Kis élelmiszerpiaci kitekintés....

Történt pár hónappal ezelőtt, hogy a lidlpénztáros lengyel csaj, aki valaha a szomszédunk volt, faggatott a fogyásomról...és mikor azt mondtam, hogy ha valaki fogyni akar, ne egyen kenyeret, azt találta mondani, hogy hát ő bizony nem tudna kenyér nélkül meglenni. Én mosolyogva feleltem, hogy dehogynem. Ettől függetlenül tudom, hogy sokan függenek a kenyértől, és nagyon nehezen vannak meg nélküle.

Én nagyon sokáig nem ettem semmilyen kenyeret, aztán óvatosan visszahoztam, de ügyelve arra, hogy minél alacsonyabb kalóriatartalmú legyen, és ha van rá mód, alacsony GI-jű, azaz barna, vagy teljes kiőrlésű. Általában ezek magosak is, én ezt nem annyira csípem, de ez nem fő szempont. Megtaláltam a piacon lévő legalacsonyabb kalóriaértékű kenyeret, az Irwin cég által forgalmazott hétmagos fehérkenyeret....- amit nemsokkal ezután beszüntettek. Annak a kenyérnek 10 dekája százhetvenvalahány kalória volt, ennél soha nem találtam alacsonyabb értékűt. A hagyományos fehér kenyér 240 körül van, a tipikus ír "szódabred" az 209. Egy finomabb rusztikus paraszt-style kenyér simán 280-300/10dkg  értékig is felkúszhat.

Az irwinnek lőttek, maradt nagy ritkán a sodabread, de az nagyon tömör, száraz, nem kifejezetten olyan kenyér, amit az ember jóízűen fogyaszt. Ámde pár nappal ezelőtt mit látnak szemeim az Aldiban: kiszúrtam egy (egyébként gluténmentes) kenyeret, aminek 171/10dkg. kalóriértéke van. Sőt, létezik belőle fehér és multigrain verzió, hasonló értékekkel. És ami még hihetetlenebb: két napra rá a Lidl lánc is behozott egy (szintén gluténmentes) kenyeret, ami gyakorlatilag csontra ugyanaz, igaz, itt nincs fehér verzió, csak a magos. Az áruk is egyformán pofátlanul magas, €1.99 a negyven deka...

De. Annyira nem mindegy, miből készítjük el a szendvicsünket. Ha ezt a kenyeret használom fel, és light kockasajtot kenek rá, meg sovány sonkát, meg uborkaszeleteket, akkor hat szendvicset kihozok 400 kalória körül. Ugyanennyi mennyiségű sima fehér kenyérből, vajjal, szalámival és sajttal elkészítve a hat szendvics 1200 kalória lesz. Az háromszor annyi!

Igaz, nem lehet elmenni amellett, hogy a bekerülési költsége is kábé háromszor annyi mint a normál kategória. Sajnos ezzel nehéz kezdeni valamit. Nem lehetetlen, de nehéz. Az már biztos, hogy ha nem sajnáljuk a pénzt, akkor lényegesen könnyebb sokat enni büntetlenül. Szuper joghurtok, túrókrémek vannak a piacon, ultra light sajtkészítmények, és kenyerek is már....meg extra sovány csirkemellsonkák. Továbbá a zöldség-gyümölcs szekció is szolgálhatja a diétát. csakhogy ezek mind-mind nagyon drágák. Nevetséges, hogy ma 5 darab almát vettem három euróért, és 5 darab körtét 5 euróért. A dinnyém, amit szeretek, két euró darabja, és van, hogy csak 40 dekányi az a rész, ami ehető belőle.

Tény, hogy lehet olcsóbban is gyümölcsöt venni....de az az alma kicsi, éretlen, savanyú. A körte apró és kőkemény. A narancs lutri...ki lehet fogni olcsón, de van hogy az is ehetetlen, aminek fél euró darabja. Van egy élhető középút alma-ügyben, a sweet gala, ami többé-kevésbé hozza a minimum szintet, a kilónkénti két eurós áron. Light sajtkrémből ott van a méregdrága Philadelphia extralight, de kis keresgéléssel meg lehet találni a Lidlben a light kockasajtot, aminek 22 kalória egy cikke, és a 24darabos doboz csak  €1,69....szemben az előbb említettel, aminek a 20dekás dobozkája €2.25.

