Hajnali menet

Annak idején azért kezdtem el a hajnali aerob mozgást, mert úgy éreztem, így tudom az erre fordított időt a legkevésbé problémás módon biztosítani. Merthát napközben az embernek dolga van...kinek ez, kinek az, de általában az embernek nincs felesleges 2-3-4 órája a nap folyamán. Tehát így a saját "alvóidőmből" szakítottam egy darabot.

További előnye ennek, hogy reggel kilencre már nem ritka, hogy 2000 kalóriányi fórban vagyok magamhoz LOL...ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ötkor kikászálódok az ágyból, a fürdőszobában fogmosás közben szépen magamhoz térek, és irány a bringa. Általában első alkalommal hat húsz körül szállok le, és viszem ki a nagyfiamat az állomásra. Aztán fél nyolc körül pattanok le megint, kelteni a kisfiúkat, és a nagylányomat kidobni az állomásra, ő általában a hét harmicas vonattal megy. Aztán megint felülök, és tekerem nyolc negyvenig, amikoris a kissrácokat viszem az iskolába. Ezután még általában tekerek egy fél órát, közben iszom egy kávét a nejemmel, majd fürdés, és indulhat a napi rutin. Ha hétvége van, vagy családi program, akkor is reggel nyolcra kész tudok lenni frissen borotválva, hajat mosva, lefürödve úgy, hogy mögöttem van minimum két és fél óra tekerés, ami azért 1500 kalória kábé.

Namost közben rájöttem, hogy ez miért jó még így. Nemcsak az időbeosztás miatt. Hanem más miatt is. Sokszor írtam már a glikogénről, erről a májban és izmokban felhalmozódó tartalékról, amit a szervezet először elkezd elégetni, ha mozogni kezdünk. Azt mondják, ez kb. 400 kalóriányi energia. Ha ez elégett, akkor kerülhet sor a zsírégetésre. Ezért gondolom, hogy durván elhízva nem lehet aerob mozgással zsírt égetni, mert az a 400 kalória, az durván jó félóra futás vagy biciklizés, ami simán kidögleszt egy 40-50-es BMI-vel rendelkező kövér embert. 

A glikogén tartalék nyilván nem kinő magától, hanem a bevitt energiákból épül fel. Ha viszont huzamosabb ideig nem viszünk be energiát, akkor nem tud felépülni. Azaz éjszaka (már ha nem evéssel töltjük, hanem alszunk lol) szépen kiürül, teljesen de legalábbis nagy részben. És amikor éhgyomorra nekiállunk aerob mozgást végezni, hopp...nincs glikogén tartalék, és éghet egyből a zsír (igen, vagy az izom, kevésbé kedvező konstellációban, de ha fogyásról beszélünk, végülis tökmindegy.)

Természetesen nyilván nem mindenki bírja az éhgyomorra órákig tartó kardiózós edzést....de én pl. igen. Általában így kezdem a napom, és nem ritka, hogy délután 2-3 óráig nem is eszem semmit. Nem vagyok éhes. De hangsúlyozom, ez az ÉN hülyeségem, mindenki máshogy működik, amit ki kell ismernie magának, hogy a neki megfelelő módszert tudja alkalmazni.

Mindössze érdekesnek gondolom, hogy ami felé ösztönösen mentem, a mögött van olyan összefüggés is, ami nekem eddig nem jutott eszembe, ill. nem került az utamba. 

Semmi extra

Nagyon rég nem írtam semmit. Mondjuk ezzel kapcsolatban nincs semmilyen irányú pressure....ahogy annak idején megfogadtam azt, hogy nem fogom (juszt sem) megszűntetni a blogom, azt is elhatároztam, hogy ha nincs írhatnékom, csak azért nem fogok irogálni, merthogy hát már milyen régen nem írtam. Az úgyis megérződik szerintem. Ha kényszerből ír valaki.

Ennek a vonalnak a nyomán haladva tehát annak se sok értelme van, hogy rögtön ezzel a felütéssel indítsam ezt a bejegyzést....szóval nem mentegtőzés volt, vagy ilyesmi, egyszerűen csak tényként írtam le....hogy rég írtam.

A kerekek forognak. Az idő megy, én is minden évvel öregebb leszek, mint mindenki más. És hát ugye az sem nagy titok, hogy ahogy öregszünk, úgy válik egyre gyorsabban múlóvá az idő. Így van ez, mese nincs.

