BUÉK

Minden erre járónak kívánok Boldog Újévet!

Bővebben kifejtve azt kívánom, ha már ez egy életmóddal foglalkozó blog, hogy mindenki találja meg a számítását az életmód kialakításában éppúgy, mint a megcélzott testkép elérésében és megtartásában. Őszintén hiszek abban, hogy az elhízások túlnyomó többsége mögött nem a táplálkozással kapcsolatos, hanem egyéb, sokszor komoly valós okok húzódnak meg, amiket a testsúlyprobléma megoldására irányuló szándékkal fel tudunk tárni, és meg tudunk oldani.

De legalábbis közelebb jutunk ahhoz, hogy az életünk problémamentesebben gördüljön tovább. Ez nagyon nehéz dolog, valójában messze több, mint amennyit elsőre gondolnánk bele...

Karácsony előtt

Akartam posztolni, és olyat csináltam, amit nemigen szoktam: rákerestem a saját blogomban arra, amiről írni akartam. Hát...megint rádöbbenek, hogy nem egyszer, nem kétszer, hanem nagyon sokszor leírtam már ugyanazt. Ugyanazt csak esetleg más megközelítésből, vagy más véleménnyel, vagy más végkövetkeztetéssel...de a lényeg ugyanaz volt mindig.

Ha jobban belegondolok, ez végül is OK. Tovább cizellálva azt hiszem ezt a témát is, hogy sokszor ugyanazt írom, ezt is többször kitárgyaltam már. LOL. De ha ezen a vonalon megyek tovább, akkor tulajdonképpen be is fejezhetném a blogolást, amit nem tervezek.

Mert ez az egész fogyás-életmód téma néhány axiómára épül fel, akár az Euklidészi Matematika. Nincs más. Lehet jobbról, balról, vagy középről nézni, lehet rá mondani csúnyákat vagy szépeket. De két dolgot nem lehet: figyelmen kívül hagyni őket, és....és teljesen bebizonyítani őket. Az axiómákat sem lehet bizonyítani, és a kalóriabevitel-testsúly arány reakcióit sem. Mert mindenki egyedi, és egyedien reagál.

Úgyhogy hagyom az elméletet, és nem boncolgatom tovább a dolgokat itt és most. Csak leírom, hogy minden erre járónak nagyon BOLDOG KARÁCSONYT és ÚJÉVET kívánok. Lefogyottaknak, fogyózóknak, mindenkinek. Azt is kívánom, hogy érje el mindenki a célját, mégpedig úgy, hogy közben ne felejtse el, hogy miről szól a dal valójában. Talán ez az egyik legfontosabb dolog az életben. Nem eltéveszteni szem elől az igazi célt, és megtalálni azt az utat, ami odavezet.

Békés, kellemes, nyugodt, önfeledt, boldog ünnepeket tehát mégegyszer mindenkinek!

Érvényességi együttható

Már többször írtam arról, hogy sajnos szimpla matematikával nem szúrhatjuk ki az anyagcserénk szemét. Arra gondolok, hogy  sajnos -bármennyire is szeretném néha, de- nem működik az egyszerű mérleg-képlet, hogy tudniillik van egy kétezer kalóriás alapanyagcserém, rádolgozok egy nap 1500 kalóriát, akkor ha 3500-at eszek aznap, akkor vagyok egyensúlyban, és tartom  súlyom. Ha többet, hízok, ha kevesebbet, fogyok.

Vannak nagyon népszerű és nagyon jó kis oldalak, amik erre az elvre felépülve sok embernek nyújtanak segítséget az induláshoz, és az alapelvek megértéséhez. Azonban a továbbiakban ez az elv megdőlni látszik, legalábbis az én tapasztalataim szerint mindenképpen. Mert simán prezentálom ennek a lónak az egyik, de a másik oldalát is. Ha akarom.