Szumma szummárum, az eredményes és nem túl költséges bevásárlólista összeállítása sokszor kimerítő feladat, de megéri cicózni vele, mert ha nem foglalkozunk a részletekkel, akkor bizony úgy röpködhetnek a kalóriaezrek naponta, hogy a fal adja a másikat.

Emóciók nyitott szemmel

Lehet, hogy férfiatlan dolog, de én érzelmes pali vagyok. Fontosak nekem az érzelmek. Fontos a család, a bizalom, a szeretet. És alapvetően nyitott ember vagyok, aki a másikhoz, ha idegen is, jóindulatúan közelít. Istenem hányszor ráfáztam erre...! De én én vagyok. Képes vagyok megszeretni egy tárgyat is. Gyengéd szálak fűznek néhány gitáromhoz....és sokszor az autóim iránt is képes vagyok emóciókat táplálni, nem említve a karperecet, amit feleségem huszonévvel ezelőtt vásárolt nekem a szentendrei korzón, és aminek pengeélesre koptak a szélei, és ha leveszem, belevág a csuklómba....éjjel-nappal hordom... Lehet ezt aposztrofálni sokféleképp, én ilyen vagyok.

Amikor meglátok egy kövér embert...egy nagyon kövér, elhízott.....súlyosan elhízott embert, akkor első körben olyan érzések jönnek, hogy együttérzés, sajnálat és segíteni akarás. Hazudnék, ha azt mondanám, amikor én is olyan voltam, és láttam hasonlót, vagy esetleg nálam is elhízottabb embert, nem éreztem valami megfoghatatlan kellemes elégtételt, hogy háhá, nemcsak én vagyok ilyen elcseszett, hanem más is, sőt. Ember vagyok, nekem is vannak hibáim. De ma már más a helyzet. Alapvetően a segíteniakarás jön elő bennem, hiszen ezt a blogot is ezért csinálom. Az viszont kifejezetten nem tetszik, amikor szalonkövér emberek undorkodva, gúnyolódva, elszörnyedve, és kiröhögve viszonyulnak azokhoz, akik náluk jobban el vannak hízva....ilyenkor mindig az egyik roma ismerősöm, a 'Csoki' szövege jut eszembe, mikor magyarázott valakiről, aki az ellensége volt: "jójó, én cigány vagyok...de ő oláhcigány!" Ez nem a Toldi-féle faragatlanság...ez más. Nem erő, nem forma és nem durva kéreg. Szűk látókörűség, és elvakultság. Más szempontok ignorálása.

Sokszor érzem azt, hogy értelmetlen fenntartani ezt a blogot, mert elmondtam/leírtam már mindent, amit tudok, amit gondolok és amit érzek. Csak ismételem magam állandóan, és csak az eddig unásig  mantrázott   okosságokat hajtogatom. Továbbá egy lefogyás sokkal tevékenyebb, izgalmasabb, érdekesebb, mint egy súly-megtartási folyamat, ami ugye jó esetben "életfogytig" tart :) De mivel megfogadtam anno, hogy nem fogom abbahagyni a blogolást, akkor sem, ha elértem a célom, és mivel azt látom, hogy elég sokan olvasnak, és van, akiknek tudok segíteni a bloggal, akik tudnak bármiféle hasznot, értékes információt felhasználni az itt leírt tapasztalataimból, ezért nem hagytam abba eddig, és eztán sem áll szándékomban. Ez is érzelem talán...makacsság...mert makacs is vagyok.

Visszakanyarodva: nem állítom, hogy ha az elhízott illető megszólal, és váltunk pár szót, akkor nem száll el sokszor a sajnálat belőlem. De ilyen esetekben is inkább dühös vagyok, hogy az emberek miért ellenségeik saját maguknak, illetve miért nem látják meg azt, amit én megláttam? Miért kell elromolnia valaminek, hogy észbe kapjanak...már jó esetben. De tudok olyat is, akinél az sem segít, ha elromlik valami. Ha az orvos azt mondja, baj van, akkor sem lép rá a megfelelő útra.

Az a jó, ha még azelőtt lépünk, amíg nincs baj. Egy jóbarátom mondta egy cukorprobléma kapcsán, hogy addig kell lépni, amíg van mivel. Nagyon találó. Minden csak megközelítés kérdése. A múltkor viccesen azt mondtam a legkisebb fiamnak, hogy képes vagyok megmondani a jövőt. elkerekedett szemmel nézett rám, majd azt mondtam neki, hogy most meg fogom simogatni a fejét, majd odanyúltam, és megsimogattam. Nevettünk. De nem hazudtam. A jelenben elkövetett tetteink határozzák meg a jövőnket. Nagyrészt. Legalábbis azt a részt biztosan, amiért felelősek vagyunk.

