Almás pit(e), azaz a szem csapdája...és pár gondolat a részletekről

Azt gondolnám, az évek során kialakult rutinom szinte csalhatatlan, ha becslésről van szó. A tegnapi nap folyamán ennek a szöges ellentéte derült ki. A becslésekre néha azért van szükség, mert akadnak olyan szituációk, amikor tervezetlenül döntök valami elfogyasztása mellett, és ez azt jelenti, hogy mivel a készítéskor nem mértem-számoltam semmit, ezért kénytelen vagyok saccolni. Például tegnap vadast készítettem zsemlegombóccal, nálunk ez az étel hús nélkül fut, valahogy így alakult ki. Csak a szósz és a gombóc. Mikor elkészültem vele, beküldtem az egyik gyereket, hogy faggassa a ki a másik két kisebbet, ki mit kér: vadast, vagy rizseshúst, ami tegnapról maradt. Visszajött a válasszal a gyerek: mindhárman rizseshúst kérnek. Hűtőből elővettem, szedtem ki három tálkába, zutty a mikróba, és mikor kijöttek a srácok, és látták, hogy az asztalon gőzölög a vadasmártás, meg sorakoznak a jénaiban a gombócok (mert a nagyfiam abból kért), Beni felcsattant, hogy ó, ő elfelejtette, hogy ez a vadas, ezt ő annyira szereti, ha tudta volna, akkor ilyet kér :)...így maradt egy adag frissen melegített rizseshús, amit végül én ettem meg. Hát így lehet, hogy tervezetlenül eszem valamit.

Namost ezzel semmi gond nincs, hiszen a rizseshúst nem olyan nehéz megtippelni...10 deka rizs, pár deka csirkemell, némi zsiradék. A történet az almáspitéről szól, amit desszertnek sütöttem. Helyes kockákra vágtam, porcukroztam, és olyan guszta lett, hogy hirtelen döntésből megettem egyet én is. Jól esett. Rohanásban voltam, végig sem gondoltam a számokat, és hasraütésszerűen beírtam magamnak 120 kalóriát. A piték nem voltak extrém nagyok, a szám jónak tűnt. Azonban ma reggel a szobabringán ülve mintegy passzióból gyorsan kiszámoltam az értékeket. Mivel én sütöttem a sütit, pontosan tudtam, hogy 40 deka liszt, 25 deka vaj, 12 deka cukor volt a tésztában, meg 10 deka tejföl, egy tojássárgája...meg vanília aroma és citromhéj, de az irreleváns :)...az alma másfél kiló volt, megborítva 12 deka cukorral, fahéjjal, ennyi. Ebből lett egy hosszúkás tepsi, amit 6 X 4 szeletre csapkodtam fel. Nem volt más dolgom tehát, mint összeadni az összetevőket, és leosztani 24-el. Háromszor is megcsináltam, mert nem akartam hinni a szememnek: nem 120 kalória volt, hanem 416! Több, mint háromszor annyi.

Katasztrófa nem történt, mert pont tegnap egy 30km-es extra bringázásom is volt...olyan szépen sütött a nap, hogy mentem egy kört a város körül...így az almás pités félrehajlásom ábszolájte belefért...de tanulságnak nagyon jó a történet. Ne bízzunk, csak a számokban...a látszat csal!

Apropó látszat....a sok kis apró részleten annyi minden tud múlni....pl. ma a nagylányommal vásároltam, és hazafelé a kocsiban elrágcsáltunk egy-egy szelet édességet. Ő egy Reeses Bar-t, én egy zabos cereal szeletet. Méretre ugyanakkora. Az élmény, az ízvilág, az evéssel eltöltött idő is ugyanaz. Csak a csoki 300 kalória, a zabos bigyóm meg 70.

