos súly-tartományon belül hiába vagyunk rendben, ha képtelenek vagyunk elégedettnek érezni magunkat....vagy úgy is írhatom, hogy boldognak. 

Vegyünk egy példát: adva van egy ember, akinek van mondjuk 10 kiló túlsúlya...mondjuk már ez is magyarázatra szorul, de pontosítok: egészséges ember, akinek nincs a súlyából adódó egészségügyi gondja, de ő akkor érezné jól magát, ha 10 kilóval kevesebb lenne. Relatíve elég sok embert ismerek, akikre többé-kevésbé ráhúzható ez a séma. A felmerülő kérdés bennem az, hogy miért? Miért lenne boldogabb 10 kilóval kevesebben? Fittebb lenne? - Azt megoldhatja edzéssel is. Egészségesebb lenne? - Nem, hiszen a példánkban nincs eü. probléma. Az igazi válasz ez: Szebb lenne. 

Ezt véljük mindannyian, akik hasonló cipőben járunk. Szebbek akarunk lenni. Írhatnám, hogy tökéletesek, de ugye olyan nincs, és különben is az is relatív, mert kinek mi a tökéletes. Lassan 10 éve csinálom ezt a az egészet, és kialakulni látok végre valami igazságot....ami nem a vég nélküli fogyókúra, a koplalás, és a 23-as BMI. Ahogy tulajdonképpen az sem mindegy, hogy a kalóriákat mivel viszi be az ember a testébe. A kevés kalória is lehet ártalmas a szervezetre, és a sok is lehet jó. Biztos vagyok benne, hogy a kulcs ott van, hogy mit eszünk, és nem ott, hogy mennyit. Hangsúlyozom még egyszer: amiről most írok, az a hosszútávú, ideális súly-tartományon belül tartózkodásra vonatkozik, nem a vészhelyzetre, amikor valaki 200 kilós, mert ott tűzoltásra van szükség, nem hosszú távú, kegyensúlyozott stratégiára.

A saját tapasztalatom az, hogy ezen a mindenkinek más és más optimális/ideális/elfogadható/egészségügyi kockázatot nem hordozó/stb súlyhatáron belüli létezés, ez élhető életet nyújt. Onanntól kezdve, hogy én ez alá akarok menni, és ragaszkodok a 20-24 közötti BMI eléréséhez, ahhoz extrémbe kell menni. Extrém koplalás, extrém cardio....meg lehet csinálni, de vajon jó-e? Csak egyféleképpen jó: nekem magamnak, ha belenézek a tükörbe, és tetszik amit látok. A külvilágnak nagyjából tökmindegy, mert aki szeret, az elfogad 10 kilóval többen is, aki meg le se szar, annak tökmindegy, hogy hány kiló vagyok.....persze egész addig, amíg a látvány nem kiugróan sovány vagy kövér, mert akkor már nem szarnak le, hanem jön a megbámulás, kidumálás, szörnyűlködés, stb....

Szóval eljutok lassan arra az álláspontra, hogy van-e értelme extrém üzemmódban kínozni magam csak azért, hogy én elégdett legyek magammal? Akkor nem lenne jobb minden szempontból, ha mentálisan lennék képes arra, hogy elfogadjam magam, adott esetben 10 kilóval nehezebben? Bárki ha hozzám fordul tanácsért, segítségért, mindig azzal kezdem, hogy az első lépés a megállás. Meg kell állni, és végiggondolni: ki vagyok, mit akarok, hova akarok eljutni, honnan indulok, és miért megyek. 

Tudom, tudom....hűde mély gondolatok meg minden....de ha a lelki egyensúlyt el akarjuk érni, akkor muszáj átmenni ezeken a "mélységeken"...meg kell értenünk a saját motivációinkat, tisztában kell lennünk a céljainkkal ahhoz, hogy képesek legyünk megtalálni az egyensúlyt.