Nem félünk a farkastól

Azt mondják, mindenkinek meg kell küzdenie a démonjaival. Lehet benne valami. És vajon le lehet győzni őket? És akkor mi történik, meghalnak, vagy megszelídülnek? Eltűnnek örökre, vagy ott kísértenek körülöttünk életünk végéig...? Fellélegezhetünk, hogy vége, vagy félnünk kell örökké, hogy újra testet ölt...?

Az örök kérdés, hogy félünk-e az illúziók nélküli világtól? Könnyű lenne egy olyan világban, ahol minden jó..ahol nincsenek akadályok, nehézségek....démonok. Vagy nem? Lehet, hogy a kényelmes az nem egyenlő a könnyűvel. Lehet, hogy a nehézségek-néküliség sivárságba ütne át....fantáziátlan, harctalan, vegetálásba...nem tudom.

Azt hiszem, szükség van a démonjainkra. Ahogy szükség van az illúziókra is. Akkor is, ha hamisak. Akkor is, ha sosem érjük el azt, ami felé nyúlunk. Olyasmi módon, ahogy egy nagy zenész, Szakcsi Lakatos Béla mondta volt....nem azért kell, hogy minden gyerek zenéljen, hogy zenész legyen belőlük....hanem mert a zene tisztítja a lelket. valahogy én ezt is így gondolom, hogy nem azért kellenek az illúziók, meg a démonok, meg az akadályok, hogy bennük éljünk vagy legyőzzük őket. hanem azért, mert az élet ettől lesz azzá, ami. 

És persze mi magunk is ezektől leszünk azzá, amik vagyunk. A személyiségünk, a karakterünk, a jellegünk...ez mind-mind alakul a tetteink során, meg a velünk megtörtént harcok, történetek után. Talán a szokásos "oldeye" effektus ez :D:D Nem tudom....de valahogy úgy érzem ahogy növekszik a mögöttem lévő "tényanyag", úgy növekszik a bennem lévő erő is. A tudat, hogy nem félek. Sem a farkastól, sem a démonoktól. De az illúziók nélküli világtól....attól igen. Azt hiszem, attól félek. Úgy gondolom, kellenek az illúziók. Szükség van rájuk. Jobbak leszünk tőlük.

Nehezebb út

Azon gondolkodtam, miért olyan népszerűek a divatfogyókúrák? A kilencvennapos, az Atkins, a Paleo-s, a szétválasztó, és sorolhatnám sokáig. 

A legtöbb valami olyat kínál, ami nem teljes mértékű odaadást kér. Kompromisszumot ad. Kibúvót. Egérutat. Mire gondolok? Mindegyiknél van valami, ami korlátlan. Ami az adott szinten megengedi a határtalanságot. Ma csak fehérjét eszem, holnap csak szénhidrátot. Három napig csak csirkét. Húsból, akármennyit. Mind azt üzeni nekem, hogy barátom, csak fordulj jó irányba, és szaladhatsz féktelenül.

Én nem így látom. Ezt csapdának gondolom. Megzavarhatjuk az anyagcserénket, ideiglenesen lehet, hogy ki tudjuk trükközni a dolgot, és lesz eredmény. De hosszú távon szinte soha nem megy. Az akadályokat lehet kikerülni és leküzdeni. Ezek a diéták szerintem a kerülőutakat keresik. Én úgy látom, hogy a jó megoldás az, ha nekimegyünk az akadálynak. Lehet, sőt, biztos, hogy elsőre nem fogjuk tudni legyőzni. Kikerülni igen. De sokadszorra ha sikerül, igazi eredményt tudhatunk a magunkénak. Ellenben akárhányszor kikerüljük a csapdát, bármikor az utunkba kerülhet egy, és amint felemeljük a fejünket, és önfeledten lépkedünk...püff. Ha viszont hajlandóak vagyunk beleesni, és sok szenvedés árán megtanulunk kimászni belőle, akkor azzal a tudással leszünk gazdagabbak, amit a másik esetben soha nem szerzünk meg.

