Egyensúly

Sokszor visszautaltam már arra a meghatározó egyik élményemre, amikor egy étteremben dolgozván arra figyeltem fel, hogy az emberek többsége hogyan gondolkozik. Heti menü volt, egy komolyabb leves és egy gyöngébb második, vagy fordítva... A menü, B menü. Mondjuk gulyásleves, krumplistészta, és erőleves, pörkölt-nokedli. És rendre jött a kérdés, hogy lehet-e variálni a menüket...? De persze senki sem arra gondolt, hogy erőlevest és krumplistésztát kér, hanem a vastagabb verziót akarták egymás mellé rakni...húsleves, és pörkölt. Naná....

Most ez megint eszembe jutott...hogy az emberi természet milyen szokott lenni...mert bizonyára egy alaposan kigyúrt férfitest vonzó tud lenni egy nő számára, ahogy egy tökéletesen karban tartott női test is vonzó lehet egy férfinak. Csak a nagy kérdés az, vajon akkor is fennállna a vonzalom, ha tudná a másik, hogy mennyi minden van a mögött a test mögött. Mennyi munka, mennyi idő, mennyi energia. Hogy akkor is vonzó lenne-e az a férfi, ha úgy élne vele együtt a nő, hogy a pasas napi sok órát töltene azzal, hogy úgy nézzen ki, ahogy. Vagy egy megfoghatatlan idea csak az egész... egy eszmény a férfiról, akinek fullra kigyúrt teste van, aki bajnok az ágyban, aki romantikus, és tele van pénzzel, de nem jár el dolgozni sem....aki figyelmes, gyöngéd, de ugyanakkor határozott és férfias....aki biztonságt ad, de mellette szabad és önálló is lehet a nő....stb

A legtöbb tökéletesre gyúrt test mögött akár rejtőzhet ugyanolyan oldalra esett elme, mint amilyen egy kórosan elhízott ember esetében. Lehet az a tökéletes testtulaj egy mániákus, valóságtól elrugaszkodott valaki, egy végtelenül nárcisztikus, önző ember, aki mással sincs elfoglalva csak saját magával. Aki szeretkezés közben is feszül, és saját magát érzi-nézi, hogy húdejól nézek ki.... 

Természetesen női verzióban ugyanez. A tökéletes testű hölgy is lehet egy önző valaki, akinek az élete a diéta, a fitnesz, a sminkvilág, az öltözködés, és a férfi kizárólag egy szexuális eszköz, vagy egy pénzforrás (jó esetben mindkettő) szerepét tölti be.

Én úgy gondolom, ez a világ az egyensúlyról szól. Megtalálni az egyensúlyt a kövérség és a soványság között. A fitnesz-őrült és az elhanyagolt között. Az önzés és az önfeláldozás között. Az adni és a kapni között. Szerintem a boldogság nagymértékben függ attól, mennyire tudjuk megtalálni az egyensúlyt.

És ez nem könnyű. Ahogy sokszor írtam arról is, hogy a lefogyást baromi nehéz megcsinálni, de a know-how egyszerű. Nem kell sokat agyalni rajta. Keveset enni, többet mozogni. Minél kevesebbet enni, minél többet mozogni, ésszerű határon belül. Azonban a súlytartás már más tészta, ott meg kell találni az egyensúlyt. Ott stratégia kell, hosszútávú elgondolás, fenntartható rendszer.

Hasonlóan látom az élet egyéb dolgait is. Szétgyúrni magad "könnyű". Nem megcsinálni, az lehet nehéz természetesen, hanem a módszer könnyű. Nincs benne semmi különös. Diéta, és edzés ezerrel. Sok fehérje, jó időzítés, és rengeteg idő. Ennyi. Nem azt állítom, hogy könnyű, hanem hogy az a könnyű, hogy lássam, merre kell menni. Lehet, hogy attól még nem megyek arra az útra, mert meredek, mert nincs kedvem, stb....de az út látható. A kiegyensúlyozottság útja nem látható, azt meg kell keresni. Lépéstől lépésre haladva a ködben. Óvatosan, lassan helyezni a testsúlyt a lábakra, ha borul, még legyen lehetőség visszalépni.

