Miért olyan nehéz?

 

Örök vitatéma: vajon a túlsúlyos ember akar-e lefogyni? Nekem meggyőződésem, hogy a túlsúlyosak többségét igenis zavarja a felesleg, és igen, le akarja dobni. De mint olyan sokszor, itt is nagyon fontos az, hogy tisztázzuk az alapfogalmakat. Mit is jelent, hogy valaki le akar fogyni? Ha találomra fogok egy túlsúlyos embert, és nekiszegezem a kérdést, hogy nem zavarja-e és hogy nem akar-e lefogyni, akkor nem valószínű hogy őszintén felelne. Még akkor sem, ha a kérdező nem vadidegen.

Mert a szándék önmagában nem elég. Mondhatni hát persze, ki ne akarna lefogyni, ki volna annyira tuskó, hogy jól érezné magát egy súlyfelesleget cipelve magán? Ugye? Naugye. Továbbgondolva, ha valaki túlsúlyos, akkor sanszos, hogy már nekifutott annak, hogy változtasson rajta, de nem sikerült (hiszen túlsúlyos). Innentől kezdve viszont jó eséllyel utasít el minden javaslatot ötletet segítséget, hiszen valahogy az emberek nem szeretik elismerni a saját kudarcukat. Ha ugyebár le akartam fogyni, de nem sikerült, akkor az kudarc. De nem fogom senkinek azt mondani, hogy kérem szépen, igen, zavar, és igen, le akarnék fogyni, dehát sajnos nem vagyok elég erős hozzá. 

Inkább azt mondják, hogy genetika, hogy pajzsmirigy, hogy speciális körélmények. Jellemzően olyan (ind)okok, amivel nem lehet vitatkozni. Amiket el KELLfogadni. Hiszen ezt mindenki saját maga tudja, mert saját maga éli az életét. Szóval téma lezárva, nincs miről beszélni. Vagy másik oldalról közelíti meg, és passzív agresszív módon azt mondja, hogy nem, nem zavar, én szeretem hogy ilyen vagyok. Ergo miközöd hozzá, TAKA!

Nem szívesen veszi senki, ha valaki odaáll, és azt mondja: rosszul csináltad, de én jobban tudom, hogy hogy kell. Más embernek nem lehet fogalma arról, hogy valakinek tényleg milyenek a körülményei. Depláne hogy nem tudhatja, az adott illetőt mi motiválja, mi indítja be. Mi kell neki ahhoz, hogy ő maga akarjon lefogyni.

Ez egy ingoványos terület, túl sok az érdek minden irányba. Plusz ott van még a

•  sokat emlegetett társadalmi nyomás, 

                Hiszen az egész világ a profitra épül fel, és folyamatosan a fogyasztásra ösztökélnek bennünket. Úgy folyunk át a Halloweentől a Mikulásba, majd a Karácsonyból a Szilveszterre, majd a Valentin naptól a Húsvétra, hogy ha a kereskedelmi láncokon múlna, akkor mindenki szénhidrát-mérgezésbe felfordulna az első néhány hét után. Ez az egész jelenség egy folyamatos tagadást generál, egy folyamatos harcot, amit megállás nélkül vívni kell, és lehetetlen, hogy az ember ne gyengüljön el soha egy pillanatra se.

• aztán ott van az evolúció

            Az anyagcseréről sokat tudnak a tudósok, de mégsem lehet pontosan tudni, kinek miért olyan az anyagcseréje, amilyen. Miért van az, hogy egy családban az egyik gyerek kövér, a másik sovány. Úgy, hogy ugyanazt a háztartást élik. A tudományosan hangzó állítások sokszor semmiféle tudományt nem tartalmaznak. Pl. egy felnőtt ember napi energiaszükséglete az 2000 kalória, mondják az okosok. E mögött SEMMILYEN tudományos tény nincs. Ezt a kilencvenes évek amerikai lakossági fogyasztási statisztika alapján döntötték el. Az igazság az, hogy sokan vannak, akik ennek a többszörösét megehetik, és sosem híznak el, szerintem mindenki ismer ilyen embereket.

• és ott van az emberi természet.

            Elemi ösztön a táplálkozás és a szaporodás. Az ösztöneink ellen menni nem könnyű. Ráadásul minden fontos eseményt, legyen az esküvő, temetés, ünnep vagy katasztrófa, mindent evéssel-ivással kezel az emberiség. Halotti tor, esküvői lakoma, ünnepi ebéd, szülinapi torta, még a kutyakexet is jutalom-falatnak hívjuk. Tehát belénk van kódolva, hogy jutalmazni, büntetni, ünnepelni, emlékezni, lazítani, szomorkodni....minden emócióhoz járulékosan kapcsolódik a fogyasztás. Ilyen a természetünk.

Csak néhány okot soroltam fel, ami így hirtelen eszembe jutott, de a lényeg, hogy szinte minden fontos dologgal szembe kell menni annak, aki csökkenteni akarja az evés-ivással a testébe vitt energiamennyiséget. És akkor persze mindezeken túl még mindig ott vannak a valós körülmények, legyen az pénz, munka, idő....által felállított fizikai korlátok, és a mentális állhatatosság feltétlen kellékei, a nyugalom, a stresszmentes, kiegyensúlyozott élet.

Ugyehogy mennyi mindennek kell klappolnia? Nem csoda ha ez a dolog ennyi embertársunkon kifog. A világ jelentős része túlsúllyal küszködik, amiből következik, hogy igen lényeges felvevőpiacról beszélünk. Sokféle érdek állhat ezen réteg "megfejése" mögött. Nyilván sokan költenek csodaszerekre, zsírégetőkre, ésígytovább, ugyanakkor az elhízás okozta cukorbetegség, magas vérnyomás, és egyéb kellemetlenségek generálnak egy szintén nagy számú embertömeget, akik megvásárolják azokat a gyógyszereket, amik enyhítek ezen betegségek tüneteit.

Gyakorlatilag végtelen hosszan lehetne sorolni mennyi minden állhat a lefogyásnak/helyes életmód elérésének az útjába. Nem könnyű belemászni mindebbe, és talán még annál is nehezebb elfogadni a saját sikertelenségünket. Pedig unalomig szajkózott dolog, hogy minden siker mögött ezer kudarc áll, és a sikeres embert az különbözteti meg a sikertelentől, hogy a sikeres megteszi azt, amit a sikertelen nem. A sikeres ember a kudarcot maga mögött hagyja, és tovább megy. A sikertelen elfogadja, megmagyarázza, felelősségre vonja, áthárítja, és kibújik alóla.