Tudom, minden hasonlat sántít. Ez is. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a sikerhez tudomásul kell venni, hogy arra kell indulni, amerre a sár van. Azt mondják, a félelmeinket is úgy lehet legyőzni, ha szembenézünk velük, és nem menekülünk el. Lehet, hogy ez is így van. Az is lehet, hogy aki a kerülőutas megoldást választja, sikereket ér el. Nem jelentek ki semmit egyértelműen, mert ahhoz én kevés vagyok. De a gondolataim ebbe az irányba terelődnek minduntalan, ha találkozom egy újabb csodamódszerrel.

A kalóriszámolás unalmas, fárasztó, sziszifuszi munka. A legtöbb fogyni vágyó egy legyintéssel elintézi, hogy ááá...énnekem arra nincs időm!..a háttérben pedig én azt látom, hogy nem az a baj, hogy idő nincs. Mersz nincs. Nincs merszünk szembenézni, hogy az az egy tányérka étel meg a kis szelet süti, az mennyi kalória. Nyilván megdöbbentőek a számok, viszont érthetőek, és utat mutatnak. Itt is vannak kerülőutak, csapdák. Mert az extrém sok mozgással elégetett kalóriák korántsem jelentik azt, hogy akkor lehet extrém sokat enni. Nem. Volt idő, mikor ezt gondoltam, de a gyakorlat megmutatta, hogy az anyagcserét nem lehet átverni. Így sem.

Azt hiszem, mindenkiben ott lesz a kulcs, hogy szembe mer-e nézni magával. Az étkezési/mozgási szokásaival, hogy meg meri-e mérni/számolni azt, amit eszik. Hogy mer-e, képes-e elszakadni a jótékony becsléstől? Ezek az igazi kérdések. És ha igen a válasz, akkor lesz az eredmény is igazi.

Pavarotti és az érzelmek

Régebben, fiatalabb koromban nem rajongtam az operáért. Sőt, igazából most sem...úgy értem, nem ismerem az operákat, nem vagyok otthon ebben a körben. Csak az alapműveltséghez tartozó, egyszerűbb darabokat, dallamokat ismerem....az olyan klasszikusokat, amik egyben populárisak is...Verdi, Mozart, Bizet....Azonban most, hogy negyvenes éveimet elkezdtem taposni...nos, ha most egy huszonnégyes hangerőre tekerve a kocsiban hallgatom az "El lucevan le stelle"-t a Tosca-ból, pl. Pavarotti mester előadásában, akkor....hogyismondjamcsak. Valahogy hirtelen aprónak tűnök. Én is, és a problémáim is. Nehéz megfogalmazni...de én valahogy úgy érzem, hogy meg kell érni az ilyen zenéhez....mert alapvetően a  mély érzelmekre hat, és a mély érzelmek az élettapasztalatokból jönnek. 

Kifejtem. Van az ember, éli az életét, vannak a gondok, a problémák. Amik lekötik. Lekötik a gondolatait, lefoglalják a szabad kapacitást...már ha van...ugye. Eltereli a figyelmet arról, ami nem problémás. Arról, ami jó, ami szép....ami fontos.  Mire gondolok? Igen....a kék égre, a fákra. Egy tökéletes pillanatra. Szeretetre. Szerettekre. Gyerekekre. Érzésekre. Olyan dolgokra, amikre nem hatnak a külső tényezők. Amiket nem befolyásol az anyagi világ érdekektől átszőtt hálója. És millió példa van arra, hogy ez az elterelés képes évekig, vagy akár évtizedekig....esetleg örökké működni. 

Sokszor azonban van egy "trigger", ami képes kioldani ezt a bekattanást. Ami képes a problémákból kizökkenteni minket, és arrafelé fordítani, ami igazán számít. Például az érzelmekre. Ilyen "trigger" lehet sokminden...pl. amikor egyszercsak rád mosolyog a gyereked....vagy amikor átölel a szerelmed.....vagy igen, mikor Pavarotti dalolja a levéláriát.

És hogy mi köze mindezeknek az életmódhoz? Hát, össze tudom kötni....ebben a blogban igen ritkán írok személyes dolgokról. mindig az életmód-fogyás-diéta tengely körül forgok. Másfelől viszont ez pont egy olyan tengely, aminek a forgása folyamatosan személyes dolgokba ütközik. Sőt....sokszor még a totál privát szférába is....És végtére is bármit össze lehet kapcsolni a helyes életmódra való törekvéssel. ha visszagondolok a klasszikus "ép testben ép lélek" szlogenre, akkor ugye világossá válik, hogy a helyes életmód fenntartása sokkal könnyebb, ha érzelmileg is stabil lábakon állunk. Ha tudjuk, mi a fontos...mi az igazán fontos.

