Nyolcadik

Nyolcadik éve csinálom. Nyolc évvel ezelőtt ilyenkor kattant be az agyam, hogy elég volt, tényleg le akarok fogyni, utálom, hogy kövér vagyok. Nyolcadik éve része az életemnek az életmód....a tudatos, kontrollált étkezés és a valamilyen mozgás. Nyolcadik éve futom le a megfelelő köröket és próbálom kialakítani az élhető ÉS helyes életmódot. Nyolcadik éve próbálom egyensúlyban tartani a munkát a pihenéssel, a koplalást az evéssel, az edzéseket a pihenőnapokkal, a kardiót a súlyzókkal. Nyolcadik éve próbálok elkerülnie minden rexiát, és nyolcadik éve figyelem az egyes ételek, árucikkek összetevőt. Életem fontos és nélkülözhetetlen részévé vált, hogy mindig figyeljek magamra és arra hogy mit eszek, na meg persze mennyit.

Hazudnék, ha azt mondanám nem tölt el örömmel, hogy már nyolc év telt el, és sikerült nem visszahízni. Mert lefogyni is nagyon nehéz, de az igazi feketeleves utána jön: úgy maradni. Hogy a folyamat ne egy elkezdődő, majd valamikor véget érő aktivitás legyen, ami után visszatérünk a rosszhoz, hanem a számtalanszor elismételt, unalmas közhellyé degradált, milliószor elkoptatott kifejezés: életmódváltás. Hívhatnánk élet-szemléletváltásnak is...vagy akár életváltásnak, mert sok esetben tényleg a halál ellen választjuk vele az életet. Hatvanas emberek távoznak el a környezetemből....kövérek, nem mozgók, egészségtelen életet élők....akik dohányoztak, ittak, és kontrollálatlanul ettek, ráadásul kifejezetten egészségtelen ételeket. Megéri?

Egyszer egy ismerősöm gyakorlatilag lesajnált, amikor megkérdezte, mennyi kalóriát eszek egy nap. "Úristen, kétezer körül...??? Nem is tudom, akarnék-e így élni egyáltalán" - valami hasonlót mondott, ami megütött, és azóta kicsit máshogy gondolkodom a világról és az emberekről. Hát én akarnék, igen. Akarok élni. A kétezer kalóriás életet választom a kontrollálatlanul zabálós halál helyett....igen. Nem török pálcát senki felett, mindenki úgy éli az életét ahogy akarja. De akkor nincs helye a panaszkodásnak, a nyavalygásnak. Hajrá, élvezze az életet amíg lehet elhízva, az ő dolga. Ennyi.

Ez a nyolc év megváltoztatott bennem sok mindent. Máshogy gondolok az emberekre, és a problémáikra. Igyekszem nem ítélkezni, elvből....de véleményem azért van, és az elég lesújtó. Sokszor elég depresszív módon azt érzem, hogy szar hely a világ. Keresni kell benne az örömöt, a boldogságot, és egyre szűkebb körben találom csak. Persze lehet...sőt biztos, hogy a saját személyiségem is belejátszik, nyilván. De a kezdetekkor való nagy lelkesedésem, amikor ezt a blogot indítottam, ...az már azt hiszem nyomokban sincs meg. Valamikor kiakasztott, hogy nem találtam ehhez hasonlü blogokat a neten. Hasonlók indultak egyszer régen, aztán szépen elenyésztek a virtuális térben. Sztorik voltak, utóélet semmi. Nagy levegővételes kezdetek, elhatározások, naplószerű oldalak.....aztán utána a semmi. Menet közben már azt hiszem rájöttem az egyik lehetséges okra: az embereket nem érdekli az ilyen történet. Ami a vívódásokról, a szenvedésről, a harcról, a lelki átélésről szól. Az emberek a csillogó, könnyű utat hirdető, "okosságos" blogokat szeretik. A nagy szavakat, a 'so-fucking-deep" életigazságokat, és a populista, sokszor ijesztően demagóg megnyilvánulásokat. Azok a helyek, amik így működnek, nagyon sikeresek, és nagyon látogatottak. Az én blogomat rendkívül kis csoport olvassa, nagy részük személyes ismerősöm. Volt párszor ezalatt a nyolc év alatt, hogy bezártam, aztán újra nyitottam, aztán zárttá tettem, majd megint publikussá. Ezek a hullámzó dolgok azért voltak, mert mindig alakult bennem a kép, hogy mire is jó ez a blog, és kinek is szól ez a blog. És bár az eredeti szándék meghiúsult - nincs ember, akinek segíthettem volna lefogyni a blog, és a benne lévő információk segítéségével, vagy legalábbis én nem tudok róla - azért a blog maradt, két alapvető ok miatt: az egyik, hogy megfogadtam: az én blogom igenis megmarad, akármi legyen. Nem fog elenyészni, nem fog eltűnni a süllyesztőben. A másik, hogy az a kis csoport viszont, aki olvas, azok fontosak nekem, és nem akarok csalódást okozni nekik. Van egy harmadik is: én magam is használom a blogom. Ha recept kell, mert nem emlékszem, hogy csináltam....ha motiváció kell, mert elgyengültem....ha kíváncsi vagyok, 1,2,x évvel ezelőtt ezt és ezt hogyan éltem meg...akkor csak fellapozom, és már olvashatom is a saját gondolataimat, amik igenis sokszor segítenek át egy akadályon. Tudom, lehet, hogy hülyén hangzik, de így van.

