Évvége, részeredménnyel

Nálunk is pörög most minden, mindenki lassan itthon van, megy a készülődés ezerrel, készülnek a finomságok, szól a zene, és mindenki rá van hangolódva az Ünnepekre. Közben nyilván nem fogyókúrázunk, ellenben az edzéseinket igyekezzük tartani. Szeptember végén, mikor kezdtük, megkértem V-t, hogy fotózzon le, csakhogy később legyen majd viszonyítani mihez...ha lesz eredmény.  Pár napja poénból lefotózott megint, én meg -bár nem kifejezetten mostanság akartam összehasonlítást végezni- egymás mellé raktam a két képet. És örömmel konstatáltam, hogy látható valami fejlődés, tehát igenis van értelme a dolognak. A program, amit elkezdtem, 20 hónapos, minden hónapban van kis változtatás, hogy ne legyen unalmas. Kíváncsi vagyok, hogy alakul a dolog, mondjuk nyárig bezárólag. Nehéz különben, mert az izmosodás egyben súlynövekedés is, meg körfogatnövekedés is, amit egy valaha komoly túlsúllyal rendelkező embernek nem könnyű megemészteni, de szokás szerint ezt is mentális  tréningnek fogom fel :):)

Fényes tekintettel nézzünk előre az eljövendő évre, kívánom, hogy mindenki lazítson, élvezze az évvégét, és jövő évben teljesüljön minden elképzelés, amit álmodni merünk!

Holnapután Karácsony, nem hiszem hogy addig fogok ide írni, úgyhogy ezennel kívánok minden kedves erre járó olvasónak

NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT, és persze BOLDOG ÚJÉVET!

December

Jé, 20 napja nem írtam....Az az igazság, hogy blogot írni ezerféleképpen lehet, és én ebben nem vagyok valami jó, mert nem tudom pontosan, hogyan is kellene csinálni....de közben meg általában mint ahogy annyi minden másban, ebben is eléggé szembe tudok menni az árral, szóval sokszor gondolok arra, hogy teszek arra, milyen módszerek vagy trendek vannak...én úgy vezetem a blogomat, ahogy jól esik. Végső soron az enyém. Tudom, hogy van, aki leírja, hogy melyik nap mit evett, naplószerűen....tudom, hogy van, aki a mindennapos apró-cseprő történéseit írja le....tudom, hogy v

an aki félévente valamit odatesz....és tudom, hogy vannak szigorúan tematikus blogok is.

Hát az enyém amolyan vegyes felvágott, mert van, hogy sokáig nem írok, és olyan is volt, hogy sok apró mindennapi dolgot írtam ide le. Eleinte azt gondoltam, ez egy fogyásról szóló blog lesz, és ez lesz a téma....mert a személyes dolgaim nem biztos, hogy annyira a világra tartoznak. De ez még akkor volt, amikor azt hittem, rengeteg embert fog érdekelni a történetem, hiszen magam is sok túlsúlyost ismerek, a fogyás állandó kérdés, probléma, téma....és ha egyszer ebben sikert értem el, biztos nagy lesz az érdeklődés. De miután láttam, hogy csak maroknyi ember figyelmét sikerült felkeltenem, így a felelősség sem akkora, és lehet a blogom személyesebb. Nem kell "szakmai"-nak lenni, már ha egyáltalán....

Szóval valahogy így lett szabad-blog a blogom. Nem tartom jónak, ha presszionál az, ha egy ideje nem írtam, és csak azért írok valamit, mert hát már hogy néz ki, hogy milyen régóta nem. A blog története során voltak pillanatok, amikor be akartam zárni, egyszer zárttá is tettem.....ma már azt hiszem,nem annyira érdekel, hogy mennyien olvasnak, és gyakran tekintek erre a blogra úgy, hogy saját magamnak egyfajta "históriásköny"...mert bizony gyakran merülök el az évekkel ezelőtti írásaimban. Az életmód kérdése annyira összetett, és annyira folyamatosan igényli a törődést, hogy kifejezetten hasznosnak találom a visszaolvasást, sokszor merítek erőt belőle, vagy használok fel valamit a régi gondolatokból.

