Valamiért őszintén nem számítottam erre, hogy ez valaha meg fog történni. Hogy egy autós elüt, miközben biciklizek. Szerintem sokan vagyunk úgy azzal, hogy nem úgy ülünk be az autóba, hogy arra számítunk, hogy balesetet szenvedünk. A tőlünk 45 km-re lévő Jenkinstown parkba indultam, ez egy csodás nagy park, szarvasokkal, pihenővel, tanösvényel. Reggel kilenckor indultam, miután a srácokat elvittem az iskolába. Kicsit több mint másfél óra múlva értem oda, az út jó volt, az idő fantasztikus. Ejtőztem a napsütésben egy 10-15 percet, megittam a kávémat a termoszomból, ettem egy banánt meg egy kis sajtot, és irány haza ugyanazon az úton, amerről jöttem. 17 km után ütöttek el. Annyira emlékszem, hogy látok mellettem egy kék színű visszapillantó tükröt, majd tudatosodik bennem, hogy bassza meg, ez túl közel van. Érzem az ütést, meg hogy gurulok, és onnan sötétség. A következő kép, hogy magamhoz térek az út szélén, káromkodva feltápászkodok, és megkeresem a biciklimet, hogy az út szélére húzzam. Láttam, hogy néhány autós megállt, és láttam két alakot mellettem, akik közül az egyik beszél hozzám. Érdeklődik, hogy vagyok. Ő ütött el.
Mivel nem történt még ilyen velem soha, és enyhén kótyagos is voltam, kissé tanácstalanul álldogálltam, néztem a vérző lábamat, leoperáltam magamról az eltört sisakot, és felhívtam az egy helyen tartózkodó feleségemet, és a fiamat. A fiam, aki jogot végzett, azt tanácsolta, ha képes vagyok rá, fotózzam le mindenképpen a gázoló kocsiját, jogsiját, és kérjem el a telefonszámát is, hogy később képesek legyünk megkeresni. Ezt megtettem. A pasas biztosított arról, hogy az okozott kárt megtéríti. A fiamék azon nyomban elindultak értem. Amint kiértek (kb negyed óra), a pasas, aki elütött, és addig a félrehúzódott autóban várt, elhajtott. Mikor kiértek a nejemék, meglátták, hogy nézek ki, és azonnal rendőrt hívtak. Amikor a rendőr kiért, kiakadt azon, hogy miért ment el a gázoló, és megpróbáltuk utolérni, hogy jöjjön vissza, vegyük fel az adatait.
Persze ez nem volt olyan egyszerű, tekintve, hogy amerikai turisták voltak, és a szám, amit megadtak, amerikai volt. Az ír rendőr hivatalosan nem hívhat fel intézkedés során külföldi számot, ezért a fiam hívta fel az embert, és átadta a telefonját a rendőrnek, aki elmagyarázta neki, hogy akármilyen országból jött, olyat sehol nem lehet csinálni, hogy elgázol egy kerékpárost, majd elmegy a helyszínről. Jöjjön vissza, hogy felvehessük az adatait. Miután letették a telefont, hamarosan a központból felhívták a rendőrünket, hogy képzelje csak el, a gázoló a beszélgetés után felhívta a rendőrséget, hogy bejelentse, a fiam telefonszámát megadva, hogy őt erről a számról felhívták, és valaki rendőrnek adta ki magát. A rendőrünk nem kicsit felpaprikázva ismét megkérte a fiamat, hogy hívja fel a gázolót, és adja a teleont át. Irgalmatlanul letolta, hogy mit képzel magáról, azonnal induljon a legközelebbi rendőrörsre, hogy felvegyék az adatait.
Közben nekünk elmondta, hogy menjünk nyugodtan tovább az orvoshoz, velünk már végzett, Innen tehát a körzeti orvosomhoz mentünk. Ő megvizsgált, kimosta az aszfaltdarabokat a térdemből-combomból, adott egy tetanust, és azt mondta, ha nem rosszabbodok, menjek vissza egy hét múlva.
Közben kiderült, hogy az amerikai turista egy bérelt kocsival gázolt el, tehát a rendőrünk megkért, hogy jelentkezzünk be a kocsikölcsönző cégnél, mert az ő biztosítójuk kell, hogy a keletkezett kárt megtérítse.
