N-edik menet

A mai világunkra annyira fájóan jellemző, hogy a felszín és ami alatta van, sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással. Emberek élnek kettős életet, van egy kép, amit a közösségi médiákban mutatnak magukról...az instagram-on, a facebook-on, a twitter-en, meg a többi sok helyen, már egy ideje úgysem követem, éppen melyik a menő app....a whatsapp vagy tic-toc vagy hogy hívják. Tökmindegy.

ja, tudom, egy online publikus blogon álszentnek tűnik ha valaki a közösségi médiát fikázza....ás nem akarok álszent lenni, hiszen én is nyomom a facebook-ot is, sőt, ugyebár egy csoportunk is van fent, szóval nyugodtan eldugulhatnék...de bennem folyamatosan, most már 10 éve dolgozik ez a szándék, hogy másoknak segítsek, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam. Tulajdonképpen a legfőbb oka az én online jelenlétemnek ez. Az egy másik kérdés, hogy mennyire sikeres ebből a szempontból ez a jelenlét.

Orwell-i rémképeim szoktak lenni a végtelenségig manipulált embertömegről....akik belehajtva valamiféle embertelen igába, a nap túlnyomó részét azzal töltik, hogy önmagukat nem kímélve hajtják a pénzt a bankoknak (merthát ugye a lakáshitel, a kocsitörlesztő, stb), és a kevés szabadidejükbe fáradtan bambulják a telefont vagy a tabletet, s elhiszik a sokmindent, amit ott látnak.

Mindeközben elveszik a lényeg: Önmagunk. A saját testünk, életünk, egészségünk...az lesz az utolsó, amire áldozunk akár pénzt, akár időt, akár energiát. 

Azt olvastam, hogy az átlagember a kutyájáért is előbb mozdul meg, mint saját magáért. A gyerekeinkért ölni tudunk, a kedvenc állataink miatt is hozunk rendszeresen áldozatokat....de magunkért vajon hányan vagyunk képesek komoly áldozatot hozni?

Sok ember elbukik az életmódváltás felé vezető úton...Vajon mi áll a kudarc mögött, miről szól a mese valójában?...A kényelemről, a gyengeségről, a gyávaságról, a közönyről, a megkeseredettségről? Vagy a fáradtságról, az információhiányról..? 

Nem tudom.

Nem számolom hanyadik menet ez már, ami erről szól. De én továbbra is lankadatlanul hiszek abban, hogy az embereknek többet....sokkal többet kellene tenni saját magukért, és akkor is meglépni a lépéseket, amikor az kényelmetlen, vagy kellemetlen, vagy drága, vagy sokáig tart, vagy mittudomén......

pohárkrém - 100 kalória alatt

Rég írtam desszertes posztot. Érdekes dolog ez, van hogy az embernek van kedve molyolni azzal, hogy alkosson valami ilyesmit, de máskor meg valahogy nem éri meg az idő, az energia, a pénz...azt a pár kalóriányi finomságot...

Namost megszállt az ihlet, pláne hogy a legifjabb ivadékom egész nap a netflixen valami sütős versenyt néz...logikus,  nyaralás utáni fogyókúra közepén mi más menjen a tévében....a gusztábbnál gusztább desszertek, torták, quisch-ek...naszóval megjött a kedvem hozzá.

A cl az volt, hogy 100 kalória alatt hozzak össze egy pohárdesszertet, persze nem nagy pohárral, de annyi mennyiség legyen azért, hogy pár kanállal az ember adhasson az érzésnek.

Az alsó réteg ízesített túrókrém...túró, édesítő, vaníliaaroma, reszelt limehéj...aztán egy réteg mákkrém, majd a mandulatejes, kókuszvajas, étcsokiaromás, eritrites zselé....a teteje pedig egyszerű tejszín, eritrittel felverve, és egy szem málna.

Bónuszkép: Kari lefotózott, "A mester alkot" címmel :):):)

Kerékvágás, lencsefasírt

Sokadszor utazzuk át a fél Európát a nyaralásunk során, és én mindig nézem, hol mit, mennyiért lehet kapni. Nagyon dicséretes, hogy az ír piac is képes a megújulásra, hiszen már itt is lehet kapni eritritet például....de azért még nagyon messze vagyunk akár Magyarországtól is e tekintetben. CH csökkentett liszt például egyáltalán nincs. Továbbra is tarol a gluténmentes hiszti, tele vannak az üzletek polcai gluténmentes mindenekkel. De például a xantan gumit beszüntették, pedig kiváló természetes adalék volt....mindegy.

Gondolom a rohanó világ miatt lehet az is, hogy méregdrágán kaphatóak -és nyilván el is adhatóak, hiszen különben nem lennének jelen a piacon- a rettentően "egészséges" fancy joghurtok (alpro és társai)....holott mindössze arról van szó, hogy a cukrot édesítővel helyettesítik benne. Amikor rá voltam állva ezekre a joghurtokra, akkor jöttem rá, hogy a legolcsóbb sima ízesítetlen natúr joghurt a Lidl-ből, megfelelő mennyiségű sodium ciklamáttal ízesítve pont olyan édes, amilyennek lennie kell, és egy löttyintésnyi vanília- vagy kókusz-, vagy mandulaolaj vagy -paszta, -aroma....képes ugyanolyan prémium ízvilágot produkálni, kábé ötödannyiért.

