Wednesday, 9 December 2015

Állapot kontra harc

Régóta készülök írni, csakhát ugyebár sűrű a napirend...Közeledik az évvége, sokasodnak a tennivalók. Amiről írni akartam, az egy régóta és folyamatosan foglalkoztat. AMikor valaki ráébred, hogy kövér, és le akar fogyni, harcot kezd. Belevág a kúrába... dolgozik, mozog, éhezik, satöbbi. Amikor eléri a célját, és lefogy, akkor eljön a változás, mert nyilván ha tovább fogy, akkor kórosan sovánnyá válik, így tehát változtatni kell a módszeren. Na de hogyan?


1: visszatér a delikvens a régi életmódjához ("ülj le egyes" kategória)
2: Nem áll le, anorexiás lesz, ami szintén étkezési rendellenesség, csöbörből vödörbe.

Vegyük a valós irányokat:

3: A lefogyós módszerhez képest emeli a bevitt kalóriát, mozgás marad
4: A lefogyós módszerhez képest tartja a bevitelt, mozgást csökkent
5: A lefogyós módszerhez képest emeli a bevitt kalóriát, és emeli a mozgást is.

Láthatjuk, hogy kvázi követhetetlen a dolog, mert igazából csak egy jó irány van: a folyamatos kontroll, és a visszacsatolás, ami által szabályzásra tudunk váltani a vezérlésről.

Az évek során sokszor próbáltam arra törekedni, hogy egy állapotba kerüljek, amihez tartozik egyfajta tartható étrend, egyfajta kivitelezhető mozgás, és egy bizonyos kívánatos testsúly. De arra kellett rájönnem mindig, hogy nincs ilyen állapot.

Helyette van folyamatos harc, folyamatos vívódás, idiótának, kicsinyesnek, értelmetlennek  tűnő pici döntések cunamija....na az van. Aki azt hiszi, hogy fenntarthat egy állapotot, amiben ő jól érzi magát, és annak ellenére nem hízik vissza, hogy hajlamos rá....nos szerintem az nagyot téved.

Én azt látom, hogy sokszor fontos megállni, és elgondolkodni a dolgokon: ez most egy harc, vagy egy állapot? Igen, néha egész hülye helyzetekben....például bringázás közben. Egyszerre számomra 100 kilométert letekerni nem lenne lehetséges, ha harcként bicikliznék. Ha átkapcsolom magam, "állapot-üzemmódra", és nem számolom a hátra lévő kilométereket, és nem stresszelem magam a részeredményekkel, hanem úgy gondolok a biciklizésre, mint egy állapotra, mint a létezésre magára....akkor nem gond, simán letekerek egy huzamban ennyit.

Persze a folyamatos harcot is lehet állapotként megélni, csak hozzáállás kérdése az egész. De személy szerint úgy gondolom, sokan buknak el azon, hogy nem ismerik fel:  A harc sosem marad abba. Hogy csak akkor van esély sosem visszahízni, ha sosem ássuk el a csatabárdot. 



2 comments:

  1. Szia Alan,
    értem én a fejtegetést. Nagyon is. A békés, nyugis, nem éhezős-nem hízós, fenntartható állapotra vágyunk, de nem lehet még stagnálni se harc nélkül... Ez így van, abszolut.
    A harc helyett (ami inkább férfiasabb kategória) mondjuk nőiesen én az elszánt akaratot mondanám.
    Derűs és lendületes ünnepvárást kívánok!
    Marcsi

    ReplyDelete
  2. Kedves Marcsi, köszönöm, és viszont! :)

    ReplyDelete