Időközben...

 

Már nem is szabadkozom - sem mások, sem önmagam előtt - hogy miért nem írtam több mint 3 hónapja egy kukkot sem. Sosem tudom eldönteni, ez a blog most rólam szól, vagy a lefogyásról, vagy az életmódról....persze csak az ökör konstans, minden változik, ahogy megy az idő, szóval talán erre a felvetésre nincs is egzakt válasz. De azért szokott foglalkoztatni, mert ha az életmódváltás, fogyás a téma, akkor ugye nincs helye a személyes dolgoknak....másfelől meg végülis ez az én blogom, még szép hogy rólam szól. Nem? De.

Megvolt Áprilisban az esküvő a nagylányunknak, 

minden nagyon szuper volt, nyilván ilyenkor az ember nem azzal foglalkozik, hogy mit egyen meg mennyit sportoljon. Illetve nyilván egy életmód-vitel az valami rugalmasan alkalmazkodó valami, ami az ember életritmusához, rutinjáhz idomul. Ha fordítva van, mármint hogy az életmódomhoz idomítom a rutinomat, az szerintem nem jó. Gondolok arra, hogy valaki annyira fanatikus, hogy jöhet bármi, márpedig ő nem enged pl. abból, hogy százmillió kilométert lefut minden reggel...vagy hogy salátán kívül akkor sem eszik soha emmit, ha cigánygyerekek potyognak az égből....szóval szerintem az nem jó. Hanem az a jó, hogy van egy megszokott élet, vannak a hétköznapok, amikor az ember a mindennapi teendőibe beiktatja a mozgást, a sportot, és a mindennapi "eendőibe" pedig azokat az ételeket, amikről azt gondolja, hogy segítik a céljait.

És amikor nem a mindennapok jönnek, akkor lazít. Sokszor írtam má erről, mert ez gyakran jár a fejemben. Hogy meg kell találni az egyensúlyt a mindennapok és az "off" napok között. De persze van olyan, hogy nagyon sok esemény van, és ha mindegyiknél kioffoljuk magunkat, akkor a végén odalesz az egész erőlködés.

Nyilván nem gondolhatom, hogy hat gyerekkel majd lassú és eseménytelen élet van....szóval meglehet, hogy csiszolnom kell a dolgokon....értem ezalatt, hogy a lazítás se olyan legyen, hogy most aztán mindent is lehet (enni) és semmit sem kell (mozogni)....hanem valahogy össze kell hangolni a dolgokat.

Ha már események: Nagyszülők leszünk, Hannáéknál jön a baba, már tudjuk, hogy kislány lesz, és december elején fog megszületni várhatóan. Naná, hogy ott leszünk, már megvettük a repülőjegyeket, és intéztünk szabadságot, is, a karácsony előtti két hetet Németországban fogjuk tölteni, merthogy Hannáék ott élnek. A lakásuk nagyon kicsi, úgyhogy szállodázni fogunk, de azért talán részt tudunk vállalni az első napok teendőiben.  

Visszaugorva a jelenre: most értünk haza a nyaralásból, ezúttal Franciaország volt a cél, eredetileg Normandia-Párizs volt a terv a fiúkkal.....de a forrongások-gyújtogatások miatt töröltük ezt a részt. Aztán az időjárás előrejelzés miatt a normandiai szakaszt is módosítottuk, lecsökkentettük 2 napra, hogy azért a lényeges dolgokat meg tudjuk mutatni a srácoknak, és lejjebb ereszkedtünk La rochelle-ig, ahol már elfogadható volt az időjárás. A jó öreg saját kocsival mentünk, a hosszú komppal....nem volt egy nagy élmény, mármint nekem....odafelé beállt a derekam, de nem kicsit...még az ülés is fájdalmas volt, egy kínszenvedés volt az egész. Nem tudom mitől, gondolom a parányi kabin miniatűr fürdője sem segített benne....meg nyilván a 200 kilós életemnek az eredménye, hogy szar a gerincem, mit várhatnék, nyilván...mindegy, valahogy sikerült kimozgatni, meg persze vittünk fájdalomcsillapítót, úgyhogy valamelyest rendbejött. A hazaúton vizont megkaptuk az "Anthony" nevű vihart, úgyhogy az egész hajó hánykolódott az úton....és bár én nem szoktam tengeribeteg lenni, de ezúttal nagyon szarul voltam végig....

De persze a nyaralás jól sikerült, élménydús volt, élveztük. Most jöhet a fogyókúra, mert ilyenkor úgy szaladnak felfelé a kilók, mintha muszáj lenne. Bringázás csak módjával volt eddig ebben az évben, minden idők legcsapadékosabb nyarán vagyunk lassan túl itt Írországban. Elképesztően rossz az idő, úgyhogy leginkább indoor bringázást tudok beiktatni, de végülis mindegy, a lényeg, hogy valami legyen.

