Tüneti kezelés

Szokás mondani nemcsak azt, hogy a fogyás a fejben dől el, de azt is, hogy minden kövérség rejt valami lelki problémát. Valami komolyabb gondot, aminek tünete lehet a kövérség. Továbbmegyek: talán a kóros soványság, a bulímia, az anorexia, az exorexia, bármilyen ortorexia lehet tünete valaminek, amit ha egyrészt felfednénk, másrészt megoldanánk, talán a megváltozott, kóros testkép vagy viselkedésprobléma is eltűnne vele.

Lehet benne valami, szerintem minden kövér ember elmereng időnként azon, hogy túl a fizikai részen mi állhat az elhízása mögött valójában. Azt most hagyjuk, hogy van, aki akármennyit eszik, mégsem kövér, pedig nyilván lehetnek nagy problémái neki is, de ott nem így jön ki a gőz, ott más szelep van valahol….Én magam is nagyon sokat agyaltam ezen, hogy miért is voltam én kövér….

Szerintem ezeket a háttereket vagy lehetetlen, vagy nagyon nehéz feltárni, biztos meg lehet csinálni, kell hozzá egy szekérderéknyi pénz, egy jó szakember, meg korlátlan mennyiségű idő hahaha….de ha nem áll rendelkezésre egyik sem, akkor mi a helyzet?

Az asztma kezelésére általában két fő hatóanyaggal indulnak: terbutalin és budesonide. Az utóbbi hosszú távú, megelőző hatással bír, az ilyen hatóanyagú készítményeket preventíve kell használni, mert ha akut probléma van, akkor nem segít. A gyors segítség a terbutalin hatóanyagú készítményekben van, azok a már kialakult légzési nehézséget úgy csökkentik, hogy ellazítják a hörgőket és csökkentik a légúti ellenállást, tehát azonnal hatnak, és a fulladást nyomban enyhítik. És ha nem fulladtunk meg, akkor elkezdhetjük a sokkal okosabb, megelőző kezelést : D

Szerintem a kövérséghez is hozzá lehet úgy állni, hogy ha nem tudjuk, nem vagyunk tisztában az okokkal, a probléma pontos eredőjével, akkor el kell kezdeni a tüneti kezelést, azaz fizikailag kell elindítani a fogyási folyamatot, és adni kell időt magunknak arra, hogy feltárhassuk a lelki okokat. Ha a túlsúlyunktól elkezdünk megszabadulni, akkor sokkal nagyobb türelemmel fogunk tudni foglalkozni a háttér feltárásával, nekem ez a véleményem. Saját példámból kiindulva arra bátorítok minden érintettet, hogy bátran vágjon bele a fizikai megvalósításba, a lelki háttérboncolgatással meg ráér :)

Változás

Azt hinné az ember, egy életmódváltáshoz, egy lefogyáshoz, egy átalakuláshoz, leginkább ütős diétára, kidolgozott edzéstervre, kitartásra, kemény munkára van szükség. Legeslegelsősorban. Közben simán lehet, hogy ezek mellett sokkal inkább szükség van a gondolkodásmód megváltoztatására. Igen, igen, fejben dől el, ezt kábé két másodpercenként az arcunkba tolják. Fejben dől el, de mi is...?

Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy valóban élethosszig tartó szemléletváltást vigyünk végbe? Vajon elhisszük-e igazán azt, hogy sikerülhet? Vajon nem csak helyeslést várunk a környezettől....önigazolást....a különböző mágikus pajzsmirigyproblémáktól, a genetikától, a körülmények megvátoztathatatlanságától? El tudjuk-e fogadni, hogy valóban változást jelent az életmódváltás?

Mindenki az, aki. Élete során eljut oda, ahol van. És ahogy van. Ezen őrült nehéz változtatni. Talán a legtöbb életmódváltási kísérlet ezért hiúsul meg. Mert azt az önmagunkat kell megváltoztatni, akikké váltunk sok sok év alatt. Akiket jó esetben megszerettünk, de legalább elfogadtunk. Nem a kinézetünkről beszélek, hanem az egyéniségünkről. 

