Sunday, 11 August 2013

Állapot üzemmód

Sokan futnak/bicikliznek úgy, hogy közben zenét hallgatnak. Az idősebb gyerekeim is sokszor javasolták nekem, hogy bringázás közben hallgassak zenét, mert az tök jó. Én viszont nem szoktam. Lehet, hogy jó...depláne, hogy alapvetően szeretem a zenét, és a ritmus sokat segíthet a tempó tartásában...de akkor sem. Azt hiszem azért, mert az ilyen alkalmakkor elmerülök a gondolataimban. Meg ráadásul úgy gondolom, szükség van a füleim szabad kapacitására, hogy halljam a világot körülöttem...nekem ez valahogy kell....tudom, öreg krumplipüré vagyok :) Vállalom....:)

Most párhuzamot fogok vonni a kerékpározás és a diéta között. Amikor biciklizünk, és jön egy emelkedő, akkor kétféle módon éltem meg a tekerést: Az egyik, amikor nagy levegő, minden izom összeszorít, és hajrá...meghajtom izomból, és felküzdöm magam a tetejére. Ez volna az amatőr technika :)....a kezdetekkor így volt. Mostmár, hogy túl vagyok a full kezdő fázison, inkább a következő a metódus: szemrevételezéssel megtippelem az emelkedő karakterisztikáját, a megfelelő fokozatba visszaváltok, ha kell módosítok a testpozíciómon (fenekemet kicsit hátrébb tolom, fejemet lejjebb hajtom, biztosabb fogást keresek a kormányon), és folytatom a haladást.

Ha valaki sokat teker, erre előbb utóbb kénytelen rájönni. A múltkor egy eddig még ismeretlen úton mentem biciklivel. Kicsi forgalmú, country-road...Kigondoltam, hogy kimegyek Dunkerrin-ig, ameddig kivisz az út a főútra. Egyszercsak jött egy durva lejtő....hosszú és meredek....majd megint egy lejtő...és megint. 53 km/h-ig gyorsult a bringa alattam, én meg csak száguldottam egyre lejjebb. Amikor azt hittem vége, jött egy újabb lejtő. Mit mondjak, nem tudtam felhőtlenül örülni a száguldásnak, mert tudtam, nekem itt vissza is kell jönnöm :) Vissza jöttem azon az úton...és pl. itt a büdös életben nem tudtam volna "egy szuszra" feltekerni, mert nagyon hosszú szakasz volt, és ilyenkor vagy az állapot-üzemmód, vagy a halál....úgy értem, hogy a bringa megáll. Ennél a szakasznál csak a Devils Bit parkolója volt a húzósabb biciklivel...800 méteres szakaszon 71 méter magasra vezet az út. Egyes fokozat, teljes erőbedobás....a parkolóba érve jó 5 percig csak lihegtem :) 

Visszatérve a "módszertanra" a két módszer közül azért jobb a második, mert az adott feladatot/terhelést nem úgy tekintem, mint egy olyan akadályt, amit gyorsan leküzdök, majd utána élhetem tovább az életem, hanem úgy, mint egy megváltozott állapotot, amihez alkalmozkodnom kell, és tart, ameddig tart. A jó biciklis képes élvezni a tekerést akkor is, ha emelkedőn megy felfelé. Képes nézni a tájat, figyelni a közlekedést, és másra is gondolni, mint arra, hogy csak jussak túl ezen a dombon....

Az életmódváltásnál, ha tényleg élethosszig szól, akkor képesnek kell lenni arra, hogy állapot-üzemmódban éljünk, és ne úgy diétázzunk, hogy alig várjuk a végét. Képesnek lenni arra, hogy menet közben ne csak a szenvedésről szóljon az élet, ne csak arról, ami nincs....hanem arról, ami viszont van. Nehéz, de a legtöbb életmódváltás azért fullad kudarcba, mert az emberek úgy csinálják, ahogy a már sokoszor emlegetett víz alá merülést...egyszer elfogy a levegő, és a felszínre kell jönni. 



1 comment:

  1. Egyet értek veled! Sok futó ismerősöm zenét hallgat mozgás közben. Nekem pl. nem megy. A reggeli-esti futás nekem egyfajta "meditáció" :).

    ReplyDelete