Telnek a karanténos napok. Amikor az ember be van zárva kvázi a négy fal közé, akkor nyilván házon belüli tevékenységeket kell csinálni. Ebbe sok féle dolog bele tartozik...és akkor lehet mondani, hogy hurrá, akkor lehet tanulni új dolgokat, pepecselni olyasmivel, amire eddig nem kerekedett idő...lehet felújítani a házat, szénné gyúrni magunkat és így tovább...
Csakhogy ez nem valamiféle választott rekreációs visszavonulás, hanem egy kényszerhelyzet. Amit át- meg átsző a rettegés, hogy ki fog megbetegedni ebben a járványban, hogy ha megkapjuk, túléljük-e, a bizonytalanság, hogy hogyan tovább....hogy lesznek az iskolák, az életünk...képesek vagyunk-e, leszünk-e mindig fertőtleníteni, odafigyelni, nem piszkálni, nem megfogni, stb.
El kell engednünk a sok-sok programot, amit beterveztünk már. Nem jönnek vendégek, nem megyünk nyaralni, nem utazunk sehová, és örülhetünk ha csak sima stay-cation lesz idén, és nem stay-the-fucking-home-cation....Július 20 a legkorábbi dátum, amikortól 20 km-nél messzebb lehet majd menni. Tehát örülhetünk, ha a tengerpartra ki tudunk menni, vagy túrázhatunk egyet a hegyekben.
Szóval ilyen nyomás alatt, ekkora kérdések között elég nehéz elengedni magunkat, és önfeledten mókázni, alkotni, vagy új dolgokat kipróbálni. Nem igazán megy. Kevésbé tudunk koncentrálni, átértékelődnek a szempontok, mindenki másképp viselkedik, minden megváltozik.
Ilyen extra körülmények között kell(ene) tovább menni az életmódvonalon is. Csakhogy a főzés-sütés-evés, mint otthoni tevékenység baromira jelen van. Otthon kell maradni, hát süssünk valami finomat! Ráadásul korlátozottak a beszerzési forrásaink is. Momentán 5km az a kör, ameddig el lehet menni a lakóhelyről, és bizony nem lehet beszerezni olyan dolgokat, amik egyébként szerves részét képezik mind a spájzunknak, mind az egészséges életmódnak. De liszt, tojás, vaj, cukor...és a legtöbb alap élelmiszer az van bőven. Az eritrit, a sovány túró, a light fromage, a kókuszvaj, a konjac-liszt, a friss gyümölcs az nem alap-élelmiszer. Ha van ilyesmi, akkor aznap el kell fogyasztani, mert biztos, hogy nem friss. Mindemellett (hát ilyen a kapitalista farkastörvény), mindennek finoman csúszik felfelé az ára, csakhogy ne legyen egyszerű ez sem.
Azért semmi nem megoldhatatlan, szóval feltaláljuk magunkat. Én például veszettül tekerem a biciklim, mert szerencsére kevés esős nap van, futottam pár kört a lánccal....megkopott már szegénykém, le kéne cserélni...dehát ugye semmi szerszámom nincs hozzá, meg nem is értek hozzá....de nem baj. rendeltem online láncszerszámot, kiderítettem milyen lánc kell, mekkora, Rohloff képlet, meg minden is volt....Megjön a lánc, felrakom, nem jó. Üresen fasza minden, de ha ráülök, és elkezdem tekerni, ugrál a lánc a fogakon....pedig minden stimmel. Végül vissza kellett raknom a régi láncot, és most jó...de egyszerűen nem értem mi a baj. Na mindegy....de fékeket kellett cserélnem, meg a belsőket folyamatosan...2-3 hetente megy egy újabb belső.
Nem olyan ütemben, és mértékben, de harmadik hete sikerül fogyást produkálnom, minden fentebb részletezett nehézség ellenére, aminek extrém módon tudok örülni. Mennek a mémek, a poénok, mindenki jót röhög azon, hogy hát igen, a karantén miatt sok ember felszed többletsúlyt. Végülis érthető, hiszen erős motiváló erők foszlottak semmivé....a nyár, a kimozdulás, a vakáció - ezek mind olyan alkalmak, amikor az emberek más emberek közé mennek, és mindenki nézi a másikat, hogy na, ki hogy néz ki, fogyott-e, hízott-e, és így tovább. A karanténban gyakorlatilag felöltözni sem kell rendesen, a folyamatos pizsi-mackónadrág viselés meg nem kifejezetten segít abban, hogy észbe kapjunk, és elkezdjünk odafigyelni a dolgokra.
Látjuk, halljuk, nézzük, hogy Otthon pláne vidéken mennyire lazán elindult az élet, nagyjából eddig tartott a baj.... hát nálunk Írországban egyáltalán nem veszik ennyire engedékenyre a figurát. Nyilván egyrészt még nem lehet megmondani, ki csinálja jól, másrészt szerintem előbb-utóbb győzni fog a pénz...és rá lesz tolva a felelősség az egyénre, mindenki vigyázzon magára, oszt kész.
