Életszerűtlen egoizmus?

A legutóbbi bejegyzésem megmaradt piszkozatnak, nem publikáltam. Azért nem, mert nem akarok sem nyavalyogni, sem másokat megbántani.Ugyanakkor mivel a fejemből ki akartam írni, kiírtam...tehát én láthatom, ami később mg jól jöhet - nekem. Most, ebben a pillanatban még nem tudom, ez is egy olyan poszt lesz-e.....szóval   

Egy fogyókúrás blogon azt olvastam, hogy,

"nem tartom túl életszerűnek, hogy egy férfi hónapokon keresztül bevásároljon, kalóriákat számolgasson és főzzön magának. Az én családomban ez legalábbis elképzelhetetlen. Lássuk be, a legtöbb esetben mi nők vásárolunk, főzünk, a hűtőben, a kamrában az van, amit mi rakunk bele."

Tehát akkor ennek alapján én nem vagyok életszerű. Mostanában nagyon sokat hallani arról, hogy a férfiak előítéletesek a nőkkel, hogy diszkriminálják őket. Lendüljünk túl azon, hogy ez a mondat is egy előítélet, párosítva egy általánosítással...és koncentráljunk arra, hogy hány esetben történik mindez fordítva. A mi életünkben sok évig az volt a feleségemmel a munkamegosztás, hogy én eljártam dolgozni, ő meg ellátta az otthoni teendőket. Gyerekek, vásárlás, főzés, házimunka, logisztika. Ez egy teljesen okés társadalmi modell. Később saját vállalkozást indítottunk, és minden időnket közösen töltöttük el. Itt Írországban mikor kijöttünk, a vállalkozásunk elvérzett a 2008-as nagy világválságban, mi szeptember 4-én értünk ide, és valamikor egy héttel később jelentették be, hogy akkor összeomlott a világgazdaság. A megrendelők úgy tűntek el egyik napról a másikra, mintha sosem lettek volna. Lépni kellett, munkát kellett szerezni. Voltam én a 193 kilómmal, asztmásan, aminek a tetejébe lebénult a fél arcom is, és mindenki temetett, mert biztosak voltak benne, hogy a kövér pali agyvérzést kapott....A feleségem elindult, és 3 nap alatt talált munkát. Azóta sok víz folyt le a folyókon....és a mi helyzetünk munkamegosztásilag nem változott. Nekem nincs munkahelyem azóta sem, az én életem abból áll, hogy gyerekeket terelgetek, fuvarozok, vásárolok, főzök, házimunkát végzek, karbantartok, és napi több órát edzek. Feleségem pedig eljár dolgozni. Ha egyenjogúságról beszélünk férfiak és nők között, amiben én vastagon hiszek, akkor ezzel semmi gond nincs, ha a fordított verzió okés, ennek is annak kell lennie. Mégsem az, mert az emberek többsége minimum furcsállja ezt a felállást.

Azért, mert egyrészt nem érti az anyagiakat, másrészt nem érti az egómat. Nyilván a kettő összefügg. Ezek elég intim dolgok, de hát attól még beszélhetek erről...az élet rövid, minek rizsázzak....Az anyagiak úgy alakultak, hogy egyrészt nem vagyok teljes mértékben inproduktív, rendszeresen vállalok a kezdetektől fogva fordítást, rengeteg embernek segítettem már az ír hivatalokkal szembemenve kiharcolni dolgokat, lett légyen az rokkantsági járadék, vagy családi pótlék, ezen kívül is előfordul, hogy egyéb (adás-vétel) módon keletkezik jövedelem, másrészt elég jól keres a feleségem ahhoz, hogy legyen mit beosztani. Az egómmal semmi bajom, mert a nejemmel teljes egyetértésben, közösen döntünk mindenben, és olyan, mintha mi ketten egyek lennénk, tehát nincs értelme annak, hogy enyém, tiéd, mert csak miénk van. Ennyi. Ja, soha életemben nem vettem fel sehol munkanélküli segélyt sem....

