Kerülőút- bypass?

Több fórumon és helyen futok bele a gyomor bypass témakörbe. Ez talán a most legfelkapottabb műtéti beavatkozás azoknak, akik képtelenek önerőből lefogyni, és akik komoly mértékben veszélyeztetett helyzetben vannak a túlsúlyuk miatt. Tehát a 40-es BMI fölötti kategóriáról van szó. magyarországon összesen kettő orvos vállalja ezt a dolgot, szigorúan privát alapon, lévén hogy az OEP nem támogatja az eljárást. A műtét másfél lepedőbe kerül, azaz cca. ötezer euróba.

Ami számomra a legvisszatetszőbb ebben az egészben, az a propaganda, ami körüllengi a dolgot. Világos, hogy itt súlyos lóvékról van szó, hiszen mondjuk ki: fél éves várólista van, ami azt jelenti, hoyg emberek a másfél millióval sorban állnak. Tehát elég egyértelmű anyagi érdek fűződik ahhoz, a nép vajon mit gondol erről az eljárásról.

Maga az operáció abból áll, hogy a gyomor kezdeti szakaszának egy kis részét elválasztják a többitől, és közvetlenül a vékonybélhez kötik. Így a gyomor nagyobbik része és a patkóbél kimarad az étel útjából. A gyomor áthidalt része a jövőben nem találkozik étellel, és a termelt gyomorsavat szintén elvezetik a vékonybélbe. Amerikában állítólag néhány évtizede csinálják, Magyarországon 2010 óta. Nagy előnyként azt hangoztatják, hogy az emésztési folyamatba nem avatkoznak bele, és a kezeltek kilencvenvalahány százaléka meg van elégedve az eredménnyel. Kockázatai közül a leggyakoribb a szokásos port begyulladása, ami a kezeltek huszonvalahány százalékánál jelentkezik.

Nem tudok elmenni a propaganda mellett....még jó, hogy a kezeltek elégedettek, nyilván ha kifizetnek ennyi pénzt, már csak önigazolásból is boldogok és elégedettek lesznek, ez egyértelmű. Mégis mi a bajom ezzel a dologgal? Mert van vele bajom....méghozzá az, hogy én ötvenhatos (...56-os, BASSZUS!!) BMI-vel kezdtem el a minden segédeszköz nélküli fogyást, és sikerült nemcsak lefogyni, de tartani is az eredményt. És nem gondolom magamat sem ufónak, sem valami utánozhatatlan gurunak. Masszív elképzelésem az, hogy ezt mindenki meg tudja csinálni. Segédeszköz, műtétek, kapszulák nélkül. Nem tartom jó dolognak egy olyan indokból elvégzett durva beavatkozást az emberi szervezetbe, amit egy olyan probléma okoz, amit meg lehet oldani e nélkül is. Jó kacifántosan fogalmaztam, de nem baj.

Ami viszont méginkább nem tetszik az az attitűd. A kereskedelmi, anyagi érdek oldaláról értem, mivégre a nagy propaganda, hiszen ahogy írtam az előbb, komoly pénzekről beszélünk. Amit nem értek az inkább az, amikor azt látom, hogy a műtéten átesett emberek érdemként tekintenek a tettükre. A környezetük gratulál nekik, ők meg boldog mosollyal nyugtázzák, hogy.....mit is?? Hogy emberileg gyengék voltak ahhoz, hogy saját hatáskörükben oldják meg a problémát? Hogy a tökéletesen megalkotott emberi testbe késsel kell belevágatniuk, hogy fékezzék az étvágyukat? Én értem, hogy vannak...lehetnek olyan helyzetek, hogy egy ilyen beavatkozás életmentő, és szükséges. De hogy erre valaki büszke legyen....az már kívül esik az elfogadható körön. Nálam. De van még rosszabb is: amikor azok, akik túlestek ezen a beavatkozáson, mondjuk már évek óta, azok értetlenkednek, hogy ugyan, mi a probléma a súlytartással? Ja, hogy neki konkrétan nincs gyomra....? Ja, hogy már elfelejti, hogy ő volt az, aki nemhogy súlyt megtartani, de elérni sem tudta? Ja, hogy már megszokta, hogy ő nem kövér, és úgy viselkedik, mintha ez nem pénzkérdés lett volna, hanem valami személyes érdem? Na azt hiszem, ennek a vonalnak ez a legmélyebb vetülete.

