Bicikli

Végre újra itt van a bringaszezon, és én kisfiús lelkesedéssel vetem nyeregbe magam. Ilyenkor mindig rádöbbenek, mennyivel élvezetesebb az igazi biciklizés, mint a szobabringázás. Látvány, zaj, változatos útviszonyok...az ember érzi maga alatt a szerkezetet, ahogy dolgozik, és persze a legfontosabb: a megtett út/távolság öröme.

Amióta először biciklire ültem, azóta folyamatosan le tud nyűgözni a helyváltoztatás képessége, amit a kerékpározás által az ember megélhet. Az átlagember számára ez biztos nem újdonság, legfeljebb kölyökkorban, mikor az első biciklijét megkapja a szüleitől, csakhogy nekem gyerekként sem volt soha, mert az szüleim sosem vettek :-(...

Először talán 2012-ben vettem két biciklit, kapásból a legolcsóbb MTB-t, és elkezdtem őket nyúzni. Többezer kilométert pakoltam bele, és megtanultam, hogy bizony rengeteg mindent lehet beruházni a biciklizés kapcsán. Sisakok, nadrágok, felsők, lámpák, kulacstartók, zárak, kesztyűk, szemüvegek, fejkendők, mobiltartók, compjuterek, nyeregtáskák...és így tovább. 

Aztán hamarosan vettünk bicikliket a srácoknak is, így együtt tudott moccanni mindenki, ha arról volt szó. A két piros MTB relatíve hamar megadta magát, a csapágyak nem bírták túl soká (egyik sem), igaz, a nagyfiamnak jelentős része volt ebben :) Később vettem egy komolyabb biciklit, ami mostanra szintén csapágyas lett, de ebben szerencsére csak a központi csapágy szállt el, amit ki fogok cseréltetni, így maga a bicikli menthető még. 

Most viszont idén először egy "hibrid" biciklim lett, ami errefelé azt jelenti, hogy átmenet a verseny, a MTB és a túrabiciklik között. Azaz vékonyabb kerekű, mint egy MTB, de nem annyira, mint egy versenybicikli, és tökéletesen alkalmas az utakra akkor is, ha éppen nem első osztályú az aszfaltréteg. Most először a vázméretre is odafigyeltem vásárláskor, cserébe egyszerűen csodálatosan érzem magam biciklizés közben. A bicikli minden szempontból tökéletes, ráadásul nem is volt drága. Ma 45 km-t mentem egyhuzamban vele, pedig eredetileg be akartam volna iktatni pihenőt is.

Közben olvasgatom a neten, hogy milyen tanácsokat adnak a magamféle laikus bicikliseknek az öltözködést illetően, de szokásosan eléggé felhúzom magam....mert rendre kiderül, hogy azok a cuccok, amiket én vásárolok magamnak, még az olcsó kategóriát sem érik el....de könyörgöm, ötvenezer forintos biciklisnadrág??? Kinek? Minek? Szóval nekem nincsenek ilyen fancy cuccaim, csak a sima, Lidl-ből, Heatons-ból összevásárolgatott holmik, de az élmény tökéletes ezekben is :)

Kár

,hogy a híres, médiában előforduló közszereplők között nem annyira találni sikeres életmódváltót. Időről időre tűnnek fel híres színészek, énekesek, sztárszakácsok, humoristák, stb....akik látványosan nekiállnak fogyókúrázni meg életmódváltásról nyilatkozni, nem ritkán reklámozva valamit vagy valamilyen szolgáltatást, vagy  egyetemes okosságokat osztani a nép egyszerű gyermekének, azaz nekünk, fogyasztóknak.

Ez alapvetően nem is lenne zavaró számomra....de mint bennfentes, azért eléggé bosszant, hogy eredményt még nemigen láttam senkitől. Nagy elánnal elkezdik, szerepelnek ezer helyen, elmondják a nagyokos tippeket, trükköket, nevetgélve visszautalnak a korábbi életvitelükre, hogy milyen butuskák voltak, és hát változtatni kell, ugyebár.