Harcos mindennapjaimban még mindig a saját anyagcserém "feltérképezése" a cél. Van egy végülis elég szélesnek mondható út, amin rajta kell maradni valahogy....viszont haladunk valamerre, és fontos, hogy ne visszafelé legyen az a haladás. Néha az az érzésem, hogy kétféle ember létezik. Az egyik, aki a szerencsés, és tulajdonképpen akármit és akármennyit ehet, nem hízik....a másik, akiknek mintha ez a funkció nem működne, és nekik -nekünk- kontrollálni kell, hogy milyen az energiaegyenlegünk.

Múltkor az shopping centerben előttem fizetett egy kiscsaj. Kifejezetten vékony 20 év körüli....láthatóan a komplexumon belül dolgozhatott, csak leugrott a supermarketbe, tízórait venni. A következőt vásárolta: 1 db vajas croissant, egy db. semi baguette, meg egy kis doboz egg mayo. Ja meg egy kiskóla. Cukros. Amíg fizetett, gyorsan összeadtam...A péksüti alhangon 300, a baguette szintén, a majonézes tojássali, 15 dekányi, szintén minimum 250, és még a kóla is....összesen több, mint egy ezres. Tízóraira. Utána lesz még ebéd, kis snack, vacsi, és még menet közben lecsúszik ezmegaz, általában. A nap végére úgy megvan háromezer kalória, mint a huzat. Ami valljuk meg, egy 160 centi körüli hölgynek nem kifejezetten az ajánlott mennyiség.

Sokan, akik nem figyelik, mérik, számolják, kontrollálják, dokumentálják, hogy mit, mikor és mennyit esznek, ugyanígy a közelében sem járnak a "javasolt" napi kalóriaszükségletnek, mert sokkal, de sokkal többet fogyasztanak. Közöttük van, aki kövér, de van, aki nem.

A saját súlyom megtartásával már régóta nem feltétlen az a kérdés, hogy igen vagy nem, (mert igen lol), hanem hogy hogyan. A cél, ami felé megyek....az az lenne, hogy minél nagyobb szabadsággal, és minél kevesebb kötöttséggel elérni a súlymegtartást. Sokkal keményebb dió, mint gondoltam. Azt már régóta tudom, hogy a mozgással ledolgozott kalória nem számít ugyanolyan kalóriának, mint amit megeszek. Tehát nem egyenértékűek. Ettől függetlenül persze van hatással az egyik a másikra, de hogy pontosan mennyire...na ahhoz kell még nagyon sok átszámolt és dokumentált hét.

Jön a karácsony. Elkerülhetetlenül :) Diétázóknak egy kicsit rémálomszerű a történet. Ilyenkor mindig felmerülnek a kérdések, hogy akkor merre menjünk ezidő alatt? Szerintem környezetspecifikus a dolog: akinek fogynia kell, és halad szépen, annak mese nincs, passzolnia kell ezt az évet, és bizony végig kell nézni, ahogy a sokminden finomság lecsúszik a többiek torkán. Vagy legfeljebb csak egy-egy falattal beérni, ami nem mindig a könnyebb út.... Lehet ezt próbatételnek tekinteni, vagy csak egy egyszerű feladatnak, amit teljesíteni kell.

Akik pedig súlyt tartanak, azoknak 3 lehetőséget látok. Vagy nemet mondanak, és élvezik a nem hízás biztos sikerét....vagy irányítottanm elhajlanak (ezt a kifejezést most már a magaménak tekintem)...és kicsit felszednek magukra, vagy odacsapva az asztalra azt mondják, hogy egyszer élünk, majd ünnepek után visszacsináljuk....és felrántanak egy tízest az év utolsó hetében.

Nos, a második vagy a harmadik esetben lehet alapozni a dologra, előtte is és utána is egy kicsit szorosabbra húzni az öveket, és akkor úgymond helyet csinálunk a "csúnyaságnak". Vagy egy idő után az ember alapból rááll a hullámzásra....karácsony kilengés, márciusig vissza, Húsvét megint ki, júniusig vissza, nyaralás megint ki...és így tovább. Végülis tökmindegy...a lényeg, hogy hát a kontroll ugye. Az meglegyen ;-)

Backstage

Sokszor mondják, hogy egy profi, tapasztalt ember egy mozdulata mögött sok-sok megélt döntés van, azért ér aranyat a keze. Egy-egy apró, vagy annak tűnő mozzanat mögött sokszor nagyon sokminden van. Ahogy egy 5 perces könnyed, szórakoztató előadás mögött is egy csapat áll a háttérben, egy felszerelt, komoly team....eszközökkel, trükkökkel, kigyakorolt módszerekkel, és rengeteg jól-rosszul meghozott döntés tapasztalatával.

