Legutóbbi bejegyzésem óta eltelt közel egy hónap és közel ezer újabb bringán megtett kilométer. Végre nincs olyan hideg, és az eső sem annyit esik, így kedvemre "röpködhetek" a biciklimmel, amivel egyébként száz százalékig elégedett vagyok. Nagyon szeretem, nagyon kezes, pontosan tudja mikor mit akarok tőle, szóval öröm vele a haladás.
Sajnos azonban glukozamin ide, fitt életmód oda, az idő halad előre, és nem leszek fiatalabb. Bizony az ízületeim néha azért be-beszólogatnak a maguk módján. 30-40-50 km általában nem gond, de ha egy izmosabbat megyek, 80-90 km-t, vagy többet egyszerre, akkor már nyilall a térdem, fáj a csuklóm, és hasogat a derekam. Valószínűleg ebben azért az is vastagon benne van, hogy 200 kilósan éldegéltem jópár évig, amit természetesen nem lehet büntetlenül. Mindezek mellett továbbra is rajongója vagyok ennek a dolognak, és minden percét élvezem,
A jótékony élettani hatás mellett arra is kiváló a biciklizés, hogy ugyan a zene közben csak szól az ember fülébe (márha), de közben a gondolatai szabadon cikázhatnak. Nem tudom ki hogy van ezzel, de nekem nem olyan az életem, hogy akármikor nyugodtan végig tudok gondolni dolgokat. Általában mindig vagy csinálok valamit, amire figyelek, vagy beszélnek hozzám, amire szintén figyelek, vagy esetleg ezek keveréke, ami néha még akár káoszba is fordulhat :) Ilyen a nagycsalád, ez kicsit sem panasz, én imádom, ha zajlik az élet, nekem ez ad energiát. Viszont sokszor tud nagyon jól jönni az a pár óra magány, amit tekerve egyedül töltök el, mert el tudnak zavartalanul kalandozni a gondolataim, és bizonyos dolgokat végig tudok rendesen gondolni magamban.
Például ilyen dolog a motiváció. Rengeteget írtam már erről itt, hogy én hogy állok a témához. Szilárdan hiszem, hogy mindenkinek megvan az a belső motivációs pontja, amit ha megpöcköl az élet, akkor beindul, és keresztülviszi azt, amit akar. De a motivációnak kell, hogy legyen egy konstans része is, ami folyamatosan fennáll...vagy rendelkezésre áll, talán úgy jobb a megfogalmazás. Amihez nyúlni lehet bármikor. És arra jöttem rá, hogy mint annyi minden más az életben, simán lehet, hogy ez is sokkal inkább attitűd-, mint tényfüggő.
Arra gondolok, hogy tulajdonképpen bármiből lehet motivációt meríteni, és bárminek az ellenkezőjéből is. Ha valakinek megvan az a képessége/tulajdonsága/attitűdje, hogy ezt megcsinálja, akkor mozgatóerő lehet a kudarc is, és a siker is. A fájdalom és az öröm is. A könnyedség és a nehézség is. A kihívás és az elismerés is. A félelem és az öröm is.....és így tovább a végtelenségig.
Jó ezt így leírni tisztán....mert akkor kimondhatjuk, hogy egyfajta önfejlesztés során olyanná válhatunk, akik mindenből képesek motivációs erőbázist létrehozni.
Lehet hogy ez a kulcsa annak, hogy szinten maradjunk? Hogy képesek legyünk megtartani mindazt, amit már elértünk....?
No comments:
Post a Comment