De ha rátaláltunk, akkor szerintem működik. Nem könnyű ez az út sem persze....de a boldogság kulcsa szerintem itt van...a középúton, ahol egyensúly van. Ahol nincs túlzás, ahol nincsenek szélsőségek, ahol normalitás van....(egyáltalán van ilyen szó?)

Van konklúzió: ésszel. Nem átesni a ló oldalaira, folyamatos kontroll mellett törekedni az egyensúlyra, törekedni a szélsősgémentes középútra.

Életszerűtlen egoizmus?

A legutóbbi bejegyzésem megmaradt piszkozatnak, nem publikáltam. Azért nem, mert nem akarok sem nyavalyogni, sem másokat megbántani.Ugyanakkor mivel a fejemből ki akartam írni, kiírtam...tehát én láthatom, ami később mg jól jöhet - nekem. Most, ebben a pillanatban még nem tudom, ez is egy olyan poszt lesz-e.....szóval   

Egy fogyókúrás blogon azt olvastam, hogy,

"nem tartom túl életszerűnek, hogy egy férfi hónapokon keresztül bevásároljon, kalóriákat számolgasson és főzzön magának. Az én családomban ez legalábbis elképzelhetetlen. Lássuk be, a legtöbb esetben mi nők vásárolunk, főzünk, a hűtőben, a kamrában az van, amit mi rakunk bele."

Tehát akkor ennek alapján én nem vagyok életszerű. Mostanában nagyon sokat hallani arról, hogy a férfiak előítéletesek a nőkkel, hogy diszkriminálják őket. Lendüljünk túl azon, hogy ez a mondat is egy előítélet, párosítva egy általánosítással...és koncentráljunk arra, hogy hány esetben történik mindez fordítva. A mi életünkben sok évig az volt a feleségemmel a munkamegosztás, hogy én eljártam dolgozni, ő meg ellátta az otthoni teendőket. Gyerekek, vásárlás, főzés, házimunka, logisztika. Ez egy teljesen okés társadalmi modell. Később saját vállalkozást indítottunk, és minden időnket közösen töltöttük el. Itt Írországban mikor kijöttünk, a vállalkozásunk elvérzett a 2008-as nagy világválságban, mi szeptember 4-én értünk ide, és valamikor egy héttel később jelentették be, hogy akkor összeomlott a világgazdaság. A megrendelők úgy tűntek el egyik napról a másikra, mintha sosem lettek volna. Lépni kellett, munkát kellett szerezni. Voltam én a 193 kilómmal, asztmásan, aminek a tetejébe lebénult a fél arcom is, és mindenki temetett, mert biztosak voltak benne, hogy a kövér pali agyvérzést kapott....A feleségem elindult, és 3 nap alatt talált munkát. Azóta sok víz folyt le a folyókon....és a mi helyzetünk munkamegosztásilag nem változott. Nekem nincs munkahelyem azóta sem, az én életem abból áll, hogy gyerekeket terelgetek, fuvarozok, vásárolok, főzök, házimunkát végzek, karbantartok, és napi több órát edzek. Feleségem pedig eljár dolgozni. Ha egyenjogúságról beszélünk férfiak és nők között, amiben én vastagon hiszek, akkor ezzel semmi gond nincs, ha a fordított verzió okés, ennek is annak kell lennie. Mégsem az, mert az emberek többsége minimum furcsállja ezt a felállást.