Nem voltam soha 'celeb', nem tudom hogy a háttérben mi a folyamat....alapvetően a törekvést jónak tartom, de rengeteg hiba van mindig a koncepcióban. Ilyenkor két dolog közül kell döntenem: vagy jól felhúzom magam, és fennhangon cáfolom a tévéből elhangzottakat (lol), vagy nevetek...vagy a harmadik, hogy gyorsan kiírom magamból itt a blogon.

Azonban bár a törekvés, és ennek népszerűsítése hasznos, de szerintem sokkal nagyobb kárt okoz hosszú távon a sikertelenség, hiszen, maga a kudarc is hasonlóan a promócióhoz, publikussá válik, ezáltal lovat adva sok ember alá, akik belekapaszkodva abba a ténybe, hogy lám, másnak sem sikerül, nem bennem van a hiba, hamar feladják. Pedig az életmódváltás nem kivitelezhetetlen. Meg kéne érteni azoknak, akik a témában döntéspozícióban vannak, hogy ennek felelőssége van. Tudom, minden a profitról, a nézettségről, a fogyasztásról...a pénzről szól.

De ha igazán fontos lenne valakinek az emberek egészsége, akkor érzéseim szerint ez nagyon máshogy lenne. 

Megint egy útkeresős post

Sokféle mondás létezik arra vonatkozóan, hogy miközben valami cél hajt előre felé, pont a lényeg vész el éppen. Kiöntjük a gyereket a fürdővízzel együtt, nem látjuk a fától az erdőt, a sok bába közt elvész a gyerek és a többi. Ez a szituáció fokozottan gyakran jöhet elő az életmódváltás témakörében is.

Mire gondolok....? A "testképzavar" szó nagyon összetett és sokrétű problémakört takarhat. Nyilván elsősorban azt jelenti, hogy a valóság és a magunkról alkotott kép nincs összhangban. Namost ez sokféleképp lehetséges, ugyanúgy egészségtelen, ha valaki kövéren soványnak látja magát, vagy soványan kövérnek. Viszont a nézőpont onnan indul, hogy mi is a valóság?

Minek higgyünk? A BMI-nek, a férjnek/feleségnek, a trendnek, a szomszédnak, a mérlegnek, vagy a kamerának/tükörnek? Mindegyik nézőpont lehet jó és rossz is. A magam részéről úgy tartom, van egy elég széles spektrum, ami mind jó lehet. Két szempontnak biztosan meg kell(ene) felelni:

•  egészség.....ha a túlsúly, vagy épp az alacsony testtömeg nem okoz semmilyen egészségügyi problémát, nem gátol a mindennapokban, nincs útban, nem zavar be a mozgási szokásaimban, stb...akkor tulajdonképpen mondhatjuk, hogy mindössze esztétikailag kifogásolható a nem ideális testsúly.
• boldogság.....na ez már bonyolultabb. A boldogság legalább annyira relatív, mint amennyire szubjektív is, akkor az egész dolog nagyon átláthatatlan és egyéni lesz.Vajon lehet-e tanulni a boldogságot? Tételezzünk fel egy 170 centi magas, középkorú hölgyet, akinek a súlya 65-70 kg között mozog, vagyis a BMI szerint normál kategória, de valójában ő nem érzi jól magát, mert úgy gondolja, igazából 55-60 kg közötti súllyal néz ki jól. Két úton biztosan el tud indulni:

1. Étrendmódosítással, edzéssel, és sok-sok szenvedéssel eléri a kitűzött tartományt, és próbálja tartani a kemény napi edzéseket, valamint a szigorú diétát. 
2. Nem foglalkozik vele, megpróbálja elfogadni magát annyinak, amennyi a súlya egy kényelmesebb, rugalmasabb, könnyen kezelhető életmód mellett