Az életút a legtöbbünknek egyáltalán nem könnyű. Van, hogy akadályokat gördít elénk a sorsunk, vagy a gondviselés, vagy hívjuk akárminek. Ilyenkor három lehetőség van: 

1. Megrekedünk. Leragadunk, forgunk egy helyben, billegünk, nem tudjuk megoldani a problémát. Ekkor vagyunk/maradunk kövérek.
2. Legyőzzük az akadályt. Szembenézünk az életünkkel, megkeressük az okot, felderítjük a lehetséges megoldást, kidolgozzuk a stratégiát, és megvalósítjuk a megoldást. Lefogyunk, élünk tovább normálisan
3. Kikerüljük az akadályt. - Ideiglenesen megoldást jelenthet, de vagy további bonyodalmakat okozhatunk, vagy becsapjuk magunkat. Egy betegségnél nem a tüneti kezelést kell preferálni, hanem a kiváltó okot kell megszüntetni. Ide sorolom az összes "megkerülő" dolgot....bypass, gyűrű, ballon, stb.

Ha az életutunkon a szembe jövő akadályt kikerüljük, hirtelen egy másik úton találjuk magunkat. Egy másik úton, ami másfelé visz. Talán nem oda, ahova menni akarunk.

Húsvét

Közeleg a Húsvét, diéta szempontjából nem kifejezetten a könnyű menet kategória. Fogyókúrázóknak nagyon nehéz szakasz, akár a karácsony vagy az egyéb nagy családi összejövős evős-ivós bulik. Súlytartóknak sem fáklyásmenet, hiszen ekkor a mérleg elbillenhet kicsit.

Fogyni vágyóknak keménységet, kitartást és erős markot kívánok, amivel kapaszkodhatnak ki-ki amibe tud, súlytartóknak meg túlzásoktól mentes, mérsékelt ingadozást.

Amúgy meg mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Ahány ház, annyi szokás, nálunk a fő attrakció a sok kisgyerek miatt persze a nyúl és az ő eljövetele, a mérhetetlen sok csokival és édességgel, aztán a a húsvéti sonka, amit ezúttal a magyar boltból sikerült beszerezni, meg a sok finom zöldség, főtt tojás, saláták. Továbbá sütemények is készülnek majd, zserbó például.

Én a magam részéről mint súlytartó úgy vágok neki, hogy a szokásos napi két óra bringázás és a fekvenyomás- súlyzózás mellett igyekszem normális keretek közé szorítani az evést. A normális keret azt jelenti azt hiszem, hogy nem mondok nemet semmire, lett-légyen az akár sütemény, akár kenyérféle....de igyekszem nem csak ilyet enni, és nem túl sokat enni. Valaha nem okozott gondot együltő helyemben megenni egy fél tepsi zserbót. És 1-2 óra múlva ha megfordultam a konyhában, még csipegettem rá :D  Ennek az időnek viszont vége.

Szóval remélem mindenkinek úgy telik majd el az ünnep, ahogy eltervezte magában. Ehhez kívánok mégegyszer mindenkinek sok erőt!

Értetlen

Néhány évvel ezelőtt ismertem meg a srácot....korombeli, három gyerek, elég súlyos elhízott állapot..Ekkoriban még én is hasonlóképp néztem ki, sőt, asszem L-nél is kövérebb voltam. Az élet elsodorta őket tőlünk, de azért hébe-hóba facebook-on kommunikálunk. Pár napja megkeresett, hogy segítsek neki, le kellene fogynia. Ez eddig még nem újság, ilyen előfordul rendszeresen.

Mivel semmi támpontom nem volt, lévén a kérdés annyi volt, hogy mit tegyen, hogy lefogyjon, hevenyészve leírtam neki a főbb pontokat, irányelveket...jó hosszú levelet írtam neki, és biztosítottam róla, hogy a továbbiakban is állok rendelkezésére, ha gondolja. Jött a válasz, hogy megfogadja, és majd jelentkezik. 

ma reggel bekapcsolom a gépem, és a facebook-on ott virít legelöl, ahol a srác tolja be a giga tál somlóit...WTF? Persze egyfelől semmi közöm hozzá, ki mit eszik, meg miért. A tanácsaimat sem kötelező megfogadni...de könyörgöm, akkor minek fáradok azzal, hogy görnyedek a laptop fölött, és szedem össze neki, hogy mit kéne meg hogy kéne csinálni.

Nem értem. Most akkor mit akar vajon, lefogyni...tényleg? Ha igen, és megkeres, és elfogadja a tanácsomat, akkor meg minek reklámozza magát a facebook-on, hogy mennyire szarik az egészre....?

Szívesen és örömmel segítek másoknak. De hagy mondjak valamit: van hat gyerekem, vannak munkáim, van   egy életem, vannak problémáim, céljaim, terveim, van mit csinálnom...sőt továbbmegyek: az idő általában kevés. Nem hinném, hogy ezzel bárkinek is újat mondanék....hiszen mindannyian ebben a taposómalomban vagyunk.....szóval kifejezetten nem esik jól, ha szórakoznak velem....

