Elfogadás

 Nyilván az ember változik az élete során. Öregszik, jó esetben tanul, fejlődik, tapasztal....történnek vele a dolgok, és alakul minden mással együtt a véleménye, hozzáállása, az attitűdje is. Szerintem ez teljesen oké...szóval nem gondolom, hogy mert valaki mondjuk 20 éve nyilatkozik egy dologról, és jelen időben más a véleménye, akkor az azt jelentené, hogy az illető hazug, hiteltelen, megbízhatatlan, stb. Ilyenformán mivel ez a blog is már több mint tíz éves, előfordulhat, hogy amit ma leírok, az nem feltétlenül van összhangban azzal, amit X éve írtam. És ha ez így van, az nem azért van, mert össze-vissza beszélek, hanem azért, mert változom én is. És ez a blog mindig a pillanatnyi őszinte gondolataimat tükrözi, bármi és bármikor legyen is az. 

Szóval amikor valamiről írni akarok, akkor nem állok neki visszakeresni, hogy erről a témáról mikor, mit és hogyan írtam, hanem csak leülök, és kiírom magamból azt, amit gondolok. Biztos vagyok benne, hogy írtam már az elfogadásról...pontosabban arról az irányzatról, ami az elmúlt években egyre nagyobb teret hódít. Ti. hogy fogadjuk el magunkat, ne akarjunk a hamis idolok után loholni, ne dőljünk be a csont-sovány modellek által felállított ideáknak, és ne akarjuk totemként imádni azt, ami nem valós.

Engem időről időre feldühítenek azok az egészségtelen mértékben elhízott emberek, akik egyfajta büszkeséggel vegyes önelégültséggel, egyfajta dacos, elképzelt anti-mainstream vonal mentén vállalják fel a kövérségüket, és szinte már úgy viselkednek, mintha egyenesen követendő példák lennének mások számára. (és pont így válnak mégis mainstream-mé)

Azok is dühíteni szoktak, akik (jellemzően a sosem volt kövér-emberek, az ehet bármit úgyis girnyó emberek) lekezelően, megvetően, fölényeskedve beszélnek azokról/azokkal, akik súlyfelesleggel élik az életüket. Akik okoskodva közlik az olyan megrendíthetetlen adatokat, hogy pl. ha 100 centinél nagyobb valakinek a körfogata, akkor ott már baj van....ha valakinek 30 felett van a béemmije, akkor ott már baj van...és menetrend szerint játszák le a keringési problémák-magas vérnyomás -cukorbetegség című lemezt.

És kötelező jelleggel jön a sok a szénhidrát, jön a sok a kalória, jön az egyél magos kenyeret meg sok zöldséget, meg a tessék futni menni dumák, amiktől szintén a falra tudnék mászni. Azért, mert:

• Érdekes módon arról soha igen ritkán esik szó, hogy az egy ember számára szükséges kalóriamennyiség megállapítása mögött nulla tudományos háttér van, egyszerűen az átlagos fogyasztás alapján, némi biztonsági redukció után állapították meg.
• Nyilvánvalóan mindenki génjeiben hordozza a testalkatra/testtömegre vonatkozó információkat is, amit enyhén szólva is igen nehéz befolyásolni.
• Egy ember sokféleképpen lehet túlsúlyos. És a tömeg általában csontból, izomszövetből, zsírszövetből, és vízből áll, amit sem egy átlag egyen-számmal, sem egy elektromos impulzus áthaladási idejével nem lehet pontosan megállapítani. Ezzel szemben a körfogat-cm az egy egzakt szám, függetlenül attól, hogy fentebb nevezett anyagok milyen részaránnyal szerepelnek az ember testében.
• Igen ritkán esik szó továbbá a mikroibiomról is, ami alapjaiban határozza meg az emberi anyagcserefolyamatokat, befolyásolva ezzel nem kicsit a végeredményt. Itt jegyezném meg a kalória és a kalória közötti különbséget, mert nyilvánvalóan nem ugyanaz a hatás mondjuk 2000 kalóriányi zöldség-gyümölcs-hús-tojás kombónál, mint ugyanennyi csipsz-csoki-süti-fehér kenyér verziónál
• Az emberi szervezetben egy csomó hormon működik, ami mind befolyásolja, befolyásolhatja közvetve vagy közvetlenül a testsúlyt, s nemcsak a leptin-grelin párosra gondolok, hanem a dopamin-adrenalin-oxitocin-szerotonin négyesre is, amik az átlagember számára eléggé nem átlátható módon befolyásolják a testünk működését.
• Mély meggyőződésem, hogy az emberek nagy része rosszul értelmezi a mozgás szerepét a fogyásban, és nagyon sokszor látok komoly súlyfelesleggel rendelkező embereket "futni"...és azért az idézőjel, mert ha megnézzük egy ilyen ember futását, és összehasonlítjuk egy atléta futásával, akkor látni fogjuk, hogy a szerencsétlen kövér ember csak szenved, és minden egyes lépésnél gyilkolja szét az ízületeit, és minden erejét latba vetve mondjuk 15-20 percet tud lefutni egyszerre, ami általában arra sem elég, hogy a szervezetben (izmokban, májban) eltárolt glükogént elégesse, nemhogy a testzsírt. Tehát sajnos feleslegesen teszi ki a testét egy ilyen traumának.