Megmaradva a fenti példánál, képes vagyok akár 4000 kalóriabevitellel is fogyni, vagy képes vagyok 2500 kalóriabevitellel is hízni. Mert azt hiszem, számít az is, hogy az a bizonyos kalória konkrétan miféle étel is. Mert senki se mondja, hogy 100 kalóriányi zeller és 100 kalóriányi fehércsoki ugyanannyit ér. Persze, egyfelől ugyanannyit ér, hiszen 100 kalóriányi mindkettő. Ha szigorú keretek közti fogyasztódiétáról beszélünk, akkor aztán tökmindegy, melyikkel viszem be.

De ha a mindennapi, súlymegtartást megcélzó, hosszú távú életmódról beszélünk, akkor tuti, hogy nem mindegy. Másféle folyamatokat indít el mindkét típusú étel. Abból indulok ki, hogy az emberi szervezetnek szüksége van bizonyos anyagokra. A fenntartáshoz, a szervek működéséhez, a testben végbemenő folyamatok rendes szintentartásához kellenek a szénhidrátok, a zsírok, a fehérjék, a rostok, a nyomelemek, az ásványi anyagok, a vitaminok, stb. Nyilván ha nem eszem semmit, a szervezet egy idő után jelzi, hogy kéne cucc. Minél tovább nem eszem, annál türelmetlenebbül jelez. Ezt hívjuk éhségnek. Éhes vagyok tehát, és eszem.

Ha azonban nem megfelelő (emberi test szempontjából kevésbé ideális összetevőkből álló és azok kevésbé ideális arnyával rendelkező) ételt juttatom be a szervezetembe, akkor hiába jelzett, nem kapta meg, amit akart. Ezért aztán nem "kussol el" a nyomorult, hanem folyamatosan jelzi az igényét. Magyarán szólva ismét éhes leszek. Ha megint nem megfelelő táplálékkal szolgálom a testem, a folyamat újraindul, és eldisznósodok szép lassan....

Szerintem a sok tudományos okosság, a számok, kalóriaegyenlegek, a "szükséges" mennyiségek....ezek az útmutatók mintha elfelejtenék megemlíteni azt, hogy de ezt a mennyiséget nem akármiből kell megadni, hanem az ún. "jó" kajákból....mert mintha létezne egy ilyen érvényességi együttható, amit alkalmaznunk kell ahhoz, hogy az egyenlet tényleg kijöjjön.

Ezen még dolgoznom kell, de valamiért úgy érzem, ez így lehet valahogy....

Folyadék

Több irányból többfélét hallani, hogy pontosan mennyi is az ember ideális vízfogyasztása. Világos, hogy az emberi test nagy része vízből áll. Nyilván szükség van a sejtjeinknek a vízre, továbbá ha keveset iszunk, akkor a testt visszatart, tartalékol, és felhalmozza a sajtekben azt a keveset, ami szintén nem jó. Ezért tehát inni köll. Na de pontosan mennyit is?

Amikor rádöbbentem arra, hogy nem iszom eleget, akkoriban úgy nézett ki a dolog, hogy megittam egy nap folyamán 5-6 kávét, meg esetleg üdítőt. Kocsiban egy-egy dobozos zérókólát, vagy itthon a tévé előtt elkortyolgattam egy pohár slimline tonikot. Vizet egyáltalán nem ittam. Semennyit. Ez végig így volt a fogyásom alatt és után. Kövéren persze, otthon, a nyári melegben simán elfogyott a napi egy karton ásványvíz, még éjjel is megittam egy egész palackkal, de az ugye más volt akkor.