Azért, mert egyrészt nem érti az anyagiakat, másrészt nem érti az egómat. Nyilván a kettő összefügg. Ezek elég intim dolgok, de hát attól még beszélhetek erről...az élet rövid, minek rizsázzak....Az anyagiak úgy alakultak, hogy egyrészt nem vagyok teljes mértékben inproduktív, rendszeresen vállalok a kezdetektől fogva fordítást, rengeteg embernek segítettem már az ír hivatalokkal szembemenve kiharcolni dolgokat, lett légyen az rokkantsági járadék, vagy családi pótlék, ezen kívül is előfordul, hogy egyéb (adás-vétel) módon keletkezik jövedelem, másrészt elég jól keres a feleségem ahhoz, hogy legyen mit beosztani. Az egómmal semmi bajom, mert a nejemmel teljes egyetértésben, közösen döntünk mindenben, és olyan, mintha mi ketten egyek lennénk, tehát nincs értelme annak, hogy enyém, tiéd, mert csak miénk van. Ennyi. Ja, soha életemben nem vettem fel sehol munkanélküli segélyt sem....

De mindezeken túl is erősnek tartom a fenti bekezdést, és persze tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan gondolják ezt és így a férfiakról. Innen már csak egy lépésre van az, hogy az igazi férfi 100 kilónál kezdődik, és ha nem iszol, nem dohányzol, legalább hugyozd össze magad, hogy valami férfiszagod legyen. Már miért ne vásárolhatna, főzhetne, és neadj' Isten  számolhatná a kalóriákat egy férfi?? Most mondjam, hogy nézzük meg a világ leghíresebb séfeit, hogy milyen közöttük a nemek aránya? Vagy az már szexista lenne? És ez nem szexizmus?

   

Egy férfitól nem várható el az, hogy odafigyeljen arra, mit eszik, hogyan él? Egy férfi ezzel ne foglalkozzon, csak menjen el jó korán reggel, jöjjön haza jó későn, keressen sok pénzt, sose menjen nyugdíjba, és lehetőleg rögtön a CEO irodájából vigyék a temetőbe? Mert egy férfi csak arra kell, hogy tegye a dolgát...csináljon gyereket (ha akarja a nő), és menjen el dolgozni, keressen jó sok pénzt? És fogja be a száját...? Ugye hogy nem....ugye??

Ez a világ tele van hazugságokkal, igazságtalanságokkal, nehézségekkel. Ha boldogulni akarsz benne, fel kell venni a kesztyűt, és harcolni kell. Vagy elmehetsz egy barlangba visszavonulni mindenki elől. De ha elbújsz a társadalom elől, nem lehetsz a részese. Ha a részese akarsz lenni, akkor választhatsz, hogy passzív vagy aktív szerepet vállalsz-e. Ha aktív szerepet akarsz, hát akkor igen, akkor fel kell venni a kesztyűt.

Én mindig azt mondom, hogy önmagunk értékrendszerében bízzunk, önmagunk mércéjével mérjünk, és önmagunkhoz képest fejlődjünk, legyünk jobbak, többek. Ez az én egoizmusom. És senkinek sem könnyű soha. Leginkább mindig a másiknak "könnyű". Mert a saját helyzetünk mindig teljesen "egyedi", amit nem értenek meg, és az az akadály, nehézség, bonyodalom, helyzet, ami a miénk, amiben mi vagyunk, az mindig "más". Pedig egy nagy túróst más. Mi vagyunk mások, ha így gondolkodunk. Kifogást keresünk, megmagyarázunk, mentségeket építünk föl, lett légyen szó társadalmi egyenjogúságról, munkamorálról, egóról, vagy épp a mérleg által mutatott számról. Vagy arról, hogy miért nem edzünk eleget. 

Oda lehet vágni, hogy neked könnyű, mert

• van pénzed (=megveheted a prémium okos ételeket, és befizetheted magad az edzőterembe)
• nincs pénzed (=nem esel kísértésbe, sem a süteményespultnál, sem az all inclusive nyaraláson)
• van munkád (=mindennap meg kell felelned, van kontroll, van társaság, van inger, motiváció)
• nincs munkád(=csinálhatsz azt és akkor, amikor akarod, nincs főnök, aki ugráltasson)
• kövér vagy (=tökmindegy mit eszel, elengedheted magad, nem kell megfelelned)
• sovány vagy(=tökmindegy mit eszel, úgysem látszik rajtad)
• elfoglalt vagy(= nincs időd elcsábulni, enni, rohansz egész nap, időd sincs elhízni)
• ráérős vagy(=nem kerget senki, van időd kajákkal pepecselni, edzegetni, stb)

Sorolhatnám még sokáig. Mert sosem a körülmények számítanak, hanem az attitűdöd. Egyedül az számít, az vagy Te Magad. A Te értékrended, a Te életed....olyan, amilyennek felépíted. Én így gondolom.