Négy nap múlva Karácsony. Ilyenkor már az ember nem foglalkozik a diétával, hacsak nem vészhelyzet van (szerencsére erről nincs szó)...megy a készülődés ezerrel, lassan megérkeznek a kiröppent gyerekek is innen-onnan. A magam részéről idén azt a taktikát fogom követni, hogy az edzéseimet nem hagyom abba egyáltalán, és ugyan nem diétázok, de azért kerülöm a buta ételeket, és a cukrot is, természetesen. Hamarosan úgyis Január lesz, és akkor lehet együtt a tömegekkel indítani a szokásos fogyós menetet :)

Lassan nyolcadik éve vagyok ebben...és mostanában vettem észre magamon olyat, hogy amikor nem diétázom (így Karácsony környékén mondjuk), és választhatom bármelyik ételt a kínálatból, én valamiért mégis azt választom, amelyik egészségesebb. Szóval valahogy elindult egy olyan változás, mintha az ízlésem formálódna lassan át. Hogy a fehér kenyér nem esik jól....mert vattaszerű, puha...szívesebben eszem barnát, ha már kenyérféle. Lehet, hogy egyszer majd eljutok oda, hogy tényleg nem fogom szeretni azokat az ételeket, amikért valaha rajongtam, és amiktől valószínűsíthetően...elhíztam?

Na és ha igen, akkor ez jó, vagy rossz? A "jó" részre nem térek ki, az egyértelmű. De hogyan lehet rossz? Hát, elveszteni valamit, az rossz. Ha elveszítem azokat a bűnös ételeket, vajon elveszítem azt az élvezetet is, amit okozott a fogyasztásuk? Vagy helyette élvezem az egészséges verziójuk fogyasztását? Vagy az nem olyan? Egyáltalán lehet-e olyan? Egyáltalán létezik-e bármilyen különbség az étkezés okozta öröm faktorok között?

Gyakran van, ha OFF napot tartok, és sok olyan ételt eszem, ami hízlaló, akkor utána nem érzem jól magam. Fáj a hasam-gyomrom, diszkomfort érzetem van. Gondolom ez nyilván anatómia, meg anyagcsere. Nem is bánom, mert ilyenkor mindig arra gondolok, lám, az ember könnyen megszokja a jót. A kontrollált étkezés, a sok mozgás eredménye a normális működés, hogy nem fáj a hasam, hogy nincs probléma egyéb területen sem. És ezt könnyű megszokni.

Szeptember végén kezdtem el egy edzésprogramot. Heti három alkalom van előírva. Így indítottam, aztán lett hogy minden másnap, mostanában majdnem minden nap csinálom. Élvezem. Átmozgató edzés, mell, váll, bicepsz, tricepsz, hát, delta, comb, has. Mindent meg tudok csinálni itthon, eszkábáltam gépeket hozzá, illetve nyúzom a fekpadot, amit 40-edik szülinapomra kaptam a barátaimtól. Ki kellett anno szélesíteni, meg megerősíteni, de okés volt. Mostanra viszont eltört a lábgép része, és több részén látszik, hogy megérett a cserére.

Nagy öröm azt látni, milyen hatással vagyok a gyerekeimre. Mind a három fiam, aki még itthon lakik, elkezdte ugyanazt a programot (nyilván más súlyokkal)...és pár napja a nagyfiam is azt mondta, hogy beiratkozik egy gym-be, mert otthon nem tud rendesen gyúrni, és hát muszáj, merthogy mennyire motiválja az a tény, hogy az apja is edz. Csodálatos, tényleg.

Bár még csak három hónapja csinálom, eddig összesen 39 edzésen vagyok túl, de érezhető a fejlődés. A lehúzást a tizenötkilós pótkerékkel kezdtem, ma már ráteszek még 15-öt, és talán az a legkönnyebb gyakorlatom. Az egykezes áthúzást 9 kilóval indítottam, 3x12, ma 24kg-val csinálom, 4x12. Az egykezes bicepsz is annak idején 6,5 kilós súlyokkal ment, most 13 kilóssal csinálom a 4x12-őt. Napi egy órát vesz igénybe az életemből, utána mindig megeszek egy doboz túrót a fehérje miatt (amíg nyitva van az anabolikus ablak :))

Most a lazítás 12 napja jön, de csak kaja-téren....edzésileg a munka nem áll meg :)

Érintő

A balesetem óta nem ültem biciklire. Lett volna lehetőségem rá, de nem tettem. Miért nem? Azt hiszem, legfőképpen azért nem, mert nem tudom, mit kéne csinálnom: soha többet nem kimerészkedni az útra? Vagy kamerával, túlméretezett lámpákkal, és láthatósági, lehetőleg villogó mellénnyel, szigorúan a sáv közepén haladva? Mostantól csak kerékpárúton, vagy arra kijelölt sávban?