Etalon

Az ember élete mindig hullámzik. Nem tudom, érdemes-e azon agyalni, hogy ez most jó-e avagy sem. Így vagy úgy, minden ember életében történnek dolgok. Karrier, magánélet, boldogulás. Vállalkozás, gyerekek, építkezés. Egészség, betegség halál. vannak pontok, amikor meg kell hozni döntéseket. És hozunk rossz döntéseket is, nemcsak jókat.

Nyilvánvalóan hibátlan ember nincs, aki mindig, minden körülmények között csak jó döntést hoz. A különbség ott van, ki hogy reagál a rossz döntésekre, a hibákra. Tudom, régi és elkoptatott igazság ez, már-már közhely. Talán fontos lehet elfogadnunk, hogy az élet nem mindig produkálja azt, amit várunk tőle.  És hogy ennek a dolognak mi a köze az életmódváltásos témához?

Nos, a következőt gondolom: Amikor önmagunkkal kapcsolatban hozunk egy döntést, és a döntés értelmében odaállunk, és keményen dolgozunk, akkor a következő történik: lassan felismerjük, hogy összeomolhat minden dolog körülöttünk, de az, ami velünk magunkkal kapcsolatos, és ténylegesen a mi döntésünktől függ, semmi mástól...jelesül pontosan lehet ez annak az eldöntése, hogy mikor, mennyit és mit eszünk meg...az, mint egy lebetonozott vastuskó, mozdulatlanul ott lesz velünk, mellettünk. Rá tudunk támaszkodni, megpihenni. Megkapaszkodni benne, és megvárni, míg adott esetben a körülöttünk tomboló vihar széttép minden mást.

Ennek a felismerése, úgy gondolom egy újabb nagyon fontos kilométerkő (vagy mérföldkövet kéne írnom? :D) az élethosszig tartó életmódváltás dolgában. Az ezt megelőző ilyen alapkő a motivációs pont volt. Az is egy olyan valami, amit nem lehet megkerülni. Épp ma olvastam egy cikket egy amerikai (mi más...?) nőről, aki nyolcvanvalahány kilót fogyott, gyomorgyűrűvel, orvosi rábeszélésre...és most depreszsziós, mert nem azt kapta, amit várt. Talán nem lenne depressziós, ha nem kényszerre, mások által meghozott döntésekre alapozta volna a döntését, hanem a saját gondolataira. Ezért fontos, hogy elérkezzünk ahhoz a motivációs ponthoz. Magunktól. Mert az elménk csak úgy tudja legyőzni az épp soron következő ellenséget, ha felkészült.

Szóval a motivációs pont megléte utáni nagyon fontos lépcsőfoknak az önmagunk etalonként való látásának a képességét gondolom. Ha ezt meg tudjuk látni magunkban, innentől kezdve ez lehet a biztos pont, amihez képest nézzük az életünk egyéb dolgait. 

Meglehet, ezt is túlbonyolítom, nem tudom....de lejegyzem, végtére is a blog egy naplóféle...erre van kitalálva :)

Libikóka

Néhány hét tapasztalat után felismertem, hogy hiába folytatok egész héten tudatos étkezést, ha a hétvégén eleresztem magam, annak nincs jó vége. Konkrétan a két elresztős nap alatt több súly jön fel, mint amennyi lemegy utána az öt napban.

Konkrét adatokat is mondok. Egy kontrollálatlan hétvége alatt mondjuk 2,3 kg súlynövekedés történt, amit az azt követő 5 nap alatt 1,4 kg. fogyás követett. Nem nagy kunszt kiszámolni, hogy így szépen visszahíznék. Úgy ugyebár nem lehet előre haladni, hogy egyet lépek előre, kettőt hátra.

gyakorlati ember lévén nem hagytam magam, és a következő kísérletet végeztem: Egy kontrollálatlan hétvége után mínuszos diétát vezettem be. Ez ugye azt jelenti, hogy a megevett kalória mennyiség kevesebb, mint a mozgással elégetett extra kalória. Konkrétan például két óra szobabiciklizéssel elégetek 1500 kalóriát, és egész nap csak 1400 kalóriányit eszek. Ez lenne a mínuszos étrend. Eredmény: hat egymást követő mínuszos nap kellett, hogy a mérleg helyrebillenjen.

Konklúzióm tehát a következő:

Egy kontrollálatlan nap után legalább három mínuszos nap szükséges.