Utána realizáltam, hogy ez így nem jó, inni köll, és köteleztem magam a napi két liter víz megivására. Minden nap bontottam egy ásványvizet, és estig, lefekvésig el kellett fogynia. Aztán a nagy hidegekeben jobban esett a meleg ital, így az ásványvízből teát csináltam. Laza, egyszerű natúr zöldteát. Innentől kezdve minden reggel beáztattam a kis teámat (két liter víz, két filter zöldtea), és ittam egész nap. Ha dolgom volt, vittem magammal a kocsiban, és amikor csak eszembe jutott meghúztam. Volt, hogy este hatra meg is ittam, de olyan is volt, hogy elfelejtkeztem róla, és este kilenckor került a szemem elé a majdnem tele palack. Ilyenkor kezemben a palackkal tévéztem, és módszeresen ittam, hogy behozzam magam.

Aztán most legutóbb azt olvastam valahol (igazság szerint több helyen is), hogy alaphangon a felnőtt férfiaknak 22-38 ml/ttkg mennyiségű vizet kell meginni. Ez már eleve nem kevés, de ha valaki mellette aktívan sportol, akkor többet. Egy megtermett felnőtt férfi, aki napi több órát sportol (ez lennék én), minimum fél liter/10kg -nyi vizet kell meginnia, állítólag. Tehát egy 90 kilós embernek napi 4,5 litert. Puff neki....

Gondoltam, csinálok egy tesztet, végülis miből tart. Meghatároztam egy kicsit a limit fölötti, kellően extravagáns és kivitelezhetetlen, kihívást jelentő napi 5 litert. Kizárt, hogy napi 5 liter vizet (vagy natúr zöldteát) meg tudjak inni...viszont kiszámoltam, hogy ha reggel ötkör kelek, és este tízkor fekszem, akkor minden órában nagyjából három deci folyadékot kell meginni ahhoz, hogy estére meglegyen az 5 liter. Namost a harmadik napon vagyok túl. Első nap 5,2 liter natúrteát ittam, második nap 5,4 litert, harmadik nap kereken 5-öt. Ezen felül ittam kávét is, és hébe-hóba egy-egy korty zérókólát is.

Hát nem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok, ráadásul minden további gond nélkül. Csakhogy Megnövekedett input esetén az output is nő, nyiilván. És hát nem is tudom, a napi 13 wc-re rohangálás vajon hosszú távon mennyire kivitelezhető? Nem mondom, meg lehet szervezni, hiszen a munkahelyen, útközben,, vagy épp bevásárlás közben is elintézheti az ember a folyó ügyeit, na de könyörgöm, óránként? Nem hiszem el, hogy ez lenne a normális.-

Persze lehet, hogy egy idő után hozzá lehet szoktatni a szervezetet, talán ki kéne próbálni azt is, hogy megtartani ugyenezt  a folyadékbevitelt, és erősen szabályozottan egyre csökkenteni a mellékhelyiséghasználatot. Kicsit tanácstalan vagyok ebben az ügyen, nem hiszem, hogy ennek enki fogok állni. Bár ki tudja....

Kíméletes, kényes kiegyensúlyozottság

Utálom, amikor beteg vagyok. Az ember ilyenkor fáradékonyabb, ingerültebb, türelmetlenebb...érthető. Ráadásul ha gyógyszert is szed, akkor azzal is a tervezett étrendet fel tudja borítani nem kicsit. Én alapból nem szoktam például reggel enni semmit sem. De ha gyogyót kell bevennem, akkor üres gyomorra semmiképpen nem veszem be, mert kímélni akarom a gyomrom. Tehát eszek egy gyümölcsöt, vagy egy falat valamit. Csakhogy ha reggel eszem, akkor ugyebár a szénhidrát miatt felmegy a vércukorszint, beindulnak a folyamatok, és onnantól kezdve az ember egész nap éhes lesz. De ha ez nem lenne elég, nyilván betegen nem megy a napi négy óra aerob edzés....legfeljebb kettő, az is kevesebb pörgéssel.