De mindezeken túl is erősnek tartom a fenti bekezdést, és persze tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan gondolják ezt és így a férfiakról. Innen már csak egy lépésre van az, hogy az igazi férfi 100 kilónál kezdődik, és ha nem iszol, nem dohányzol, legalább hugyozd össze magad, hogy valami férfiszagod legyen. Már miért ne vásárolhatna, főzhetne, és neadj' Isten  számolhatná a kalóriákat egy férfi?? Most mondjam, hogy nézzük meg a világ leghíresebb séfeit, hogy milyen közöttük a nemek aránya? Vagy az már szexista lenne? És ez nem szexizmus?

   

Egy férfitól nem várható el az, hogy odafigyeljen arra, mit eszik, hogyan él? Egy férfi ezzel ne foglalkozzon, csak menjen el jó korán reggel, jöjjön haza jó későn, keressen sok pénzt, sose menjen nyugdíjba, és lehetőleg rögtön a CEO irodájából vigyék a temetőbe? Mert egy férfi csak arra kell, hogy tegye a dolgát...csináljon gyereket (ha akarja a nő), és menjen el dolgozni, keressen jó sok pénzt? És fogja be a száját...? Ugye hogy nem....ugye??

Ez a világ tele van hazugságokkal, igazságtalanságokkal, nehézségekkel. Ha boldogulni akarsz benne, fel kell venni a kesztyűt, és harcolni kell. Vagy elmehetsz egy barlangba visszavonulni mindenki elől. De ha elbújsz a társadalom elől, nem lehetsz a részese. Ha a részese akarsz lenni, akkor választhatsz, hogy passzív vagy aktív szerepet vállalsz-e. Ha aktív szerepet akarsz, hát akkor igen, akkor fel kell venni a kesztyűt.

Én mindig azt mondom, hogy önmagunk értékrendszerében bízzunk, önmagunk mércéjével mérjünk, és önmagunkhoz képest fejlődjünk, legyünk jobbak, többek. Ez az én egoizmusom. És senkinek sem könnyű soha. Leginkább mindig a másiknak "könnyű". Mert a saját helyzetünk mindig teljesen "egyedi", amit nem értenek meg, és az az akadály, nehézség, bonyodalom, helyzet, ami a miénk, amiben mi vagyunk, az mindig "más". Pedig egy nagy túróst más. Mi vagyunk mások, ha így gondolkodunk. Kifogást keresünk, megmagyarázunk, mentségeket építünk föl, lett légyen szó társadalmi egyenjogúságról, munkamorálról, egóról, vagy épp a mérleg által mutatott számról. Vagy arról, hogy miért nem edzünk eleget. 

Oda lehet vágni, hogy neked könnyű, mert

• van pénzed (=megveheted a prémium okos ételeket, és befizetheted magad az edzőterembe)
• nincs pénzed (=nem esel kísértésbe, sem a süteményespultnál, sem az all inclusive nyaraláson)
• van munkád (=mindennap meg kell felelned, van kontroll, van társaság, van inger, motiváció)
• nincs munkád(=csinálhatsz azt és akkor, amikor akarod, nincs főnök, aki ugráltasson)
• kövér vagy (=tökmindegy mit eszel, elengedheted magad, nem kell megfelelned)
• sovány vagy(=tökmindegy mit eszel, úgysem látszik rajtad)
• elfoglalt vagy(= nincs időd elcsábulni, enni, rohansz egész nap, időd sincs elhízni)
• ráérős vagy(=nem kerget senki, van időd kajákkal pepecselni, edzegetni, stb)

Sorolhatnám még sokáig. Mert sosem a körülmények számítanak, hanem az attitűdöd. Egyedül az számít, az vagy Te Magad. A Te értékrended, a Te életed....olyan, amilyennek felépíted. Én így gondolom.