Mindkét irányban ott van a boldogság és a boldogtalanság lehetősége. Az egyikhez fizikális tevékenység, gyakorlás...effektív fizikai munkavégzés kell, a másikhoz mentális képesség. Egészségügyi szempontból indifferens, ki melyik irányba indul. Esztétika itt ugyebár nem játszik, mert az nagyon egyéni, hogy kinek mi a szép. Biztosan akad olyan ember akinek a teltebb alak jön be, és olyan is, akinek a karcsúbb. Ebből tehát nem lehet kiindulni.

Most akkor mit is akarok mondani?...Nagyjából azt, hogy tulajdonképpen mindegy, ki melyik irányba indul, csak INDULJON EL VALAMERRE. Mert a boldogságot erre is, arra is meg lehet találni, mert valójában bennünk van. Ha van. Ugyanis ha nincs, akkor tökmindegy, merre nincs...mert a legrosszabb mind közül az, ha valaki egy helyben toporog, és maga sem tudja mit akar. Illetve persze, hogy tudja: jókat enni, az összes szabadidőben csak heverészni, és szép soványnak lenni.

Sajnos azonban pont ez az, ami nem kivitelezhető. Vannak szerencsés kiválasztottak, akik megtehetik, mert valahogy olyan az anyagcseréjük, hogy sosem híznak el, de a többség sajnos nem ide tartozik.

Konklúzió: azt tanácsolom mindenkinek, aki érintett lehet, hogy álljon meg egy pillanatra, és gondolja végig, melyik az az irány, amely irányba indulva könnyebben megtalálja a boldogságot. Ha biztosan tudja, akkor induljon csak el, de akkor viszont tényleg :)

Reggeli gondolatok

Az embernek egyszerre több irányba kell megfelelnie az életben, és azt hiszem, ez így van rendjén. Csakhogy általában hamar felismeri mindenki, hogy ez a több irányba való megfelelés erősen kompromisszuméhes. Máshogy fogalmazva, mindenkinél van egy rangsor, ahol elég könnyen hátracsúszhat az önmagunkra való idő/pénz/energia fordítás. Ráadásul első körben ez még helyénvalónak is tűnik, hiszen az az ember, ha önmagát bármilyen téren előréb veszi más(ok)nál, az bizony önzés, márpedig az önző minőségjelző nem pozitív előjelű.

De az első kör a szerencséseké, ugyebár, általában viszont mindig van második, meg sokadik kör is, hiszen a szempontjaink rugalmasak, és nagyon nem mindegy, mikor, milyen irányból közelítünk. Tudom, minden példa sántít....de mondjuk a kötéltáncosnak is nyilván a legfontosabb az élete és a biztonsága, de rögtön utána ott toporog a sorban a mutatvány sikere, és az elismerés kivívása is. Kis képzavarral élve ezek között kell egyensúlyoznia úgy, hogy ne essen le.

Sajnos a való, mindennapi életben a leesés nem feltétlenül látványos dolog, éppen ellenkezőleg, szinte van, hogy fel sem tűnik. Szép lassan átveszi életünk az feletti uralmat a pénzkergetés, a munkahelyi megfelelni akarás, az anyagi terhek elosztása, a gyereknevelés, az egészségügyi gondok....szóval szinte minden fontosabbnak tűnik az egészséges életmódnál.

Valahogy mintha ez olyasmi lenne, amit tologathatunk, hogy jó, majd foglalkozunk ezzel is, csak előbb felépítem a házat/ megszerzem a pozíciót/kifizetem a hitelt/ és így tovább. Jó esetben szimplán elég a kor, hogy az ember újratervezze az életútját, rosszabb esetbe ebbe azért bele-belejátszik egy orvosi diagnózis is, vagy egy rossz lelet. 