Olyasmi ez, hogy a kisfiam ötször annyi kiwit eszik meg, ha felszeletelem kis falatokra, és a közepükbe egy-egy fogpiszkálót szúrok, majd egy tálcára rakva, a karomon nyeglén átlendített fehér konyharuhával úgy masírozok be vele a nappaliba, mint egy lakáj, miközben az általam fennhangon dúdolt Star-Wars bevonuló zene ütemére lépkedek. Rögtön fülig ér a szája, és még kétszer el kell ismételni a műveletet, és 6 db kiwit úgy eltüntetett, mint a huzat :) Mert a körítés olyan, ami kedvére való.

Sokszor eszünk vagy iszunk sok kalóriát a körítés miatt. Nekem tipikusan ilyen a kocsi-terület. Vásárlás után bevágódni a kocsiba, és miközben hazaautózok, elnyammogunk valamit családilag. Régebben ez általában valami frissen sült péksütemény volt, mondjuk pekándiós-almás táska....vagy langyos vajas croissant. De lehetőség szerint 3-4db...ugyanis nagyon finom és eteti magát LOL...Aztán a fogyókúrám során ez megváltozott szeletelt sajtra-sonkára...de ha nagyon szigorú volt a kitűzött cél, akkor előre készültem, és vittem magammal otthonról megpucolt, és hasábokra vágott sárgarépa "stick"-eket. Sok megoldás létezik, ami a szervezetre nézve sokkal kevésbé megterhelő, és körülmény szempontból meg kellőképpen kielégítő.

Alapok, már megint...vagy még mindig

2010 óta tartó kalandos utam során most találkoztam először olyan véleménnyel, ami nem egyértelműen pozitív oldalról közelítette meg a tényt, hogy lefogytam. Konkrétan ez olyan formában fogalmazódott meg az illetőben, hogy "irigyellek is...meg nem is". Eddig ilyet nekem nem mondtak, és kifejezetten örülök, hogy ilyen szempontból is megvilágításba kerül a dolog, hiszen....

Mindenkinek joga van úgy élni, ahogy akar. (Törvényes kereteken belül persze). A saját morálja, a saját axiómáira felépített rendszer szerint. És tényleg, ha úgy vesszük, akkor az egészséges életmódra és a súlymegtartásra kihegyezett életmód bizony tele van lemondással, kemény önmegtartóztatással, és vasakarattal. Ami nem feltétlenül könnyű, kivitelezhető, illetve kényelmes és élvezetes dolog. Bizonyára erre nem mindenki áll készen, így teljes mértékben megalapozott a megközelítés.

Ugyanakkor viszont tény, hogy ebbe a világba születünk bele, mindenki az adott körülmények közé, és saját hatáskörben döntheti el, mit...és mennyit hoz ki belőle. Annak idején Magda Marinko nyilatkozta a hosszú börtönbüntetése megkezdése előtt, hogy inkább él két évig úgy, mint egy király, mint húsz évig úgy, mint egy patkány. Nos, a megfogalmazás meglehetősen pongyola...de van mögötte filozófia. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Másik téma.

Rendszeresen belebotlok az értetlenségbe. Igaz, úgy kell nekem, mert ha lépkedek, megbotlok, de most álljak egy helyben...? Szóval az van, hogy ez az egész nagy témakör...az egészséges életmód, a fogyás, az anyagcsere....ez egy óriási terület. Sok folyamattal, rengeteg megközelítéssel, és depláne egy csomó olyan vetülettel, amihez érteni kéne....de nyilván nem lehet mindenki mikrobiológus, endokrinológus, agykutató, lélekgyógyász, vegyészmérnök és sorolhatnám. A legtöbbünk egyszerű ember, aki gyarló módon sokszor a két gyilkos rossz tulajdonságot birtokolja: nem ért hozzá, és ezzel nincs tisztában. Azért gyilkos ez a párosítás, mert fennáll az okoskodás veszélye. A Jóisten mentsen meg minket azoktól, akik  nincsenek tisztában a korlátaikkal, de mindenképpen szükségét érzik annak, hogy hirdessék az igét, és oktatni akarjanak olyanokat, akiktől valójában leckét vehetnének. Már ha azok hajlandóak lennének a leckéztetésre. Csakhogy azonban a legtöbb nagy tudású ember szerény, és nem szereti fitogtatni sem a szellemi erejét, sem a tapasztalatát....de legfőképpen nem szeret kioktatni nálánál butább embereket. Az igazi nagy tudású tanárok meglátják az információ átadásában és a tanulásban a végtelen alázatot, és a fejlődés fontosságát. A tudás gyarapodásának a fennkölt szentségét. Az ebben rejlő mélyről jövő, és determináns szükségszerűséget. Én valahogy így látom....szigorúan a magam egyszerű oldaláról. Mert sem nagy tudású, sem tanár nem vagyok.