Oké, nem lehet mindig makkegészségesnek lenni, rendben van. Kimászok szép lassan a betegségből...ma már sikerült négy órát aerob edzenem, hurrá. Akkor is érzem, hogy emiatt a dolog miatt most nem előre, hanem hátrafelé megyek. Végülis nem egy katasztrófa, majd mainstream irányú leszek kicsit. Jönnek az ünnepek, eszünk-iszunk úgyis. Rohangászni kell ajándékügyben, szervezkedni, ezek nem mindennapos dolgok. Aztán ott van maga az ünnep, szintén extra....nemkülönben  szilveszter-újév, és hát két ünnep között sem a koplalás jellemző.

Sebaj, januártól úgyis féláron pörgönek a csökkentett kalóriás termékek, merthát Januártól fogyózni kell, ezt a vak is látja, mondhatnánk. Talán valahogy ez is a mindennapi ember hinta-képletében van benne. Nem kell tőle félni. Talán most már nem.

Nyilván kétszázkilósan....meg százötvenkilósan más volt a helyzet, de szerencsére annak már vége. Ellenben így túl a negyvenen..negyvenegyen....lol...kialakul az emberben valamiféle kényes igény az egyensúlyra. Bassza meg, az élet rövid. Így is rövid, de amúgy is. Kifejtem: úgy is rövid, hogy nem szabad elhízni, hogy mégrövidebbé tegyük, vagy hogy megnöveljük a saját korlátainkat...de úgyis rövid, hogy ne tudjunk önfeledten lazítani.

Megkerülhetetlen, hogy az ember feltegye a kérdést magának: mit várok az élettől? Miért élek? Mi a cél? Ha ezen túl vagyunk, a célhoz el kell jutni...a cél maga a lényeg, vagy az út, ami odáig visz? A hippi-igazság: utazás az élet, megérkezni a halál. Nyilván nem a halál a cél. De a halál van az út végén, ez szerencsére egyértelmű. Ha pedig erre fókuszálunk, akkor a végpontig való eljutás hogyanja egyáltalán nem mindegy.

Itt ezen a ponton fonódnak össze a dolgok, hiszen a kemény diéta, az életmódváltás is ugyanezt a célt szolgálja, meg az is, hogy ne essünk a ló túlsó oldalára, és ne veszítsük el az egyensúlyt. 

Eh, senki sem mondta, hogy könnyű ez.

Ego N

Talán a legnehezebb az életmódváltás-lefogyás témakörben, hogy önmagunknak és önmagunkért kell cselekedni. Hogy ki kell jelölni az utat, az “ösvényt”…és mivel nálunk jobban senki sem ismeri a saját testünket, az étkezési szokásainkat, a mozgáshoz való viszonyunkat, a gyenge pontjainkat, a bioritmusunkat, a hangulatainkat, a motivációinkat…a helyünket az ÉLET játékban…ezért igenis magunknak kell kifeszíteni a határokat.

Olyan kicsit ez, mint amikor egy eszméletlen nagy rendetlenséget nézünk, mondjuk az évek…évtizedek alatt összegyűlt limlomot a garázsban. És neki kell állni kipucolni, rendet vágni, kiselejtezni a dolgokat. Számtalan döntést meghozni. Ez kell, ez nem kell. Ez jó, ez rossz. Ezt kidobom, ezt nem dobom ki, de akkor hova rakjam. Kategóriákat kell felállítani, rekeszeket, dobozokat létrehozni, elhelyezni, megtölteni, esetleg leírni, mi hol van, van kialakítani egy rendszert, ami számunkra átlátható. Nem feltétlenül könnyen….de átlátható.

Valahogy ilyennek látom az életmódváltás projektjét. Egy grandiózus rendrakás, egy új rendszer kialakítása, egy olyan rendszeré, amit MI ismerünk…pontosabban írva ÉN ismerek. ÉN tudom, mi hol van, minek hol a helye. Maradva a garazsas hasonlatnál. Például kezembe kerül egy nem túl régi karosszék, amiről pontosan tudom, hogy bár beleülve kényelmes nagyon, de egy fél óra múlva elkezd benne fájni a hátam. Mert nekem valahogy pont egy olyan területet érint a háttámlája, ami ezt okozza. És kiteszem a garázs elé, amikor lomtalanítok. A szomszéd azt gondolhatja magában, hogy hülye vagyok, hiszen egy tökéletes karosszéket kivágok a francba. De én tudom, hogy nekem miért nem jó.