Hogy mik azok az értékek, amik mindentől függetlenül, konstans módon értékesek, és amikbe olyan sokszor belekapaszkodhat az ember, ha úgy hozza az élet. 

Tükrök

A tükrök fontosak. van bennük jó adag többértelműség is, ez vitathatatlan. Nekem is annak idején egy tükör tette a be a végső kaput. Úgy értem, egy tükör indított el az úton, amit bejártam. 

Persze a tükör sokminden lehet...legelsősorban a kontroll megtestesítője, hiszen a segítségével szembesülhetünk a képpel, amit mutatunk. Ráadásul a tükör úgy mutatja meg a képet, ahogy egy kívülálló lát minket. Pártatlanul, objektíven....csak az optikai tényekre hagyatkozva. A tükör nem ítélkezik. Nem formál véleményt. A tükör csak megmutatja a valóságot.

Igaz, ez csak akkor oké, ha hajlandóak vagyunk elhinni, hogy amit látunk, az az, ami. Hinnünk kell a szemünknek. Nem elég a tükör elé állni, de el is kell hinni azt, amit mutat. persze lehet mást is. Elfordítani a fejünket, legyinteni, nevetni, megmagyarázni. Kifogások, mentségek, vélt vagy valós okok, nem létező betegségek, az ismerethiány homályába vesző, ködös indokok.....eldurrantott frázisok, /ál/tudományos szakkifejezések mögé rejtőzések....ott vannak mind kéznyújtásnyira. El lehet dönteni, miért nyúlunk.

Azt hiszem én a magam részéről azokkal az emberekkel szimpatizálok, akik bele mernek nézni a tükörbe, és megélik a valóságot. Ismerek és szeretek olyan embereket, akik kövérek. Kövérek, és tudnak róla, hogy azok, és boldogok, és nem csinálnak máshogy. Nem arról van szó, hogy egyet értek az életmódjukkal. Arról van szó, hogy szimpatikus emberek. Kedvesek, őszinték. Az életmód egy más kérdés. De a legveszélyesebb az, amikor valaki nem akarja látni azt, amit mutat a tükör.

Tükör alatt nem feltétlenül a vékony fémfóliát értem egy csiszolt üveglap mögött. Közvetve is értem. Ugyanúgy, ahogy egy visszajelzés lehet optikai, ugyanúgy lehet verbális, vagy akár ki nem mondott, de kimutatott információ is. És azért veszélyes, mert könnyen előfordulhat, hogy ha valaki rutinná teszi a tükör képének nem tudomásul vételét, akkor elveszíti a képességét arra, hogy meglássa a valóságot. És eljöhet egy pillanat, amikor már ha akarja, akkor sem képes látni....csak nézni. Csak néz, és gondol mellé valami kényelmeset, valami hihetőt...valamit, amire rátámaszkodhat abban a hiszemben, hogy az a realitás.  

Off :)

OFF TOPIC:

G-B-Cis-E...a keresett szűkített szeptim akkord ;-)

Közelebbről:

Amúgy nagyon kis hasznos, mert kromatikusan csúsztatható, így ugyanazzal a fogással kiadja a másik két szűkített szeptimet is....Gis-H-D-F, illetve C-Esz-Fisz-A

Áttétek, tartományok és világbéke

Az ideálisról alkotott képünk változó. Gondoljunk bele, hogy az adott társadalmi megítélés is mennyire sokféle volt ezügyben. Ha azt mondom, hogy mi az a szép, akkor egy ultra szubjektív területre tévedek. A Vénuszi idomok is szépnek találtattak valaha. Mi az a szép...? Kinek mi, ugye. Ezekben a kérdésekben vannak sokkal fixebb pontok, amikre támaszkdoni lehet, példának okáért nyergeljünk át a szépről a jóra.

A "jó"-t mondhatom úgyis egyfajta értelmezésben, hogy egészséges. Én valahogy úgy látom ezt a dolgot, hogy van egy tartomány, ahol a testünk "OK", ahol jól érzi magát. Ahol megkapja a szükséges tápanyagot. Van egy olyan elméletem, hogy ebben a tartományban a test anyagcseréje rugalmas, azaz valahogy úgy működik, mint egy üzemben tartott kávédaráló. A kávédaráló megkapja a tápfeszültséget, a keféken keresztül eljut a delej a megfelelő helyre, és beindul. És ledarálja a kávét, ami benne van. Ha két kanál van benne, akkor is, ha három, akkor is. És ha csak fél kanál van benne, akkor is.