Hát nagyjából ezek vannak mostanság, teszek be képet, hogy legyen friss, aktuális....aztán majd jövök valamikor :)

A múló idő diadala

 

Belefutottam újabb (nekem legalábbis mindenképpen újabb) blogokba, sztorikba....sikersztorikba. Óriási fogyásokba, friss, nagy lendülettel indított életmódváltási "kócsingolásokba".....motivációs szövegekbe, nagy igazságokba...látok másokat, akiknek szintén sikerült nagy súlyoktól megválni.

Média-megjelenések, előadások, oldalak, blogok, de most már ez a többedik alkalom, amikor azt látom, hogy van egy forgatókönyv:

• kövér valaki, (jó esetben azért nem akárki, legyen vagy ismert, vagy gazdag)....
• durván lefogy...mondjuk beszéljünk nagy számokról....200kilóról 100-ra, kb mint én.
• Megvilágosodik, és rájön, hogy másoknak utat akar mutatni, 
• Megfordul a fejében, hogy ebből lehetne valami bizniszt csinálni, hiszen mennyi kövér ember van, és hát ő tudja a csít - hiszen hogy lefogyott
• Elindít valamilyen dolgot, lett-légyen az életmód tanácsadás, kócskodás, valami táplálékkiegszítő forgalmazása, étrend-szolgáltatás, fogyi-tábor működtetés, blog-közösségi csoportok, oldalak létrehozása....bármi ami alkalmas arra, hogy profitot termeljen
• Pár hónaptól néhány évig tart a dolog (pénz, kitartás, ismertség és kapcsolatok függvénye)
• Az illető etűnik, és nem hallani felőle többé.

Nyilván van kivétel, de konkrétan én pl. olyan kivételt tudok, ahol az első két pont nem játszik, vagyis az illető sosem volt kövér, viszont az ország egyik legismertebb filmes figurájának a partnereként egész jól elboldogult ezzel, ma meg már egyensen üzleti fenoménként van aposztrofálva....

Igen, sajnos ez sokszor megtörténik, hogy mondjuk egy híres celeb, -mondjuk legyen filmsztár- gyereket szül, és akkor gyorsan mesekönyvet ad ki, meg gyereknevelési tanácsokat osztogat, hiszen nyilván ő akkora személyiség, hogy az ő tapasztalatai meg konzekvenciái azok sokkal érdekesebbek, mint egy átlagemberé.

Szerintem meg ez is olyan dolog, hogy stációk vannak, amiken az ember keresztülmegy. Úgy értem, az az ember, aki sokat lefogyott. A fogyás végén ott áll az ember, soványan, úgy érzi övé a világ....arrogánsan oktat ki adott esetben mindenkit, és a legtöbb dolgot amit mond, komolyan is gondolja. Fürdik az élményben, és mindenki el van ájulva a környezetében az eredménytől, amit elért. Úgy érzi, megtalálta a Szent Grált.

De ugye tudjuk, hogy minden skoda csoda három napig tart. Megszokja a környezet, hogy mi a helyzet, és ő maga is visszasimul a hétköznapokba....és akkor jön egy másfajta probléma, ami sokkal összetettebb, mint  lefogyás, hiszen ahhoz "csak" elég nem enni. Ja, tudom, hogy az a "csak" kurva nehéz....de legalább nem kell rajta gondolkodni: nincs kaja, és kész. Fogysz. 

Viszont ebben a szakaszban ki kell(ene) alakítani egy olyan életet, ami élhető, élvezhető, kivitelezhető, fenntartható, és képes megadni az embernek mindazt ami nélkül lehet élni, de nem érdemes. Mire gondolok? Hát az evésre. Ami örömforrás, mindamellett, hogy létszükséglet is. A kevés kézzelfogható, sokak számára elérhető, sokféleképpen megélhető öröm forrásainak az egyike. És aki szeret enni, szeret főzni, sütni, alkotni....annak nem élet egy olyan élet, ahol ezek a dolgok nem léteznek.

Ebben a szakaszban stratégia kell. Összehangolt, több fronton működni képes, egyfajta szimfónia....aminek része a mozgás, része az evés, része az életöröm, része az egészség, része a tudatosság, része a lazítás is. 

Szerintem az olyan súlyos elhízott emberek, mint én is voltam, sosem maradnak soványak. Megélhetik a soványságot, de hosszú távon nem megy a dolog. Akkor mi az alternatíva? Szerintem egy olyan kövérség, ami élhető.