Én például egészen más ember voltam kövéren. Máshogyan vélekedtem a világról, és másképp láttam benne magamat és a szerepemet. Máshogyan vélekedtem az emberekről és máshogy a világról, ami körbevett. Nyilván ezt nagyon nehéz megítélni, hiszen az ember egyébként is változik folyamatosan, öregszik, tapasztaltabb, talán bölcsebb is lesz, ahogy múlnak az évek, és persze a személyiség is képes fejlődésre, függetlenül az életmódtól. De biztos vagyok benne, hogy komoly hatással van az életmódváltás a személyiségre is.

Talán a legtöbb sikertelen életmódváltás kudarca mögött az húzódik meg, hogy nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni a változást. Hogy nemcsak egy szakaszról van szó az életünkben, hanem magáról az életünkről. Hogy nem kúra kell. Nem 90 napos, nem nyárelőig tartó, hanem életünk végéig tartó tevékenység. Hogy a szokásainkat, az attitűdünket, a mindennapjainkat kell átírni. És ez nem könnyű. Nemhogy nem könnyű, de sokan láthatják/érezhetik úgy, hogy lehetetlen. Akár tudatosan, akár tudat alatt. A lehetetlen pedig úgysem sikerülhet.

Az első lépés fontossága

Mindig a legnagyobb kérdés, a legnagyobb dilemma az, hogy hogyan induljon el az ember a lefogyás útján. Szerintem ha azt írom, hogy minden túlsúlyos ember elkezdett már valamilyen projektet, aminek a fogyás volt a célja, nem tévedek. Tehát elkezdeni nem nehéz, de úgy elkezdeni, hogy eredmény is legyen.....az már bizony nehéz.

Azt hiszem, ha az összes tényező közül meg kéne neveznem a legfontosabbat, biztosan azt mondanám, hogy a mély, másoktól és környezettől független, önmagunkból táplálkozó, mélyen gyökeredző motiváció az. Tehát ha az elindulást nem egy orvosi lelet, nem egy fitymáló beszólás, nem egy párkapcsolati kudarc, nem egy másik emberrel való konfliktus idézi elő, hanem inkább egy olyasvalami érzés, amit akkor érez az ember, amikor túlsúlyosan rááll a mérlegre, és meglátja azt a számot, ami annyi, amennyi.

Vagy amikor véletlenül meglátja magát meztelenül egy tükörben. Vagy egy fotón, amin nem szándékosan szerepel. A kövér ember ha megméri magát, azt általában egyedül teszi, mondjuk a fürdőszobában, ahol rajta kívül nincs senki más. Ha akár így, akár úgy, de szembesül a számokkal/ látvánnyal, több dolog is történhet:

1. Történhet az, hogy becsukom a lelki szemeimet, elfordítom a fejem, és szándékosan úgy teszek, mintha nem létező probléma lenne. Mintha egy olyan apróság, ami az életünkben nap mint nap előfordulhat, és szembekerülhetünk vele, de megoldjuk, vagy csak simán túllépünk rajta. Mustárfoltos lesz a nyakkendőm ebédidőben, és nincs másik. Valaki letöri a kocsim visszapillantóját a parkolóban. A gyerek rossz jegyet hoz haza magatartásból...ilyenekre gondolok. Bosszantó dolgok, amiket meg kell oldani, de túllépünk rajtuk. Kezelhetem így is a túlsúly problémáját.....vagy:

2. Őszintén, megjátszás nélkül magamba nézek, és megállapítom, hogy baj van. Hogy változnom kell, mert minden nappal növelem a kockázatát annak, hogy olyan messzire jutok, ahonnan már nincs visszaút.

Azt hiszem, hogy a siker kulcsa, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a válasz a kérdésre ott lesz, hogyha valaki amikor a mérlegre áll, képes a második verzióra, akkor benne van a lehetőség, hogy eredményes változtatást tudjon elindítani.

Régi bölcsesség, hogy az első lépés a legnehezebb. Mert minden következő lépés mögött már van egy megtett út, ami erőt adhat, amibe kapaszkodhatunk. Elindulni tehát a legnehezebb, és talán az első és legfontosabb tennivaló, hogy ne fordítsuk el a fejünket, ne csukjuk be a szemünket, és ne bagatellizáljuk el a problémát.

