Célok, utak, életek....

Jó esetben az embernek mindig vannak céljai, ami felé halad. Persze, van, hogy soha nem éri el, van hogy megváltozik menet közben maga a cél...átalakul, vagy semmivé foszlik, vagy értelmét veszti, vagy csak egyszerűen valami egész más lesz. De meggyőződésem, hogy szükséges valami felé haladni, kell hogy legyen valami kvázi értelme az életnek.

Ha nincs cél, akkor csak sodródik az ember. Ha egy döntést kell meghozni, ha válaszút elé kerül, akkor nem ő dönt, hanem arra megy tovább, amerre viszi a szél. A körülmények, vagy  más emberek, vagy más áramlatok. Ha viszont halad valami fel, akkor az élet ilyen helyzeteiben úgy dönt, hogy közelebb kerüljön a cél felé.

Bizonyára sok embernél ez nagyon tudatos, másoknál inkább ösztönszerű. Lehet-e létezni cél nélkül? Hogyne lehetne. Jó-e az? Biztos van, aki afféle csavargó, cigány-lelkű, hogy kifejezetten szereti, ha csak úgy lézeng a világban. A világirodalom tele van ilyen figurákkal, és nem ritkán ezek pozitív hősként vannak karakterizálva.

Az életmód-témában biztosan nem lehet előremozogni cél nélkül. Pont arról szól az egész, hogy nemcsak ki kell tűzni a célt, de stratégiát is kell alkotni az eléréshez. A 'hogyan'-hoz. Ezt ugyebár sodródva, bohém csavargó attitűddel nem lehet megcsinálni. Ha valakit olyan anyagcserével vert meg a Jóisten, hogy túlsúllyal küzd mindig, akkor egyszerűen megkerülhetetlen a céltudatos törekvés, és a kontrollált lét, ha kézben akarjuk tartani a dolgokat. Ez biztos, hogy tény.

Nyilván a cél felé haladás is fontos, hiszen ez maga az élet. A hippik jelmondata volt, hogy az élet célja maga az utazás, mert az út végén ott a halál. Mindannyiunk végső állomása. Az biztos, hogy életünk legvastagabb részét ezen utazás tölti ki, tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan haladunk ezen az úton. Sanyargatjuk magunkat keményen, billegünk mint rigó a dögön, húzd meg ereszd meg jelleggel, kötéltáncosként egyensúlyozunk, három kemény lépés után hanyatt dőlünk és nyavalygunk...végtelen variáció van, minden élet egyedi.

Szerintem fontos, hogy figyeljünk arra is, hogy meglássuk ezen az úton mindazt, ami jó, képesek legyünk megragadni a napot, és nem vakon menetelni előre. Fontos, hogy tudatos, kontrollált életvezetéssel haladjunk, és tisztában legyünk azzal, minek mennyi az ára. A cél sokszor alakul, mozog, változik, mint egy képlékeny massza. Az életünk viszont csak egy van, egyszer van sanszunk végigmenni azon az úton, ezért különösen nem mindegy, hogyan tesszük.

Még mindig a bicikli

Azt hiszem, sokat elárul az egyéniségemről, a jellememről, úgy általában véve az egész életfelfogásomról a tény, hogy tegnap felraktam a biciklimet a hirdetési oldalakra, hogy eladó, és ma meg nemhogy eladtam volna, de vettem még egyet.

Kifejtem: Úgy látszik ez az én dilemmám olyan, mint az idétlen időkig című filmben a tél: soha véget nem érő...mert egészen eddig a pillanatig nem tudom, hogy megmaradok-e bringásnak, vagy nem. Úgyhogy kicsit a Sors-ra bízva a dolgot, feltettem a hirdetést. Elég magas árat megszabva, ami ugyan korrekt, de csak annak éri meg, aki érti és értékeli azokat az extrákat, amiket ráraktam. Aki csak magát a típust-állapotot nézi, az kaphat fele ennyiért is ilyen biciklit.

Viszont ha nem adom el, illetve ameddig nem adom el, addig nyilván használni fogom. Szembe jött velem ez a másik Merida az egyik hirdető oldalon, és tudom, hogy Kari majd Augusztusban, amikor felköltözik Dublinba, akar majd biciklit venni. Szóval gondoltam egyet, és megvettem most...csakhogy legyen itthon, ha Verus vagy Kari menni akarna...aztán majd ha Karinak kell, elviszi magával Augusztusban. A bicikli jó állapotú, rendben van, és nagyon jó áron hirdették.

Elmentünk, leteszteltem (szakadó esőben az S méretű női bringán biztos épületes látvány voltam az autósoknak...még jó, hogy nem ütöttek el. Megint. LOL), minden fasza.

Úgyhogy most tudunk egyszerre Verussal menni, hasonló jellegű kerékpárokkal, és ez tök jó. Mondjuk az már nem annyira, hogy hetek óta retek az idő, de hát reméljük ez majd változni fog azért :)

Bicikli-saga folytatás

Valamelyik bringás oldalon azt olvastam, hogy Írországban a bicikli az új wcpapír. Extrém módon hiánycikk lett minden bicikli és tartozék is. Elképesztő, milyen köröket írtunk le. Szegény Tomit kértem, meg, hogy idefelé jövet ugorjon be a Limerick-i Halfordsba, mert az internet szerint ott lehetett kapni kereket, de persze esti fény volt, nem kerék. Gyakorlatilag kiröhögték, hogy nincs semmi, felejtse el. Feltúrtam a netet, az apróhirdetős oldalakat, mire nagy nehezen....tőlünk 150 km-re időben le tudtam csapni egy kerék-szettre.

Igaz, ehhez új láncot is kellett vennem, mert ezen 10 sebességes kazetta volt szerelve, nekem meg nyolcas volt a régi keréken. És igaz, a gumi hulladék volt rajta, DE....de megcsináltam mindent. Láncot leszedtem, újat felraktam, a régi kerekeimről leszedtem a gumikat, felraktam az új kerekekre....fékeket beállítottam, és tádámm....most van egy gyakolatilag full felújított bicikli, könnyített alumínum lánckerékkel, új lánccal, új csavarokkal, Mavic Aksium könnyű kerekekkel, zsír új gumival....egyébként urva jó, suhan mint az álom. Mondjuk ennyi pénzért, amennyibe van már, nyugodtan suhanhat is :)

Most már csak az kell, hogy ne haljak meg az utakon. LOL.