3000

Tavaly május végén kezdtem el használni a strava programot, haladva a technikával. Szeretem, mert pontos, és analizál is, igaz, volt párszor, hogy lefagyott az alkalmazás, de elenyésző számban. A mai bringázásommal örömmel láttam, hogy átléptem a háromezredik regisztrált kilométert. :)

Nem vagyok egy tipikus biciklis. van a fejemen sisak, meg bringáscuccban vagyok, de nem hajolok rá a koskormányra, és nincs nyolckilós karbonszálas bringám, ami többe kerül, mint egy autó. Nekem hagyományos egyenes kormányom van, és még ezzel is néha megfájdul a nyakam, ha hosszabb távot megyek, pedig magasabb a pozíciója sokkal, mint a koskormánynak. A biciklim egy tizennyolckilós hibrid acélszörny, ami olcsó volt, és amikor a középcsapágyat kicseréltettem, akkor a szakember felhívta a figyelmemet arra, hogy tartsam rajta a szemem a lánctól kezdve a váltón át a csapágyakig mindenen, mert az összes cucc gagyi, ami van rajta.....

Na igen, százvalahány euróért ne várjon sokat az ember. De én nem várok. Én a súlyra úgy tekintek, hogy ha nehezebb, annál jobb, hiszen nagyobb erőt kell kifejtenem a mozgatásához, mintha könnyebb lenne. Különben is csak annak van jogosultsága a bringa túlsúlyára hivatkozni, akinek magának nincs semmi túlsúlya sehol...

Szóval én az a fajta pali vagyok, akinek még ha van is pénze, egyszerűen nem akaródzik többezer eurót invesztálni egy biciklibe. Akkor abból a pénzből elviszem a családot nyaralni. Vagy lecserélek pár bútort. Vagy a kocsit. Vagy mittudomén, de sokmindenre költeném el előbb, mint biciklire. Én nagyon happy vagyok az én kis acélhuszárommal, éshát amint a mellékelt ábra mutatja, már több, mint 3000 kilométert megtettünk együtt, 2015 május 25-e óta.

Mindig vannak kisebb kitűzött céljaim, ilyen volt például a száz kilométer egyszerre. Megvolt, jó volt, de asszem sokszor nem fogok egyszerre ennyit menni. 40-50 kilométer egyszerre kényelmes, kellemes, pont elég. Utána már kezd fájni a hátsóm, a csuklóm, a térdem....hiába, egyrészt már 44 vagyok, másrészt ugyebár nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokáig éltem 200 kilóval, és azt ugyebár nem lehet büntetlenül. Nyilván a csigolyáim, az ízületeim sem felejtenek.

A szinte gyermeki öröm viszont minden alkalommal az enyém, amikor biciklizek. És persze nagyon jó érzés a tudatában lenni annak a képességnek, hogy minden gond nélkül helyet tudok változtatni 100 km-en belül, benzinköltség és autó nélkül is....ha úgy akarom :):):) 

Helyzetjelentés, avagy kísérlet a passzív túlélői státusz elkerülésére

Ismét igen régen nem írtam. Sokminden történt az elmúlt egy hónapban, kicsit feje tetejére állt minden, szerencsére pozitív értelemben. Rokonok voltak nálunk két és fél hétig, így értelemszerűen nem száz százalékosan tudtam foglalkozni a mozgással és az étrenddel. Vagy inkább helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy sokat foglalkoztam ezekkel, de nem dokumentáltam mindent...vagy inkább szinte semmit..Ennek ellenére valahogy sikerült formában maradni, aminek több szempontból is örülök.

Mindig, már sokkal régebben is foglalkoztatott, hogy a sok fogyós történetnek mi a folytatása, hogy mi van a fogyás után...mert szinte minden blog, vagy sztori elenyészik, valahogy eltűnik a süllyesztőben. Vagy ha nem, akkor valamilyen módon életben van tartva...hangosan. Mondjuk az "elkövető" nyit egy konditermet, vagy csinál egy show műsort, vagy valami...a lényeg, hogy aktívan csinálja tovább. De mi van a csendes folytatásokkal? Mi van a passzív túlélőkkel? Ők vajon hogy vannak, mit csinálnak? Hogyan alakult az életük, és hogyan élik a hétköznapjaikat?

A saját dokumentációim szerint a fogyásos történeteknek van egy jellemző irányuk. A fogyási diagramoknak egy nagyon tipikus trendje. Elindul a nagy súlyról, hirtelen lemegy az alacsony tartományba, majd kicsit vissza, és némi hullámzással, de megmarad abban a tartományban, ami nem a folyamat legalja, de elég messze van a kezdetétől is.. Számosítva: Elindultam kétszáz kilóról, lementem 76-ig. Most olyan száz körül ingadozik a súlyom, mindig az aktuális történések/állapotok szerint. Nem tudom, vajon másoknál is ez van-e, vagy csak nálam. Ez egyfelől jó, mert amikor 76 kilós voltam, semmilyen fizikai tevékenységet nem folytattam, és elég siralmas állapotban voltam mind állóképesség, mind erő viszanylatokban. De utána jött a kiteljesedett étrend, és persze a rengeteg mozgás. 

Másfelől hazudnék, ha azt írnám. nem zavar, hogy a legkönnyebb súlyomhoz képest majd' 30 kilóval több vagyok...és igenis rendszeresen szükség van mentális tréningre, hogy tudatosítsam magamban, hogy vannak bizonyos logikus és fizikai szintű dolgok. Mint például, hogy teljesítményt csak megfelelő izomzattal lehet elérni, amihez viszont sportolni, edzeni kell, ami ugyebár tömegnövelés, ami azt eredményezi, hogy a mérleg többet mutat. Ugyanakkor mivel nem operáltattam le magamról a megmaradt cuccot, így az akkor is rajtam van, ha alatta n mennyiségű izom van, és akkor is, ha 2n mennyiségű. Ezáltal tehát az izomnövesztés egyben körfogat-növekedéssel is jár, nemcsak súlynövekedéssel.

Ez persze érthető okfejtés....de tűnhet egyszerű okoskodásnak is, meg magyarázkodásnak is. Életem elmúlt 1-2 évében mindenesetre meghatározó kérdés volt/van bennem, hogy mi a helyesebb út: tartani az alacsony súlyt koplalással, és nem mozgással, vagy "túlsúlyos"-nak lenni, és gyúrni, bringázni, túrázni, szóval: élni valahogy. Igen, a második verzió mellett vagyok általában. Mert akar a fene úgy élni, hogy koplalva...mert ha nincs erőm lebringázni mondjuk 50 km-t, vagy arrébb rakni egy harminckilós követ, akkor olcsó közhellyel élve sovány vigasz, hogy s méretű vagyok.

Ugyanakkor az is tény, hogy a társadalom megint nem segít a dolgon. A ruhaméretek S-M-L-XL kategóriái között sokszor alig van különbség. A mentális készültség pl. itt is elkél, hiszen sokszor XL méretű pólót kell vennem magamnak, holott az S is volt már a nekem megfelelő méret. Egyértelműen le van kommunikálva, hogy kétezer kalória kell egy átlag felnőttnek egy nap. Holott a legtöbb ember (függetlenül attól, kövér-e vagy sovány) ennyit egy szimpla reggeli/ebéd vagy vacsora elfogyasztásakor megeszik. Vagy akár eleszeget az étkezések között is ennyit. Az igazság mindig sokkal bonyolultabb, azt hiszem.