*

Fel lehetne sorolni oldalakon keresztül mindazokat a mozzanatokat, hiszen az egész világ arról szól körülöttünk, hogy FOGYASSZ!....egyél-igyál, vásárolj, költsd a pénzed...és ha nem volna elég a kívülről jövő nyomás, ott van rögtön a belső ösztön is, ami a génjeinkbe van táplálva, és ami ellen nem lehet küzdeni...a fajfenntartás örök és állandó ösztöne, hiszen enni kell.

Namost ezek dolgok teljesen nyilvánvalóak, mégis újra meg újra tudatosítani kell magunkban, mert ha egy kicsit lankad a figyelem, akkor gyorsan beszippanthat a társadalom fogyasztás-örvénye. Ez valami olyasmi, amihez erőt kell meríteni minden nap. Márpedig mindennap erőt meríteni csak úgy lehet, hogyha ez a folyamat a mindennapjaink...az életünk részévé válik. Azaz attitűdváltás kell....ami pont jól jön, hamár életmódot váltunk, nemde?

Van egy néhány olyan dolog, amit közel lehet a tűzhöz tartani...mindig. Például az erkölcsi erő tudata, arra a varázslatos érzésre gondolok, ami a sikerélménnyel jár együtt. Az a pontosan körüljárható, kézzel fogható gondolat, hogy nálam van a kontroll, én irányítok. Vagy a cél elérése/megtartása. Az embernek rutinszerűen végig kell gondolnia olyan dolgokat, hogy honnan jöttem, hová tartok, és hogy tervezek eljutni odáig. Ezt megdöbbentően sok ember nem csinálja....pedig rendkívül hasznos, és nemcsak az étrend-életmód vonalon jön jól, ha rendet tudunk vágni a dolgok között.

A világ nagyon színes, és összetett, benne mindenki egy-egy középpont a saját univerzuma gyújtópontjában. Ez az, amiért nem létezik doktrína, ez az, amiért soha nem lesz olyan tuti megoldás, olyan séma, rendszer, ami egyformán sikerrel alkalmazható mindenkire.

Mindenkinek egyedileg kell felkutatnia a saját elme-kapaszkodóit, amiket sokszor, akár naponta meg kell ragadni, és a segítségükkel ösvényen maradni. Nem könnyű....persze, hogy nem az. De sose feledjük, hogy a mérlegnek mindig van egy másik serpenyője is. Amikor az adott pillanatban döntést hozunk, az a döntésünk befolyásolni fogja a következő döntéseket is. Saját példán szemléltetve:

Amikor nekem hajnali ötkor megszólal a telefonom, és én hunyorgó szemmel, tapogatózva kinyomom, akkor meg kell hoznom egy döntést: felkelek, vagy nem kelek fel. Ha összeszedem magam, és 10 percen belül már tekerem a biciklim, akkor mire indul a nap, kilenckor én már túl vagyok 1500 kalóriányi letekert kilométeren. Úgy indul a napom, hogy sokat tettem már az elején az egészért. Százezerszer kisebb az esély arra, hogy a nap folyamán elkapjon a "leszarom-hurrikán"....biztos mindenki ismeri ezt az érzést, amikor hirtelen a púpja tele lesz mindennel....számolgasson, kalkuláljon, figyeljen a radai rosseb, elegem van, nem érdekel, leszarom......ez a gyorsan támadó érzés mindenféle apró kis perembe bele tud kapaszkodni, lett-légyen az egy baráti kínálás, vagy egy hirtelen jött ebédmeghívás....vagy egy reklámtábla, hogy akciósan féláras a kedvenc hamburgerem......Ha korán reggel nincs meg az erőm, hogy felkeljek és beindítsam magam, akkor úgy indul el a napom, hogy tudom, időt kell szakítani napközben, akár egy, akár több alkalommal is, hogy a megcélzott kalóriamennyiséget lemozogjam. Ez egy teher. Egy nyomás, ami pluszba tevődik rá a vállamra egész nap. Ilyenkor, ha jön ez a perem, sokkal könnyebben bukik fel a rendszer, hiszen már hátrányban vagyok a magam elvárásaihoz képest, és komoly mozgás-mennyiség vár még rám. Könnyebb azt mondani: most már úgyis mindegy, úgyhogy akkor kit érdekel, ez a nap már eleve el van cseszve.

Szóval valahogy így értem, hogy egyik döntésből születik a másik. Hány és hány fogyókúra, életmódváltási kísérlet dől meg azon, hogy egy döntésből dominószerűen lesznek egyre nagyobb mennyiségben olyan fordulatok, aminek a végén ott van, hogy áááá.....hagyjuk az egészet...és akkor ott is van a hatvannyolcmillió kifogás, hogy a gének, meg a pajzsmirigy, meg a mellékvese, meg különben is erős csontú vagyok, meg egyébként sem küzdhetek a karma ellen. 