Másik példát mondva az autóm kétezres fordulatnál mondjuk megeszi a 10 litert.Egyes fokozatban is, meg ötösben is. Csakhogy egyes fokozatban megyek hússzal ezen a fordulaton, ötösben meg mondjuk százzal. (mondjuk egy nagyobb köbcentis motorról beszélek...) Ugyanolyan fogyasztást produkálok mindkét fokozatban, de az előbbivel megteszek egy óra alatt húsz km-t, a másikkal meg százat. Hogyan lehet ez? Hát úgy, hogy nem mindegy,milyen áttétellel közlekedek.

Tudom, minden példa sántít. De számomra ez a példa segít megérteni az anyagcsere egy lehetséges működési mechanizmusát. Amennyire sok olyan embertársam van, aki meg van győződve arról, hogy jól néz ki és minden rendben, miközben csúnyán el van hízva, és életbevágó lenne, hogy lefogyjon....ugyanúgy vannak jó sokan, akik a másik oldalán vannak a lovacskának. Akik teljesen egészségesek, nem kövérek, mégcsak nem is túlsúlyosak, de ömagukról úgy gondolkodnak, hogy bizony fogyniuk kéne. Nem könnyű egyáltalán korrekt, és semleges véleményt alkotni. Az állásfoglalásban viszont nagy segítség lehet a BMI rendszer, ami teljes mértékben független. Ha valaki nem testépítő, vagy olyan sportoló, ahol súlyos izmokat épít magára....hanem egy átlagos ember, annak tökéletes kiindulópontja lehet a BMI érték. Elvileg azt mondják, 25-ig oké.

De abban egész biztos vagyok hogyha valaki annak a tartománynak az alsó szegmensében mozog, ahol az anyagcseréje (még) működik rendesen, akkor van az, hogy keveset eszik, sokat mozog, de nem fogy. Azért nem fogy, mert a teste jól érzi magát, és a testünk törekszik az ideális állapotra. Ha úgy érzi, megvan, akkor próbál ott maradni. A daráló üzemben van, csak keveset dobunk be. Bedobhatunk többet is, azt is le fogja darálni. De ha fogyást akarunk, akkor le kell menni a bevitellel olyan szintre, hogy a daráló működésében zavar álljon be. Ez a szint az éhezés szintje, ami nem egészséges.

Ha valakinek fogynia kell, akkor oké, hogy belenyúlunk ebbe a rendszerbe, és lemegyünk erre a szintre. hiszen én magam is ezt tettem, így fogytam le.De ha nem kell, mert a szándék nem szükség, "csak" igény...nos akkor bizony tudomásul kell venni, hogy meg kell hozni egy döntést: vagy éhezem, és elérem azt a képet, amit én gondolok magamról, hogy jó...vagy elfogadom azt, hogy a testem jól érzi így magát, és élvezem az életet úgy, ahogyan van.

Megcsavarhatjuk, és mondhatjuk azt, hogy valaki úgy élvezi az életet, hogy a mérlegen azt a számot látja, amit látni akar, ezért akár még éhezni is hajlandó. Én a magam részéről nem ítélek el senkit ezért. Azt mondom, mindenki legyen boldog úgy, ahogy az tud lenni. De nem árt, ha tudjuk, mi a helyzet.

Hangsúlyozom, hogy ezek a gondolatok nem tudományos tények, én nem vagyok sem biológus, sem dietetikus, sem senki. Csak leírtam, én hogy látom ezeket a folyamatokat, és én hogy gondolkodom róluk. Béke...! :D:D

Píár kontra valóság, avagy nassolni pediglen köll...

Sokszor akad a szemem elé valami olyan cikk, ami témáját tekintve érdekes és hasznos lehet, de beleolvasva már nem tetszik. Például egy cikk, aminek az a címe, hogy "Nassolnivalók 100 kalória alatt". Nos, felkeltette az érdeklődésemet, de magamban nekiálltam megcáfolni egyenként a pontokat. Olcsó lenne mazsolázni köztük, és csak a kirívóakat ideírni és megcáfolni, ezért sorra veszem a cikkben szereplő összes pontot. Lássuk csak:

1.Natúr joghurt, pirított napraforgóval - 88 kalória.