Azonban a google a barátunk, mint tudjuk ugyebár. És bokros teendőink mellett, ha valami érdekel, és szakítunk időt/energiát arra, hogy megértsünk valamit, amit addig nem vagy nem teljesen értettünk, akkor a lehetőség adott. Szerencsére rengeteg TÉNY hozzáférhető a világhálón, így az agyament, manipulatív, demagóg és hamis elméleteket el tudjuk vetni. Szerencsére.

Mert vannak olyan tények, amik megtámadhatatlanok. Az egyik ilyen tény, hogy az emberi szervezet akkor fogy, ha kevesebb energiát adunk neki, mint amennyire szüksége van a mindennapokhoz. Mivel energiadeficit lép fel, így a test kénytelen saját hatáskörben előteremteni a szükséges energiát, először persze az ideiglenes raktárakból (glikogén a májban és az izmokban), majd hosszú távon mindenből. A felhalmozott zsírsejtekből és igen, az izmokból is. És ezen ponton hagyjuk meg a tudósoknak, meg azoknak, akik értenek hozzá, hogy mikor, honnan, miért....a lényeg, hogy akárhonnan veszi el a szervezet, az súlycsökkenéshez vezet. Márpedig a fogyás az súlycsökkenés, és ha valaki fogyni akar, így fogyhat.

Totál lényegtelen, hogy az a kevés energia miből adódik össze. A mennyiség számít....a SZÁMOK. Azok döntenek. Hiába futok 10 percet a ház körül, attól még nem zabálhatok nyugodtan mindent, mert "lemozogtam". Meg kell nézni, hogy MENNYIT mozogtam le, és meg kell nézni, hogy MENNYIT eszek meg. Össze kell vetni a számokat, és az egyenleg fog mesélni. Ez így működik. Szerencsére nem titok semmi, minden ételnek világosan tudjuk az energiamennyiségét, ezt számolhatjuk kalóriában....ugyebár. Mozgásoknak szintén meg van határozva több helyen a kalóriaszükségletük. Itt már persze nem századmiliméterre van pontos adatunk, mert a környezeti tényezők befolyásolhatják az eredményt...de nem fogunk nagy bakot lőni. Meg kell adni minden adatot a lehető legpontosabban, és nyugodtan lehet kalkulálni az eredménnyel.

Az elméletekkel lehet szórakozni....lehet, hogy lelassul az anyagcsere, ha kevesebbet eszem. Lehet, hogy az izmaimból is veszítek, ha éhezek. Lehet. De egy biztos: ha kevesebbet eszem, az alapanyagcsere szükségletemnél (kalóriában mérve), akkor elindul a fogyás. Úgy gondolom, az ilyen okoskodások legfőképpen csak a kifogáskészleteket növelik. Meg lehet velük magyarázni azt, hogy miért nem megy a fogyás. Ennyi.

Változz meg

...a hosszú távú eredményért. Azt hiszem ez az egyik nagyon lényeges dolog. Meg kell változni. Ha valaki nem változik meg, a fogyása kínszenvedés lesz. Mert folyamatosan ellenkező irányba akar menni, mint amerre néz. Meg kell változni, én azt gondolom, e nélkül nem megy. Mindenkinek van egy természete, egy világnézete....egy attitűdje, ahogyan áll a világhoz, ahogyan gondolkodik róla. Ebben benne van minden. Ennek része a személyiség is. Ha ezen változtat, akkor minden megváltozik. Jellemben, hozzáállásban, alapvető dolgokban....mindenben.