Ami mellett egészséges vagy, ami melett fitt vagy, ami mellett helyesen étkezel, nem mérgezed magad, ami mellett nem vagy korlátozva semmi fontos dologban, és ami mellett néha belefér egy hamburger is vagy egy tábla csoki. Amit én itt a blogomon jellemzően "szalonkövérségnek" szoktam írni. 

A túlsúly ott van, mert hiába műtteted le magadról, az idő folyamán, amikor a kilók elindulnak visszafelé, lesz majd megint plusz bőr, meg plusz zsírcella. Szerintem életünk végéig úgy élni, hogy koplalunk, nem lehet....a víz alá merülve elvagyunk egy ideig, de néha fel kell jönni levegőért, mert megfulladunk. Ha nem jövünk fel, akkor végünk van.

Nekem az elmúlt 10 évben biztosan erről szólt minden erőfeszítésem, hogy kidolgozzak egy olyan stratégiát, ami számomra élhető. Ami mellett nem érzem magam áldozatnak, ami mellett erős lehetek, fitt, jó lehet az állóképességem, és a véreredményeim...ami mellett nem kell éheznem, csak megválogatom, mit eszek...és ami mellett időnként feljöhetek "levegőt is venni".

Sok módszerrel kísérleteztem, és mindent dokumentálok....és vannak olyan próbálkozásaim, amiket pár éve kudarcként ítéltem meg, de újra nézve a számokat és a trendeket, ma már nem mondanám kudarcnak. Dehát így múlik az idő, az ember öregebb, bölcsebb lesz, változik a világ, és változik az attitűd is. Nyilván.

Azt nagyon sajnálom, hogy azokról az emberekről olyan keveset lehet tudni, akik nem most fogytak le, hanem 5-10-15 éve....mert az ő tapasztalataik lennének csak az igazán sokat érő tapasztalatok, amikből lehetne tanulni. Hogy mi azok a dolgok, amik pár év távlatából módosíthatják a sikeres stratégiát. Mi az, amiken visszanézve változtatni kéne, mi működött és mi nem.

Mik azok a hosszútávú megoldások, amik túlmutatnak az evidens igazságokon, amiket a frissen lefogyottak olyan magabiztosan, és sokszor arrogánsan hangoztatnak (velem együtt természetesen). Lefogyás után 10-15 évvel az ember azért visszavesz az arcából is, és van mögötte iszonyat sok tapasztalat, ami nemcsak a tényszerű dolgokra korlátozódik, hanem bizony az érzelmi vonalra is. 

Mert a világon nemcsak kalória meg szénhidrát van, meg napi egyenleg...hanem vannak érzelmi krízisek, életválságok, hangulatok, és legfőképp van  múló idő is, ami összességében véve úgyis a legmeghatározóbb lesz az élet folyamán.

A gyere együtt sztori - az én szemszögömből

 Ha jól emlékszem, valamelyik blogolvasóm "mutatott be minket egymásnak" a V. Zolival, aki  szintén nagy mennyiségű többletsúlytól szabadult meg, ahogy én is. Neki volt egy fb. oldala, ahol írt rólam is, és én is olvasgattam, amiket ő oda felrakott. Aztán egyszercsak felhívott, és kvázi nekem adta az oldalt, mondván, hogy régóta olvassa a blogomat, és megfelelő embernek tart arra, hogy én csináljam tovább az oldalt, ő egyébként sem érzi magát hitelesnek, mert visszamászott pár kiló rá, és úgy érzi, így már nincs értelme tovább csinálni. Eleinte azért mindketten tevékenykedtünk az oldalon, aztán később már csak én. Zoli el is hagyta a fb-ot teljesen.

Annak idején - jó pár évvel ezelőtt - teljes lelkesedéssel neki is álltam a dolognak, és mindenféle dologról írogattam.....cikkeket fordítottam le az aktuális témákról....kérdéseket feszegettem, poénokat tettem fel, stb. A közel tízezres létszám ellenére jó esetben pár tíz reakció érkezett, és jellemzően a nagyobb lélegzetvételű, komolyabb dolgokra szinte semmi, a cinikus, vicces mémekre több. Aztán valamit akartam csinálni - talán valami szavazásfélét- és rádöbbentem, hogy igazából nem is én vagyok az oldal gazdája, hanem még mindig a Zoli, és bizonyos dolgokhoz továbbra is csak neki van jogköre. Az évek előrehaladtával alábbhagyott a lelkesedésem, egyre ritkábban posztoltam fel dolgokat, majd 1-2 éve teljesen le is álltam az egésszel. Nyilván nem hat túl motiválóan az emberre, ha egy tízezres tömegből 5-6 reakciót tud kiváltani.