Tudom, hogy nem vagyok normális....

Ma volt kis időm, és nekiálltam szétboncolni az elmúlt harminc hét rögzített adatait. MIndennap leírom, hogy mennyit ettem, hány kalóriát....és azt is, hogy mennyit mozogtam, illetve a mozgással mennyi kalóriát égettem el. Hetente mérem a súlyom, és minden héten átlagértéket számolok a bevitt kalóriákból, és a bevitt-mínusz-ledolgozott kalóriákból. Ez utóbbi számot hívom "egyenleg"-nek.

A célom az, hogy a sokféle étrend-sokféle mozgás-sokféle eredmény adattömegből kihozzak valami olyan kódot, aminek meg lehet felelni. Ehhez sokrétű elemzésnek kellett alávetnem az adatokat, úgymint megállapítani, mik azok az értékek, amiknél biztosan nem fogyok, és milyen arányszámokhoz, milyen százalékos fogyás-esélyek rendelhetők.

Igen, tudom....nem vagyok normális. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a számok, utalások, aránypárok rajtam kívül nem mondanak senkinek semmit, a képet kizárólag illusztrációnak szántam, ez egy szelete az xls fájlomnak, amiben számolgatom a dolgaimat. De a sok-sok boncolgatásnak csak megvan az eredménye, mert kialakulni látszik egy meglepően logikus minta, amiből fel fogok tudni állítani egy kódrendszert, ami után nincs más dolgom, mint aszerint létezni LOL Ugye milyen egyszerű? :D

A gondatlan étkezés örömét meghagyom azon szerencséseknek, akik mindenféle látható és azonnali következmények nélkül tömhetik a pocakjukat a sok finom szénhidráttal és zsírral :):)

Hinta üzemmód az asszimiláció érdekében

A hinta jutott az eszembe....mint a súlytartás technikai ábrázolása. Olyannak érzem, mintha két lehetőség állna előttem: 1: a hinta áll..ez az étkezés szempontjából azt jelenti, hogy ugyanazt az étrendet követem folyamatosan....mondjuk annyi kalóriát fogyasztok, amennyi maximum 10%-al haladja meg az alapanyagcsere mennyiségét, de mondjuk ennek a 10%-nak minimum a dupláját lemozgom extrán. A saját példámnál maradva ez 1900-2000 kalória körüli napi limit lenne. 

Ilyen életmód mellett a visszahízás azt hiszem ki van zárva. Jövök a 2-es verzióval: Üzemmódokba váltva, egyfajta irányított elhajlást követve, mint egy hinta, előre-hátra ingadozva lengem körül a tengelyt, ami ugye az ideális testtömeg...vagyis amikor a hinta áll. Magyarán szólva vagy tartom az egysíkú egyoldalú étrendet, vagy folyamatos kontrollt tartva húzd meg- ereszd meg jelleggel kerülgetem a megcélzott testtömeget, mint macska a forró kását.

Szerintem a második verzió sokkal élhetőbb. Egyrészt nem olyan unalmas, másrészt nem rekeszti ki magát az ember a közösségi dolgokból. Részt vehet önfeledten egy szülinapon, egy karácsonykor, egy nyaraláson, egy vendégségen, stb. Nem kell visszautasítani mindig mindent, és sokkal inkább normális emberként lehet látszódni mások előtt. Ha az első verziót követem, akkor előbb-utóbb befordult csodabogárként, javíthatatlan étkezési rendellenességes személyként örök számkivetett lehetek az élet játszóterének a nagyobbik felén. Hiszen ha valaki kövér, akkor tolerálják, ha visszautasít egy kínálást/alkalmat....persze nem mindig, de érthető módon lehet tolerálni. Na de ha nem kövér....és akkor is "játsza az eszét"....akkor rásüthetik pillanatok alatt, hogy nem normális...beteges, megjátszós, stb. De minimum ugyanolyan étkezési problémás, mintha el lenne hízva.

Márpedig, ha nem akarunk visszahízni, mi, akik már lefogytunk valahogy....akkor választani kell. Szükség van élhető startégiára, szükség van arra, hogy analizáljuk, és próbáljuk megérteni a testünk...a mi saját testünk reakcióit. Ha van terv, ha van egy elképzelt rendszer, akkor képesek lehetünk arra, hogy ne csak külsőleg tartozzunk a normális emberek közé, hanem a vislekedésünk se szúrjon szemet senkinek. :)