Hat éve már

Hat évvel ezelőtt ilyentájt léptem át a bűvös száz kilós határt, durván másfél éves, nagyjából lineáris fogyási folyamat során. A kiinduló súlyom 193 kiló volt, onnan indultam el, és bár egyáltalán nem tűztem ki pontos elérendő célt, mindössze azt akartam, hogy lefogyjak, kimondva-kimondatlanul azért nekem ez volt a nagy eredmény, hogy a súlyom végre kétszámjegyű legyen. Nagy öröm volt. Akkor kicsit elkapott a gépszíj, és ráéreztem a dolog ízére, tehát nem álltam le, nem dőltem hátra elégedetten, hogy hurrá, hanem mentem tovább.

Egészen addig feszítettem a húrt, amíg le nem mentem 75 kilóra. Ez nem tűnik annyira durvának, de ha hozzávesszük, hogy 185 centi magas vagyok, és levonjuk azt a 10-12 kilónyi bőrt, ami rajtam maradt a fogyás során, akkor már elég durva az eredmény. Nem bántam meg, hogy ennyire messzire mentem, két dolog miatt:

1. Érdekes élmény volt nagyon soványnak lenni. Sosem volt benne részem azelőtt. Új élmény volt, élveztem sok tekintetben. Fontos tapasztalat lett az életemben.

2. Azóta sok év telt el, rengeteget tanultam, láttam-hallottam-tapasztaltam, és ma már úgy gondolom, minden nagy fogyásnak van egy trendje, ami nagyjából egy hullámvonalszerűen a nagy súlyról lemegy valameddig, majd lassan visszakúszik egy szintre, és ott áll meg. Ez jó esetben még az ideális tartományban mozog, rosszabb esetben közelít a kiinduláshoz, még rosszabb esetben el is éri azt. Tehát ha valaki 150 kilóról lefogy 100-ra, és mindent megtesz azért, hogy megtartsa az elért súlyt, akkor nagyjából 120 körül fog stagnálni. Nem marad meg százon, ahogyan én sem maradtam meg a 75-ön (szerencsére) Szóval jó, hogy annyira lementem, mert így maradt mozgásterem a megfelelő súly bekalibrálására. Úgy is fogalmazhatok, hogy maradt helyem játszani kicsit a súlyommal.

Akkor még nem tudtam ennyire magabiztosan, hogy mekkora energia, mekkora erőfeszítés az eredmény megtartása, ma már tisztában vagyok azzal, hogy ez nagyobb feladat, mnt a fogyás. Persze akkor, amikor az ember a fogyással harcol, nyilván nem érdekli, illetve nem érzi közelinek a problémát, sőt, vállat vonva azt mondhatja, hogy a hídon ugyebár csak akkor tudunk átmenni, ha odaérünk....előbb tehát fogyjunk le, majd aztán agyalunk ezen.

Hat éve tartom a súlyomat a "kétszemjegyű tartományban". Megfogadtam magamnak, hogy soha nem leszek kövér megint. Elég volt, elég sokáig voltam az. Az élet egy nagy kerék, ami forog, és forgatja magával az embert is. A gondolatokat, a célokat, a haladási irányt, a hozzáállást....mindent.

Igazi fogyás sztori kevés van, ami nyilvánosan látható a neten....mit gondolok igazinak? Azt gondoom igazinak, ami nem külső kényszeren, hanem belső indíttatáson alapszik. Ami nem műtéti beavatkozásról, gyomorgyűrűről, bypass-ról, egyéb olyan dologról szól, amit mások csinálnak a testemmel azért, hogy változzak. Hanem ami olyan dolog, amit én csinálok magamért, hogy változzak. Régebben is sokat foglalkoztam azzal, hogy hova tűnnek el a lefogyott celebek, hogy miért nem lehet a fogyás utáni életükről is látni/hallani....

Az elhízás problémája jelen van az emberiség életében, és mindenképpen szükség lenne beszélni róla, tenni ellene, megosztani egymással a tapasztalatokat, a tippeket, a trükköket, segíteni egymásnak motiválódni, harcolni, és megoldani a felmerülő problémákat. Ez egy olyan valami, ami egyszerre jó az egyénnek, és egyszerre a társadalomnak is, meg az egész emberiség jövőképének is. A helyes életmód, az egészséges táplálkozás, a mozgásban gazdag, fitt életmód kiegyensúlyozott, boldog embereket eredményez, akik sokkal inkább képesek minden téren sikereket elérni, mint az elhízott, betegségekkel és frusztrációval harcoló társaik.