Friday, 3 May 2013

Ezervíz hónap


Egy hónapon át volt az ún. 'ezervíz' szempont szerinti életmódom. Ebben az egy hónapban a következő irányelveket tartottam:
  • Napi két liter szénsavmentes ásványvíz, függetlenül az egyéb elfogyaszott folyadékoktól
  • Napi kalóriaegyenleg átlagértéke maradjon 1000 alatt.
Ezekhez kapcsolódó mozgástevékenységek:
  • Napi átlagosan 4 óra aerob mozgás - szobabicikli, nem egyhuzamban, de minimum félórás intervallumokkal
  • Napi három súlyzós edzés (összesen egykaros bicepsz: 8kg,3x3x20, fekvenyomás 32kg  3x3x20)
Az első hét után 1,2 kg fogyás volt az eredmény, a második és a harmadik héten nem változott semmi. Ekkor kicsit értetlenkedtem, mert konkrétan a programom harmadik hetének a kalóriaátlaga mínuszos volt, azaz ha 2200 kalória körül, sportmentesen tartani kellene a súlyom, akkor sok sporttal, mínuszos egyenleggel jelentős fogyást kellett volna látnom. Mivel mindent dokumentálok, így persze nekiálltam kielemezni, mit is ettem, hol lehet a hiba. Néhány óra vizsgálódás után arra jutottam, hogy ha a kalória nem lehet az oka a nem-fogyásnak, akkor bizony biztosan a sok szénhidrát lesz az. Ezen a bizonyos héten jobbára gyümölcsöt, zöldséget, barna kenyeret, light krémsajtot fogyasztottam, ami jellemzően sok szénhidrátot tartalmaz. Mivel rendelkezésre álltak az adatok, nekiálltam, és kiszámoltam, mennyi az annyi. 369 jött ki. Átlagosan naponta ennyi CH-t ettem, ráadásul ebből az oroszlánrészt este, lefekvés előtt. Dinnye, alma, sárgarépa, és pár sajtkrémes szendvics formájában. Kalóriailag oké volt minden, sőt....nemhogy ezer, de nulla alatt voltam, de mégsem fogytam. Nem lehet más oka, gondoltam, csak a sok szénhidrát. 
Az utolsó hetet hát máshogy találtam ki. Igyekeztem minél kevesebb szénhidrátot fogyasztani. A negyedik héten a napi ch átlagom 88 gramm volt. A kalóriaegyenlegem 851 lett, azaz tartottam az "ezervíz" irányt....ezzel kapcsolatosan néhány szó kikívánkozik belőlem.

Szóval megtudtam, hogy a CH nagyon fontos az emberi szervezetnek, de ha nem kap külön ilyet, akkor csinál magának. Ha a lipolízis, azaz a zsírbontás folyamata megindul, akkor a zsírtárolókban eltárolt zsírokat alakítja át. Végső soron a kevés CH bevitelnek ez lenne a lényege, hogy beinduljon a felhalmozott zsírkészletek eltüzelése.Csakhogy amiben nincs CH, abban általában sok a zsír.....a sok zsír pedig sok kalória. Ha nem írtam volna minden egyes megevett ételt, nyilván nem tép szét az ideg izgatom magam, hiszen nem látom....de én ugye kalóriszámolással fogytam le több mint 100 kilót. Minden erőfeszítésemre szükség volt a negyedik héten, hogy ne hagyjam abba az egészet, látva, hogy volt olyan nap, amikor 4ezernél is több kalóriát ettem meg, miközben visszafogtam magam....arra törekedtem, hogy a hét átlag CH egyenlege 100 alatt maradjon. Volt olyan nap, hogy elszaladt a ló, olyan szitu vot, hogy sok CH-t ettem..260-at, de olyan napom is volt, hogy mindössze 27 gramm CH lett a nap végére az eredmény. Végül sikerült 88-as számnál megállni. Ennyi lett a negyedik hét napi CH átlagértéke.Közben meglepő dolgokra jöttem rá. Pl.
  •  arra, hogy ha egy étcsokoládé 85% kakótartalommal bír minimum, akkor nem magasabb a CH értéke 21-nél.
  • arra, hogy egy doboz tictac 18gramm, és szinte 100% CH, azaz a dobozban lévő cca.40 szemet nézve két kis bogyó 1 gr. CH. Nem tűnik soknak, de ez pontosan annyi, mint pl.  kettő és fél füstölt frankfurti virsliben...
  • Korábban valamiért azt gondoltam, hogy a gomba kalóriaértéke 40-es, de menet közben kiderült, hogy csak 22
  • minél "lightabb" egy készített termék, annál több a relatív CH tartalma. (megfigyelésem alapján)
Van egy néhány olyan étel, ami eleget tesz annak, hogy kevés benne a CH, a zsír, és a kalória is. Nem sok sajnos. De van. hevenyészve megrajzoltam egy ábrát, csakhogy tisztábban lássak.


