Ez a blog a fogyásról, a súlymegtartásról szól, és az azzal kapcsolatos dolgokról. Azaz mindenről. Van benne ugyanúgy ételrecept is, ahogy alig érthető, mélylélektani fejtegetés is. Mert a rossz testkép problémája - úgy gondolom - rendkívül összetett. Olyan, mint maga az Élet. Tele van kismillió aspektussal, és sokszor csak azért nem tudunk változtatni a súlyunkon, mert nem látjuk át a teljes képet, vagy mert elveszünk a részletekben, és nincs idő, energia, pénz, kedv, lehetőség, türelem, stb...a végére járni a dolgoknak.
Sokan hazudunk magunknak, hogy túléljünk. Könnyebb így.....gondoljuk. És még az is lehet, hogy igazunk van, ahogyan a lelki szegények is boldogok. Ahogyan a világ legegyszerűbb embere is lehet elégedett és boldog olyan körülmények között, ami másokat mondjuk az öngyilkosságba hajt. A kérdés, hogy mi az igazi különbség a két embertípus között? Igény? Elvárás? Intelligencia? Ambíció?
De ki mondja meg, hol vannak a határok? Ki képes irányítani a tudatalatti énjét? Az olyan érzések, mint az irigység, a vágyakozás, a birtoklási kényszer, a rosszindulat.....ezeket nem lehet csak úgy egyszerűen teljes mértékben kontroll alá vonni. Ilyenkor kell(ene) előhúzni azt a fajta "zen" megközelítést, aminek a lényege, hogy egyet hátralépünk, lecsillapodunk, és elgondolkodunk. Ki is vagyok én? Honnan jöttem? Hová tartok? Mik a céljaim? Mi tesz boldoggá, és miért? Mennyire vagyok képes irányítani az életem?
Annyi kérdés, és látszólag egyiknek sincs köze az életmódhoz, a túlsúlyhoz, a fogyáshoz. Pedig mégis. Ahhoz, hogy valaki el tudjon indulni ezen az úton, legelsősorban önmagával kell egyenesbe jönnie. Megértenie saját magát, felfogni azokat a dolgokat, amik igazából motiválják....nem a felszínről beszélek, hanem arról, ami a lelkünk legmélyén van, ahol nincs senki más, akinek imponálni akarunk, vagy akit meg akarnánk győzni arról, hogy mások vagyunk, mint akiknek látszunk.
Az elmélyedés önmagunkban érdekes folyamat. Nyilván kell hozzá néhány körülmény, de ha valakinek az egész napja egy rohanás, akkoris egyszer vége a napnak, és lefekszik aludni. Ha máskor nem, ekkor van idő eltűnődni. De szerintem sok embernek van/lenne alkalma a mindennapokban is egy kis mentális alámerülésben. Vannak olyan motorikusan végzett tevékenységek, amik mellett az ember gondolatai elkalandozhatnak másfelé anélkül, hogy ez bármilyen veszéllyel járna. Nyilván nem a pilótára vagy a sebészre gondolok....
Mélyen hiszek abban, hogy sok embernek lenne jobb az élete, és vele együtt a környezetének az élete is, ha tisztába tudná tenni a saját, mélyen gyökeredző problémáit. Nem feltétlenül a megoldásról beszélek, hanem a feltárásról. A feltárás után jöhetne a szembenézés, és a tervezés...és aztán a megvalósítás. De addig, amíg az emberek képtelenek szembenézni a saját életükkel, gondjaikkal, céljaikkal, módszereikkel, na és persze legfőképpen a hibáikkal, addig sajnos nem sok remény van a változásra.
A gyerekeimnek sem győzöm eleget hangoztatni, hogy nincs tökéletes, nincs hibátlan ember. Mindenki, aki létezik, az hibázik is olykor. A lényeg ott van, hogy ki hogyan kezeli a hibáit. Hogy eltagadja, másra fogja, elfordítja a fejét, és nem vesz róla tudomást, terel, stb....vagy szembenéz velük, tanul belőlük, elemez, felvállal, és korrigál. Az utóbbi típus az, akinek jó esélye van arra, hogy sikeres és őszintén boldog, kiegeynsúlyozott életet éljen, aminek fontos része a helyes testkép, és az egészséges életmód.
Visszafelé nehezebb menni. Eljuthatok autóval úgyis A pontból B pontba, hogy kézi erővel forgatom a kereket, és attól várom, hogy a motor beinduljon....és lihegve magyarázkodok, hogy nem tehetek róla, van a tartályban üzemanyag, az autóval minden rendben van, a motor kifogástalan, stb...szóval nem az én hibám, hogy nem jár a motor. Pedig csak a kulcsot kéne elfordítani, és hirtelen a megtett út sokkal rövidebb és kényelmesebb lenne.
Tudom, minden hasonlat sántít, így ez is....de hitem szerint sokan vannak, akik nem látják a fától az erdőt....és tudják, hogy hátra kellene lépni egyet, de.....mindig van valami kifogás, hogy miért nem.... biztosan nem a lefogyás fog segíteni az életemen, ha rossz testkép csak egy tünet, Attól, hogy a fehér kalács helyett rozsos zsömlébe burkolom a sonkát, attól nem lesz megoldva az életem. Persze lehet úgy vélni, hogy nem tünet a túlsúly, csak egy kis csorba, amit odafigyeléssel ki lehet köszörülni. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy kételkedjen. Mert a kétely az első lépcsőfok ahhoz, hogy elmélyedjünk önmagunkban, és feltárjuk a motivácós területeket, az igazi problémákat. Kételkedjünk abban, hogy tünet-e az elhízás, vagy nem.