Hintaelmélet és a létezés tartományai

Vajon mi normális? Mi számít annak, ha helyes életmódról, helyes életről van szó? MI a jó, az értelmes középút, nagyon sok posztom, talán túl sok is...csak erről szól, az útkeresésről, a hogyanokról. Mert nem tudom a válaszokat. Keresem, de nem találom....

Nyilván ha veszek két extrém szésőséget egy adott témában, akkor az mindkét oldalon túlzás. Egyenlő arányban lépegetve közép felé, elérek a mértani középpontba. Itt van a mérleg nyelve, tűpontosan megállva. Azonban egy élet, egy életmód, egy életfilozófia ha tűpontosan ki van mérve, az ugyanolyan beteg, mert akkor már mániáról beszélünk, elvakultságról, elmebetegségről, rögeszmékről, valóságtól való elszakadástól, és így tovább. Világos tehát, hogy egy tartományban kell gondolkodni. Na és akkor jönnek a kérdések: mekkora tartományban? Honnantól számít normálisnak, és hol van a határ, ahonnan már nem az?

MIndenki egy külön világ, ez is a vesszőparipám....nincsenek egyenszabályok, nincsenek olyan axiómák, amik mindenkire egyformán igazak és működnek, és megállják a helyüket. Az egzakt módszerek sem tökéletesek, gondoljunk csak arra, hogy pl. egy BMI érték mit mutatna egy testépítő-bajnok esetében. Azonnal kezdjen fogyókúrázni, mert túlsúlyos....Annak idején én próbáltam utánamenni, hogy ki találta ki, és honnan jött az a szám, ami azt hivatott mutatni, mennyi az optmális bevitt kalória naponta. Akkor kiderült, hogy ez a dolog amolyan farkától a fejéig módszerrel került bevezetésre.....tehát a fogyasztásból lett visszakalkulálva....ha jól emlékszem. Tehát nincs tudományos alapja.

Örök kérdés a túlysúllyal küszködőknek: miért? Mitől? Hogyan lesz túlsúlyos, amikor pedig nem is eszik annyit, mint sokan mások, akiknek nincs ilyen gondja. Hányan menekülnek aztán a különféle megoldhatatlan pályán mozgó indokokba....hormonok, pajzsmirigy, gének....de közben érdekes módon általában mindenki tud hatni a súlyára, megfelelő elszántság és kitartás mellett. De felmerül a kérdés: meddig? Személy szerint sok embert ismerek, aki ideiglenesen lefogyott...egyszer kétszer többször....de mint a meglökött hinta, idővel ahogy az is visszaáll az eredeti, függőleges helyzetbe...úgy ők is egy idő után visszaállnak a túlsúlyos létezésbe. Persze értem én, folyamatos lökés kell a hintának is, hogy mozgásban maradjon...de

A kérdés az, hogy lehet-e állandóan ott állni és lökni? Mi van ha elfárad a karunk? Mi van ha el kell menni pisilni...Mi van ha sürgős hívást kapunk? MI van ha elered az eső? Egyáltalán hogy jó, hogy van a világ egyensúlyban....ha a hinta áll, vagy ha leng?

Az ember nem akar a rexiák fogságában élni, meg persze kövér se lenni. Ezért kell a kontroll. De mi van, ha a kontrollal kapcsolatban is kialakul valami "rexia"...van olyan, hogy kontrolrexia...??? Szerintem nincs, de olyan biztosan van, hogy valaki nem normális módon viszonyul a kontrollhoz. Az elmúlt években mindig azt mondtam, hogy a számok fontosak, kellenek, és abszolút igazak, tehát bátran támaszkodhatunk rájuk. Vajon igazam van?