Persze továbbra is vannak olyan cuccok, amik számomra túl drágák ahhoz, hogy kísérletezzek velük...illetve nem is túl drágák...hanem nem éri meg a ráfordított áldozat a megnyert kalóriadeficitet. Pl. shiratake tészta....vagy más, konjak lisztes cucc. Az embernek nemcsak a pénz tengelyen kell egyensúlyoznia, hanem az idő-tengelyen is. Csilliószor volt már nálam is olyan, hogy sok minden étel belefért volna a napomba/keretembe....de nem volt időm/kedvem nekiállni szórakozni például egy cukkinifasírttal...inkább az ember legyint, és nem eszik semmit.

Nyilván itt ez megint egy elcsúszási pont, hiszen ez a dolog úgy is véget érhet, hogy az ember inkább legyint, és eszik egy szendvicset...aztán a sok legyintgetésnek a kudarc a vége. Szóval az sem mindegy, hogy az ember hogyan lusta.

Szóval idén nem gyűjtöttem be semmi extra alapanyagot, szokásommal ellentétben, mindössze két kis zacskó mákot hoztam otthonról, de azt is csak kényelemből, hiszen a lengyel boltokban itt is kapható. Viszont a lányaim isteni új kaját mutattak be: fasírt a vörös lencséből...bizarrul hangzik, de annyira finom lett, hogy rendesen harcolni kellett az utolsóért. És láss csodát: szuperkaja, kalória és CH alig, ellenben relatíve sok protein, és hát ugye nem feldolgozott, természetes étel. Egyetlen hátulütője, hogy pár óráig áztatni kell a lencsét előtte, de annyi baj legyen.

Kép nincs, mert mire lefotóztam volna, elfogyott....de szerintem beépítjük majd a családi kaja-repertoárba. 

Újra itthon

Az elmúlt időszakbeli blog aktivitásomra mentség legyen, hogy nyaraltunk. Pár napja értünk csak haza - otthonról. Magyarországon nyaraltunk, újfajta nyaralást kipróbálva - kempingeztünk a gyerekekkel. Nem volt unalmas a történet, mondjuk ez a Balatonparti kemping nem lesz a törzshelyünk, az biztos...

 * 

oltári lehúzásnak láttam az egészet. 19 napért ezer eurós sátorhely, és 1500 forintért lehet venni mosózsetont, de érezze magát az ember szerencsésnek, ha épp szabad a mosógép, amiből 1 db van az egész kempingre. A vizesblokkok katasztrofálisak, zuhanycső vagy rózsa nincs, se a nyomást, se a hőfokot nem lehet befolyásolni. Van egy gomb a falon, felette egy csöcs, ahonnan vízágyúszerű erővel támad a víz....van hogy 10, 5, de van hogy mindössze 2 másodpercig. Utána újranyomni a gombot. A szanitereket beterítik a rovartetemek. A sátorhelyünk közepén egy óriási fatönk volt, komoly gond volt letenni a sátrat úgy, hogy ne legyen rajta. Az innen vitt EU szabvány áramcsatlakozó hiábavaló volt, mert hagyományos, magyar, kétvillás dugaljak voltak...a recepción kb annyira voltak segítőkészek, mint egy gumimatrac...már ha egyáltalán volt valaki a pultnál. Magyar szót nemigen hallottunk, mert 90%-ban lengyelek, csehek és románok voltak a kemping vendégek. Fagyit nem lehetett vásárolni a kemping területén, csak jégkrémet, (egy magnum ezer forint).

*

Számomra érthetetlen, hogy ugyanazok a dolgok miért kerülnek többe Magyarországon, mint Írországban....a felfújható gumimatractól kezdve a kemping gázpalackon át a decathlonos SUP-ig bezárólag szinte minden.

Volt kocsifeltörésünk is rablással, volt telefon amortizálás is (3...végülis 5-en voltunk, lehetett volna több is :))....szóval a Jóisten eléggé feladta a leckét nekünk, úgyhogy egyenlőre örülünk, hogy valahogy hazaértünk, és igyekszünk a jó dolgokat megragadni...mert voltak azok is.

Régi jó barátokkal sikerült összefutni például, aminek nagyon örülök....meg hát azért a Balaton örök szerelem, akár naplementét néz az ember a partról, akár a túlparton tomboló vihart. Nagyon sokfelé mentünk, volt hogy átruccantunk a sógorokhoz is, illetve hazafelé megálltunk több helyen Németországban, és egyszer Franciaországban is. 

Ha már ez a blog az életmódról szól....sportolás nyilván nem volt, hacsaknem tekinthető sportnak a vízben lubickolás vagy a hajolgatás, ahogy a sátor cipzárját húzogattuk ki és be....étkezés szempontjából IS nyaraltunk, szóval volt szénhidrát rendesen. Most megint lehet ledolgozni a felszaladt kilókat, dehát az élet már csak ilyen :)

Asszem ketózok megint egy pár hétig :)