Amikor valaki nagy elhatározást hoz...mondjuk hogy most akkor egyszer s mindenkorra lefogy végre...nemcsak 'fogyózik', ahogy a legtöbb sikertelen túlsúlyos...(vannak az életemben emberek -anyám pl.- aki mindig kövér volt, és sohasem fogyott le, ellenben szinte mindig fogyókúrázott. Volt müzliskorszaka, meg japán kristály, meg almanap...de sohasem fogyott le.)...akkor véget kell vetnie azzal az életmóddal, amit addig élt. És ez nemcsak a táplálkozásról szól.

A mindennapi rutin, hogy mikor kel fel reggel, hogy hogyan áll össze egy napja, hogy mikor, miről, mit gondol. Hogy hogyan ítél meg bizonyos helyzeteket, bizonyos embereket és bizonyos ételeket. Ez egyáltalán nem csak arról szól, hogy jaj, mostantól odafigyelek, mert fogyózom.

Nem baj, hogy így van. Az ember változik az élete során. Ahogy az ízlése, úgy a filozófiája is. Meglehet, hogy bizonyos dolgokról másképpen vélekedik, mint mondjuk néhány évvel annakelőtte. Ahogy haladunk előre az életben, ahogy jönnek az akadályok, és ahogy elhárítjuk őket, (vagy nem), a körülöttünk lévő világ igenis megváltoztat minket.

Ebben az egész rendszerben csak egy összetevő az étkezés, de nagyon fontos összetevő, hiszen ha helytelenül csináljuk, a következménye pokollá tudja tenni az életet. Kínszenvedéssé, örökös harccá, reménytelen küzdelemmé, mely során megkeseredett, gyűlölettel, és mások iránti dühvel csordultig lévő emberré válhatunk.

Salátagolyó

Végig kellett pörgetnem a blogot hogy csekkoljam, írtam-e már erről az ételről. Merthogy nem először csináltam meg. De nem. A cucc alapja nagyon hasonló a "töltött paprika" fantázianévvel illetett kreálmányomhoz, de mégis más. Íme a pontos adatok:

• 8 cikk light krémsajt (by Lidl)
• 2 dkg light mayo
• 1dkg mustár
• 10 dkg csemegeuborka
• 7 szelet füstölt sonka
• só, bors
• 10 dkg fejessaláta

A krémsajtot villával összetörtem, hozzákevertem a többit, a sonkát és a csemege uborkát egészen apró kockákra vágva. Az egészet ízesítettem frissen őrölt/tört sóval és borssal, majd a megmosott és kicentrifugált salátalevelekbe halmoztam. A salátákból óvatosan kis gömböcöket formáltam, és a tálcára raktam szépen egymás után. 

Ez így 300 kalória, és egy jó tálcányi étel, ami alkalmas lehet például egy délutáni snack-hez, vagy egy esti filmnézés közbeni rágcsáláshoz, de akár köretként is mondjuk sült csirkemell mellé :)

Kicsit macerás kaja, viszont gyorsan megvan. A lild-ös krémsajt darabja 22 kalória, a sonka szelete 9. Az összetevőket is lefotóztam, nincs bennük semmi extra, talán a "lighter than light mayo", de végül is ebből minimális kell csak. Lehet variálni még lereszelt főtt tojással, reszelt cheddar sajttal, vajjal, friss zöldfűszerekkel...de így elkészítve a legalacsonyabb a kalóriértéke.

Egyensúly

Ha valaki el van hízva, az azt jelenti, hogy étkezési rendellenességben szenved. ez egy gyűjtőfogalom, ide ugyanúgy beletartozik az anorexia, a bulímia, és még egy csomó más is. Hangoztattam már egy párszor itt a blogomon, hogy mennyivel nehezebb a súlytartás, mint a fogyás. Pedig a fogyás sem könnyű. De még mennyire hogy nem az.