Az első verzió, hogy soha többet, talán szélsőségesen hangzik, de engem meglegyintett a halál szele idén Júniusban...mert utólag rekonstruálva a történteket, kizárólag a szerencsén múlott, hogy éppen nem haladt arra egy szabályosan közlekedő jármű, ami simán átgurulhatott volna rajtam, amint eszméletlenül gurulok át a szembe sáv területére. Tehát annak ellenére, hogy szabályosan, megfelelő helyen haladtam, megfelelő irányba, kivilágítva, rikító sárga dzsekiben, annak ellenére csak a szerencsén múlt, hogy életben maradtam. Tökmindegy, hogy igazam van vagy nincs, ha meghalok, nem? Sajnos tökmindegy, mennyire vagyok elővigyázatos, ha jön egy hülye, aki nem vesz észre. A kerékpárutak szerintem nem arra valók, hogy hosszú túrák alkalmával használjuk őket. Arról nem beszélve, hogy hány helyen van, hogy egyszer csak vége van a kerékpárútnak, mint a botnak, és nincs semmilyen lehetőség sem megállni hol, sem átsorolni valami olyan helyre, ami biztonságos (parkoló, leállósáv, öböl, bármi). A kerékpárutak a véleményem szerint sokkal inkább városon belüli helyváltoztatásra alkalmasak. Ma pont voltam autóval a reggeli dublini csúcsban. Igen, valóban kegyetlen sok bringás van, és egy 50 centis úton jönnek sokszor hárman egymás mellett, de van, hogy az autók között cikáznak, van olyan is, hogy segédmotoros megy a bringaúton. Kész vicc a közlekedés ilyenkor a sok busszal, a hirtelen megszűnő sávokkal, az idióta és arrogáns taxisokkal. Nálam ez a fajta bringázás nem egyenlő azzal, hogy elindulok, és megyek 100 kilométert a vidéki utakon, hegyek-völgyek között. Szóval ez két külön műfaj.

És az a legnagyobb gond talán, hogy az emberek nagy többsége gondolkodik úgy, ahogy a betett képen a hozzászóló is. Hogy a biciklisek menjenek a francba, nem fizetnek útadót, sem biztosítást, pedig a köcsögök használják az utakat és képesek kárt is okozni az autókban. Rátámaszkodik a mocskos kezével, meg fékezésre kényszerít, miközben nem is lenne joga az utakat használni. Meg is érdemlik, ha elütik őket! És nem vicc, tényleg így gondolkodnak az emberek, és ki is mondják. Nem tudom, ez mennyire tipikusan ír attitűd, de ebből a szempontból valahogy élhetőbb országnak tűnik Németország, vagy Hollandia, ahol sokkal, de sokkal normálisabban viszonyulnak azokhoz, akik kerékpárra ülnek.

Persze az élet veszélyes, hiszen kilépünk az utcára, és fejünkre eshet egy cserép, beülünk az autóba, felszállunk egy buszra Az viszont egy opcionális döntés, hogy elmegyek-e biciklizni vagy sem. Lelkileg mindenesetre eléggé megvisel, hiszen a biciklizés nekem nagy segítség volt a súlytartásban. Futni nem tudok az ízületeim miatt (hiába, azért 200 kilósan az 15-20 év nyilván nem múlt el nyomtalanul), másrészt mivel nem műttettem le magamról a felesleget, így az sem valami kellemes futás közben. Az eredetileg sitting-roomként funkcionáló helyiség mára már tényleg kész edzőterem, mert próbálom valahogy a mozgásos részét az életmódnak megoldani itthon, a négy fal között

Mindeközben

Sűrűk a napok. Túl vagyunk néhány fontos napon, ma volt a nagyfiam diplomaátadója Dublinban. Komoly ceremónia, amit esetünkben megelőzött némi alkalomhoz illő ruhavásárlás is, csakmert hogy passzoljunk mindenhogyan az esemény fényéhez :) Elmondhatatlanul büszke vagyok T-ra is, hogy elvégezte Írország legkeményebb egyetemét, a Trinity-t, ráadásul jogi szakon, ráadásul nem az anyanyelvén....szóval ezek nagyon komoly dolgok, tekintve hogy mi azért jöttünk ide el otthonról, hogy a gyerekeinknek nagyobb, jobb sanszot adhassunk az életükhöz....mint ami egyfelől nekünk jutott, másfelől amit valószínűleg szeretett kishazánkban módunkban állt volna biztosítani.