A saját életmódomat, ahogy én kialakítom, azt én tudom, hogy nekem hogy jó, és hogy nem, és miért van az úgy, ahogy. A szomszéd nem tudja, nem tudhatja, egész egyszerűen azért nem, mert nem tapasztalhatta meg sohasem az én életem. Mert azt csak én tapasztalom meg, senki más.Valami furcsa és szövevényes módon azonban mégis szükségem van a szomszédra, hiszen egymás mellett élünk, és az ember társas lény, nem valami remete. A társadalomnak igenis van szerepe, és elég komoly szerepe van az egyén életében. Továbbmegyek: az ember nemcsak saját magáért akar lefogyni és életmódot váltani. A családjáért ugye, a házastárs, a gyerekek…kibővítve a kört a barátok, rokonok, kollégák…szomszédok, emberek körülöttünk…a TÁRSADALOM. 

A társadalom, amiben  és aminek a szabályai szerint élünk. Aminek a hömpölygő trendje képes elsodorni, aminek a profitszagú elvárásai bekúsznak az elménkbe, és megfertőzik a motivációinkat. Mert ugyan mi rossz van abban, hogy meg akarunk felelni a társadalmi elvárásoknak? Hiszen meg is kell, máskülönben ha szembe megyünk vele, a börtönben vagy a villamosszékben végezhetjük. Az ember szervesen együttél a környezetével, ez vitán felül áll.

Amikor a kövér ember elkezd fogyni, ez a bizonyos környezet észreveszi, méltányolja, irigyli, megjegyzést tesz, szarkasztikus vagy támogató magatartásformát mutat, igyekszik segíteni, gratulál, kéretlen tanácsokat ad, megosztja a saját tapasztalatait….sorolhatnám. A lényeg, hogy aktív tevékenység történik. Általában és jó esetben ezek a történések elősegítik az ember továbbhaladását a fogyás útján, hiszen a pozitív megnyilvánulások ugye csak simán előrébblendítenek, a negatívakat pedig meg lehet ideologizálni, és akkor azok is (jusztis) vihetnek előre.

Aztán eljön az idő, hogy megtörtént a lefogyás. A környezet látja, és el is fogadja, hogy más ember vagy, már nem az a kövér, hanem az, aki le tudott fogyni. És szép lassan a figyelem elfordul másfelé. Úgy is fogalmazhatok, hogy már nem nagy cucc, a “skoda három napig tart”-ott, azaz az érdeklődés, ami egyfelől a pozitív oldalon a szupportív szándékot, másfelől negatív oldalon a kaján várakozást a visszahízásra jelenti…nos az érdeklődés egy idő után abbamarad. Nyilván ez törvényszerű.

Azonban nekünk, akik megélik ezt a dolgot…nekünk a függöny még messze nem ment le, és nem is fog soha, ha ugye jót akarunk…hiszen az úton megmaradni nagyobb munka, nagyobb teljesítmény, nagyobb feladat, összetettebb, lelkileg lényegesen nehezebb, mint a fogyás. Na nem mintha a fogyás nem lenne baromi nehéz. Mert az.

Én azt mondom, hogy lelkileg fel kell készülni arra a szakaszra is, amikor már nem vagyunk kövérek, de alkatunkból, génjeinkből, karmánkból,- lófütty tudja miből még- kifolyólag vigyázni kell, hogy a tüzet életben tartsuk. És sokkal nehezebb ez úgy, hogy a figyelem körülöttünk elapad. Már nincs hátbaveregtés, nincsenek elismerő szavak, hiszen lefogytál, meg lettél dicsérve, welldone.