Technikailag ez persze nem ilyen egyszerű. Sokkal kényelmesebb és tarthatóbb, ha nincs kontrollálatlan nap, hanem folyamatosan nyomon kísérjük az elfogyasztott és elégetett kalóriákat. Viszont mindenképpen kell a kontroll, úgy értem a heti mérlegre állás. Jelen pillanatban úgy gondolom, az első lépcsőfoknak mindenkinek azzal kellene kezdenie, hogy rendszeresen rááll a mérlegre minden héten. Ha súlytöbblettel élő emberről beszélünk, nem baj ha nem tud lefogyni. Ha minden héten a mérlegre áll, és megnézi az eredményt, lassan, de biztosan el fog jutni a motivációs pontjáig....ahonnan erőt és lendületet tud majd venni.

Azok számára, meg akik elérték a megtartani kívánt súlyt, marad a libikóka-effektus. Billegünk. Ide....oda...tulajdonképpen én 2011 novemberében értem el a megcélzott 85 kilót. Azóta folyamatosan billegek e körül. Voltam 75 és voltam 95 is. Magamban eldöntöttem, hoyg ez a két szélső határ az, amit a normális keretnek gondolok...nyilván a két szélső érték nem a legoptimálisabb, így törekszem mindig a középútra. Nagyszerű érzés a tudat, hoyg végre megengedhetem magamnak, hogy kísérletezzek ezzel :)

Kedves olvasóim!

Tőlem meglehetősen formabontó módon most megszólítom mindazokat, akik rendszeresen olvassák a blogomat. Felmerült, hogy a blog zárt blog legyen a jövőben, ezért arra kérem azokat, akik rendszeresen olvasnak, hogy jelezzék email-en, igényelnek-e meghívót. Mostantól egy hétig még biztosan nyitott a blog, úgy tervezem, egy hét múlva már nem lesz publikus. Csak azoknak tudok meghívót küldeni, akiknek megvan az emailcíme, így ezért kérem az olvasókat, hogy küldjék el. Ha jól gondolom, legfeljebb 100 "hely"-et enged a rendszer, amiből 10-et megtartok privát célra így az első 90 email címnek fogom tudni meghívót elküldeni.

Alkalmas

Elképesztő, milyen régen nem írtam semmit sem. Mondjuk semmi eget rengető nem történik velem, olyan, ami e bloggal kapcsolatban releváns lenne. Habár konkrét további gondolataim lettek az irányított elhajlásos elméletemmel kapcsolatban.

Talán túlzásba viszem a kategorizálást...de ha abból indulok ki, hogy valaki folyamatos kontroll alatt tartja az étrendjét, akkor szembe kell néznie azokkal a különleges alkalmakkal, amikor ilyen vagy olyan okból, de ki kell lépnie a rendszeréből. Ebben az esetben két fő csapásirány van, az irányított elhajlás, amikor a kontroll marad, de megengedjük magunknak a többletfogyasztást, és a "leszarom"-módszer, amikor kiemelem az adott napot a kontroll alatti napok közül, és az aznap elfogyasztott ételeket "out of record"-ként nem tartom nyilván. Mindegyiknek meg van a maga diszkrét bája, csakúgy mint előnyei és hátrányai. Ha kontroll alatt hajlunk el, nézzük az előnyöket:

1. A kontrollnak hála, követhetőek az adatok, így pontosan tudhatjuk, mennyi kalóriát vittünk be.
2. Hozzá tudjuk igazítani az adott/vizsgált/mért időszak többi napjait, kiátlagolva így a célértékeket.
3. Kifogunk a dolgon valahogy úgy, mint a népmesében a parasztlány, aki visz is ajándékot, meg nem is. Eszünk is, de nem is. Nem lehet belekötni abba, hogy nem kóstoltuk meg a háziasszony főztjét, de nem ettük magunkat halálra sem.

Jöjjenek a hátrányok is:

1. Kiesünk a ritmusból, elcsesszük az adott napot, de közben nem ereszthetjük el magunkat rendesen, hiszen számolunk, és miközben számolunk, folyamatosan stresszeljük magunkat az értékekkel, miközben azon jár az agyunk, mennyi mindent kell majd ahhoz csinálni, hogy kiköszörüljük a csorbát.
2. Sokszor könnyebb egyáltalán meg sem kóstolni egy süteményt, hiszen ha nem érzem az ízét, könnyebben tudok rá nemet mondani. Ha csak egy kicsit eszem belőle, rögtön felléphet a vágyakozás a mégtöbb irányába.
3. Rendkívül nagy tapasztalat, rutin, is széleskörű "anyagismeret" kell ahhoz, hogy ránézésre megtippeljek egy olyan ételt, amit nem én készítettem, mind súly-, mind kalóriatekintetben. Nem minden esetben van mód a pontos adatok megismerésére, sokszor fordulhat elő, hogy tippelnünk kell, és lehetőleg pontosan.

