Úgy látszik, mostanában a havi egy bejegyzés játszik. Végül is nem baj, valahogy nem az én műfajom, hogy apró kis jelentéktelen semmiségekről írjak...próbáltam, de egyszerűen nem az én világom. Legalábbis ez a blog nem afféle mindennapi csevegős, mi történt velem blog.....vagy mit-ettem ma blog...
Inkább a lefogyás, majd a súlytartás és életmód témakörökben lévő nehézségek megéléséről szól. Ételekről, kísérletekről, sikerekről, kudarcokról. Meg egy csomó lelki folyamatról. Az, hogy mostanában ritkán írok ide, azt hiszem azért van, mert egyrészt nagyjából kialakult rutin szerint élek, ami sok újat vagy változatosságot nem hoz, másrészt az elmúlt lassan 12 évben már annyi mindent körbejártam, hogy igen ritkán jutok új következtetésre, vagy sikerül valami új receptet kikísérletezni.
Vagy, hogy folytassam a sort, új (akár csak vélt) igazságokat feltárni. A kerék forog, ahogy szoktam írni, és csodák nincsenek (éljenek a közhelyek)....és hát belátom, hogy kevés vagyok nagyon sok dologhoz. Nem értem az anyagcsere folyamatokat például....ami egyébként ironikus, mert meggyőződésem, hogy az átlagembernél sokkal többet tudok a témáról....(és magamat is átlagembernek sorolom mondjuk 15 évvel ezelőttről....sőt) mégis minél több mindent megértek, annál világosabbá válik, hogy mennyire messze vagyok meg attól, hogy a valóságnak csak megsejtsem a mibenlétét.
Közben az egyik gyerekem végzett immunológus lett, a másik hamarosan végzős mikrobiológus, és rengeteget beszélgetek velük is, többek között pont az anyagcsere folyamatok, vagy akár az endokrin folyamatok kapcsán. Mondhatni képben vagyok sok új kutatással, ami különböző terápiákat, módszertanokat kísérleteznek ki, vagy tárnak fel....és sajnos megvan a véleményem a világ folyásáról is, már ami ami az anyagi érdekeket, a hatalomvágyat, és a nagybetűs áramlatokat illeti.
Szóval, hogy visszakanyarodjak: nincsenek csodák. Vagy ha vannak, akkor az átlagember részére nemigen elérhetők. Nekünk megmarad a jó öreg tapasztaláson alapuló, primitív módszertan. Ismerjük meg magunkat, a testünket, tapasztaljuk ki az anyagcserénket...lássuk meg, milyen makronutriensek mekkora mennyiségben milyen irányba tolnak....és akkor el tudunk érni egyfajta élhető, fenntartható állapotot.
Az egy másik kérdés, hogy ez az állapot minket kielégít-e vagy sem. Mert az ideálistól igen messze lévő tyúkszaros kis életünk azért eléggé befolyásolja nemcsak a pszichénket, de az attitűdünket is. Borzasztó összetett dolgoknak látom ezeket, és azt hiszem ezért hiszek abban, hogy nincs mindenki számára ugyanolyan hatásos módszertan, mert mindenki más és más. Ha már egyszer az ujjlenyomatunk, a DNS-ünk...mind mind egyedi, nyilván a mikrobiomra meg az anyagcserére is vonatkozhat ugyanez az egyediség.
Az embert általában eléggé meghatároz a rutinja. A szokásai, a beidegződések, a napi tennivalói, a cirkadián ritmusa. Az egész élete ritmusban van a környezetével, ami függ a lehetőségeitől, a körülményeitől, a potenciáljától....ami kapcsolatban áll a benne élő organizmusokkal, ami hormonokkal együtt alapvetően befolyásolja a testben zajló folyamatokat, így a testsúly, a testkép egy folyamatosan mozgásban lévő állapot, ami egyébként alapjaiban nyilván - megintcsak egyedileg- a génjeinkbe van kódolva.
Magamról: a szénhidrátszámolós próbálkozásomat végül kudarcként könyveltem el....majd' 3 hónap alatt 3 kiló fogyás az nekem nem jó eredmény...pedig átlagolva 65gr szénhidrátot ettem naponta, ami rendkívül kevés. Úgyhogy visszatértem a kalóriaszámoláshoz, de igyekszem továbbra sem fogyasztani feldolgozott cuccokat, már amennyire lehet. Nem lehet teljes mértékben sajnos, illetve lehetne, de nincs hozzá meg a lehetőségem, így csak a nagyon tipikus feldolgozott dolgokat száműztem, mint a virslifélék, a szalámik, és így tovább. Nyilván nem lehet teljesen kiiktatni, de legalább ne legyen része a mindennapoknak, már az is valami.
Érdekes, az első héten, amikor átváltottam a szénhidrátszámolásról a kalóriaszámolásra, majdnem annyit fogytam, mint előzőleg a három hónap alatt (2,9 kg) Átlagosan napi 1200 kalória körül ettem, és napi 80 percet töltöttem edzéssel, zömmel kardió. Most közeledik az évvége, ilyenkor nyilván "offos" az ember, de január elejétől folytatom tovább a kalóriázást, mert úgy tűnik nekem ez jön be. Életemben először csináltam egy egész éves súly-alakulási tervet, két lehetséges forgatókönyvet fetételezve. Az egyik az alapeset, a másik az, ha sikerül kicsit jobban teljesíteni. A cél, hogy 2022 évvégére legalább 10 kilóval kevesebb legyek, mint most.
Amúgy túl nagy jelentősége nincs, olyan szempontból, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy lássam azt, amit sokszor itt a blogon is leírtam párszor: nagyjából senkit nem érdekel, hogy hány kiló vagy, meg hogy nézel ki. Két ember van, akinek ez fontos lehet: te magad , és a partnered. Jó esetben a partner elfogult, és szeret téged így is, meg úgyis. Ezért saját magadnak kell objektívnek és racionálisnak lenni. Ez persze nem mindig könnyű, de egyáltalán nem kivitelezhetetlen.