Mindenesetre nagyon fura ha a képeket nézem egymás mellett..mintha két másik ember lenne rajtuk...pedig az összes én vagyok. Nem látok a jövőbe, nem tudom, pontosan hogyan lesz a tovább. De az életmódváltásom saját magamon kívül a családom javára is vált: feleségem velem tartott a fogyásban (persze neki nem volt annyira szüksége rá, mint nekem :) és az életmódváltásban is. És mára már a gyerekeim is ugyanúgy odafigyelnek, mit esznek meg, és mindenki sportol valamit. Az egyetlen kivétel J fiam, aki kórosan sovány, és nagyon nem könnyű rávenni, hogy legalább a saját otthonunkban kialakított "edzőterem"-ben gyúrjon kicsit. Őt még noszogatni kell, de amúgy mindenki látja, érti, és megérti mindazt a sok információt, amit az évek alatt összeszedtünk a témában. A legkisebbnek is, aki már 11 és fél.....neki is részletesen elmagyarázom azokat az anyagcsere-folyamatokat, amiket el tudok, és levezetem neki azokat az összefüggéseket, amik fontosak. Így már ő is tisztában van azzal, hogy mi az a glikémiás index, vagy miért kell elkerülni a finomított cukrokat például. Szóval összességében véve ez egy nagyon pozitív dolog, és látom, hogy igenis van értelme hajtani, csinálni, utánamenni, tervezni, kalkulálni, kimérni, számolni, dokumentálni, ésígytovább. Arról nem beszélve, hogy ez a fajta attitűd az élet más területein is bizony jól jöhet. Ok-okozat, előretervezés, kivitelezhetőségi vizsgálat, utóelemzés...ez mind hasznos lehet az életben, akár egy projekt, akár egy munka, vagy egy élethelyzet okozta probléma megoldása "legyen az asztalon". Nem baj, ha a gyerekek is megtanulják, hogy az élet hogy működik, hogy a tetteinknek következményei vannak, akár pozitív, akár negatív irányba megyünk. Nem baj ha megértik, hogy a kudarcainkból lehet tanulni, hogy a hibáinkból információkat nyerhetünk, hogy a szokásaink dokumentálásával trendeken tudunk változtatni, hogy ha akarjuk kontrollálhatjuk a körülöttünk, velünk, bennünk zajló eseményeket. Persze sosem 100%-ban, de amennyire lehetséges.

Nincs azért

Annak idején még a történelem előtti időkben Peti barátommal sokat jártunk kaszinózni...nem voltunk szerencsejátékosok, inkább csak okos fiatalok, de ez egy másik történet. Egyik alkalommal együtt mentünk be, és közös ruhatárjegyet kaptunk, kettőnk zakójára. Valamiért azonban Peti előbb ment haza, ezért kiment a ruhatárjeggyel, és vissza akart lépni még a terembe, hogy odaadja a jegyet, hogy majd ha végeztem, én is kiválthassam a zakóm. A hegyomlás biztonsági őr viszont nem engedte be, és amikor Peti barátom nekiállt volna elmagyarázni, hogy mi a helyzet, és elkezdte a mondatát, hogy " Azért .....", akkor az őr nemes egyszerűséggel a szavába vágott hogy "Nincs azért.", és nem engedte tovább beszélni. Már nem emlékszem hogy oldottuk meg a problémát, de azóta sokat idéztük az őr szavait, ha azt akartuk kifejezni, hogy nincs duma, nincs mese, ....nincs azért. Kész, vége, ennyi.

No, ezt megint éreztem ma, amikor lévén lengyel napok a Lidlben, lehet kapni jóféle light túrót. Nyilván sült túrós palacsintát fogok készíteni a srácoknak...de gondoltam keresek valami okos receptet. Szinte naponta eszem túrót, nem a lengyelt, hanem az írt, a benne lévő fehérje miatt, edzés után....de gondoltam keresek valami jó kis diétás süti receptet. Elolvastam rengeteget...semmi újat nem láttam. Mind azért diétás, mert cukor helyett édesítő van benne, sima liszt helyett meg zabpehelyliszt vagy kókuszliszt, vagy kókuszreszelék....ezek az anyagok mind ugyanolyan kalóriadúsak, mint a búzaliszt, de van hogy kétszer annyi energiát hordoznak. Ezek inkább azért jobb alapanyagok, mert alacsonyabb a GI értékük, illetve magasabb a rosttartalmuk. De fogyni ugyanúgy alkalmatlanok, mint a sima liszt. 

