Egy újabb kísérlet a "normális" életvitelre....

Nem is tudom, eltelt-e ilyen hosszú idő valaha két posztom között úgy, hogy közben a blog mindvégig "nyitva" volt....Baromi régen nem írtam ide. Utálom...na jó, nem szeretem azokat a blogokat, amelyek szép lassan elhalnak, megszűnnek létezni. Pedig valahol törvényszerű dolog ez. Blogok születnek és halnak meg....általában az ötlet, hogy valaki blogot írjon, köthető egy történéshez, valami újhoz....ami kiváltja a közléskényszert az emberből.

De az élet megy tovább...mindig. És ami egykor új, más, izgalmas, érdekes volt...az vagy elmúlik, vagy a mindennapok részévé válik, elveszítve azzal a különlegességét, és vele együtt az indíttatást is, hogy világgá kürtöljük....

Én fogadkoztam sokszor, hogy az én blogom nem lesz ilyen....nem hagyom, hogy elenyésszen, hiszen pont az volt a bajom régen, hogy nagyon kevés anyagot találtam igazi fogyásos történetekről, és ami volt, az hamar véget is ért. És ilyenkor az ember nem tudja, mi van a háttérben. Vajon miért marad abba egy blog, ami a fogyásról szól?

A gonosz rosszindulatú énem gondolkodás nélkül odavágja a választ: a kudarc. Ha a siker indít el egy blogot, akkor a kudarc végzi ki. Magyarán szólva ha egy exkövér lefogy, megblogolja, majd a blog meghal, akkor talán azért hal meg, mert a szerző visszahízott, és értelemszerűen azt a tényt nem szívesen kürtöli világgá, szemben egy fogyás-sztorival.

Persze ezer oka lehet még ezen kívül...végülis tökmindegy, a lényeg, hogy nem sok fogyós-blog ível át éveken...függetlenül minden elmélettől. Röviden az én fogyós-görbém úgy ívelt, hogy nagyon kövérből nagyon soványra fogytam, majd elkezdtem különböző testmozgási formákat az életem részévé tenni, és szép lassan visszaemeltem az ételeket az életembe....(Mert ugye az evidens, hogy nagyon kövérből nagyon sovánnyá válni kizárólag koplalással lehet)...Felfogtam, hogy a 193 kg indulósúly után a 76 kg nem biztos, hogy nem a másik véglet, ami ugyanolyan étkezési zavarra utal, mint az extrémsúly. Szóval néhány év alatt beállítottam magamnak azt az alkatot, amit jónak tartottam. A túl sovány, izomtalan megjelenés sem jó....(bár nagyon érdekes élmény volt ilyennek is lenni), egy férfi legyen erős, határozott, fitt....ne legyen kövér, de ne is legyen piszkafa. Elkezdtem súlyzózni, biciklizni, futni, teniszezni...a futást abbahagytam, nem szerettem.....a tenisz időjárásfüggő, csak nyitott pályák vannak a közelben....de a bringa és a súlyzók beváltak. Azóta elhasználtam jó pár biciklit, túl vagyok hozzávetőlegesen 8 ezer kilométer megtett úton, beszereztem szobabringát, cross trainert, evezőpadot, fekvenyomópadot.....

Aztán pár hónapja nagyon elegem lett a folyamatos számolásból, mérésből, analizálásból....És azt találtam ki, hogy napi két óra kardioedzés, és a cukor meg a fehérliszt száműzése az étrendemből  elég lesz ahhoz, hogy számolgatás-méregetés nélkül jól érezzem magam. Néhány hónapig oké volt minden. Nem mondom, hogy könnyű volt nem ráállni a mérlegre, de belejöttem valahogy. Napi két óra fixen a szobabringán, mellette ha jó idő volt igazi biciklivel is mentem, cross trainereztem is, súlyzóztam is. Semmi cukor, semmi fehérliszt. Magam sütötte 100% rozscipó, gyümölcsök-zöldségek, magok, húsok, sajt, tojás. Csupa egészséges kaja. Aztán elkezdtem érezni, hogy mintha jönnének fel a plusz kilók. Na innentől szuper nehezemre esett, hogy ne mérjem magam, és ne legyek idegbeteg, meg bizonytalan, hogy akkor most hogyan.De meggyőztem magam, hogy túl kell esni ezen is, nyilván be fog állni a súlyom egy ideális értékre, hiszen egészségesen eszem, és napi két órát sportolok is. Mondjuk a kondíciómmal semmi bajom nem volt. Nem voltam gyenge vagy fáradékony....Ki akartam várni egy fél évet legalább. De nem sikerült kivárnom. Nem volt meg a kerek hat hónap, amikor elegem lett. Egyszerűen nem éreztem jól magam. Utáltam, hogy megint kövérnek érzem magam. Bár a környezetemből folyamatosan pozitív ingerek értek, hogy jól nézek ki, stb....és hát ugye a rengeteg rajtam maradt cucc miatt valamilyen szinten el kell fogadnom (ha már nem műttettem le magamról), hogy akármit csinálok, a testem viseli a nyomait a szörnyű elhízásnak.

Úgyhogy megadtam magam, és ráálltam a mérlegre. Ezt követően visszatértem a régi "iskolámhoz", és elkezdtem a fogyós-rendszeremet követni. Ez pontosan 5 hete volt, azóta kerek 10 kilót fogytam, most már sokkal jobban érzem magam...még folytatom a fogyást egy kicsit, hogy elérjem a kitűzött célt....de a tanulság meglett: Nem megy kalóriszámolás nélkül. Nekem nem. Lehet, hogy más meg tudja csinálni, én nem. Hiába eszem egészségesen, hiába tolom napi szinten a kardiózást, hiába izzadok le mindennap, mint az állat, hiába megyek 50 km-t akár naponta bringával....akkor sem.

Nem baj, végső soron még jó is, hogy így alakult, legalább látom, hogy ez így nem járható út.

Azt mondják, az alkoholista mindig alkoholista marad, legfeljebb soha többet nem iszik. Talán én is mindig étkezési zavaros maradok, akár úgy is, hogy nem leszek kövér megint soha....