Vírus, karantén, szükségállapot

A Covid-19 megállíthatatlanul gyűrűzik tovább. Kínában már lassan túl vannak rajta, Európa tocsog benne, az USA nagyja még hátravan szerintem, de tulajdonképpen az egész világ szarban van, ez az igazság. Most nem megyek bele abba, hogy ez a vírus mennyire lehet előre megtervezett/mesterségesen kreált...stb...meghogy mit csinál, hogyan rendezi át a társadalmi szerkezetet...hagyjuk, ez a blog végképp nem erről szól. Hanem az életmódról, a fogyásról, a súlytartásról.

Márpedig mivel a legtöbb országban már - ahol meg még nem ott majd - karantént rendeltek el, így nagyon sokan otthon kell hogy maradjanak, ami együtt a felvásárlási lázzal, ami tapasztalható volt az elmúlt hetekben, elég veszélyes kombó. Mert félve az esetleges készlethiánytól az emberek felvásárolták a lisztet, a cukrot, az olajat, a tojást, a száraztésztát, a babkonzervet, a sűrített paradicsomokat, és így tovább. Érthető, pláne aki látott már az életben egy-két dolgot, az szeret biztosra menni. 

Viszont a felhalmozott kaja, és a megnövekedett szabadidő nem a legszerencsésebb összeállítás azoknak, akik a túlsúly ellen harcban élik az életüket. Mert amikor vészhelyzet van, akkor előtör az emberből az elemi ösztön, hogy nehogy kipusztuljak, és enni kell....minél több energia, minél gazdaságosabban...ugyebár. A Föld népesedése hozta el a gabonák korát, a gabonakészítményekkel lehet olcsón jó sok energiát (azaz ételt) adni a testnek, szóval a szükség idején mindenki kenyeret süt, és tésztát eszik....világos, mint a vakablak.

Persze mondhatnám, hogy de ha van idő, akkor lehet edzeni, sportolni, lehet bíbelődni a sok macerás, de egészséges/nem hizlaló ételek elkészítésével. Mondhatnám, és igazam is lenne. De ugye nincs mindenkinek otthon felszerelt tornaterme, kondigépekkel, kardió-gépekkel, súlyzókkal, mindezekhez hellyel....és hát nyilván nem az eritritet, meg a konjac-lisztet és a shiratake-tésztát halmozták fel az emberek.

De akkor lehetne mondani, de ott van a fegyenc-edzés, ott van a helybenfutás, a fekvőtámasz, a guggolás, ott van a sok interneten megmutatott ötletes kreatív torna, amit akár babával/kisgyerekkel/nagyobb gyerekkel lehet együtt csinálni....hogy el lehet menni futni, sétálni, biciklizni.....és hogy lehet enni kevesebbet, meg hát ott vannak azért a gyümölcsök, a zöldségek, a búzakorba, az olcsó ciklamát....

De.

Ez az egész dolog, az egész helyzet nem arról szól (megint nem....sosem) hogy kinek mik a körülményei, mik a lehetőségei, és mire van pénze, helye, alkalma....nem.

Az attitűdről fog ez szólni megint. A hozzáállásról, az akarásról, (vagy a nem-akarásról) Mert ha valakiben ott van a "bugi"...a "csí"...akkor megtalálja a módját, hogy hogy oldja meg. Hogy ne kifogásokat keressen, és ebben a nehéz helyzetben is képes legyen ne azzal levezetni a stresszt, hogy mittudomén pogácsát süt, de mindjárt 4 tepsivel, másodmagára például.

Nem könnyű. Sosem könnyű. De ugye vannak azok a kevesek, akik sikeresek, és akik azért azok, mert megteszik azokat a lépéseket, amit mások nem. Akik a nehéz helyzetben sem vesztik el a fejüket, és előrébb is néznek a közvetlen, orrunk előtt lévő helyzetnél. Egy pillanatig sem állítom azt, hogy ez gyerekjáték. Vagy hogy fáklyásmenet. Vagy hogy leányálom. De aki ebbe benne van, pontosan tudja, hogy sosem volt az. 

Március

Eseménytelenül mennek a napok...ami persze a magánéletemre messze sem igaz :)....de ha kizárólag az evés-fogyás-mozgás témáját nézzük, akkor tényleg eseménytelen a dolog....finoman elkezdtem gyúrni, persze nem naponta, mert azért még fogyni szeretnék.(..kicsit több mint 11 kilót dolgoztam le magamról Január óta, amivel végül is elégedett vagyok...) 