Ez az egész mentális kalamajka bennem addig dúlt, míg ma dacolva a saját beidegződésemmel, nem álltam rá a mérlegre, pedig egy hete mértem magam utoljára, tehát ideje volna. És hogy miért nem?...Mert nem tetszett, hogy napok óta ez járt a fejemben, hogy vajon majd mit mutat...mert nem érzem, hogy fogynék, pedig a napi két óra bringa és a heti három súlyzós edzés megvan, és kajakontroll is megy, igaz nem koplalok, de átlag 2200 kalória fölé nem megyek. Persze tudom, hogy az aktív tömegnövelő edzésnek pont az a lényege, hogy növelje a tömeget, de az azért mégiscsak nem normális, hogy mondjuk azért aludjak rosszul az éjjel, mert tudom, másnap mérem magam....miközben ugyebár már nem vagyok az a 200 kilós pali, akinek SOS fogyásra van szüksége. Meghát van a kisördög aki a vállamon csücsül, és azt suttogja a fülembe, hogy nehogymár a mindennapi 2óra kardió, a heti három edzés, és a max 2200 kalória mellett mérni kelljen magam...a kalóriaszámolós oldalak szerint napi kétszer ennyit kellene ennem, hogy megadjam a testemnek, ami jár...

Lehet, hogy ez is a fejlődés egy foka....elengedni a kontrollt, vagy részben legalábbis korlátozni...mondjuk normális periódusokra, vagy inkább úgy írom normális érzésekre. Meggyőződésem, hogy az életet élni kell. És abban is hiszek, hogy van aki túlsúlyosan boldog. És van aki úgy boldog, hogy napi 6 órát edz. Mert mindannyian mások vagyunk. Mindőnknek úgy kell megtalálni a boldogságot, hogy működjön. És persze, hogy a működésbe ne zavarjon bele semmilyen egészsgügyi rizikó....mert ugye a szélsőségek nem jók, hiszen úgy hiába akar boldog kövér lenni valaki, ha közben retteg az infarktustól vagy a cukorbajtól, vagy keringési problémáktól. Vagy ha olyan fizikai akadályokba ütközik, hogy pl. nem tudja bekötni a cipőfűzőjét vagy kitörölni a fenekét...csakhogy két triviális példát mondjak.

Szóval van egy tartomány, ahol a túlsúlyos alany egészséges, nincs fizikailag akadályozva semmiben, nem cukorbeteg, nem jelent fenyegetést a túlsúlya az egészségére..fitt is..és boldognak érzi magát (már ha képes rá). Kell-e ennél több? Ugye jön a lényeges kérdés: de mekkora az a túlsúly? Mert 1 kiló is más, 5 kiló is más 15 kiló is más és 30 kiló is más....ennyi túlsúllyal még mind igaz lehet a fent leírt definíció....ilyenkor ki és milyen alapon dönt arról, hogy mi tartozik a helyes életmódba, és mitől lesz az alany boldog? Talán ez is genetikailag van kódolva....a boldogságra való képesség. Ebben a tartományban ugyanis inkább filozófiai útra terelődik a dolog: mert a kockázatmentes túlsúllyal élő esetleg nem látja magát szépnek, kívánatosnak, és ezért nem boldog. Mert a szépnek kommunikált idea az a csontsovány, egy deka felesleggel nem rendelkező emberpéldányokra van ráhúzva.  Ebben az esetben tehát mentális tréning tárgyát képezheti az is, hogy elfogadjuk magunkat, és ne mások által kreált skatulyák szerint tekintsük a világot olyannak, amilyennek ők akarják láttatni velünk.