Nagy öröm látni, ahogy szépen haladnak az úton. Érdekes, hogy K. is oda jár, és T és H is ugyanott végzett, szóval minimum 3 gyerekünk biztosan ott szerezte/szerzi a diplomát. Mondtam is a kisebbeknek, hogy akkor családi tradíció lesz nálunk a Trinity-n továbbtanulni :)

Közben megint lecseréltem a laptopom....eszméletlen nagy gonddal keresgéltem anno, hogy milyen legyen...és azt hittem, jó választást csináltam, mikor megvettem az Acer Es15-öst...Intel Core i3 CPU, 8Giga RAM, 1 Tbyte HDD. Nekem nem volt lényeges hogy SSD legyen benne, sem a csúcsproci, mert nem vagyok gamer, csak egy sima felhasználó, aki viszont extrém sok excelt használ....azt gondoltam, hogy az a gép annak ellenére elég lesz nekem, hogy a kijelzője csak 15 incses. Még talán elég is lett volna...ha. Ha nem jön képbe a sok idegesítő körülmény....például hogy a numlock billentyűt hiába nyomom meg, ha a gép lepihen, vagy kikapcsol a képernyő, és újra életre hívom, akkor már nincs megnyomva. Ráadásul nem volt egy árva led sem sem a billentyűn, sem máshol a gépen, ahol láthattam volna a numlock állapotát. Amikor rányomtam a billentyűre, a képernyőn megjelent egy kis ikon pár másodpercre, ennyi. Roppant bosszantó volt, ahogy sok más kis hülyeség is, amik közül sokat betudtam a WIN 10-nek. Eddig Win7-em volt, és szerettem. Az az igazság, hogy ha minden apró igényemet leírnám, és olyan gépet keresnék, ami mindezeket kielégíti, akkor  olyan kétezer euró körül indulna a lista, annyit meg nem szánnék laptopra, ha nem muszáj. Szóval ez is olyan, mint az életmódkeresés: Ott sincs olyan verzió, hogy eszek mint az állat, nem kell mozogni sem, de nem leszek kövér soha, és mindig fitt vagyok. Ilyen nincs. Valamilyen irányba el kell hajolni....másképp nem megy, kivéve ha....mert mindig van kivétel. AZ életmódnál a genetika, a laptopoknál a buxa vastagsága, vagy inkább a fizetési hajlandóság. Szóval lecseréltem egy 17,3 incses HP gépre...mert valamiért a HP-kben hiszek, (annak ellenére, hogy általam nem ismert okból az összes HP gépemen eddig az excelnél nem egy hanem két billentyű egyidejű lenyomásával tudok belépni egy cellába). Igaz, ez lassabb, igaz ebben sincs SSD....igaz a RAM is csak négy giga...és igaz, hogy itt olyan szinten nincs numlock-visszajelzés, hogy semmi a világon, még képernyőn felvillanó ikon sem....viszont megtartja a beállítást, és végre látok eleget a tábláimból....

Haladok az edzéstervemmel is, most fogok váltani a jövő héten a harmadik hónapra...25 edzésen vagyok túl, szeptember végén kezdtem, de volt egy hét szünet, amikor Korfun voltunk V-vel. Érzem magamon a változást, sokkal erősebb vagyok, a mell, a váll és a karizmaim érezhetően növekedtek....majd mérem is valamikor, és akkor számszerűen is láthatom majd....egyenlőre kezdenek kevesek lenni a súlyok. Egykezesből mindenképpen, a kétkezes még oké....

Jön a december, minden fogyni akaró nagy mumusa....nekem ráadásul kapásból szülinappal indul, aztán télapó, és hát a karácsony, pláne itt ahol már december elején mindenhol (nálunk is, naná:)) áll a fa, az utcán csilingelve szólnak a karácsonyi dalok, a shopping centerekben kisgyerek-kórusok mikulássapkákban csengő hangon éneklik a nótákat, és a szénhidrát meg a zsír vastag folyamokban hullámzik le a polcokról. Ilyenkor mereven előretartott fejjel, célirányosan érdemes vásárolni, így talán nem jön szembe annyi kísértés...a sok finom puszedli, marcipán, baklava, és csokoládé képében. De persze egyfelől egyszer élünk, másfelől nem szabad ünneprontónak se lenni, harmadfelől már nem vagyok elhízva sem, negyedfelől ott a Január, ahonnan egész nyárig lehet majd tolni a fogyós diétát, meg az edzéseket, szóval mint annyiszor és annyi helyen már, itt is igencsak árnyalt az összkép.