Nem könnyű felnőtt fejjel lerombolni a magunkban felépített tévhiteket, átírni a prioritási sorrendet, és nekiállni olyan dolgoknak, amiket addig közelről sem csináltunk. Ezért gondolom, hogy a létező legjobbat tesszük azzal ha a gyerekeinknek minél korábban megmutatjuk ezeket a mintákat. Hogy ők például ne negyvenévesen álljanak neki átformálni az életmódjukat, hanem eleve olyan legyen addigra az életvitelük, ami jó úgy ahogy van.

Lehet trendeket követni, de szerintem sokkal jobb az ösztönben megbízni. Vannak olyan területek, ahol hinni kell, mert nincs lehetőségünk a bizonyosságra (például az édesítőszerek világa), vannak viszont olyan kérdések, amikben viszonylag egyszerű döntést hozni. Az egészen biztos, hogy az egyénre szabottan mértékletes mozgással nem ártunk, ahogy a földből kinövő zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával sem. 

A lényeg, hogy az iránnyal tisztában legyen mindenki. Szerintem az emberek egyre inkább elfordulnak a reklámozott figuráktól, a mondvacsinált példa-emberektől, és az éppen divatos módszerektől. És keresni kezdik azt, ami megmagyarázhatóan, érthetően, és -a legfontosabb- hitelesen belátható. 

Sodródók és életutak

Tulajdonképpen akárhányszor futok neki, mindig arra jutok, hogy az életmódváltás sikere azon múlik, hogy az ember mennyire tudja motiválni magát. És talán az is közrejátszik abban, hogy nincs doktrína, ami ráhúzható egységesen mindenkire, mert mindenki más és más. Mindenkit más motivál, és máshogy motivál. Én nem tudom megmondani senkinek, hogy hol van az a pont, amitől bekattan. Persze ezek a szavak annyira sokszor elhangzanak, hogy olyanok, mintha üres jelszavak lennének, ami mögött nincs tartalom. Pedig van....

Az embereknek van egy életútjuk. Jönnek valahonnan és tartanak valahová. Egy részük ezzel tisztában van, másik részük nem. Azt hiszem ők azok, akik sodródnak, és megsértődve veszik tudomásul, hogy az élet tengere úgy dobálja őket, ahogy épp a szél fújja a hullámokat. Azok viszont, akik fel-, meg-, be-, elismerik az életútjukat, azoknak esélyük van arra, hogy befolyásolják azt. A befolyásoláshoz viszont meg kell találni azt a pontot, ami képessé teszi az embert arra, hogy a szándékának alárendelje a testét, illetve az evés utáni vágyakozást.

Lehet hogy ágyúval lövök verébre ezzel az életút-elképzeléssel, de komolyan így gondolom. A sodródó ember csak kapkopdja a fejét, és nem érti, mi miért történik. Csak azt tudja, hogy ő akar valamit, de nem sikerül elérnie. Ezeknek a sodródóknak meg kéne állni, és végiggondolni a saját életútjukat. Megérteni azt, hogy mindig van valami amit tehetünk azért, hogy közelebb kerüljünk a célhoz. Még akkor is, ha sosem érjük el.

Mindig, mindennél van jobb és rosszabb is. Attitűd kérdése, hogy az ember melyik irányba néz, és hogyan. Lehet előre nézni pozitívan is, ezt hívhatjuk mondjuk ambíciózusságnak, eltökéltségnek...hogy valaki előrébb akar jutni, igyekszik megtenni azt, ami telik tőle. Ha nem tudja, mit kell tennie, törekszik arra, hogy megtudja, és megléphesse. Ezek az emberek nem gyűlölettel néznek előre. Nem irigységgel, nem utálattal....mert úgy is lehet előre tekinteni, hogy közben  tele van az ember negatív hullámokkal.