Talán ez is forrása a hírhedt jojó-effektusnak. Hogy vannak, akik nehezen élik meg, hogy kidurran a lufi, hiszen a fogyás alatt élvezhetik a megkülönböztetett figyelmet, a folyamatos elismerést, és valahogy az életük részévé válik. Beépítik a lelki hadviselésük sorai közé. Úgy gondolják, hogy igen, ezt ők megérdemlik, ez nekik jár. Aztán amikor elenyészik az éterben, mert okafogyott lesz, mert már nem nagy cucc….akkor hirtelen megkeserednek, és hiányozni kezd nekik a dolog.

Pedig ebben a szakaszban kell különösen erősnek lenni, mert a normál súly fenntartása vagy további diétát igényel, vagy nagyfokú rendszeres sportot, esetleg mindkettőt. De ez már valahogy az ember magánügyévé válik. Depláne, hogy ugye vannak olyanok, akok megszállottá válnak…jó, valamennyire megszállottá kell lenni, ha valaki nagy túlsúlytól akar megszabadulni, ez világos…megszállottan kell haladni, talán máshogy nem is lehet. Csakhogy egy elhízott ember, aki megszállott módon diétázik, az szimpatikus. Viszont egy nem elhízott ember, aki megszállottan diétázik/sportol/stb….az nem szimpatikus a társadalom szemében, hanem elmebeteg.

A környezetünk, a minket körbevevő emberek sokszor fájdalmasan és kiábrándítóan egyszerűek. Fáradtak, kiégtek, lemerültek a robotban, és eltompultak a média sztereotípiákkal felturbózott, manipulatív szuggesztiói által, ami az arcukba üvölt esténként a tévé előtt lazítva. Tudom, ez a kép nem valami pozitív, de sajnos annál inkább jellemző, pláne egy olyan társadalomban, ahol egyre többet kell dolgozni egyre kevesebb pénzért, már ha egyáltalán van munka.

Ezért gondolom tehát úgy, hogy az élethosszig tartó életmódváltáshoz spirituálisan is meg kell változni. Képesnek kell lenni kizárni a világot, ha kell, és önmagunkban elég erőt érezni ahhoz, hogy a kitűzött ösvényen maradjunk. Ez talán indokolatlanul mélynek tűnik, végül is hajnal van, és tekerem a biciklit, ilyenkor el tudok jobban merülni magamban lol….Lehet hogy csupán arról van szó, hogy a megszállottságot át kell alakítani erős, tudatos akarásra, amit azért elsősorban önmagunknak kell tartogatni, egyrészt mert a környezetünk nem kíváncsi rá, másrészt meg javít a saját szocializációnkban. Miért írom, hogy a környezetünk nem kíváncsi rá? Egy nyilvános blogon? Na igen….azt hiszem azért, mert ugyan ez a blog valóban nyilvános, de egyfelől kevesen látogatják, másfelől a téma ezen szelete nagyon szűk réteget érint…. De remélem, hogy ez a szűk réteg egyre több emberből áll majd.

Menet közben

Futnak a hetek, a napok, annyi minden történik. Egyfelől persze. Ami miatt azonban ide viszonylag nem írok sokmindent, az persze az, hogy akármennyire pörög az élet sok fronton, a diéta-életmód frontja elég unalmas. Tudniillik nincs semmi új, semmi olyan, ami az eddigieket cáfolná. Árnyalni árnyalja persze, többször is, de ilyenkor valahogy mindig előjön bennem, hogyhát tulajdonképpen mivel nincs semmi új, akkor minek, miről, és hogyan írjak bejegyzést.