És meg is érkeztünk a jelenkor másik nagy divatjához: amikor jelentős, egészségügyi kockázatot hordozó túlsúlyos emberek vadul, ezer százalékos erőbedobással "fogadják el magukat", és büszkén vállalják a nem 5, hanem akár 50 kiló túlsúlyt is, mondván, hogy ez vagyok én és én így szeretem magam. A társadalom jelentős része pedig gratulál, és azt mondja, milyen szép dolog, ez igen, így is kell ezt csinálni...közben pedig haladnak egy egészségügyi katasztrófa felé ezerrel, és nem biztos, hogy lesz majd visszaút. Persze simán lehet, hogy ez sem véletlenül van így (CONTHEO megint), hiszen végső soron a társadalomnak az a jó, ha a polgár minél korábban elhalálozik, ha már nem aktív pénzkereső....tehát a hosszú, boldog és egészséges öregkor nem cél....

Hát mit írjak: megint elcseszett sok kérdés van bennem, és még mindig keresem a válaszokat, szóval summázva annyit is írhattam volna a mai posztomba, hogy: nincs semmi különös, csak a szokásos agyalás a dolgokon.... 

Kötéltánc, avagy a sokadjára ismétlődő gondolatok

Az ember azt hinné, hogy a szélsőségek azok, amik ritkák...pedig nem. Én valahogy úgy látom, hogy a ló két oldala megtelt.Középen meg van a penge, rajta meg a kevés fehér holló...elég sok embert ismerek, aki nem igazán foglalkozik az helyes életmód témával, (vagy legalábbis csak a szándéknak az árnyéka van jelen náluk), és olyat is sokat tudok, aki 110%-al nyomja, és mind a táplálkozás vonalon, mind  mozgás terén gyakorlatilag kompromisszumok nélkül létezik. Természetesen nem definiálnám magam fehér hollónak. Nyilván én vagyok a tetű a ló szőrében, aki mászkál ide-oda....vagy nem tudom. Életem jelentős részében baromi kövér voltam, ez tény. Sajnos a fiatal éveimben bizony egyáltalán nem látszott, hogy mégcsak az árnyéka is ott lenne mögöttem a helyes életmódra való szándéknak....és a legtöbb esetben nem is volt ott. Aztán persze a szándék megvolt, de hát istenem, az mennyire kevés még!...

De vajon egyáltalán lehetséges megülni a lovat? Most persze nem azokra a szerencsésekre gondolok, akiknek ugye tökmindegy mit és mennyit esznek, mert sosem lesznek túlsúlyosak, hanem a többiekre, ahova én is sorolom magam....Az ember multifunkciós, jó esetben. Értem ezalatt, hogy képesek vagyunk mondjuk egyszerre autót vezetni, gyereknek válaszolni a kérdésre, rágógumiért nyúlni a középkonzolhoz, bekapcsolni az ablaktörlőt, és csendesen mormogva elküldeni melegebb éghajlatra az eléd kikanyarodó idiótát....tehát nyilván az ember az élete során kénytelen összehangoltan létezni, cselekedni, tervezni és kivitelezni a dolgait. És ez a helyes életmódra is fokozottan igaz. Igaz, mert ugyebár nemcsak hogy helyesen kell étkezni, de kell még elég vizet inni, mozogni hozzá, és közben pihenni is. Továbbá ne feledkezzünk meg arról sem, hogy azért az életben van ám még más is. 

Vannak gyerekek/szülők, van elvégzendő munka, vannak tervek, vannak közelgő ünnepek, éshát pláne ahogy öregszünk, van az is, hogy csak egyszer élünk és egyszer csak meghalunk majd. Ki tudja mikor...klasszikust idézve remélem fiatalon halok meg, de minél később. És ugyenezen a pályán halad az a vonat is, ami az infarktus-cukorbetegség-helytelen táplálkozás-mozgásszegény élet- megállóknál áll meg, és az is, ami a fitnesznáci- ünneprontó - elmebeteg ortorexiás- besavanyodott- élet örömét képtelen megtalálni megállóknál. Tudom, hogy az attitűd esszenciális ennél a dolognál....de ugye attitűdöt se boltban vesz az ember, hanem az kialakul. Kialakul a gondolkodásmódból, az életről alkotott elképzelésekből, a célokból, az indulatokból, az érzelmekből, a tapasztalatokból, az élményekből. Persze folyamatosan változik, alakul, fejlődik....de csak lassan s közvetve tudjuk befolyásolni, gyorsan, hirtelen nem lehet. Ahogy elhízni vagy lefogyni sem lehet egyik napról a másikra. Mindkét folyamathoz hosszú időn keresztül fenntartott, célzott viselkedés kell.