Akik viszont hátrafelé néznek, azok nehezen fognak előrébb jutni. Ők azok, akik saját maguknál alacsonyabb színvonalon élő emberek között érzik jól magukat. Nem baj, ha én kövér vagyok, mert XY, a legjobb barátnőm viszont még kövérebb. Nekem nincs sok pénzem, de XY-nak még ennyi sincs. És így tovább.

Őszintén hiszem, hogy meg kell értenünk, hogy hol a helyünk a világban, és meg kell értenünk, hogy hová tartunk, és meg kell értenünk, hogy nekünk kell megtenni dolgokat, hogy közelebb jussunk a célunkhoz. Nem könnyű szembenézni a helyünkkel a világban....a kudarcainkkal, a problémáinkkal. De muszáj megtenni, mert egy sikeres életmódváltáshoz rendbe kell tenni az életünket. 

A szeretet, mint lehetséges motiváció

A világ azt hiszem olyan, amilyennek látjuk. És ez nemcsak jellem- vagy attitűdfüggő. Ugyanis általában úgy láthatjuk, ahogy nézzük. És hogy hogy nézzük...nos, azt már irányíthatjuk. Sokszor megtörténik, hogy valaki életében eljön egy pillanat, és hirtelen máshogy kezdi látni az életet. Azt hiszem, ezek azok a pillanatok, amik alkalmasak a motivációs pontok létrehozásáoz.

Klasszikus példa, amikor a mai rohanó világban az ember, aki hajtja a taposómalmot, hogy elérjen valamit, hogy kiverekedje magát a hitelből, hogy útnak indítsa a gyerekét, vagy akármi másért...a nagy hajtásban elvakultan néz előre, és nem látja meg, mi az élet igazi értelme. Persze ez most elég arrogánsan hangzik....mert hogy jövök én ahhoz, hogy kijelentsem, mi is az élet értelme igazából....szóval pontosítok: nem látja meg, miért fontos az egészség, a helyes életmód, és az elhízásmentes élet.

Bizonyára ahány ember, annyiféle motiváció létezik, de egy biztos: akinek van gyereke, annak a legfőbb motiváció a szeretet kell, hogy legyen. Valahogy minden olyan embernek, akinek szüksége van a fogyásra, meg kéne állnia, és hátralépnie egy lépést, és objektíven ránézni a saját életére. Sajnos az élet távirányítóján nincs pillanat-állj gomb, és ez technikailag nem lehetséges. Pedig jó lenne, mert sok esetben tisztulna ki a kép, és sokan jöhetnénk rá arra, mennyire pitiáner problémákon ragadunk le sokszor, amikor pedig a világ tele van igazi bajjal. És vannak, akik az igazi bajokat is túl tudják élni. 

Sokan csak akkor kapcsolnak, amikor már késő. Amikor már vagy nincs visszaút, vagy van, de nem ugyanoda visz. Itt jön be azoknak a felelőssége, akik hatással vannak, hatással lehetnek más emberekre. Elsősorban persze a média, a kormány, a pedagógusok, a körzeti orvosok, és sokmindenki más, egészen az olyan apró pontokig, amilyenek a privát bloggerek, akik "hirdetik az igét"....persze ugye tudjuk jól, hogy ragozni is tudni kell.

A gyerekekről szokás mondani, hogy ártatlanok, mert nem fertőzte meg őket a csúnya felnőtt világ, nem szövi át az életüket a pénz és a hatalomvágy, ami a felnőtt világ két legnagyobb mozgatóereje. Éppen ezért ők azok, akik általában gond nélkül képesek megérteni a logikus érveket, és akik egy vállrándítással fogadják el azt, amit mi felnőttek annyira nem akarunk. Tanulhatna tőlük sok felnőtt.

A gyerekek, akiket mi felnőttek szeretünk, és akik viszontszeretnek minket. Azt hiszem minden szülő tartozik azzal a gyerekének, hogy vigyáz magára, és megtesz minden tőle telhetőt az egészsége, és a várható minél hosszabb élekor elérése érdekében.