Nézzük a "leszaromnap" aspektusait. Előnyök:

1. Nem kell számolni, figyelni, tippelni, lehet nyugodtan enni, inni, hiszen az adott nap kívül esik a mért/vizsgált/egyéb módon tekintetbe vett intervallumból, így nem rontja el az értékeket, maximum közvetve.
2. Játszhatunk, tesztelhetünk, próbára tehetjük magunkat, miből, mikor, mennyi elég, hogyan reagálunk az ízekre, a mennyiségekre, hogyan reagálunk az egészséges-nem egészséges dolgokra, lehet nyugodtan fehérlisztet, fehércukrot, alkoholt fogyasztani, megfigyelhetjük közben a testünk reakcióit, és értékes tapasztalatokat gyűjthetünk.
3. Felfoghatjuk az adott alkalmat jól megérdemelt jutalomként is a mindennapokban tanúsított kemény és kontrollált magatartásunkért cserébe. Ez jó érzés, továbbá pedagógiailag is értékes lehet.

Hátrányok:

1. Ha nincs kontroll, hajlamosak lehetünk túlzásba esni, és betegre enni magunkat. Ez semmiképpen nem lehet hasznos.
2. Személyiségfüggő, de lehet, hogy valakinél hosszú távon nagyon kellemetlen hatású bűntudat alakul ki egy-egy ilyen alkalom után, ami szintén káros lehet.
3. Ha "out of record" minden elfogyasztott falat, akkor könnyen abba a hibába eshet az ember, hogy "úgyis mindegy", és irracionális mennyiségeket megehet, irracionális körülmények között. Egy nap alatt senki sem fog visszahízni, ez biztos, de ha valaki úgy gondol magára, mint akinek táplálkozási problémái vannak, akkor ezen bármilyen irracionalitás csak ronthat

Sok szempont van még, most igyekeztem az általam leglényegesebbeket leírni. Nyilvánvalóan a jeles napokat megtartani egyedi dolog. Az, hogy ki mikor milyen módon lazít, sokmindentől függhet. Az adott személy hangulatától úgy, mint a személyiségétől, és nem utolsó sorban a körülményektől is. Az elmúlt időszakban nálam az "jött be", hogy az irányított elhajlás tipikusan akkor alkalmazható jól, ha mondjuk étterembe, vagy vendégségbe megy az ember. Az ilyen esetekben amúgy is van egy meghatározott koreográfia, az ember odafigyel magára, meg a másikra is. A leszarom-módszer pedig tipikusan az otthoni kényeztetéskor működik jól. Ha az asszony isteni finom süteményt csinál, ráadásul sokat, akkor nem mindig tartható az "eszek egy...na jó, kettő darab pogácsát"- elv. Ilyenkor lehet adni az érzésnek, és elereszteni a gyeplőt. Elvégre azok a lovak megérdemelnek egy kis szabad rohangálást. Úgysem szaladnak világgá, kirohangálják magukat, aztán szépen visszajönnek. De nagyon lényeges dolog, hogy ne túl sűrűn eresszük szélnek a pacikat...ne kanászodjanak el túlságosan :)

Gonosz cukor

Tele van a net azzal, hogy a kutatás kimutatta, hogy a cukor valójában méreg, és szoros összefüggésben áll a cukorbetegséggel, akár a dohányzás a tüdőrákkal. Nos, mit is mondhatnánk....a cukor sok formában van jelen a földön...én alapvetően úgy vélem, nem a cukor maga a méreg, hanem a mértéktelen fogyasztása az. De ez mindenre igaz, nemcsak a cukorra. Ez egy általánosságban elmondható aranyigazság. Amit tudunk, mindenféle "kutatás" nélkül is.

Nyilván e mögött is, mint a dolgok 99%-a mögött, fogyasztói érdek húzódik meg. A fogyasztó piacnak különféle szegmensei vannak. Ha az adott ágazat okos irányítói a lehető legjobb értékesítési számokat akarják produkálni, nyilván az összes szegmenshez el kell jutni, és mindegyik szekciót úgy motiválni, hogy az a fogyasztás növekedését jelentse. Nyilván a mélyszegénységben tengődő társadalmi réteget kevésbé hozza lázba, ha belefut egy ilyen kutatási eredménybe. De vannak olyanok, akik kellőképpen nyitottak ebbe az irányba, kellőképpen benne vannak a kockázati korban, már ami a cukorbetegséget illeti, és kellőképpen el vannak látva anyagi forrással. Nos ők egy ilyen hír felröppenése után nyilván több steviat, xylyt-et, nyírfacukrot, finomítatlan nádcukrot, és egyéb méregdrága cukorpótlót fognak vásárolni.