Hazatérve ahogy levettem a ruháimat, úgy derült ki, hogy gyakorlatilag az egész jobb oldalam tele van sérülésekkel....a bokám, a lábam jobb oldala végig, a könyököm, a kézfejem, a vállam, és a tarkóm. A fejemen is lett egy pukli, amellett, hogy a sisakom eltört. Ezek ugan fájdalmasak voltak, de az igazi szutyok az éjjel jött: szenvedtem, nem tudtam elaludni....aztán valahogy sikerült, de minduntalan csak a baleset járt a fejemben. Hogy hogyan történhetett, hol ütött meg a kocsi, hogyen, merre repültem, hova gurultam....meddig nem voltam magamnál, meg ilyesmi. Aztán valamikor hajnalban arra keltem, hogy baromira fáj a nyakam, minden mozdulatra egyre jobban, és rettenetesen fázom. Csatakos voltam a verejtéktől, de hideg voltam mindenütt. A szám különösen. Az egész fejem elzsibbadt, kiszáradt a szám, és nem tudtam, hogy hányni fogok-e vagy elájulok. Felébresztettem a feleségem, aki megnyugtatott lefektetett, hozott egy lavórt....és lassan jobban lettem. Valahogy eljött a reggel, nem mondom, hogy aludtam addig, de szakaszosan félálomban eltelt az idő. Mivel hétvége volt, az orvoshoz nem lehet csak úgy elmenni, úgyhogy irány az ügyelet. Mindenképpen akartam valami gyógyszert a nyakamra, mert akármerre mozgattam csak fájt. Fekve is, minden pozícióváltás, minden apró mozdulat nagyon fájdalmas volt.
Ügyelet, ott egy szimpatikus doki kifaggatott, mevizsgált, majd továbbküldött egy kórházba, hogy röntgenezzék meg a vállam és a nyakam. Irány a kórház. itt némi várakozás után egy újabb doki kérdezett ki, és erősítette meg a röntgen szükségességét. Megvolt a felvétel, azt mondták szerencsére minden rendben, írtak fel gyógyszert, amit majd a háziorvosomnak kell rendes receptre felírnia, ahova ma délután tervezünk elmenni.
Tegnap este a rendőrünk felhívta a fiamat, hogy érdeklődjön a hogylétem felől (!)....elmesélte, hogy az amerikai pali azt nyilatkozta, hogy szerinte én a szembe sávban bicikliztem, a rossz oldalon....na ezen kiakadtam megint. Hogy lehet valaki annyira arrogáns, hogy idejön Massachusettsből pár hét vakációra, egy balkormányos közlekedéshez szokott országból, kölcsönöz egy jobbkormányos autót, és elüt engem a biciklimmel, majd közli, hogy én, aki itt élek kilenc éve, és csak ebben az évben több mint háromezer kilométert mentem biciklivel az utakon probléma nélkül, én megyek a rossz oldalon....Szerencsére a Strava bizonyítja, hogy honnan jöttem és merre tartottam, sőt, még azt is rögzíti a műholdas nyomkövetéssel, hogy az út melyik oldalán haladtam, tehát bizonyíthatom az igazam...DE...rohadtul nincs kedvem évekig pereskedni, vállalva annak a költségét, plusz itt áll a bringám romokban, arról nem beszélve, hogy rettegek, ha arra gondolok, hogy felüljek egy biciklire, és kimenjek a forgalomba. Kedvem ugyan nincs, de nem fogom annyiban hagyni, az biztos. Holnap megyek a fiammal ügyvédhez, és meglátjuk, hogyan tovább.
De a lényeg: Újra kell terveznem sok mindent. A súlyom kordában tartásában szerves része volt a biciklizésnek. Futni nem tudok, nem szeretek, nem megy....úszni nincs a környéken lehetőség, a bringa az a fajta sport, ami kivitelezhető - volt eddig. Ha nincs, akkor marad a koplalás, vagy a visszahízás, amit biztosan nem fogok megengedni magamnak. Mellette a költségeim...a biciklim, a eltört órám, a széttört sisak, a szakadt kabát, nadrág, kesztyű, stb...a feleségem és a fiam kiesett keresete (azonnal otthagytak csapot-papot, hogy jöjjenek segíeni) , az orvoshoz-ügyeletre-kórházba rohangálás költsége (üzemanyag, parkolás)....az ügyvéd, a gyógyszer, és ki tudja mi lesz még :-(