Tehát az élet összetett. Megülni a lovat nem könnyű. Sokminden van, amire figyelni kell, és sokminden van, amivel kapcsolatban nagyon könnyű megcsúszni, és hirtelen a ló másik oldalán találni magunkat. Az egész egy kötéltánc, ahol billegni ér, de ha leestél, akkor nagyon nehéz felkapaszkodni a mélyből, és újra megtalálni az egyensúlyt.  És nem leesni megint.

Viszont már maga a helyes életmód kifejezés is elég rugalmas dolog. Mert szerintem kijelenthető, hogy nincs olyan helyes életmód, aminél ne lenne még helyesebb...inkább én valahogy úgy látom, hogy az iránynak kell megegyeznie...nagyjából. De ugye kinek-kinek más a helyzete, mások a körülményei, mások a lehetőségei, és mások a képességei. Nyilván folyamatosan törekszik ezeknek a fejlesztésére, tágítására, dehát lássuk be, én pl. akármilyen faszagyerek is vagyok, sosem lesznek olyan körülményeim, mintha mondjuk megnyerném az itteni lottófőnyereményt, és eurómilliók felett kéne ülnöm, kitalálva, hogy mihez szottyan az úri kedvem....

Tök jó, mert most megint ott vagyok, hogy keresem a válaszokat, de az egy kérdésből lesz ezer, válasz meg sehol, csak ködös, többféleképpen értelmezhető frázisok, elméletek, elképzelések....meg olyan igazságok, amikkel nehéz bármit is kezdeni. Megfoghatatlan, dodonai, örökké változó, minden más által befolyásolás alat álló, kiszámíthatatlan, szeszélyes, és sokismeretlenes egyenletek, aminek a megoldásához ugyan nekikezdhetünk, de igazán megoldani sosem fogjuk. Szerencsés esetben az eredmény használható lesz, talán még jó v agy helyes is....de bizonyítani, levezetni nem tudjuk majd. Ha mégis visszatekintve meg akarjuk majd érteni a folyamatokat, majd lehet hivatkozni az egyediségre, a szerencsére, a tehetségre....vagy a speciális helyzetekre, a balszerencsére, és az adottságokra.....vagy tulajdonképpen bármire...

Konklúzió? Hát igen, kéne valami...azt hiszem, akkor nem rontunk sokat, ha képesek vagyunk mindig önmagunkhoz viszonyulva fejlődni, jobbak lenni, többet tenni...akkor talán feljebb tudunk mászni a ló oldalán, és ha a hátára nem is jutunk fel, de jobb helyzetbe hozhatjuk magunkat. Fehér holló meg amúgy sincs sok, én pl sosem láttam egyet sem még :)

...mindeközben...

Végre túl vagyok a nappali kifestésén is, ami a maga 24 négyzetméterével, és hatvannégy (64) csavarjával a falban nagy falat volt....de most akkor kész van a lenti kis előszoba, a nagy előszoba, a konyha, a nappali, és az emeleten a fenti előszoba, meg J szobája....már csak a hátsó előszoba, T, M, B szobája, és a mi hálónk van hátra...és akkor az egész ház ki lett festve. A nappaliban lefestettem a lábazatot is, az angol ablak párkányait talán holnap, és akkor nekimegyek az előszobalábazatoknak is. Nem is maga a festés ebben a nagy meló, hanem a sokminden ki- és bepakolása, de szerencsére iskolaszünet van, így volt segítségem három kamaszfiú személyében....