A napi kardiók mellett viszont végre-valahára előfordul olyan idő, hogy a bringámra pattanhatok, és usgyi...Bele kell jönnöm, mert tegnap 30 kilométert mentem, de megviselt....hideg szél azért fújdogált...meg persze már túl voltam egy egyórás HIIT taposáson...de azért végülis jó volt. Inkább az a része volt jó, hogy megint jó idő van...

Sajnos tovább öregszem, bizony a könyököm, a térdem és a csuklóm nem annyira szereti a biciklizést....de majd hozzászoktatom a terheléshez őket :)....meg legfeljebb majd óránként megállok, és iszom egy kávét a termoszomból :D

Megkerülhetetlen a vírus-téma, jelen van a probléma vastagon, egész európa vergődik. Mondjuk ennek életmód-étkezés szempontból túl sok jelentősége nincs hacsak annyi nem, hogy a karanténban felhalmozott élelmiszerekből jellemzően az ember nem fűzselét készít és csökkentett szénhidráttartalmú répás-sütit....hanem kenyeret süt, meg palacsintát....meg nokedlit, meg tócsnit, meg Jókai-bablevest aranygaluskával (lol)

De a lényeg nem változik: kontroll kell, mese nincs. Vírus ide, karantén oda....

Tegnap a tévében valamelyik csatornán láttam valami riportműsort egy hölgyről, aki 64 kilót fogyott, és már 4 éve tartja. Vele beszélgettek a nagy titokról, meg a lányával, aki rettenetesen túlkenve, illetlenül nagy dekoltázzsal ette a kiflit nevetve, hogy hát igen, az anyukája ilyeneket nem eszik, mert hát a szénhidrát.

A műsorban elhangzott egy szakember véleménye is, aki elmondta, hogy az a baj, hogy aki lefogy, az nagy többségben 1-2 év alatt visszaszedi magára a leadott kilókat, éshát ugye ha minden nap egy kicsit többet fogyaszt valaki, mint kéne, akkor szépen 5-6 kilónként évente megy fel a testsúly, aztán pár év múlva nem érti senki hogy lett kétszer akkora.

A hölgy egyébként természetesen leműttette magáról a felesleges "bőrt", és most már nem átall szégyell fürdőruhát is felvenni....A riporttal kapcsolatban a következő megjegyzéseim lennének:

1. Dicséretes, ha valaki sokat tud fogyni, de könyörgöm, miért kell 5 perc után a plasztikai sebészhez rohanni? A hölgy nem mai csirke már, és valljuk meg....most sem sovány. Tény, hogy nem súlyosan elhízott, de aki 50-60 as BMI értékkel él VALAHA is, az sosem lesz filigrán....akárhányszor műtteti meg magát.
2. Négy év nem elég. Én 10 éve fogytam le, és egyáltalán nem gondolom, hogy most aztán én életem végéig bebiztosítottam magam kövérség ellen. 10 év után is minden nap foglalkozom a témával, 10 év után sem eszem meg akármit, és napi szinten kardiózok/edzek.
3. Én úgy gondolom, valamilyen mértékig mindenki visszahízik. A fejemben ez egy hullámgörbe, ami messze fentről indul, aztán a mélybe esik, majd onnan feljebb jőve, némi hullámzás után megállapodik egy olyan értéken, ami valahol középen a meszi fent és a messzi lent között van. A lényeg, hogy ez az érték mennyi. De ez évek alatt történik, folyamatos kontroll mellett.....
4. Én abban nem hiszek, hogy kérem én mostantól életem végéig nem eszek meg egy szál sültkrumplit sem. Azért nem hiszek benne, mert ha valaki szerette egész életében például a sültkrumplit, és kövér lett, majd lefogyott, akkor az ízlése attól még nem változott meg, tehát vágyakozni fog rá mindig, és előbb vagy utóbb ki fog belőle törni ez a vágy. Ahogy az ember is le tud merülni a víz alá, vissza tudja tartani pár percig a levegőt, de élni nem tud a víz alatt, mert ember és nem hal. előbb utóbb feltör a felszínre, levegőt venni. Én abban hiszek, hogy balanszot kell tartani. A sültkrumpli finom. Az élet rövid. Nem szabad megtagadni magunktól ezeket a jó dolgokat, még akkor sem, ha csúnya szénhidrát meg zsír vagy cukor mondjuk. A kulcs ott van, hogy tudni kell hanyas a kabát. Az életünk nagy részében kerülni kell ezeket nyilván...és edzeni, mozogni, okosan étkezni....De ha néha nem etetjük meg magunkban a szörnyet, akkor végül belepusztulunk. Vagy a bánatba/gyászba, vagy abba, hogy végül a felszínre törve halálra zabáljuk magunkat. Egyik sem jó.