Nem írom tovább a listát. Amit ezzel mondani akarok az az, hogy a helyzet sosem fekete vagy fehér. Azoknak fekete vagy fehér, akik lófaszt sem tudnak erről az egészről, csak élik az életüket, nem sportolnak, nem kardióznak, nem edznek, esznek azt és annyit, amennyit akarnak, és nem kövérek. Na azoknak aztán tök egyértelmű és világos minden: a dagadtak azért dagadtak, mert lusták, és sokat zabálnak. Pont.

De én nem így látom ezt. Szerintem nincs baj a túlsúllyal, amennyiben:

• Az ember egészségesen étkezik. Bővebben: életének a 80%-ban nem fogyaszt cukrot, fehér lisztet, ultra-feldolgozott ételeket, adalékanyagokat, élelmiszernek álcázott műanyagokat, stb. Elég folyadékot fogyaszt, és gondoskodik a megfelelő vitaminmennyiségről.
• Az embert nem akadályozza a túlsúlya. Bővebben: Nem jelent mondjuk problémát fellépcsőzni. Nem jelent problémát bekötni a cipőfűzőt, kitörölni a feneket, lehajolni valamiért, ami leesik, ésígytovább.
• Az ember fitt. Bővebben: életének 80%-ban napi szinten edz, kardiózik, jógázik, vagy bármilyen más módon megdolgoztatja a testét annyira, hogy rendesen leizzadjon.
• Az ember egészséges. Bővebben: nincs aranyere, rendben van a szíve, rendben van a gyomra, nem cukorbeteg, nem dohányzik, nem alkoholista, stb.

Ha mindezek mellett túlsúlyos valaki, akkor szerintem ki lehet jelenteni, hogy kizárólag esztétikailag kifogásolható, ami viszont már erősen szubjektív, és ebben az esetben én kiállok amellett, hogy fogadja el magát, sőt: legyen büszke magára.

A baj csak az, hogy akiket eddig láttam, hogy büszkén felvállalják a kövérségüket, azokról az általam felsorolt listámról egy pontot sem tudok elképzelni. És ha azok a pontok nem állnak meg....és mégis az illető veri a mellét, és hangosan felvállalja magát....akkor én azzal nem értek egyet.

Persze azt azért mondjuk ki, hogy bántani ezeket az embereket nem kéne, mert van elég bajuk nekik anélkül is, hogy a szerencsésebb testalkatúak beléjük rúgjanak, megbélyegezzék, megalázzák, kigúnyolják, kinevessék, ellehetetlenítsék őket. Úgyhogy ilyen szempontból kiállok értük...de csak ilyen szempontból. 

Ötezer

 

2015-ben kezdtem el a Strava programot használni, hogy rögzítsem a biciklivel megtett útjaimat. Kéretlenül is statisztikákat kreál nekem, és egy csomó jó....mármint hasznos felülete van. Segít átlátni, hogy mikor, mennyit megyek, kirajzolódnak a minták, méri a sebességeket, stb. Hülye dolog, de ez még inspirálni is tud, nem is kicsit. 

Például ezért tudom, hogy eddig a 66 km/h volt a maximális sebességem, vagy hogy 103,5 km volt az egyszeri alkalommal megtett leghosszabb utam. Továbbá mikor letarolt az az idióta amerikai turista, akkor is milyen jól jött, hogy le tudtuk követni, hogy merre gurultam oda-vissza az úttesten :-o....(zsebemben volt a telefonom)

Sajnos a 2017-2019 időszak kiesett, mert a baleset miatt nem mertem nyeregbe ülni, meg a biciklim is tönkrement....de most már teljes erővel nyomom...olyannyira, hogy eddig ebben az évben tekertem a legtöbbet, egészen pontosan ma léptem át az ötezredik km-t, ami engem tök nagy megelégedéssel és büszkeséggel tölt el. Ez volt 2021-re a kitűzött célom. 2020-ban ennél kevesebbet mentem, ezért arra gondoltam, legyen ebben az évben legalább ennyi.

Az önkép-zavaros embernél a sok ide-oda billegés közben, amit a kalóriaszámolás, a szénhidrát-csökkentés, a fehérjebevitel, a mikrobiom, a genetika....és a többi dolog közti dilemmák latolgatása között nagyon jól jönnek az olyan biztos pontok, mint pl. a statisztika, ami feketén-fehéren megmutatja, hogy mennyi is az annyi. A teljesítmény az teljesítmény, minden más egyéb dolog mellett. Nem? De! :)