  - ellenvéleményem: A joghurtok nagy többsége úgy "light" vagy "diétás", hogy nincs benne zsír....csakhogy tömve van cukorral. Az igazi natúr joghurt egyáltalán nem ízletes, hacsaknem dolgozza össze az ember friss gyümölccsel, és nem édesíti meg mondjuk sztíviával. A pirított naprafprgó olajos mag, igen magas kalóriaértékkel. Egy olyan diétában, ahol a delikvens fogyni szeretne, kerülendő.

2. Mandula és pisztácia. Húsz szem csak 80 kalória.

  - ellenvéleményem: Ezek az olajos magvak amellett, hogy nagyon egészségesek, igen magas zsírtartalmúak, és megdöbbentően magas, 5-600 kalória/10 deka energiatartalommal rendelkeznek. Továbbá ha mindössze 20 szemet eszem belőle, az leginkább csak arra jó, hogy megjöjjön tőle az étvágyam. Ezek tipikusan azok az ételek, amiket "nem lehet abbahagyni". Ezért tartom kerülendőnek.

3. Füstölt lazac krémsajttal. Egy szelet füstölt lazac vékonyan megkenve krémsajttal csak 55 kalória.

  - ellenvéleményem: Az eddigiek közül még ez a legjobb, de alapvetően a lazac igen drága, és krémsajtból elég nehéz olyat találni, ami tényleg alacsony kalóriás. A jó sajt, akár krém, akár nem, attól jó, hogy zsíros. Minél "lightabb" a sajt, annál inkább fura íze van, mert a zsír helyett különböző adalékokkal javítják fel az állagát. Szóval erre azt mondom, járható út, de drága és alapos körültekintést igényel.

4. Mini quesadillas. Kukoricaliszttel és csak cheddar sajttal megsütve csak 100 kalória.

  - ellenvéleményem: Ez a kerek kis sós finomság errefelé nagyon népszerű. Van belőle lazackrémmel töltött, csirkés-gombás, bazsalikomos, stb. Egyáltalán nem diétás étel, sőt. Az alapja a tészta, ami liszt és vaj, ráadásul ez is olyan típusú étel, ami eteti magát, és nehéz abbahagyni. Az lehet, hogy egy darab nagy körültekintéssel elkészítve csak 100 kalória, de vajon mekkora darab? Mondjuk egy gyűszűnyi. Ha valaki nassra vágyik, nem hiszem, hogy beéri ennyivel. Ellenben belekóstol a finom ízvilágba, ami megpróbálja magával ragadni.

5. Teljes kiőrlésű keksz, sajttal.

  - ellenvéleményem: Hát...a keksz az a létező legrosszabb választás szerintem. Maga a párosítás abszolút nyerő, de szigorúan gasztronómiai szempontból. Diétás szempontból tiltott terület. Azért, mert minden keksz alapja a vaj és a liszt. Most az, hogy milyen kiőrlésű, nem lényeges. Persze, egészségesebb az egyik, mint a másik, pláne ha magok is vannak benne. Viszont kalóriában is gazdagabb a jobb, ezt ne feledjük. És a GI érték mértéke hosszú távon fejti ki a hatását, a nassolás meg rövidtávú dolog. Ha már sajt, akkor legyen valami ultralight fajta, és ne keksszel, hanem almával vagy körtével fogyasszuk.

6.  Humusz, sárgarépával

  - ellenvéleményem: a humuszt nem szeretem. De ettől függetlenül a kalóriaértéke kifejezetten magas, mondjuk nem csoda, hiszen borsó és szezámmag van benne. A borsófélék a kukorica utáni legmagasabb kalóriértékű zöldség, a szezámmag meg olajosmag, aminek a magas zsírtartalom miatt szintén magas az értéke. A sárgarépa teljesen jó, de én inkább akkor valami mással párosítanám, mondjuk light sajtkrémmel, amibe belekockáznék natúr sonkát, snidlinget, lilahagymát, uborkát....egy ilyen krémnek fele annyi az energiaértéke, mint a humusznak. És szerintem finomabb is.

Mondjuk maga a nass is egy olyan étkezés, ami szignifikáns, ha valaki kövér és fogyni szeretne. Egy olyan étkezés, ami felesleges, akárcsak a súly, amitől kövér a kövér. Ha megszabadulni akar a felesleges súlytöbblettől, akkor lehet, hogy a felesleges étkezésektől is meg kéne. Ettől függetlenül fontos résza ez az életünknek, leginkább azonban a súly megtartása szakaszban fontos. Mert nassolni jó, ez nem is vitás :) Csak lehet ezt is okosan, mint minden mást.