A két heti számadatokat egy képen összegzem. Világosan látszik, hogy annak ellenére, hogy a negyedik héten többet ettem, kevesebbet mozogtam, mégis lett fogyás....mi más lehet az ok, mint a csökkentett CH...?


Tehát egyenlőre úgy néz ki, működik. Valami olyan stratégia alakul ki a fejemben, ami a szokásos....nem meglepő...középútra hajaz. Az Atkins-féle 20 gr CH-t túlzásnak tartom, de a 100-200 közti értéknek jónak kell lennie. Különösen, ha nem egyszerre nyomjuk be, hanem a cukorbetegek diétájához hasonlatosan, pl 60 grammnál nem többet egy alkalommal. Mellette ha figyeljük, hogy nagyon ne szálljunk el kalóriailag, szerintem simán kialakítható egy olyan étrend, ami mondjuk napi 1-2 óra mozgással, bőséges, de tudatosan összeállított étrenddel képes produkálni a súlytartást. 


8 comments:

  1. Elnézést, a "törvényen kivülieken" hangosan felnyerítettem....bocsi.:):)
    Az okfejtés a szokásos by Alan, tehát tetszik. :)

    ReplyDelete
  2. Köszi Lazac! :) Na ja, az oda beírt ételeket sehova sem lehet beilleszteni, ha egészséges étrendről beszélünk...ennek ellenére részei az életünknek....nem baj az, csak módjával kell(ene) fogyasztani....egy-egy alkalommal lehet "helyet csinálni" a feketelistás "törvényen kívüliek"-nek is LOL

    ReplyDelete
  3. Szia Alan!
    Nem a sok mozgással van a baj? Amíg nem mozogtál,többet fogytál!
    Meg az izomnövelés is súlygyarapodáshoz vezet.
    Tibi

    ReplyDelete
  4. Szia Tibi,

    Szerintem a mozgás akkor lehet túl sok, ha mellette nem megy be elég tápanyag. Háromezer kalória elég ahhoz bőven (szerintem) hogy ne pánikoljon a szervezet. Az izomnövelés jogos, a karom és a mellkörfogatom szignifikánsan nagyobb lett a súlyzós edzésektől. Mondjuk ezt nem bánom :)

    ReplyDelete
  5. Mikor kezdted ezt az Ezervizet? (Próbáltam visszakeresni, de nem találtam, csak azt, hogy "folytatom az ezervíz kúrát". Mi volt az apropója? Jöttek vissza kilók, vagy?

    (Most én is éppen fogyok, szép tudatosan és megfontoltan (nem éhezve), 71-ről indultam, eredetileg 65 volt a cél (már 64 alatt járok!), de a pilates edzőm is javasolta, hogy kicsit lejjebb menjek, hogy utána szabadjon pár kilónak visszajönni. Bár tudom, hogy ez neked nevetségesnek tűnik, hogy valakinek 5-6 kiló túlsúly sok (bár ha elmondom, hogy ez mind fél év alatt jött fel, akkor talán más a kép), de már most foglalkoztat az, hogy meg fogok-e tudni állni, mondjuk 60-62-nél (mert voltam én már 2 gyerek után 58 is, akkor a férjem szólt rám, hogy ez már nem szép, bár nekem tetszett), és utána hogyan találom meg a megfelelő étrenddel, amivel a 64-65 tartható. Szóval nézegetem a súlytartó posztjaidat szorgalmasan.)