Azt hiszem, az én álláspontom ebben a dologban az, hogy a cukor nem ellenség, de tisztában kell lenni azzal, ami, és amit csinál. Ennek fényében kell használni. Emberi fogyasztásra alkalmas, ugyanúgy, mint a jó tokaji aszu. De ahogy az aszuból, úgy a cukorból is megárt a sok.

Relatív norma

Ez a blog valamiféle tárháza az elmélkedéseimnek, amik a lefogyás és az utána következő súlytartás útján fogannak meg bennem. Néha túl sok, néha túl kevés....néha túl mély, szeretném hinni, hogy sosem sekélyes. A lényeg, hogy sokféle. Nem fogom vissza magam. Miért is tenném? 

Azon gondolkodtam, vajon kinek mit jelent a "normális" kifejezés? Gondolom, a legáltalánosabb vélekedés szerint az, ami leginkább nem üt el a megszokotttól, ami beleillik a társadalom által felállított sémába. Amikor azt mondom, normális étkezés, normális életmód, akkor ki mire gondol...? Ez az egész annak a kapcsán merült fel bennem, hogy igen régóta hasztalanul futok az után az eszmény, vagy ha úgy jobban tetszik, illúzió után, miszerint lehet normálisan élni, étkezni úgy, hogy közben nem indul hízásnak a szervezet. És hogy miért csak illúzió...? Mert egyenlőre úgy tűnik ez vagy lehetetlen, vagy át kell gondolni, mit is jelent az a megdöbbentően tág spektrumú kifejezés, hogy "normális".

Amikor belevágtam a fogyókúrámba, valahol az elmém egy mély zugában azt gondoltam, ha lefogyok, akkor újra normális emberként nem kell majd figyelnem arra, hogy mit és mennyit eszek, hogy mit és mennyit mozgok. Aztán fokozatosan, ahogy elmerültem a kérdésben, rájöttem, hogy ez logikátlan gondolat volt, hiszen pont azért híztam el, mert nem figyeltem arra, hogy mit és mennyit. Tehát logikus, ha azt mondom, az odafigyelés a kulcs a szinten maradáshoz.

Ez rendben is volna. Odafigyelés....Vegyes érzelmek öntenek el ennek a szónak a hallatán. Leginkább azért, mert van sok ember, aki erőteljes zászlólengetéssel hajtogatja, hogy "én is odafigyelek ám, hogy mit eszem!"...de közben egyrészt köszönőviszonyban sincs az, ahogy kinéz, azzal, amit és ahogy eszik, depláne azzal, amit mozog hozzá, másrészt mert gyűlölöm a pongyolaságot.  Az emberek nem számolnak. Hisznek, meg gondolnak...meg becsülnek. Még azok is, akik elszántan kitalálják, hogy rögzítik, mit esznek, és mennyit, még azok között is elképesztő sokan gondolkoznak/beszélnek úgy, hogy "egy adag", meg "egy kicsi"...meg "egy kanál"....sorolhatnám napestig. Én egy kanálba bele tudok rakni fél deka nutellát is, meg 5 dekát is. Ugyanabba a kanálba. Az egyik 25 kalória, a másik 250. Nem mindegy. Szóval az "odafigyelés" nagyon messze van a pontos dokumentálástól. Ezzel kapcsolatban még az is sokszor dühít fel, amikor olyan emberek, akiknek ténylegesen szükségük lenne...nagy szükségük....a fogyásra, azt hajtogatják, hogy hát na én képtelen lennék számolgatni a kalóriákat, meg méricskélni!. Persze tudom én, nem vagyunk egyformák...