Úgyhogy levontam a konzekvenciát: Nincs azért. Nincs olyan túrós süti, amivel fogyni lehet. Továbbra is a régi jól bevált dolog van: túró, édesítő, gyümölcs. Ennyi. Lehet bolondítani különféle ízekkel (nekem elég sokféle nullkalóriás ízesítőm van a juharszirupos pekándióstól kezdve a fehér csokin át az espresso-feketecsokiig), de onnantól kezdve, hogy sütit akarok csinálni belőle, elveszti a fogyós jellegét.

Türelem

Az egyik démonom. Már gyerekként is a fejemhez vágták, hogy türelmetlen vagyok. Talán lefogyni is azért nem tudtam sokáig, mert nem volt elég türelmem hozzá. A lényeg, hogy a türelem nagyon fontos, és azt gondolnám, mára már megtanultam a leckét, de úgy tűnik van még mit fejlődnöm. Az történt ugyanis, hogy elkezdtem az edzésprogramot tavaly szeptember végén, aminek az volt a lényege, hogy heti három edzés, és havonta más gyakorlatsor. Azonban én úgy belejöttem, hogy hamarosan nem heti 3 nap csináltam, hanem minden másnap. Ez később tovább fajult, és mindennap edztem.

Ez még önmagában talán oké lett volna, de ahogy bírtam, emeltem a súlyok nagyságát is, így jutottam el pl. oda, hogy az egykezes bicepszgyakorlatot 9 kilóval kezdtem, 3x12 szériában, és 16,5 kg/4x12 szériáig jutottam. Egykezes áthúzás szintén 9 kiló, 3x12-ről 26,5kg 4x16-ig. Ezek elég nagy súlyok, de élveztem, hogy meg tudom csinálni. Azonban pár napja már elviselhetetlen könyökfájdalom lépett fel a bal könyökömben. És akkor is, ha nem edztem éppen.

Utánaolvastam...teniszkönyök, golfkönyök, ízületi gyulladások, túlterhelés, nem megfelelően végzett gyakorlatok, rossz csuklópozíció, bemelegítés, nyújtás hiánya. Így hirtelen ennyi jut eszembe, de magamnak persze listát írtam, és átírtam az egész edzéstervemet, könyökkímélő módra. Bicepszet csak támasztott könyökkel, és áthúzást egyenlőre csak jobbkézzel csinálok egy hétig, aztán majd meglátjuk. Mellette végre lecseréltem a padot is, egy újra, aminek van Scott-pad része is, így lehet koncentráltan a bicepszre dolgozni.

Az ünnepek alatt felszedett kilók szépen mennek visszafelé, de azt mindennap tudatosítanom kell magamban, hogy a napi testépítés mellett nem várhatok túl intenzív súlycsökkenést, mert ezek egymásnak ellene menő folyamatok. Igyekszem minden edzés után bevinni legalább 30 gr fehérjét, amíg az "ablak" nyitva van. Ha van itthon túró, akkor azt, ha nincs akkor tojásfehérje-maltodextrin-tej kombót, de a múltkor főztem egy rizottót barna rizsből, csirkemellből, gombából, répából, spárgából, és abból ettem edzés után, abban is van elég fehérje.

Az étkezésem továbbra sem túl változatos, napközben a fehérjés cucc, délután valami snack (alma vagy sárgadinnye, esetleg magam által gyártott egészséges mogyoróvaj), este a slimbo szendvicseim, meg szintén valami gyümi, vagy mogyoróvaj. Kerülöm a sok szénhidrátot, inkább a fehérjére koncentrálok, továbbá a natúr ételekre. Ezekkel szemben talán megenegedőbb vagyok, mint a szigorú fogyasztós időszakokban ( mogyoróvaj, sajt, rizs), de a test építésében kulcsfontosságúnak gondolom őket. A napi 1,5-2óra kardió megmaradt, ezt ébredés után a szobabringán hajtom végre, ha laza napot tartok, akkor csak egy órát megyek rajta. Az edzéseim viszont a kezdeti 30 percről felmentek 70 percre.

Visszább vettem a súlyokból, de növeltem a szériaszámot, és a napi edzésről nem mondtam le. Hihetetlen, de nehéz kihagyni. Tudom, exorexia. De tartom a kontrollt folyamatosan, és tudatosan igyekszem nem exorex lenni. A konklúzió: a türelem fontos :)