Az eldöntött boldogság

Annyi ember él annyiféleképpen. Sokan nem elégedettek, tele vannak problémákkal, leküzdésre váró, reménytelennek tűnő akadályokkal, és bár senki sem tudhatja a jövőt, simán odavetjük az életünket, a pillanatnyi boldogságunkat egy-egy olyan dologért, amit speciel az adott pillanatban nem tudunk megoldani. Menet közben meg elmegy az életünk.

Lehet az párkapcsolati probléma, lehet anyagi, vagy egészségügyi....lehet testképzavar, lehet rosszkedv, lehet betegség, lehet állapot....bármi. Hajlamosak vagyunk nem elengedni, hanem görcsösen kapaszkodni belé, és végighúzni-vonszolni magunkkal az életünk végéig. Mennyivel egyszerűbb lenne ledobni. Mennyivel egyszerűbb lenne nem törődni vele.

Belső nyomás is van, meg külső nyomás is van. Élünk valahol, egy társadalomba illeszkedve, függünk a körülményeinktől, a főnöktől, a férjtől, a feleségtől, a gyerektől, a hiteltől, tökmindegy....a függés, a megfelelni vágyás....annak a szándéka, hogy a világ általunk elképzelt és irányunkba támasztott követelményeinek megfeleljünk, tovább gerjeszti a bensőnkből fakadó bizonytalanságot (már ha van persze), és ezek az érzések egymás amplitúdóját jól kiterjesztve zabálnak fel minket.

Persze nem szakadhatunk ki a rendszerből....mert hiszen benne élünk. Én is számtalanszor szidom az internetet, a fészbúkot, mert milliószor ki tud billenteni....de nem törlöm le magamat, és nem húzom ki a dugót....mert nem akarok elveszni a világban. Szóval már megint odajutok, hogy a középút kell, a kiegyensúlyozott, tudatosan szabályozott középút.

Na és persze az eldöntött boldogság. Hogy ne engedjem, hogy más emberek, társadalmi eszmék, elképzelt követelmények, talmi ideálok döntsék el, hogy lehetek-e boldog. Hogy én eldönthessem, akarok-e boldog lenni. És képesnek kell kell lennem nemcsak akarni, de meg is valósítani a boldogságot. 

Csakhogy az akarás, a döntés önmagában még kevés. Azt is meg kell tudni csinálni, hogy valóban úgy érezzem magam, ahogy eldöntöm, és ahogy akarom. Mert nagyon gyorsan elvész a boldogság, ha minden apróság újra kibillent....és maga a szó, hogy "boldogság" nem egy pillanatnyi állapotot jelöl....hanem egy tartós, lehetőleg élethosszig tartó attitűdöt. 

Nyilván kell azért ehhez egyfajta olyan bölcsesség, olyan élettapasztalat, ami bizony korral jár, és sokmindenen túl kell lenni ahhoz, hogy az ember a saját attitűdjén változtatni tudjon. Akárcsak az életmódján...az étkezési, a mozgási szokásain....

Társadalomkritika....már megint.

Napjaink része lett a közösségi oldalakon való jelenlét. Mindenki másképp használja, igazán egységes etikett nincs....csak bizonyos etikett bizonyos körökben. Sokszor nem tudok mit kezdeni azzal, ami történik. Hogy valaki feltesz egy képet, hogy mittudomén ha szereted a rántott csirkét, akkor lájkold meg oszd meg. Ha egyet értesz azzal, hogy az ég kék, akkor oszd meg. Ha emlékszel még milyen volt a magnókazetta, akkor oszd meg. Én meg sosem értem, hogy de miért....? Miért kell összekapcsolni ezeket a dolgokat? Ja, emlékszem, milyen volt a magnókazetta, ja, szeretem a rántott csirkét, és akkor miért kellene osztanom bármit is? Mert XY azt mondja? 

Pedig az emberek így működnek. 

Amikor a sok kéretlen reklám elözönli az oldalad, és ha utánamész, hogy miért, akkor az a magyarázat, hogy azért, mert a hirdető a 0-100 év közötti, Föld bolygón élő közönséget célozza meg. És akkor nekem mi közöm van hozzá? Utálom, hogy ha mondjuk autót akarok vásárolni, és keresek a neten, akkor autóreklámokkal fogok találkozni a közösségi oldalakon is, ha mittudomén gopro kamerát a bukósisakomra, akkor kamerákkal kell megküzdenem, de ha véletlenül utazgatok és foglalok szállásokat, akkor hogy-hogy nem, pont a környékbeli szállások és látnivalók kerülnek a szemem elé.

Mert ez a technológia kérem ilyen okos. Hogy ő tudja, hogy engem mi érdekel. Hogy ő érzékeny, és kiválogatja nekem a sok ocsu közül a búzát. Még legyek is hálás érte, hiszen lehetek egyre ostobább, lustább és tunyább, hiszen majd az algoritmusok kiszámolják helyettem, hogy én mit is akarok.

Megszámlálhatatlan helyen tolják a sok okosságot a helyes életmóddal kapcsolatban is, meg a különféle fogyási technikákról is. És mi emberek egyre kevésbé nézzük, hogy hiteles-e a forrás. Hogy ki mondja azt, amit mond. Hogy kinek milyen érdeke fűződik hozzá. Mert a legőszintébbnek, a leghitelesebbnek, a legprofibbnak tűnő okfejtések mögött is meghúzódik egy brand, vagy egy szerviz, amiről végül is szól a történet.

Utópikus rémkép, hogy az emberek fogyasztó zombikká válnak. Robotokká, akik reggeltől estig hajtják magukat, nem kímélve sem az egészségüket, sem a családjukat, sem semmit sem...csak azért, hogy kifizethessék az illúziókat, amikkel ámítják őket. Feláldozzák magukat, kiszolgálják a fogyasztói társadalom hiénáit, és közben észre sem veszik, hogy mit is tesznek.

Sok ember fut halott eszmék után, és sok ember imád hamis totemeket. Az információ hatalom, az idő kincset ér. De az elméket riasztó mértékben homályosítja el a társadalom vakító mozifilmje, amiről azt hisszük, az a valóság. Akárcsak Platón barlangja.  

Menthetetlen idealista vagyok, hiszek abban, hogy ki lehet rángatni a barlangból az embereket, és meg lehet mutatni nekik, hogy milyen a világ. Hogy nem csak hamis ideáloknak van létjogosultsága. Hogy a helyes életmód, az egészséges/ebb/ élet nem valami biszniszen alapuló megállapodás, hanem egy élő, lehetséges, és élhető alternatíva, ami tanulható, fejleszthető, és fenntartható.