Önmagunk mércéje

Pár napja, mikor még nem szállt el a középcsapágyam, hazafelé tartottam egy visszafogottabb, 60 km-es bringa körből, mikor megelőzött egy másik biciklis. Gyors pillantás a kollégára, és felmértem, hogy profi...drága országúti kerékpár, fullextrás öltözék, és a tempóból valamint a haladási sebességből is lerítt, hogy nyilván nem kezdő a srác. Hazudnék, ha azt írnám, nem kezdtem el jobban tekerni, csakhogy ne hagyjon el olyan gyorsan...de ugyebár nekem nem csúcskategóriás gépem van, megaztán 50 km már mögöttem volt, amit csak megérzek, szóval akárhogy hajtottam, utol nem értem a pasast, de még jónéhány kilométeren át a nyomában tudtam maradni.

Rögtön az jutott eszembe, hogy hány olyan sztorit hallani, hogy valaki azért bukik el, mert mások alapján ítéli meg saját magát. Hogy el sem kezd zongorázni tanulni, mert egyszer meghallgatta mondjuk Rubinsteint játszani. Az élet nagy igazsága, hogy mindig van jobb. És persze rosszabb is. Visszakanyarodtunk tehát a szokásosnak mondható attitűd-kérdéshez. Ami azt jelenti, hogy valójában rajtunk múlik minden. Saját magunkon.

Micsoda meglepetés. A legtöbb önismereti tréning alapja, hogy ide érkezik. Önmagad mércéje légy, sohasem másoké. Csak az számít, hogy magadat le tudd győzni. Sose másokat figyelj, csak magadat, mert te vagy az egyetlen, aki változtatni tud. Te vagy az egyetlen, aki hiteles motivációt tud találni, és te vagy az egyetlen, aki képes megvalósítani a céljaid.