Ha szokásomhoz hűen kategorizálok, akkor azt mondom, egy fogyás után két lehetséges útvonal rajzolódik ki:

1. visszahízni
2. nem hízni vissza

Hát....ez ugye milyen egyszerű. Csakhogy ennél megint árnyaltabb minden. Mert az odáig rendben van, hogy nem akar az egyén visszahízni. Az is rendben van, hogy megváltoztatja az életét, az étkezési és mozgási szokásait, akár fenekestül felforgat mindent maga körül. A kérdés azonban igazából az, hogy mindezt HOGYAN csinálja.

Most elegánsan ugorjuk át azt a pontot, hogy visszahízás...induljunk ki abból, hogy NINCS visszahízás, az elért súly megtartása van, és kész. Hogyan néz ki a gyakorlatban a megváltoztatott életmód? Lehetek megszállott, akinek az életének minden másodperce arról szól, hogy igen, megcsináltam, és milyen szuper vagyok, és elszállok a többiek feje fölött valamerre a sztratoszférán át egy másik galaxis felé....és fölényesen lenézve a bamba népre alattam, öntudatosan szarok le vastagon magam körül mindent és mindenkit....Talán ez a megfogalmazás kevésbe szarkasztikusra sikerült, mint amennyire keresetlenre, de tükrözi azt, amit gondolok.

Ha abból indulok ki, hogy az elhízás betegség, akkor az egyik rendellenességből a másikba esni nem azt jelenti, hogy kigyógyult az illető. A gyógyulás valahol ott van, amikor azt mondom, hogy józanul, minden szélsőségtől mentesen, egészséges határok között, rugalmasan, de határozottan haladok az úton. Tehát nem játszom el a fitnesznácit, és döngölöm földbe azt, aki ránéz egy szelet csokoládéra. Nem horkantok fel megvetve, ha valaki sült krumplit eszik. És nem ítélkezem azok fölött, akik túlsúlyosak.

Akkor beszélhetek győzelemről...azt hiszem....ha önállóan, a saját hatáskörömön belül, és érvényesítve azt, képes vagyok a kontrollált, pontosabban nem csakhogy kontrollált, hanem szabályozott életmód megtartására. A különbség ugye a visszacsatolás...a sokat emlegetett periodikus szembesülés a mérleggel. Sok ember van, akinek ez nem megy. Kell a mankó....kell egy kényszerpálya...egy paleo, egy atkins, egy akármi....legyek vegán, vagy kövessek bármilyen mások által lefektetett kódot. És akkor oké.

Az Euklidészi matematika axiómákra épül. Axiómákra, amiket el kell fogadnunk, mert bizonyítani nem lehet. De ha elfogadjuk, felépülhet rá egy megdöbbentően hatalmas és működő birodalom. Az életmódváltás akkor jó, ha nem kell axióma....ugyanis a bennünk zajló folyamatok kétségbeejtően egyszerű matematikai algoritmus szerint mennek végbe. Fogyás a kalóriadeficittől van, és kész. Nincsenek negatív kalóriák, meg nincsenek speciális ételek. van baromi bonyolult anyagcsere, van még bonyolultabb neuro-endokrin rendszer, lehet próbálkozni feltérképezni az emberi szervezet molekuláris működését....van, aki ebben otthon van. De a lényeg akkor is az marad, hogy akkor fogysz, ha nem eszel annyit.

Egyensúlyt kell találni az életben...dehát minden erről szól. Ha valaki életképes ebben a társadalomban, az csak úgy lehetséges, hogy megtanult egyensúlyozni. Ahogy a munkahelyemen is hallgatnom kell akkor is, ha igazam van, és ahogy biciklivel vagy gyalogosan akkor is meg kell állnom, ha nekem lenne előnyöm a kamionnal szemben. Az igazság egy dolog, és egy egész más dolog az élhető élet.