Halmazok, döntések, és következmények...avagy a pogácsa, és ami mögötte van

Annak ellenére, hogy régen nem írtam, nem tolonganak új témák a fejemben. Vannak, hogy a dolgok fájdalmasan eseménytlelenül telnek el....mármint abból a szempontból, amiről ez a blog szól. Továbbra is vallom, amiket eddig írtam. Ezt a harcot nem lehet sunnyogva megvívni.

Tegnap túrós-sajtos pogácsát sütöttem, mert a család erre kért :) Hat tepsivel, egy kiló lisztből....az illata isteni volt, azt mondják, az íze is. Megfordult a fejemben, hogy megkóstolom, de inkább elhittem, hogy finom. A pogácsa ahhoz a fajta élvezethez tartozik nálam, aminek az evését nagyobb kunszt abbahagyni pár darab után, mint el sem kezdeni. Márpedig a pogácsa sunyi tud lenni. Eteti magát, egész nap rájár az ember...és egyfelől megvan az érzése, hogy nem evett semmit egész nap, (ami lehet, hogy igaz is), másfelől olyan furán-kellemetlenül bele tud estére ülni a hasba...harmadfelől pedig én -az egyik előző pogácsa-eksön alkalmával- kiszámoltam, mit kóstál kalóriailag egy szem belőle: Ütős. Hovatovább nagyon ütős. A magamfajta minden gond nélkül 5-6000 kalóriát be tud termelni egy nap belőle. Már persze ha finom. És az enyém nagyon finom ám :):)

Gondolom mindenkinek megvannak a maga kategóriái...úgy értem, vannak azok az ételek, amiknek igen magas kalóriatartalmuk van, és szeretjük őket. Ezek között is vannak olyanok, amiből bármennyit meg tudunk enni, és vannak olyanok, amikkel előbb-utóbb eltelik az ember. Konkrét példát mondva maradjunk a pogácsánál, mint a "betelhetetlen" halmaz eleme, és legyen egy hasonló ízvilágú ennivaló, a mogyoróvaj, amiből simán tudok annyit enni, hogy köszi, elég volt. Írtam én már erről a dologról, a fogyás kapcsán. Most más szelek fújnak, most a súly megtartása van a fókuszpontban. Ez azt jelenti, hogy adott esetben akár bele is férhet egy-egy féktelen nap, amikor az ember még akár pogácsát is ehet/ne/ amennyi beléfér...nem törődve azzal, hogy mennyi kalóriát épít be magába. De a mérleg elbillen....és sokat kell dolgozni azért, hogy visszabillentsük. 

Tehát egy kiadós vasárnapi bepogácsázás maga után vonhat egy egész heti szigorú diétát, ha ellensúlyozni akarom a kilengést. Ezzel szemben ha passzolom a féktelenkedést, akkor ehetem tovább a kényelmes(ebb) odafigyelős, de nem kökemény étrendemet. A döntés az enyém. 

Bárhogy is döntök azonban, egy biztos: hetente rá kell állni a mérlegre, ez nagyon fontos. Ha elmulasztom, akkor bizony előfordulhat, hogy csinálom az odafigyelős súlymegtartós étrendet, de egy-egy hétvégén, vagy ünnepnapon becsúszik egy pogácsás-tortás-pizzás-csokis-mogyorós-csipszes-hamburgeres-sült krumplis-nutellás, kinek-milyen elcsúszás....és a testsúly - nem nagyon, mondjuk fél kilóval-kilóval- megnő. Szépen csendben, sunyi módon. És ha nem mérem magam, az a heti fél kilócska, egy év alatt 25 kiló felesleggé dagadhat. Mindezt persze úgy, hogy a napok 90 százalékában odafigyelek arra, mit és mennyit eszem. És mégis.

Csoda, ha sokan ilyenkor elkedvetlenedünk, és megharagszunk a világra? Csoda, ha azt gondoljuk, hogy rúgja meg a ló, úgysem tudok sovány maradni hiába figyelek oda! Rosszak a génjeim, ez van, el kell fogadni, ez a karmám, stb stb stb....nem, úgy vélem nem csoda, hanem természetes emberi reakció.

Mindezt viszont alaposan végiggondolva nem is olyan nagy áldozat passzolni a pogit :)