Aztán nemrég a facebook oldal értesített, hogy akkor eltávolítják az oldalt. Ha nem értek egyet, jelezzem. Felvettem a kapcsolatot Zolival, és kérdeztem mi legyen: hagyjuk veszni, csináljuk tovább, vagy ő teljesen kiszáll, akkor viszont adja nekem a teljes jogkört, és lépjen hátra. Ez utóbbi lett végül, Zoli kedvesen még egyszer sok sikert kívánt, és így én lettem az oldal 100%-os tulaja. Újult erővel álltam neki a "tartalomgyártásnak"....bár szembesütem vele, hogy az oldal kedvelői túlnyomó részének ez a Zoli oldala, és azt sem tudják, én egyáltalán ki vagyok. Közben a fb is változott, és kiderült, hogy mivel ez egy oldal, és nem csoport, így a tagok nem is kezdeményezhetnek társalgást, ergo teljes mértékben rám van bízva a tevékenykedés. Viszont én továbbra sem tudtam pár lelkes-kedves tagon kívül szélesebb körben kommunikálni. Egy-egy szarkasztikus mém óriási sikernek örvendett, de az eredeti célunk: ti. hogy együtt, összefogva, egymást támogatva segíteni tudjuk az életmódváltással kapcsolatosan felmerülő problémák megoldását.....az nem.

Ekkor gondoltam arra, hogy szervezek egy csoportot az oldal kedvelőiből/követőiből, és jöjjön létre egy esetleg kisebb taglétszámú, de aktívabb közösség, ahol nemcsak én, hanem bárki kezdeményezhet akármilyen tevékenységet. Rakhat fel tartalmat, kérdezhet, mesélhet, megoszthat élményeket....sikereket, kudarcokat. És mivel zárt csoport, így nem láthatja akárki, mint az oldalon feltett dolgokat. Az oldalon való kihirdetést követően még néhányszáz extra meghívót is szétküldtem...és elindult a csoport.

Pár héttel az indulás után jelenleg 83 tagja van a csoportnak, és az én üdvözletem, és 5-6 indító posztomon kívül senki semmilyen tevékenységet nem mutatott eddig. Igaz, még csak 18 napja él a csoport, de valami azt súgja, ez sem fog működni. Igazából nem értem a miérteket.....de elfogadom, és vagyok annyira racionális, hogy ami nem megy, azt ne erőltessem. Azért ezek elég idő- és energiaigényes dolgok, és bár szerettem volna, hogy létrejöjjön egy közösség, és mindannyian képesek legyünk profitálni egymás élményeiből....de nem szeretnék irreálisan sok energiát beletenni úgy, hogy közben szinte mérhetetlenül alacsony a hatásfok.

Életjel

 Valószínűleg negatív rekord, hogy december óta nem írtam, február közepe van. 

Alapvetően persze sokminden történt, de nem azokon a frontokon, amiről ugyebár ez a blog szól. A fogyás-súlytartás-életmód.....az kábé változatlan. Én továbbra is csinálom a délután négyig nem eszem, utána is csak természetes ételeket, és a napi 1 óra minimális edzés...ezt tartom minimum 5 napon egy héten...és nagyjából azt is kapom, amit vártam ettől....

Közben elmúltak az ünnepek, és rohannak a napok előre, közeleg H és D esküvője, amivel kapcsolatban nagyon sokminden merül fel.....gondolatok, kérdések, új ruhák vásárlása, szervezkedés....satöbbi. Közben a nagynénémről kiderült hogy rákos....a nagynénémről, akit gyakorlatilg anyámként szeretek/szeretünk....és akinek eddig semmi baja sem volt, most viszont közölték vele, hogy áttétes rákja van. Ez olyan dolog, hogy egyszerűen elfogy a levegő...és megáll minden az ember körül. Ugyanakkor persze az Élet vastagon tesz mindenre, és csak megy tovább.

Közben forog a kerék....vizsgázik az autó, jönnek a szülinapok a srácoknak, öregszik a kutya....konzulátuson hosszabbítjuk az útleveleinket.....egyszóval zajlik az élet, mint rendesen.

Étrendemről túl sok mindent nem tudok írni....szokásos: alma, sajt, néha egy kis általam gyártott mogyoróvaj.....csirke, ha épp úgy adódik, zöldségekkel, néha saláta....hétvégeken esetleg egy-egy teljes kiőrlésű wrap-toast.....ketchup-öt már idejét sem tudom mikor ettem utoljára, majonézt én gyártom továbbra is....túró is van, de csak ha lengyel bolt felé járunk.

Nagyjából ennyi.