Állapot üzemmód

Sokan futnak/bicikliznek úgy, hogy közben zenét hallgatnak. Az idősebb gyerekeim is sokszor javasolták nekem, hogy bringázás közben hallgassak zenét, mert az tök jó. Én viszont nem szoktam. Lehet, hogy jó...depláne, hogy alapvetően szeretem a zenét, és a ritmus sokat segíthet a tempó tartásában...de akkor sem. Azt hiszem azért, mert az ilyen alkalmakkor elmerülök a gondolataimban. Meg ráadásul úgy gondolom, szükség van a füleim szabad kapacitására, hogy halljam a világot körülöttem...nekem ez valahogy kell....tudom, öreg krumplipüré vagyok :) Vállalom....:)

Most párhuzamot fogok vonni a kerékpározás és a diéta között. Amikor biciklizünk, és jön egy emelkedő, akkor kétféle módon éltem meg a tekerést: Az egyik, amikor nagy levegő, minden izom összeszorít, és hajrá...meghajtom izomból, és felküzdöm magam a tetejére. Ez volna az amatőr technika :)....a kezdetekkor így volt. Mostmár, hogy túl vagyok a full kezdő fázison, inkább a következő a metódus: szemrevételezéssel megtippelem az emelkedő karakterisztikáját, a megfelelő fokozatba visszaváltok, ha kell módosítok a testpozíciómon (fenekemet kicsit hátrébb tolom, fejemet lejjebb hajtom, biztosabb fogást keresek a kormányon), és folytatom a haladást.

Ha valaki sokat teker, erre előbb utóbb kénytelen rájönni. A múltkor egy eddig még ismeretlen úton mentem biciklivel. Kicsi forgalmú, country-road...Kigondoltam, hogy kimegyek Dunkerrin-ig, ameddig kivisz az út a főútra. Egyszercsak jött egy durva lejtő....hosszú és meredek....majd megint egy lejtő...és megint. 53 km/h-ig gyorsult a bringa alattam, én meg csak száguldottam egyre lejjebb. Amikor azt hittem vége, jött egy újabb lejtő. Mit mondjak, nem tudtam felhőtlenül örülni a száguldásnak, mert tudtam, nekem itt vissza is kell jönnöm :) Vissza jöttem azon az úton...és pl. itt a büdös életben nem tudtam volna "egy szuszra" feltekerni, mert nagyon hosszú szakasz volt, és ilyenkor vagy az állapot-üzemmód, vagy a halál....úgy értem, hogy a bringa megáll. Ennél a szakasznál csak a Devils Bit parkolója volt a húzósabb biciklivel...800 méteres szakaszon 71 méter magasra vezet az út. Egyes fokozat, teljes erőbedobás....a parkolóba érve jó 5 percig csak lihegtem :) 

Visszatérve a "módszertanra" a két módszer közül azért jobb a második, mert az adott feladatot/terhelést nem úgy tekintem, mint egy olyan akadályt, amit gyorsan leküzdök, majd utána élhetem tovább az életem, hanem úgy, mint egy megváltozott állapotot, amihez alkalmozkodnom kell, és tart, ameddig tart. A jó biciklis képes élvezni a tekerést akkor is, ha emelkedőn megy felfelé. Képes nézni a tájat, figyelni a közlekedést, és másra is gondolni, mint arra, hogy csak jussak túl ezen a dombon....

Az életmódváltásnál, ha tényleg élethosszig szól, akkor képesnek kell lenni arra, hogy állapot-üzemmódban éljünk, és ne úgy diétázzunk, hogy alig várjuk a végét. Képesnek lenni arra, hogy menet közben ne csak a szenvedésről szóljon az élet, ne csak arról, ami nincs....hanem arról, ami viszont van. Nehéz, de a legtöbb életmódváltás azért fullad kudarcba, mert az emberek úgy csinálják, ahogy a már sokoszor emlegetett víz alá merülést...egyszer elfogy a levegő, és a felszínre kell jönni. 