A hosszú távú, megtartható életmód-hatásmechanizmus a nevéből adódóan csak hosszú távon figyelhető meg. Nyilván …lol... végeláthatatlan hosszú, unalmas táblázatokon, ugyanazokkal a számokkal, képletekkel….mert hosszú távon derül ki, hogy miként halad a dolog. Jelen állás szerint valahogy úgy érzékelem, hogy a bevitt kalóriák vonzatában a ledolgozott kalóriák minimálisan 3-4szeres előnyben vannak. Most persze hagyjuk azokat, akiknél tulajdonképpen teljesen mindegy, mit csinálnak, az egyértelműen hízásra hajlamos, ex-kövér, stb. emberekre gondolok most. Arra a skatulyára, ahova magamat is besorolom. Nekünk nem úgy működik szerintem a számtani rész, mint másoknak.

Emberek vagyunk, nem gépek persze. Ha gépek lennénk, problémánk sem lenne, már ami a testkép-életmód vonalat illeti. Sőt, enni is felesleges, biztosan létezne egy tabletta, amibe bele van sűrítve minden olyan anyag, amire szüksége van a testnek, az energia is persze, és ebből bevennénk naponta három szemet, 'oszt annyi'.

De emberek vagyunk, életünk fontos része az evés, nemcsak tápanyagbevitel, hanem nagyon sokminden más is. Ebből az irányból nézve például élvezet. Egyike a primitív, testi örömöknek, amik –valljuk meg- széppé teszik az életünket. Persze látványosan el lehet határolódni ezektől a dolgoktól, de alapvetően ami az embert hajtja amióta csak létezik, az pont az, hogy minél “jobb” élete legyen. Azaz minél több legyen benne az élvezet, és minél kevesebb a szenvedés. Az élvezeti részhez pedig elég nagy szeletben tartoznak a testi, kézzel (és persze egyéb testrésszel is) fogható, érezhető JÓ dolgok.

Ezért nehéz ezzel szembemenni, és ezért mondom én azt, hogy nem is lehet és nem jó, és nem is kell mindig, örökké szembemenni. Ha le kell fogyni, akkor le kell fogyni, mese nincs. Akkor ideiglenesen (de csak ideiglenesen!) búcsút kell intenünk ezeknek az élvezeteknek. De ha már lefogytunk, és benne vagyunk a “normális”-nak nevezett, egyébként meglehetősen termetes dobozban, akkor felesleges tovább korlátozni magunkat. Ettől a ponttól jönne be az egészséges szabályzás, ami ugye, tekintve hogy nem vagyunk istenek, visszacsatolással működik ugyebár. Kézben tartva a kontrollt, miért ne élvezhetnénk ki az élet eme örömeit, amit az evés nyújt?

Máskülönben az egyik étkezési rendellenességből a másikba esnénk. Csöbörből vödörbe ugyebár. Butaság lenne. Írom mindezeket a közelgő ünnepek fényében, hiszen lássuk be, az egész december mindenütt a világon, az evésről szól, legalább 80%-ban….mondjuk inkább így: a fogyasztásról. Fogyasszunk, együnk-igyunk, költsük a pénzt….minél többet persze. Nem könnyű itt sem megtalálni az egyensúlyt, sőt, nem is mindig sikerül, de azt hiszem, ha már az ember próbálkozik, az már valami…

Én személyesen túl vagyok egy jó kis szülinapos hétvégén, amire korrektül rákészültem diétaügyileg is….konkrét számokkal: az ominózus hétvége előtt négy hét alatt összesen 5,9 kilót fogytam. A három nap alatt 5 kilót szedtem fel LOL….sebaj, ezért készültem rá tudatosan. Visszaállva a szokásos életmódomra, azóta négy nap telt el, ez alatt a négy nap alatt 1,4 kilót fogytam. Így megy ez, mese nincs. Számomra úgy tűnik, ez lesz a járható út. A hintapalinta. nem tudom másnak hogy működik ez…de ha valaki tudja, ne hagyjon a tudatlanság mocsarában vergődni :)