Szép lett amúgy, és tökjó festékszag van az egész lakásban. Közben elhalálozott a nespresszó gép :-( pedig esküszöm, havonta vízkőtelenítettem...de mégis tönkrement. Ráadásul nem is használtuk folyamatában, mert a filtereset nyomjuk, hiszen az hatékonyabb és olcsóbb is. Most viszont csak az van, mert T elvitte magával a hagyományos 15báros presszógépemet, ami tökéletes lenne, ha nem szivárogna a víz belőle...viszont azt ha egy tálcára rakom, simán lefőzök vele 10-20 kávét, mire egy csészényi víz összegyűlik a tálcában...a nespresso gép a víz 70%-át a saját csepegetetőjébe nyomja, és alig tol át valamit a kávékapszulán. Most nézhetek kávéfőző után....megint. Jó, hogy a filteressel lefőzzük a napi kávékat, de azért nehezen vagyok meg úgy egy nap, hogy legalább egy rendes espresszót ne igyak...

Újra megnéztük a srácokkal a Durrell filmet (Családom és egyéb állatfajták). Örömmel fedeztük fel benne azokat a helyszíneket, ahol mi magunk is megfordultunk Corfu-n :) A film maga mulatságos és szórakoztató, ám Gerald Durrell élete inkább szomorúra sikerült sajnos. Utódok nélkül, alkoholistaként távozott ebből a világból, ez kicsit azért lehangoló...de legalább hagyott maga után valamit ugyebár.

A két idősebb kamaszfiam kitalálták, hogy akkor a Jézuskától dobszerkót kérnek....aminek egyébként örülök....tényleg...mert egyrészt mindenük megvan, nem vágynak semmi személyes dologra, másrészt zenepárti vagyok, nyilván. De nem lesz könnyű sem beszerezni, sem tárolni. Van már a házban egy zongora, 7 gitár, egy basszusgitár, egy rakás erősítő, effektpedál, mikrofon, és Gy. barátom jóvoltából egy trombita is, szerencsére jól el van rakva.....szóval a dobszerkó az pont ide fog még férni valahova....a hangot már megszoktuk, mert J folyamatosan nyomja a dob-szimulátort, amit inkább poénnak gondoltunk...de már egy pár dobverőt el is használt a gyerek, és amióta a közelbe került az elektromos dobnak, azóta szinte alig nyúl a gitárjához vagy a zongorához. Nem vitás, hogy a dob irányába akar menni....viszont a beszerzés azért lesz nem könnyű, mert abszolút nem értek hozzá...azon kívül, hogy van a lábgép, az alsó tam, meg a felső, meg a pergődob és a cinek...oszt kész. Se szerelvény, se összerakás, se felhangolás, se beállítás....semmi. Szerencsére V-nek egy régi barátja nagyon képben van, asszem ő fog segíteni a projektben....

Közben haladok az edzéstervemmel is, szépen emelgetem a súlyokat, az áthúzáshoz már nem tudok elég nagy súlyt összerakni egykezeshez... (16,5kg), pedig kívánnám. A lehúzógépem istenien szuperál, igaz nem terhelem túl, vigyázok rá. B-t is befogtam, gondolván a sűrű évvégére. Most ő is heti háromszor edz, beállítottuk a súlyokat neki,  ugyanazt az átmozgató kombinált edzést csináltatom vele, amit én csinálok. A nem edzős napokon minimum fél óra kardiót csinál (cross trainer vagy bicikli). Én továbbra is nyomom a napi két óra kardiózást, az edzős napokon is, meg a simákon is. Az egy hét Corfu alatt felugrott kilók csúsznak már lefelé, bár tudom, hogy a tömegnövelés meg a fogyókúra nem a legszerencsésebb párosítás így együtt. A napi kalóriabevitelemet kétezer alatt tartom, és ellenállok a csodálatos baklaváknak a Lidl-ben !! Persze ilyenkor már akárhova fordulunk, ömlik mindenhonnan a csábítóbbnál csábítóbb portéka, ráadásul sokszor pofátlanul alacsony áron. Nehéz nem Conteo-t látni mögötte :):)