Nyár vége felé

Ugyan még csak Augusztus eleje van, itt viszont már ez ősznek számít, a nyár Május, Június és Július....a gyerekeknek is így tanítják az iskolában. Ez a blog a fogyásról és a súlytartásról szól, így a nyár ezen aspektusairól írok most.

Lefogyásom óta többedszer kísérlem meg a dokumentáció nélküli súlytartást, azonban eddig nemigen jártam sikerrel egyszer sem. Az idei nyárnak úgy mentem neki, hogy nem dokumentálom, mit és mennyit eszem, hanem igyekszem egészséges módon táplálkozni, és mellette rengetet mozgok. A rengeteg relatív fogalom, így pontosítok: napi 3 óra vagy 50km biciklizés, plusz aktív súlyzós gyakorlatok, fekvenyomás és egykaros bicepsz formájában. A fekvenyomó rúd maximális súlya csak 30 kiló, plusz a rúd...tehát 32 kiló. Ebből már 3X50-es szériákat csináltam, de tömeget növelni ez kevés, így felpakoltam még rá a kézisúlyzó tárcsáit, így sikerült feltornászni 42 kilósra, amivel már a 3 X 25-ös széria sokkal jobbnak érződik. Bicepszre egykaros 10 kilós súlyzóval csinálok szintén 3 X 25-öt mindkét kézzel.

Mostanra azonban eljött az ideje, hogy sutba dobjam a kísérletezgetést, és újra nekiálljak az irányított diétának. Mert napi 50 km ide, súlyzózás oda, simán átcsúsztam a 100 kilós határvonalon. Lehet beszámolni a rajtam maradt és le nem műtött cuccokat, meg az izomgyarapodást.....de akkor is soknak gondolom, úgyhogy mostantól visszatérek az eddig is bevált "saját fejlesztésű" módszereimhez. És fogyókúrázok újra :)

Az élet azt hiszem amúgy is ilyen....hiszen így vagy úgy, ingadozunk mind valamilyen szempontból....és a kontroll lényege, hogy egyrészt felismerjük a rossz irányt, másrészt ne csak felismerjük, hanem tereljük is vissza a megfelelő mederbe. Az élet nem egy mókuskerék....illetve nem kellene annak lennie... ebből a szempontból sem. Nem gondolom, hogy nem lehet...nem kell néha lazítani egy kicsit. Finoman össze kell hangolni a dolgokat, valahogy úgy érzem. Az életmódváltásnak lehetnek olyan részei, amiket javasolt totál kiirtani, mert annyira egyértelműen rosszak. A junk kajákon 'való élésre' gondolok. A csipsz, a cukros üdítők, a tömény cukrok világára. Ezeket jó, ha teljesen ki tudjuk az életünkből takarítani, és amikor lazulás van, akkor sem fogyasztjuk.

Vannak azonban olyan ételek, amik egészségesek (vagy legalábbis nem nagy mértékben egészségtelenek), de az olyanoknak, akik hízásra hajlamosak, mégis kerülendőek. Mikre gondolok? A teljes kiőrlésű gabona termékekre, a fruktózban gazdag gyümölcsökre, a mézre, a mogyoróvajra, az olajos magvakra. A különböző sajtokra és egyéb tejtermékekre, joghurtokra. A slow food-okra, a homemade süteményekre. Amikor lazítás van, ezekből az ételekből az ember kevésbé korlátozottan fogyaszthat, számítva arra, hogy a mérleg nyelvén meg fog látszani az eredmény.

Fontos még egyszer hangsúlyoznom, hogy ami egészséges, az még lehet hízlaló. Az elmúlt időszakban 90%-ban egészséges ételeket fogyasztottam, és az extrémnek mondható aerob mozgás mellett is simán ugráltak felfelé a kilók. Szerencsére elég komoly tapasztalat van mögöttem a saját anyagcserémmel/testemmel kapcsolatban, csakúgy, mint az ételek/összetevők/tápértékek témájával kapcsolatban, így azt hiszem, tudom merre van a tovább....és tulajdonképpen ez a lényeg, azt hiszem.