Mert hátul nincs szemem....

Valamelyik nap így szobabringázás közben visszaolvasgattam a Karácsony előtti posztjaimat....csak úgy "magamnak"....és talán...mondom talán... látok valamiféle mintát végre kirajzolódni a kis életemben :)....mármint az evés-edzés-testsúly viszonylatban. Most lesz tizedik éve, hogy benne vagyok ebben a dologban, úgyhogy Januárban jubilálok....

Mindig arra vágytam, és erről írtam is sokszor a blogban is, hogy legyen egy olyan életem, hogy nem kell mindig számolni, mérni, figyelni, arra, hogy miből, mennyit, miért eszek...kicsit olyan ez, mintha valaki nem tudna végigmenni egy utcán úgy, hogy ne fordulna minduntalan a háta mögé, figyelve, nem követi-e valaki. Namost ez eddig sosem sikerült, és talán most sem fog...nem tudom.

Viszont az egész folyamatnak lett egy valamiféle lüktető, már-már lélegző rendszere, a maga ingadozásaival, a maga kudarcaival és a maga sikereivel. Lehet, hogy egyszerűbb megszokni, hogy mindig hátrafordulok, minthogy elérni, hogy ne kelljen? Végülis ha megállok, és nem megyek előre, akkor nem kell hátranézni sem. Tehát ha beállok egy örök diétába, és egy életre búcsút mondok minden ártalmas ételnek, és egy életre berendezkedem a mindennapi edzésre-kardióra....nos, akkor nem kell figyelni.

Ha a hűtőmben kizárólag zellerszár, uborka, saláta, paprika, paradicsom, kelbimbó, karalábé, meg sovány csirkemell lenne...semmi más, akkor nyilván bármikor belenyúlhatok, és degeszre zabálhatom magam, juhéj...Csakhogy kicsit sem ez, amire vágyok, és gondolom, vagyunk így ezzel néhányan. Mert ez ugyanolyan rendellenesség (ironikus, hogy pont a szigorú rendre írom, hogy rendellenes lol), ugyanolyan rexia lenne. Vannak olyanok, akik mániákusan, sosem kizökkenve ragaszkodnak mindahhoz, amiről úgy vélik, hogy egészséges és jót tesz nekik. De én valahogy nem ebben hiszek. 

Hanem abban, hogy az élet tele van mindennel, amit érezni, élni, élvezni kell....szóval asszem jól van ez így, hogy hullámzik a dolog. Nyilván nem mindegy, hogy a görbe minimum és maximumértéke mennyi....ez az a pont, ahol meg kell húzni a határt. Nálam ezeknek a pontoknak a pozíciói lettek valahogy önkéntelenül rendszerbe állítva, ha az elmúlt éveket nézem. Karácsony, hétköznapok, nyaralás, hétköznapok....utazás....hétköznapok.....fel és le.

Úgyhogy ez végülis jó...hiszen csak elérem lassan, hogy nem kell hátranézegetni, mert mindig ugyanazok és ugyanúgy "jönnek utánam"....szóval tudom akkor is mi újság, ha nem nézek hátra :)