    ReplyDelete
  6. Március elején. Hogy miért? Mert az általam meghatározott 95 kilós plafont majdnem elértem. Nehéz, mert mikor abbahagytam a fogyókúrát, 75 kilós voltam. Ez ha a bőrt levonom, kábé 63 kilós súlynak felel meg a 185 cm-es magasságomhoz. Mit mondjak, bizonyos helyzetekben már-már anorexiásnak tűntem. Ekkor elkezdtem a mozgást. Súlyzóztam, és gyakorlatokat csináltam. És elkezdtem emelni a fogyasztott kalóriák számát. Nyilván törvényszerű, hogy ahog a szervezetem magához tért, a súlyom is több lett. Közben elkezdtem futni és biciklizni, meg teniszezni is. Beszereztem szobabringát, evezőpadot, később lett egy fekvenyomópadom is. Húzódzkodni kezdtem, elkezdtem a fegyencedzést. Csakhogy az izomnövekedés egyben is tömegnövekedés, ezért elég nehéz megmondani a többletről, hogy ez most zsír vagy izom. A hagyományos testzsírmérés nem működik, mert "slightly" oversized a bőröm....tehát a csippentős módszer nem nyerő. Ezért meghatároztam magamnak egy plafont, a 95 kg.-t. Azt mondtam, e fölé nem megyek semmiképpen.
    Menet közben többször és többféleképpen tettem kísérletet arra, hogy egészséges, nem hízlaló étrendet alakítsak ki DOKUMENTÁLÁS NÉLKÜL....na ez nem ment. Csak akkor tudom kézben tartani egyenlőre a dolgot, ha látom....aztán most bejött még ez a CH vonal is....csakhogy ne legyen unalmas az élet. Szerencsére a 75 kilós önmagamhoz képest nagyon sok olyan általam mért helyen lett nagyobb a testkörfogatom, ami bizonyosan nem zsír (bicepsz, alkar, comb, mellkas...)
    A súlytartásos rész úgy gondolom, lényegesen összetetteb, mint a fogyás, mert ide személyre szabott stratégia kell, mindenkinél más és más...sok idő, türelem, és energia, mire valaki ki tudja dolgozni a saját magára megfelelő "algoritmust" :)

    ReplyDelete
  7. Köszi szépen a választ! Ez a CH nagyon izgalmas, bár nem tudom, lenne-e energiám ezzel foglalkozni. Itthon ugyebár nincs rajta a cimkéken ilyesmi, néha még a kalória sem!

    Amúgy hány szett ruhatárad van? Nekem van jópár méret, mivel a sok várandósság miatt nem-pocakosan is 42 és 38 között ingadoztam, mármint nem szó szerint, mert 42 és 38 is rövid ideig voltam mindig, de mégis. A ruhákon szoktam "mérni". Akkor estem pánikba, amikor a 42-es már nem állt szépen. Simán rámjött, de feszült a fenekemen, stb.
    Azt hiszem a célom az, hogy dokumentálás és folyamatos mérlegelés nélkül be tudjak állni 40-es méretre, de hogy ezt hogy fogom elérni, ez még kérdés. :-) :-) (A mérleget hamarosan (1-2 hónap, max.) szeretném elpakolni, nem szeretném, hogy Abigél (12) azt lássa, hogy folyamatosan arra pattogok.)
    Lehet, hogy Verbénát kéne megkérdeznem súlytartással kapcsolatban?

    ReplyDelete
  8. Amikor folyamatosan fogytam, sok új ruhát kellett vásárolni, sőt, voltak olyanok is, amiket egyszer sem tudtam felvenni, mert mire eljött volna az alkalom, kifogytam :) Viszont most ugyanazokat a ruhákat hordom, már jó egy éve....amikor extrém sovány voltam (75kg), akkor 30-as méretű nadrág kellett, de nem sokkal utána áttértem a 32-34 es méretre, persze itt is ugye ahány márka, annyi féle számozás. Van ugyanolyan méretű nadrágom a Tommy Hilfigertől, ami 30-as, és a Calvin Klein-től ami 34-es...LOL. De szerencsére a ruhaméretem nem változott. Nagyon sok cucc el van csomagolva, mert kidobni nem akartam, de valszeg soha sem fogom felvenni őket.
    Szerintem egyébként nincs abban rossz, ha a gyerek azt látja, hogy felnőttként az ember rendszeresen rááll a mérlegre...kontroll. Jó üzenete van, hiszen az élet egyéb területein is elég veszélyes, ha nincs visszacsatolás és kontroll. Én megfogadtam, hogy minden héten ráállok a mérlegre, és lejegyzem, amit mutat. Azt hiszem e nélkül nehéz lenne nagyon :)

    ReplyDelete