Visszakanyarodva a szinten-maradáshoz. Van az embernek egy kialakult önképe magáról. Ez lehet jó, rossz, lehet túlzó, vagy megengedő...de van. Létezik. A gáz akkor van, ha nagy különbség van az önkép és az a kép között, amit mások látnak ha rám néznek. Ez is lehet több irányú. Gondolhatom magamról, hogy csúnya kövér vagyok, miközben  mások nem látnak annak, és gondolhatom azt is, hogy jól nézek ki, miközben a környezetem kövérnek gondol. Nem tudom, melyik a gyakoribb, de abban maradhatunk, hogy törekedni kell a szubjektív megítéléstől az objektív felé. Egyszerűen csak azért, merthogy az objektív. Ehhez a legelső lépcsőfok az "objektív" látásmód megismerése. Ha ugyanis leszarom, ki mit mond, mert én tudom, amit tudok, és különben is mindenki menjen a fenébe....akkor elfordulok a tükörtől, elfordulok attól, hogy megismerjem azt, amit a környezetem gondol rólam. Nagyon veszélyes. Csúnya vége lehet. Persze vannak teljes mértékben elfogulatlan és tárgyilagos mankók, ilyen pl. a BMI. Az részrehajlás nélkül megmondja a frankót. De itt is van egy de...mert ha valaki sportol, és építi a testét, akkor a plusz izmokkal jelentkező súlyt a mérleg nem tudja megkülönböztetni a plusz zsír miatt jelentkező súlytól. Kiló-kiló. Centi-centi. Aztán ha valaki olyan sokat fogyott, mint mondjuk én, 100 kilónál is többet, és nem műtteti le a hasáról-mellkasáról-combjáról-karjáról-seggéről a megmaradt 'bőrkabátot', akkor az a súly megintcsak szerepel az összegben, márpedig azt fogyással nem lehet eltüntetni. Szóval a BMI egy jó kiindulópont, de nem szabad elfogulatlanul hinni benne. A helyes megítélés mindig több lábon áll. Minél több, annál jobb. És nagyon összetett dolog.

Az önképzavar és az étkezési zavar összefügghet. Nem vagyok szakember, de ez elég nyilvánvalónak tűnik. Ahogy az is, hogy ha valakinek étkezési rendellenessége van, akkor szinte biztos, hogy önképzavara is van. És az önképünk megváltoztatása azt hiszem sokkal nehezebb...nagyobb falat, mint egy fogyás. A fogyás, mint ezt már kifejtettem párszor ezen a blogon, nem bonyolult, csak nehéz megcsinálni. De nem kell gondolkodni, nem kell stratégiát felépíteni, nem kell tanulni, nem kell törekedni a testünkben zajló folyamatok megismerésére és megértésére. Nem kell kialakítani személyre szabottan az étkezést, az életmódot, nem kell megtalálni az egyensúlyt az egészség-érzelem-pénz-felelőssgé-mozgás nagyon könnyen mozgó ötös tengelyén. Mindössze nem kell enni....ennyi az egész. Nem mondom, hogy könnyű, mert nehéz. De nem bonyolult. A súly megtartása már bizony az. És az önképpel kapcsolatos vizsgálódás is a része. Nyitottnak kell lenni, és érzékenynek. Hiszen számos szempontból kell megteremteni az egyensúlyt.....vegyük sorra:

1. egészség: fontos, hogy egészséges ételeket egyek, de vigyázni kell, hiszen nagyon sok ilyen étel veszedelmesen hízlal. A teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, az olajos magvak, a sajtok, néhány gyümölcs és zöldség kifejezetten energiabomba, amivel vigyázni kell, mert elszaladhatnak a kalóriák.
2. Érzelmek: Ha valaki éhezik, vagy csak kevesebbet eszik, mint amennyit kíván, akkor korlátozza magát. Erőszakot követ el a testén, ha úgy tetszik. A legelemibb ösztön ellen küzd. Ez a küzdelem érzelmileg is befolyásolja az illető életét. Ingerültebb, idegesebb, frusztráltabb, rosszkedvűbb, kedvtelenebb, rosszabb esetben apatikus, depressziós, agresszív is lehet. Ha csökkenteni kell a bevitt kalóriát, akkor úgy kell mindezt létrehozni, hogy közben a környezetünk ne lássa ennek a kárát. Jobb egy duci apuka/anyuka, aki kedves, mosolygós, és türelmes, mint egy slank, aki pokróc, depressziós, és ingerült.
3. Pénz: Pénzből élünk. A legtöbbünk ezért a pénzért megdolgozik vagy megszenved. Ezért aztán nem jellemző, hogy szeretünk dobálózni vele, inkább vigyázunk rá. Csakhogy azok az ételek, amik a szigorú kis rendszerünkbe belepasszolnak (azaz egészségesek, nem hízlalnak, és elérhetők), rendre sokkal drágábbak, mint a hizlaló, egészségtelen kaják. Nem kicsit drágábbak, hanem sokkal, akár ötször is. Ha egy napomra számolok fél kiló fehér kenyeret meg fél üveg mogyoróvajat, az kb. egy euró, és kb 2500 kalória. Ha a napi ételemet zöldségekből, gyümölcsökből, csirkemellből, light joghurtokból adom össze, akkor kapok pl. 15 eurónyi végösszeget, és kalóriában legfeljebb 1500-nál állok meg. Tizenötszörös a különbség. Ha végiggondolom, hogy egy órányi munkámért mondjuk fizetnek 10 eurót, vagy 150-et, mindjárt látszik, ez a szorzó mit jelent a másik oldalon, ahol a pénzt nem elköltjük, hanem csináljuk. Tehát úgy kell kialakítanom az étrendemet, hogy egészséges és tápláló, és nem hízlaló ételek legyenek benne, de közben ne vigyem csődbe a családi kasszát.
4. Felelősség: Ha az embernek vannak gyerekei, akkor felelős értük. Mindenféle szempontból. Talán nem jogos, hogy ezt egy külön szempontnak írom....a lényeg, hogy a fenti három megközelítés mindegyikénél jelen van a felelősség. Példát mutatok azzal, ahogy élek. De az sem mindegy, hogy érzelmileg mit kap belőlem a gyerekem, és az sem, hogy jut-e pénz uszodára, új ruhára, nyaralásra, játékokra,stb. Ebben is meg kell találni az egyensúlyt.
5. Mozgás: Bár sokszor hangsúlyoztam, és ezt most sem gondolom másképp, hogy a fogyáshoz nem szükséges a mozgás, de a helyes életmód része kell, hogy legyen a rendszeres mozgás, lehetőleg aerob tartományú. (futás, bringa, tenisz, úszás, stb.). Meg kell találni azt a mennyiségű mozgást, amit be tudunk építeni a mindennapi életünkbe, és részévé tudjuk tenni úgy, hogy közben nincs semmi vagy senki, akinek-aminek a sérelmére csinálnánk mindezt. Én a hajnalt áldoztam ennek. Mire a család felébred, én már általában túl vagyok egy minimum egy órás bringázáson, ami megfelelően elindítja a napomat. Ezt mindennap csinálom. Ha úgy alakul, és van rá időm, kedvem, akkor ezt megfejelem még egy órával valamikor délután vagy este. Ezen felül súlyzózom, fekvenyomok, és fegyencedzek, de ezekből minimum egy szabadnapot adok hetente, és ez nagyon rugalmas, hiszen rövid ideig tart, és nem kell utána letusolni, azaz bármikor, amikor van egy fél óra lauf, meg lehet csinálni. Szóval a lényeg, hogy mozogni kell, de nem szabad túl sokat, és ami a legfontosabb: össze kell egyeztetni az egyéb tennivalókkal.

Ezt a listát nem azért hoztam össze, hogy nyavalyogjak, vagy hogy kifogást emeljek...eszem ágában sincs. Csak dokumentálni akartam mindazt, ami a napokban a fejemben motoszkál. Mindazt, amitől nehéz ez az egész. Megtartani a súlyunkat....nem visszahízni, miközben normálisan akarunk élni. Normálisan, azaz együtt étkezni a családdal, együtt tölteni a szabadidőt, önfeledten szórakozni, ha úgy hozza az élet, csak heverni, vagy nassolni, ilyesmi. Namost a 'normális' kifejezést kell alaposan akkor végiggondolni. Más az, ami nekem az, más ami neked. Az is más, ami neki. 

Nem normális összeszorított szájjal nézni, amint a család leül vacsorázni, normális ha én is odaülök, de rántott hús helyett grillezett csmellet, krumplipüré helyett zsírmentesen párolt kelbimbót, sült krumpli helyett bébirépát eszem. Nem normális dolog napi négy órát kondigépeken tölteni, miközben süt a nap, mindenki otthon van, és lehetne közös programot csinálni, és normális hajnali ötkor kelni, bringázni amíg alszanak a többiek, majd az egész napot kellemes túrázással/kirándulással tölteni. Nem normális sóvárogva nézni, amint a család kirándulás közben oreo-t, jaffa cake-et, és mogyoróvajas-eperlekváros szendvicset majszol, és normális megvenni a méregdrága gluténmentes kiflit, amibe light sajtkrémet és csemegeuborkát rakva együtt lehet piknikezni a családdal.

Van konklúzió. Nyitottan, összeszedetten, türelmesen, és nagyon kitartóan, de meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amiknek a segítségével meg tudjuk valósítani a céljainkat. Hosszú távon is. Ha már életmódról beszélünk. Felejtsük el, hogy olyanok leszünk, mint XY, aki annyit zabálhat, amennyit akar, és sosem mozog semmit, mégis girnyó. Legyen ez az ő baja. Fogadjuk el, hogy valamit valamiért elv van. A nehézségek nélküli súlytartás gondolatát hagyjuk meg azoknak, akik elhiszik, hogy van olyan kapszula, amit szedve éhezés nélkül lehet gyorsan lefogyni. Mi okosak, maradjunk a számoknál, a tényeknél, a folyamatok analizálásánál. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy bizony ÉTD....lehet finomítani, lehet kilengeni, elhajolni (irányítottan!), de elengedni sosem szabad a gyeplőt. Már ha szeretnénk megtartani azt, amit oly sok munka/szenvedés árán elértünk.